A nyári kánikulát sokak szervezete nem viseli túl jól, hiszen a 30 fok feletti hőmérsékletben még az egészségesek is gyakran tapasztalnak rosszulléteket. Ez a cukorbetegekre fokozottabban igaz, hiszen náluk a hőségben még nagyobb eséllyel alakul ki hipoglikémia. Arról, hogy miként lehet elkerülni az állapotot, dr. Porochnavecz Mariettát, a Cukorbet
A nap első felének bizonytalansága után a keddi piaczárás felé közeledve emelkedni kezdtek az amerikai tőzsdék, miután a járványügyi félelmek közepette a befektetők a beérkező, vártnál kedvező makroadatokra fókuszáltak. A tengerentúli részvényindexek erős negyedévet zártak. Az ázsiai tőzsdék többsége emelkedett szerdán, a hangulatot egy vártnál job
Azt is bejelentették, hogy a jövőben az oldalon elsőbbséget biztosítanak a forrásmegjelöléssel ellátott, átlátható információknak, az újságírók által írt szövegek közzétételének.
A járvány még inkább kiemelte, hogy nem csak a bérleti díj, hanem az irodák belső kialakítása is főszerepet játszik egy irodát bérlő cég döntésében. Külső műszaki szakértő és projektmenedzser nélkül nagyon elszállhatnak a költségek, a bérbeadók hozzájárulása pedig nagyon eltérő lehet – emelte ki az irodabérlők fit-outtal kapcsolatos lehetőségeit le
Nagyot emelkedett a hazai üzemanyagok ára, miután az előző negyedévben 50 dollár alá esett a Brent típusú olaj átlagára, egy 4 éve hozott szabály alapján ilyen esetekben automatikusan emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon.
Szigorú egészségbiztonsági szabályok mellett, a New York-i Barclays Centerben rendezik meg augusztus 30-án az MTV Video Music Awards gálát. A zenei esemény lesz az első nagy, zárt térbe meghirdetett rendezvény, amelyet a koronavírus-járvány miatti korlátozások elrendelése óta engedélyeznek az amerikai metropoliszban. A gálát az MTV több mint 180 or
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak délután, este a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan zápor, zivatar kialakulhat - derül ki az Agrárszektor szerdai (2020.07.01.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szé
Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus a világban, ám az elmúlt napokban kissé lassult a növekedés üteme. A jelenség oka, hogy a dél-amerikai góc-országokban stabilizálódni, enyhén csökkenni kezdtek a napi esetszámok. Ugyanakkor az Egyesült Államok és India adatai tovább romlottak, itt meredek gyorsulást láthatunk.
Egymásnak dobálják a kérdéseket a CIO-k: kinek milyen problémát okozott a járvány, és azon hogyan sikerült úrrá lenni. A sort a Bonafarm Csoport IT- és beszerzési igazgatója, Ábrahám Péter folytatja.
Sokkoló számmal jött elő a Royal Dutch Shell (RDSA): közel 22 milliárd dollárral írja le vagyonának értékét a második negyedévben. A brit-holland multinacionális olajvállalat várakozásai szerint a Brent kőolaj ára 2021-ben hordónként 40 dollárba kerül.
Határozott fellépést sürgetnek világszerte az energiaszegénységgel kapcsolatban. A jelenség leginkább a vidéki háztartásokat érinti és a felgyorsult világban gyakran egyre drasztikusabb formát ölt. Nem véletlen, hogy az energia ma már
Benyújtotta a két új blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak a Paks II. Zrt. - jelentette be Süli János tárca nélküli miniszter kedden Pakson, ahol elsőként a térség polgármestereinek tartott fórumon számolt be a lépésről.
Nincs meg az összhang az Európai Tanács elnöke, Charles Michel és Ursula von der Leyen bizottsági elnök között. Ez azonban a számos kihívás előtt álló német soros elnökséget is hátráltathatja.
A fiatalon elhunyt háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor édesapja képtelen feldolgozni fia halálát. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész művész mély gyászba burkolózott, és bár több feladat is várna rá, a Bors szerint hallani sem akar a munkáról.
Chicagóban a búza 1,2 százalékkal, a kukorica 4 százalékkal, a szójabab 2 százalékkal, míg a repce 0,8 százalékkal drágult. Európában is jó hangulat uralkodott az árupiacon, a malmi búza, a takarmánybúza, a kukorica és a repce is drágult a nap végére.
A Covid-19 pandémia drámai hatást gyakorolt a kiskereskedelemre: a visszafogott évkezdet után 9,8 százalékos nominális növekedést produkált a szektor 2020 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Magyarországon ennek közel kétszerese volt a bővülés mértéke, 17,7%, amivel a hazai kiskereskedelem forgalma megőrizte ezüstérmét a kontin
A távközlési cégek szerint mára nagyjából visszarendeződött az adatforgalom a koronavírus-járvány előtti szintre. A járvány miatt tavasszal tapasztalt, megnövekedett hálózati forgalomhoz képest mára a hanghívások és az adatforgalom
A nyugdíjaskorú Mihályt már mindenki ismerte Veszprémben, ugyanis többször is rátámadt a garázsa mellett elhaladó gyerekekre. A lakosok szerint egy korábbi szerelmi sérülés miatt kezdett el inni és agresszívvá válni.
A múlt héten hosszú évek után először 0,90%-ról 0,75%-ra csökkentette alapkamatát a Magyar Nemzeti Bank. A március 19-e óta hatályos THM-plafon értelmében a fedezetlen lakossági hitelek teljes hiteldíja legfeljebb 5 százalékponttal haladhatja ezt meg. A mai nappal meg is jelentek a bankok új, legfeljebb 5,75%-os személyi kölcsön ajánlataikkal. Szem
Új autóértékesítési és szervizpont létesítéséhez vásárolt ingatlant a budapesti Váci úton az AutoWallis az Appeninntől. Az AutoWallis Nyrt. az általa képviselt autómárkák egyike részére kiemelkedően ideális helyen vásárolt ingatlant Budapesten, a Váci út és Megyeri út kereszteződésében. A Váci út 76-80. szám alatt (hrsz: 70381) található, jelenle
Ha csütörtök, akkor Blikk + Győző! A legújabb adásban Szabó Győző egy olyan emberrel beszélget, aki rajongója a gyengébbik nemnek, sőt, rögtön az első találkozásuk során Győző feleségét, Juditot is levette a lábáról.
Világszerte már közel 10,5 millióan fertőződtek meg koronavírussal, a járványban eddig 511 ezren vesztették életüket. A pandémia az Egyesült Államokban és Indiában gyorsuló ütemben terjed, Dél-Amerikában azonban stabilizálódni, enyhén csökkenni kezdtek a napi esetszámok. Koronavírus-hírek egy helyen.
Jóváhagyta Donald Trump amerikai elnök 9500 amerikai katona kivonását Németországból - jelentette be a Pentagon helyi idő szerint kedden Washingtonban.
Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak délután, este a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan zápor, zivatar kialakulhat. Néhol megélénkül a déli, délkeleti szél. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl
Hirdetői bojkott után lépett a Facebook: megbíztak egy médiakutatásokkal foglalkozó szervezetet annak ellenőrzésével, hogy a platform megfelelően kezeli-e és eltávolítja-e a gyűlöletkeltő tartalmakat. Más téren is változtatnak az álhírek terjedése miatt.