A Gellért-hegyi sikló váltaná ki a Citadella turistabusz-forgalmát - mondta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes. Bardóczi Sándor főtájépítész szerint a másfél milliárd forintos beruházás 2024-ben fejeződhet be.
Év/év alapon 11%-kal növekvő, 18,7 milliárd dolláros árbevételt ért el a Facebook a második negyedévben, ami érdemben felülmúlta a 17,3 milliárd dolláros elemzői konszenzust.
Egy tegnapi kormányhatározatban megjelent a budai fonódó villamos új szakaszára vonatkozó beruházás terv, melynek értelmében egy 2,8 kilométeres villamosvonalat építenek a Szent Gellért tértől, a rakparton végig, egészen a Kopaszi-gátig. Vitézy Dávid közösségi oldalán még több részletet elárult a projektről, illetve arról is, hogy mikor indulhat el
A párt a miniszterelnök péntek reggeli, Kossuth rádiós interjújára reagál, azt írják: a Matolcsy György vezette MNB kedden megjelent tanulmányában leírták, hogy mind az egészségügy, mind az oktatás terén Magyarország még a visegrádi országokhoz képest is gyengén teljesít. "Mindezt figyelemreméltónak is tekinthetjük, hiszen Orbán Viktor legfőbb gazd
Szeptemberben 35 milliárd forint értékben pályázati felhívást tesz közzé a szaktárca a hazai egészségipari gyártók fejlesztése érdekében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Momentum közleménye szerint a mai testületi ülésen ismét napirendre került a Samsung-koalíció (Fidesz-DK-LMP-Jobbik) beadványa, amelyet meg is szavaztak, ennek alapján átmenetileg felfüggesztették Balogh Csaba polgármestert. A felfüggesztés két hétre szól.
Az idei második negyedévében 1352 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami az első negyedévi 1326 forinthoz képest kevesebb mint két százalékos növekedést jelent – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A felsőbb kategóriákban is befagyni látszanak a bérek, miközb
Ma reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban kijelentette: a magyar egészségügy világszínvonalú. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a legfrissebb Versenyképességi jelentésben egészen mást állít.
Japán előre rendelt 120 millió adagot a koronavírus ellen az amerikai Pfizer és a német BioNtech vállalatok kísérleti vakcinájából - jelentette be pénteken a két cég.
A fesztiválok 80 százaléka ment gajra, de a Magyar Fesztiválszövetségnek volna ötlete arra, mi szerepeljen abban a mentőcsomagban, amiről Gulyás Gergely tárgyalást ígért a csütörtöki Kormányinfón. A szövetség elnöke mondta el a részleteket az InfoRádióban.
Ellen DeGeneres már hosszú évek óta az egyik legnépszerűbb és legkedveltebb műsorvezető az egész világon, akinek a showját több száz országból nézik a rajongói.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/31/1239/
A Mercedes egyenesen biztonságtechnikai világújdonságnak nevezi a most debütált fejlesztését, mellyel a hátsó utasok védelmét emelik még magasabb szintre. Nem
Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
Az elmúlt hónapokban új lendületet kapott a már hosszú évek óta ígért gellérthegyi siklóprojekt, a mai nap pedig újabb részletek derültek ki főváros sajtótájékoztatóján - írja a hvg.
Az emberi erőforrások minisztere az EMMI Facebook-oldalára feltöltött videóban arról beszél, hogy vannak olyan szomszédos országok, ahol rendkívül meredek az emelkedés, olyannyira, hogy próbára teszi az ellátórendszert is.
A koronavírus miatti gyárleállások és a kereslet visszaesésének következtében a Fiat Chrysler értékesítése jelentősen csökkent, emellett veszteséges lett a cég a második negyedévben.
Július 1. és 19. között a bolti kiskereskedelmi forgalom értéke 1,1%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a vendéglátás pedig 12,9%-kal zsugorodott. A KSH pénztárgépes adatokon nyugvó előzetes statisztikája azt jelzi, hogy a vásárlóerő még mindig nem tért vissza teljesen a boltokba, pedig ezek a számok már a harmadik negyedéves növekedési te
A hasi zsírréteg nemcsak azért veszélyes, mert növeli a különböző betegségek kockázatát, hanem olyan következményekkel járhat, amelyekre nem is gondolnánk. Íme!
Újabb csaknem 1300 embernél mutatták ki az utóbbi egy napban a koronavírust, ezzel meghaladta az ötvenezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma.
Egy éve indult a nagycsaládosok autótámogatási programja, amely komoly sikernek tekinthető. Több tízezer család igényelte a támogatást, és nagyon sok olyan volt köztük, aki vélhetően a sokgyermekeseknek járó pénz nélkül aligha tudott volna új autót venni. Nem csak a lakosság, hanem a kereskedők is áldásként tekintenek a programra.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ közvetlenül augusztus 1. előtt hozta nyilvánosságra azoknak a mintavételi központoknak a listáját, ahol a nyaralás után karanténra, vagy vírus-csekkolásra "ítéltetett" magyar turisták jó pénzért PCR-tesztet végeztethetnek.
Az elmúlt hónapokban új lendületet kapott a már hosszú évek óta ígért gellérthegyi siklóprojekt, a mai nap pedig újabb részletek derültek ki főváros sajtótájékoztatóján - írja a hvg.
Tárgyalást kezdett a kormány a bankszövetséggel arról, hogy jövőre tudnak-e további kedvezményeket vagy részbeni moratóriumot biztosítani cégeknek – jegyezte meg a tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely. Valószínűleg nem a központi, államilag szabályozott törlesztési moratórium meghosszabbítására gondolt a miniszter.
Jelentősen nőttek az amerikai fogyasztók kiadásai júniusban, de az új koronavírussal megfertőződöttek számának drasztikus emelkedése megakadályozhatja a további bővülést.
Pomucz Tamás, edző, vitorlás versenyző igazi példakép volt a hajósiskolák fiataljai, de az idősebb vitorlázók számára is. A sors különös fintora, hogy halála éppen az általa is nagyon szeretett Kékszalag verseny alatt történt.
A júniusi ötmilliárd forintot követően a júliusi időjárási anomáliák legalább két és fél milliárd forinttal terhelték meg a biztosítók büdzséit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Hétfőn teszi közzé idei második negyedéves számait a Richter, a Portfolio által készített konszenzus alapján az elemzők mindegyike növekvő árbevételt várt a korábbi év azonos időszakához képest. A várakozások mediánja szerint az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedhetett a második negyedévben, a korábbi azonos időszakával összehasonlítva. Az általunk
Pomucz Tamás, edző, vitorlás versenyző igazi példakép volt a hajósiskolák fiataljai, de az idősebb vitorlázók számára is. A sors különös fintora, hogy halála éppen az általa is nagyon szeretett Kékszalag verseny alatt történt.
A XXI. század egyik legnagyobb előnye, hogy az internetnek köszönhetően bármilyen számunkra szükséges információ néhány kattintással elérhető. Azonban a korlátlan információáramlásnak nemcsak előnyei, hanem árnyoldalai is vannak.
A koronavírus-fertőzésre jellemző elváltozásokat is kimutatni képes képalkotó diagnosztikai berendezést adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában pénteken.
Sokakat meglepett, hogy miközben általában nem lehet ötszáz fősnél nagyobb létszámú zenés rendezvényeket tartani, az Apostol együttes mintha kivétel lenne: a zenekar augusztus 28-i Aréna koncertjét megtartják. Meződi József, a zenekar frontembere az ATV Híradónak azt mondta: mivel a szervező cég a koncert megrendezése mellett döntött, nem mondhatta