Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke péntek délután a Karmelita kolostorban fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akivel a közelgő szerbiai általános választásokról is egyeztettek - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Tízszázalékos esést hoztak az elmúlt napok a legtöbb tőzsdeindexnél: látszólag világvége hangulat uralkodott a piacokon. Ha azonban jobban megnézzük a számokat, a hosszútávú emelkedő trend érintetlen.
Hogyan építs önvezető kamiont? Ez volt a MEMO Science & Innovation sorozat legutóbbi előadásának kérdése. Ha az est után rögtön nem is kezdünk otthon automata teherjárművek gyártásába, de nagyon sok mindent megtudhattunk az önvezető technika jelenéről és jövőjéről, valamint arról, hogyan jelenik ez meg a haszonjárművek területén.
Lerakták az első honvédelmi sportközpont alapkövét pénteken Balassagyarmaton. Simicskó István, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos az ünnepségen azt mondta, az esemény egy új korszak kezdetét is jelképezi a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében.
Hétfőn kezdődik a tárgyalássorozat Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszeréről. A Downing Street bejelentése szerint az első forduló négy napig tart.
Mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat érdeklő kérdés, hogyan kell eljárni, mik a jogaik és kötelezettségeik járványveszély vagy járvány idején. Nagy a különbség a járvánnyal fenyegető helyzet, illetve a kihirdetett járványveszély, járvány között – írja a koronavírus kapcsán jogász szakértőnk.
Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán hétfőn megkezdik a leállósáv felújítását a herceghalmi felhajtó és a bicskei csomópont környezetében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az Mti-vel.
A hivatalos lehatárolás alapján a fővárosi agglomeráció 80 településéből kettőt leszámítva mindegyik lakóhelyre többen költöztek, mint amennyien onnan távoztak, vagyis szinte valamennyinek pozitív a vándorlási mérlege – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb összesítéséből.
Az egyik legnagyobb demokrata párti pénzügyi donor, Soros György Mitt Romney republikánus szenátort is milliókkal támogatta, aki lehet pont ezért fordult szembe a párjával.
Több, mint 83 ezer ember fertőződött meg már világszerte az eddig ismeretlen koronavírussal, szakértők szerint nagy a valószínűsége, hogy a járvány eljut Magyarországra is. A védekezésre Orbán Viktor miniszterelnök szerint is fel kell...
Újabb történelmi mélypontra került a román lej pénteken az euróval szemben, az európai fizetőeszköz egy egysége 4,8127 lejbe került a Román Nemzeti Bank árfolyama szerint.
Pénteken fogadhatják el azt a közös nyilatkozatot, amelyben a Vatikán és a csatlakozó technológiai multik együtt fektetik le az MI fejlesztésének és alkalmazásának erkölcsi alapelveit.
Az elmúlt évben a 10 legkeresettebb étrend között a Stockholm-diéta is szerepelt. Cikkünkben részletezzük, hogyan épül fel ez a diéta, valamint hogy mennyire sikeres.
500 ezer forintos bírságot kapott az Opus az MNB-től rendkívüli tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt. Egy decemberi tranzakcióról most publikált közleményt a vállalat.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, megindult a magyar lakosság körében a tartós élelmiszerek, háztartási cikkek felhalmozása. A koronavírus járvány miatt készlethiánytól vagy karanténtól tartva roham indult a boltokba. A különböző...
Egy ekkora nyeremény nagyon nagy változás, teljesítmény nélküli eredmény, amit csak azok kezelnek jól, akik a pénzt nem célnak, hanem az önmegvalósítás eszközének tekintik.
A koronavírus-járvány miatt utazási tilalmat rendelt el játékosai, a megfigyelők és minden más munkatársa számára a magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató Rb Leipzig labdarúgóklub.
Bár a pánik egy bizonyos mértékig érthető, de megfelelő tájékoztatással és megelőzéssel kivédhető az, hogy egészségtelen mértékben eluralkodjon a társadalmon – egyebek mellett erről beszélt a kríziskezelő szakpszichológus az ATV Start című műsorban.