A legnagyobb technológiai vállalatok eredményeit a csütörtöki zárás után, illetve a pénteki nyitás előtt ismerhették meg a befektetők. Ennek köszönhetően az Apple, a Facebook és az Amazon is elképesztő emelkedést mutat. Ugyanakkor a pénteki helyzet egy érdekes anomáliára is rávilágít.
Megkezdődnek a globális, 2-es és 3-as fázisú klinikai vizsgálatok a SARS-CoV-2 vírus elleni, BNT162 elnevezésű vakcinajelölt kiértékelésére. Az akár 30 ezer fő bevonását tervező vizsgálatok során a készítmény biztonságosságát és hatásosságát is elemzik - jelentette be a héten a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és a BioNTech német biotechnológiai cég
A legnagyobb globális alapok négy éve a legnagyobb mértékben javasolják ügyfeleiknek a részvénypozíciók leépítését, miközben a kötvénypiacon a felvett pozíciók tartását ajánlják – derül ki a Reuters felmérésből. Az alapkezelők arra számítanak, hogy a koronavírus-járvány elsősorban a vállalatok gazdálkodására lehet negatív hatással.
Már 2005 óta szerepel a Caddy palettáján a Beach elnevezésű kempingautó, amelyet most alaposan felfrissítettek. Természetesen nem nyújt annyi okosságot,
Az elsősorban a dekompressziós szindróma kezelésében alkalmazott hiperbár oxigénterápiát próbálták ki New York-i orvosok és kutatók az új koronavírus okozta Covid-19-betegség gyógyításában.
Nyugat-Európában a mai lehet 2020 nyarának eddigi legmelegebb napja az első komolyabb hőhullámnak köszönhetően. Hazánkban is folytatódik a meleg levegő beáramlása, de nyugathoz képest szerencsések leszünk.
Öt éve indította útjára Gondoskodás Napja kezdeményezését az FTC és a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága. A két szervezet a programot kiterjesztve meghirdeti a Gondoskodás Európai Napját.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/31/1241/
A legnagyobb technológiai vállalatok eredményeit a csütörtöki zárás után, illetve a pénteki nyitás előtt ismerhették meg a befektetők. Ennek köszönhetően az Apple, a Facebook és az Amazon is elképesztő emelkedést mutat. Ugyanakkor a pénteki helyzet egy érdekes anomáliára is rávilágít.
Sokan a sajtószabadság végének tartják az index szerkesztőségének egységes felmondását. De vajon melyik sajtószabadságé? És milyen lesz az index utáni sajtóvilág? Mit érdemes megtanulnia a többi kiadónak az index esetéből? Hogyan lehet elkerülni a NER állította csapdákat? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ e heti videónkban, Baka F. Zoltán munk
Horváth Csenge csodálatos nővé érett, és hamar felfigyelt rá a divatszakma is. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb sminkekben és ruhákban pózol a kamera előtt a 17 éves tinédzser.
A koronavírus-világjárvány olyan katasztrófa, amelynek hatásait sokáig fogjuk érezni a jövőben - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteken Genfben.
Több mint 360 kilogramm, fogyasztásra alkalmatlan, az egészségre veszélyes élelmiszert vont ki a forgalomból a Pest Megyei Kormányhivatal egy fővárosi, XIII. kerületi élelmiszerbolt és étkezde ellenőrzése során – tájékoztatta a kormánymegbízott az MTI-t.
Ismét növekedett az új, bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek száma Ausztriában: az elmúlt 24 órában 175 fertőzöttet diagnosztizáltak, Bécsben 78-at - adta hírül az osztrák Egészségügyi Minisztérium pénteken. Ezen a héten ez a legmagasabb szám.
A busz vezetője szerint az ellenőrök ezután az első ajtón hangosan dörömbölve azt követelték, hogy engedje fel őket. Az ellenőrzés ideje alatt pedig a busznak a főút közepén kellett rostokolnia.
Hetvenhat éves korában meghalt Alan Parker angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer, nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Evita, a Fame vagy a Bugsy Malone - adta hírül a BBC News honlapja.
Hétfőn teszi közzé idei második negyedéves számait a Richter, a Portfolio által készített konszenzus alapján az elemzők mindegyike növekvő árbevételt várt a korábbi év azonos időszakához képest. A várakozások mediánja szerint az árbevétel 9,6 százalékkal emelkedhetett a második negyedévben, a korábbi azonos időszakával összehasonlítva. Az általunk
Többen is megszólaltak a témában. Például Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakcióvezetője, aki szerint még háborúk idején sem volt rá példa, hogy elhalasszák a választásokat. Éppen ezért idén is meg fogják oldani.
A kötvény-, deviza- és nyersanyag-kereskedésből származó árbevétel 154%-ot javult a második negyedévben, mellyel az amerikai befektetési bankok többségénél is nagyobb javulást tudott bemutatni a BNP Paribas.
Hiába nyereségesek a bankok, a hazai pénzintézetek működési költsége továbbra is a legmagasabb az Európai Unióban – ezt állapította meg a jegybank versenyképességi jelentése. Bodnár Zoltán Híradónknak azt mondta: ennek a fő oka a szektort sújtó bankadó és tranzakciós illeték, de a volt MNB alelnök szerint akkor sem lehetne ingyenes számlacsomagokra