Bejelentette lemondását keddi sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter, közlése szerint a több hónap óta tervezett leköszönését eddig a Lengyelország számára fontos feladatok elvégzése érdekében halasztotta.
A héten jelentette be a Microsoft, hogy november 30-tól a Teams nevű alkalmazása már nem lesz elérhető az Internet Exploreren keresztül, Office termékei pedig 2021. augusztus 17-tel kerülnek le a böngészőből. Ezzel valószínűleg az utolsó szöget is beverte a Microsoft saját termékének, az Explorernek a koporsójába.
Hagyományos tanrend szerint kezdődik az iskola szeptember 1-jén. A járványügyi intézkedési tervet hétfőn este kapták meg az iskolák. Eszerint rendszeresen kell fertőtleníteni az intézményeket, be kell tartani az osztálytermekben a másfél méteres távolságot, de nem lesz kötelező a maszk, sőt tesztelés és lázmérés sem lesz. A PDSZ nyílt levelet küldö
Keresőoptimalizálás (angolul Search Engine Optimization), azaz SEO alatt a weboldalak különböző keresők /pl. Google/ organikus találatai között elért helyezéseinek javítását, optimalizációját értjük. Vagyis, hogy az oldalad minél előkelőbb helyen szerepeljen a találati listán.
Majdnem szomjan halt az a négy migráns, akiket az A13-as autópályán szabadítottak ki a német hatóságok egy román rendszámú kamionból. Az illegális bevándorlók a ponyvát kivágva integettek segítségért.
A befektetési és adóügyi tanácsadó, David Lough egy olyan könyvet írt, mely eddig még sosem vizsgált aspektusát tárja fel Winston Churchill életművének: az író a miniszterelnök pénzhez való viszonyát elemzi, végigkövetve pénzügyi tevékenységének hatását a politikájára – írja ajánlójában Lázár János, aki szerint a könyvnek nagyon fontos üzenete van.
A koronavírusból felgyógyultak között sokaknál megfigyeltek krónikus fáradtság és poszttraumás stressz szindrómát - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedd este az M1 aktuális csatornán.
Újabb tanár mondott a fel a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Székely Gábor tegnap nyílt levelet írt Vidnyászy Attilának, abban jelentette be távozását, és szólította fel a Színház és filmművészetért alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy az intézmény ellen intézett támadásaiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát. Híradónk kereste Vidnyánszky
Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazták Müller Cecília országos tisztifőorvost kedd este a civil elismerés kuratóriumának tagjai Székesfehérváron.
Igen, tudjuk, hogy idegesítő, ha valaki arról panaszkodik, hogy nem tudja megzabolázni sűrű hajkoronáját – épp úgy, ahogy attól is falra lehet mászni, ha valaki amiatt nyekereg, hogy képtelen felszedni magára pár kilót. Az Éva magazin írása.
Szóval, hogy tetszik eddig a 2020-as év Önnek? Gondoljunk bele, hogy még az út kétharmadánál sem járunk, és már annyi minden történt ezidáig. Ennek nagy része természetesen a globális világjárványhoz kapcsolódik. A Covid-19 életünk legtöbb részét befolyásolta, és számos iparágat és gazdaságot óriási nyomás alá helyezett. Szinte minden elképzelhető
Közeledik a nyár vége, ismét felmerül a kérdés, teszteljenek-e a vállalatok, avagy bízzák a természetre a koronavírus hatásainak a kezelését. A cégvezetők döntő része eddig kivárt, mondván, hogy a nyáron tapasztalt minimális fertőzöttség miatt irracionális nagyobb összegeket fordítani tesztelésre. Más nagyvállalatok viszont kötelező teszik beszállí
Az otthonunkban két helyiség van, ahol a legtöbb műanyagot termeljük, és ahol a legtöbb vegyszert használjuk: az egyik a konyha, a másik a fürdőszoba. Ha még nem váltottál ökotudatos életmódra, itt az ideje, hogy belevágj, és ha tanácsolhatom, kezdd a fürdőszobával, no meg a legjobb hazai termékekkel. Az Éva magazin írása.
Egy kisléptékű brit tanulmány szerint csaknem megduplázódott az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek száma a pandémia brit csúcspontjának idején. A kutatók szerint lehetséges, hogy a két betegség között kapcsolat áll fenn, s ezt alaposabban meg kell vizsgálni.
A berni ügyészség azzal gyanúsít egy 38 éves szomáliai bevándorlót, hogy egészen fiatal gyerekeket próbált meg radikalizálni. A svájci hatóságok közlése szerint a férfi az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elkötelezett híve, és a Korán oktatása ürügyén terjesztette szélsőséges nézeteit.