A kedd délutáni határozott erősödéssel megakadt a forint sorozatban hat napig tartó gyengülési trendje, és szerda délelőtt újjabb hirtelen forinterősödési hullám alakult ki. Aztán szerda délre kicsit visszagyengült a forint.
Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség igazgatója.
Főleg a déli órákban kell vigyáznunk magunkra. Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, csak délután, este a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott elszórtan zápor, zivatar kialakulhat – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat az előrejelzésében. Néhol megélénkül a déli, délkeleti szél. Zivatar környezetében viharos széllökések
Németországban ismét felütötte a fejét a koronavírus, ezért Gütersloht ismét le kellett zárni. A lakosság nagy része felháborodott az intézkedésen, német tisztségviselők sokkal precízebb intézkedéseket szeretnének helyben a kialakult új gócpontok kapcsán.
Az újranyitási akció keretében a Széchenyi és Rudas fürdőkbe érvényes belépők a korábbinál kedvezményesebb, közel 40 százalékkal csökkentett áron vásárolhatóak meg.
A kedd délutáni határozott erősödéssel megakadt a forint sorozatban hat napig tartó gyengülési trendje, és szerda délelőtt újjabb hirtelen forinterősödési hullám alakult ki. Aztán szerda délutánra visszagyengült a forint.
Az MKB Consulting – építve arra, hogy a hazai vállalkozások egyre tudatosabban vesznek igénybe saját fejlődésük biztosításához tanácsadási szolgáltatásokat – az elmúlt öt évben a nagyvállalatoknak, felsőoktatási intézményeknek és kkv-knak az egyik legkomolyabb partnerévé vált pályázati tanácsadási és egyéb forrásbevonási kérdésekben - áll a cég köz
A napokban kurdok és az őket támogató szélsőbaloldali Antifa-aktivisták csaptak össze törökökkel az osztrák fővárosban - a HírTV tudósítója Bécsből adott helyzetjelentést.
Egyes sajtóértesülések szerint Trump visszavonulót fontolgat az elnökjelöltségtől, ha fennmarad vagy esetleg tovább növekszik Biden előnye - olvashatjuk az Erste elemzésében.
„Tarlós István eltöltött 30 évet a magyar önkormányzati rendszerben, sokak tiszteletét kiváltotta ezzel. Többek között az enyémet is, függetlenül attól, hogy politikailag nem értünk egyet. Szerintem a saját eddigi életpályáját és az eddig azzal kapcsolatos kiérdemelt tiszteletet rombolja az, hogy úgy látszik, nem tud méltósággal visszavonulni„ – íg
Mindannyiunk számára ismert, hogy a termesztés és a piaci igények szorosan kapcsolódnak egymáshoz, a piaci verseny minden szektorban jelen van, csak úgy, mint a zöldség-, gyümölcs ágazatban. Az üzletekben termékkínálat bővítésének egyik lehetősége, hogy külföldi beszállítók eltérő repertoárjával szélesítik a hazai piac kínálatát, ami arra készteti
Az MNB elfogadta a CIG EMABIT biztosító szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét. A biztosítónak a jelenlegihez képest további ötszázmillió forintnyi többlettőkét kell biztosítania működéséhez. A tőkemegfelelés helyreállításához – más intézkedések mellett – szükséges kiegészítő szavatolótőke-elem bevonását ugyanakkor a
Indul Stock Picking rovatunk - az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. Kéthetente tesszük közzé elemzéseiket - az első ígéretes vállalat a Nasdaq-on bevezetett Five9 Inc., amely egy 24 milliárd dolláros piacon kínál újfajta, felhő alapú megoldást.
A magyarok mindössze 14 százaléka tervezi, hogy a korábbiaktól eltérően több pénzt fog félretenni az elkövetkezendő hat hónapban. Azok, akik többet tennének félre a jövőben közel harmaduk 18 és 29 év közötti fiatal – derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatásából. A fiatalok három leggyakoribb megtakarítási célja között szerepel a ruhatáruk
Új kormánykerekek, még gazdaságosabb motorok és további vezetői segédrendszerek: immár a 2021-es modellévbe lép a nyáron a Škoda, számos újdonságot tartogatva modellpalettáján. Az Octavia sorozatból már ismert, új kezelőgombokkal és görgetőkerekekkel kialakított, új két- vagy háromküllős kormánykerekek most a márka minden modelljében megjelennek, a
Nyilvánosan egyik nagy multi sem véleményezte a Fidesz-frakció tervét, amely a sör- és üditőital-piacon betiltaná a kizárólagos szerződéseket. Pedig nagy pénzről van szó, és a végén akár Brüsszel döntheti el a jogi vitát évek múlva.
Jövő évtől meghosszabbodik a jótállási idő a 100 000 forint feletti termékekre, ami jelentős többletfeladatokat jelent az érintett vállalkozások számára – hívja fel a figyelmet az EY. A 2021. január elsejétől esedékes változások megfelelő jogi és szervezeti átalakításokkal ugyanakkor nem csak megnövekedett terheléshez, hanem új vásárlókhoz is vezet
Kedves Pesten közlekedő autósok! Nagyon drága fotók készülnek a Váci úton, fixen kihelyeztek egy új traffit amit egyik mobilos applikáció (Waze sem!) sem jelez - tájékoztatta a ProfitLine.hu szerkesztőségét Kívés Lili olvasónk. Köszönjük!
Júniusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent, az OTP árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben mérséklődött - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
Amikor egy újszülött a világra érkezik, még oly parányi és törékeny, hogy a legkisebb trauma is komoly károkat képes okozni szervezetében. Izomzata gyenge, vérerei szakadékonyak, csontrendszere egy felnőttéhez képest jóval kevésbé szilárd. A szülőknek (illetve gyakorlatilag mindenkinek, akinek egy ilyen apróság hosszabb-rövidebb ideig a gondjaira v
A kelet-közép-európai országok jelentős gazdasági visszaesésen mehetnek keresztük az idei évben a koronavírus-járvány hatásai miatt, a kilábalás pedig fokozatos lesz az ING Bank friss előrejelzése szerint. A bank eddig is recessziót jósolt Magyarország számára (mint minden régiós ország esetében), most azonban rontotta az előrejelzését, vagyis mély