Az egyik lehetővé teszi olcsóbb gyógyszerek importját is, például Kanadából, egy másik viszont amerikai gyártókat kötelez ármérséklésre több készítmény, köztük az inzulin esetében.
Magyarországon először a Pécsi egyetemen hajtottak végre olyan arcműtétet, amely közben a beteg arccsontjának egy részét is ki kellett cserélni. Korábban ez durva esztétikai következményekkel járt. A Pécsen most először alkalmazott technikának köszönhetően a férfi arcából eltávolított csontrészeket hajszálpontos protézissel helyettesítették, ami kí
A televíziózással töltött idő korlátozása segíthet az egészség megőrzésében, és csökkentheti a korai halálozáshoz vezető betegségek kialakulásának kockázatát.
Januártól akár egyetlen forintot is ki lehet majd fizetni bankkártyával, nem lesz szükség készpénzre - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.
Újabb letartóztatásokat rendelt el a müncheni ügyészség szerdán az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a könyvelési botrányba került Wirecard ügyében. A nyomozás új megállapításai szerint a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard három vezető beosztású munkatársa 2015 óta meghamisította a könyvelést, jelentős tőkeerővel rendelkező nyer
Egy nap alatt 290 ezer új koronavírusos beteget regisztráltak világszerte. Ilyen sok új fertőzöttet a világjárvány kirobbanása óta egyetlen napon sem lehetett látni, az utóbbi időben 240-270 ezer volt a napi esetszám.
A magyar járványkezelés a leghatékonyabb az Európai Unióban a Magyar Nemzeti Bank szakértői által kidolgozott járványkezelési versenyképességi mutató alapján (jvm) a szakértők pénteken megjelent tanulmánya szerint.
Jelentősen egyszerűsödik a közúti áruforgalmat ellenőrző elektronikus rendszer, az EKAER: jövő évtől nem kell jelenteni a nem kockázatos termékeket – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Ezzel a magyar kereskedők és gyártók nagy része teljesen búcsút mondhat az EKAER-rendszernek. Aki viszont kockázatos terméket fuvaroz,
Felhőszakadás veszélye miatt Vas megyére elsőfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Zivatarveszély miatt szintén az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Januártól akár egyetlen forintot is ki lehet majd fizetni bankkártyával, nem lesz szükség készpénzre - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel. A szombati lapszámban megjelent cikkben Tállai
A világon 15 736 499 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 639 652, a gyógyultaké pedig 9 043 203 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adatai szerint.
Chris Liddell az Egyesült Államok jelöltje a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkári posztjára - jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint péntek délután.
Újra szigorították az óvintézkedéseket Capri szigetén, ahol a hét utolsó három napján - este hat órától hajnali négyig - ismét kötelezővé tették a szájmaszk viseletét a turisták túlzott tömörülése és a szűrt fertőzöttek számának növekedése miatt.
Az induló cégek számára az egyik legnagyobb fejtörést a fejlődéshez szükséges megfelelő mennyiségű tőke bevonása okozza. Mivel egy vállalkozás érettségének különböző fázisaiban eltérő módon juthat pénzhez, fontos tudni, hogy a kezdeti szakaszban milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Az induláskor a leggyakrabban saját és európai uniós forrásokra
Januártól akár egyetlen forintot is ki lehet majd fizetni bankkártyával, nem lesz szükség készpénzre - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel. A szombati lapszámban megjelent cikkben Tállai