A lakásvásárlás minden esetben egy komoly befektetési döntés, hiszen a vásárló a vagyonának jelentős részét fordítja az ingatlanvásárlásra. Az idei évben megjelent világjárvány előre nem látható módon alakította át az ingatlanpiacot
A koronavírus okozta válságon az Európai Unió egy 750 milliárdos mentőcsomaggal kíván segíteni. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője úgy fogalmazott, hogy minél több támogatást kap egy ország, annál jobb helyzetbe került, viszont érdemes azt is megvizsgálni, ha nem lett volna ez a helyreállítási alap, akkor hogy járna Magyarország a 2021-27-
Ázsiában az irányadó részvényindexek többsége lejjebb került szerdán, 1 százalék feletti erősödésével a kivételt a sanghaji börze jelentette, a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot. Európában lejjebb kerültek a tőzsdék szerdán, a BUX a korábbi emelkedése után lefordult és végül mínuszban zárt a kereskedést. A tengerentúli tőzsdék a
A volt külügyminiszter szerint a parlamenti felhatalmazásból, amit Orbán Viktor kapott, alig teljesült valami. Balázs Péter szerint a mentőcsomag elköltését a következő 1-2 évre kell ütemezni, ezért erre még nagyobb figyelem összpontosult.
A koronavírus okozta válságon az Európai Unió egy 750 milliárdos mentőcsomaggal kíván segíteni. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője úgy fogalmazott, hogy minél több támogatást kap egy ország, annál jobb helyzetbe került, viszont érdemes azt is megvizsgálni, ha nem lett volna ez a helyreállítási alap, akkor hogy járna Magyarország a 2021-27-
Közel 10 éve érte el történelmi csúcsát az arany, amely azt követően hosszú évekig gyengélkedett. 2019-ben viszont lendületet vett, és azóta megállíthatatlannak tűnik az emelkedése. Immár a legnagyobb kérdés az, mikor dönti meg a korábbi történelmi rekordot.
A Duna ünnepe elnevezésű rendezvényen a történelmi egyházak mellett a környező országok képviselői jelenlétében az Óbudai Sport Egyesület hajós hagyományőrzőinek római gályájáról engedték el a koszorúkat. A rendezvényen a csata, a hajósok az árvizek és a hajókatasztrófák áldozataira emlékeztek.
Bár kétértelműen megfogalmazott és ártatlannak tűnő szöveget fogadtak el az állam- és kormányfők az EU-pénzek jogállami feltételekhez kötéséről a kedden véget ért csúcstalálkozón, valójában egy komoly szankciós mechanizmus bevezetése előtt nyitották ki az ajtót és ezt meg is erősítette tegnap este a német ZDF televíziónak adott nyilatkozatában Ursu
A világon jelenleg 173 potenciális új koronavírus-elleni védőoltás fejlesztés fut. Ezek némelyike már eléggé előrehaladott fázisban van, 3 pedig már egyenesen a célegyenesben fut. De mire lehet elég mindez? A kutatók egyelőre óvatosan
Dolgozunk a megoldáson – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely, azzal kapcsolatban, hogy „ismét téma – okkal és joggal – az M3 metró klimatizálása”.
A nemzet gázszerelője és felesége 50 százalékos tulajdonában lévő Hungarikum Kft. egy év alatt az árbevételét és a nyereségét is csaknem megduplázta. A profitot teljes egészében fel is vették a tulajdonosok, amelyhez hozzácsapták még az előző évi eredménytartalékot is, így a Mészáros-házaspár markát közel 1,3 milliárd forint osztalék ütötte.
Testünkben a vér az artériákban és a vénákban kering. Az artériák szállítják az oxigénnel teli friss vért a test különböző részeibe, míg a vénák (visszerek) szállítják az elhasznált és bomlástermékekkel teli vért vissza. A normális vérkeringés alapja ezen anatómiai alapokon nyugszik. Az egészséges vénák rugalmas falúak és a vénákban mindenhol megta
A koronavírus-járvány okozta leállást követően újból teljes kapacitással üzemel a szentgotthárdi Opel-gyár, ahol a napokban legyártották a tízmilliomodik motort - közölte Kaszás Zoltán, a gyár szóvivője.
Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma, azaz legalább kétszázezer fiatalnak nyújtott segítséget a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A világjárvány nyomán kialakult új helyzetben a ransomware kampányok száma is ijesztően növekszik, miközben a szervezeteknek egyre nehezebb erőforrásokat állítaniuk a hatékony védekezés mögé.
Hasonló a helyzet most is, mint a nándorfehérvári diadal idején; a keresztény Európát most is a közép-európai nemzeteknek kell megvédeniük - nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának.
Nagy-Britannia 2021 januárjától ad lehetőséget a brit állampolgárság megszerzését lehetővé tévő folyamat elindítására az erre jogosult hongkongiak számára - jelentette be szerdán a brit belügyminisztérium.
A tavaszi időszakban az a korábban valószerűtlennek tartott helyzet is megvalósult, hogy egy-egy nagy cég akár több ezer munkatársa is tartósan otthonról dolgozzon. Melyek a rendkívüli helyzet tanulságai? Mit őrzünk meg belőlük?
Vegán burger és masszív húsos mexikói is megfér itt egymás mellett a legnagyobb nyugalomban. Aki pedig édesre vágyik, annak ott a Római leghosszabb nyitvatartású fagylaltos pultja. De az sem fog csalódni, aki inni szeretne.
A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.
A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.