Az ITM államtitkára kiemelte, a vasúti kínálat minőségét az infrastruktúra, a járműállomány és az állomások állapota mellett alapvetően befolyásolja a menetrendi kínálat is. Az idén nyáron első alkalommal indították el kísérleti jelleggel a vasúti menetrendi tervezetek széles körű, online véleményeztetését. A beérkezett több mint háromezer érdemi,
Három hónapig nem kell izgulni: fixen maximum 480 forintba fog kerülni a benzin és a gázolaj Magyarországon. De mi lesz akkor, ha a februári határidőig elszállnak az árak?
Kósa Ádám, az EMPL fideszes tagja szerint az EP baloldali többsége által megszavazott módosítások messze túlmennek a tervezet eredeti célján: „A szöveg már szinte nem is a minimálbérekről szól, hanem egy szakszervezeti kiáltvánnyá alakult.”
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére monoklonális antitesteket tartalmazó gyógyszerek, a Ronapreve, más néven casirivimab vagy imdevimab, illetve a Regkirona, más néven regdanvimab európai uniós használatának engedélyezését javasolta.
Jó hír a gyermeket nevelők családoknak, hogy duplájára emelik a babakötvények után járó állami támogatás összegét, erről döntöttek csütörtökön a Gazdasági Kabineten - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
A Fehéroroszág és néhány uniós tagállam határán kialakult migrációs válság megoldása érdekében az EU-nak helyre kellene állítania a kapcsolatot Minszkkel – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Angela Merkel német kancellárral folytatott csütörtöki telefonbeszélgetése során.
Rendezvény miatt közlekedési korlátozások lesznek péntektől vasárnapig a Hősök tere és a Papp László Sportaréna közelében, ideiglenesen lezárják az Andrássy út és a Dózsa György út egy-egy szakaszát, valamint a Kós Károly sétányt, a Hősök terét és az Ifjúság útját – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Felhajtotta az alapanyaghiány és a fuvarköltségek emelkedése a bútorárakat is, a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint egy év alatt közel 13 százalékkal drágultak a konyha- és szobabútorok - derült ki az RTL Híradójából.
A 2024-es esztendő Törökország és Magyarország közös kulturális éve lesz - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában, miután Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait követően közös sajtótájékoztatót tartottak.
A 2024-es esztendő Törökország és Magyarország közös kulturális éve lesz – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában, miután Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalásait követően közös sajtótájékoztatót tartottak.
A politikus szerint a letelepedési kötvényprogramban is egyebek mellett orosz bűnözőket és iszlamista terroristákat telepített be Magyarországra Rogán Antal baráti köre.
Tiszafüred polgármestere, Ujvári Imre a Facebook-oldalán jelentette be a településen épülő strand első látványterveit- szúrta ki a Travelo. A tiszafüredi fürdőfejlesztés a teljes, 2,5 hektáros zöldfelület megújítását, új medencék építését, egy csúszdapark…
Hollandiában szerdáról csütörtökre rekordszámú, 16 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, így a fertőzöttek számának heti átlaga 12 378-ra emelkedett, ez a legmagasabb heti átlag az elmúlt egy évben - közölte csütörtökön a helyi sajtó.
Talán már csak napok, vagy az is lehet, hogy csupán órák kérdése, és az angol sztárcsapat, a Chelsea bejelenti, hogy szerződteti a török Fenerbahce és a magyar labdarúgó-válogatott védőjét, Szalai Attilát. A brit és a török lapok már tényként közlik, hogy az üzlet megköttetett 23,4 millió euróért (8,54 milliárd forint), és ezzel Szalai lesz minden
A Szingapúrban megtartott idei World Fintech Festival budapesti napján a kiberbiztonság legújabb kihívásai is a terítékre kerültek, kiemelt figyelmet szentelve a pénzügyi szektort érintő kockázatoknak. Szóba került, hogy az új technológiák, mint a mesterséges intelligencia, teljesen új védekezési elveket igényelnek és az is, hogy a felsővezetőknek
Melyik fiatalember ne álmodozott volna olyan feleségről, aki jól főz, ügyes háziasszony, nagyszerű anyuka, ugyanakkor csinos is, és hancúrozásban felülmúl egy hivatásos, hétpróbás kurtizánt? Nőben ilyet ritkán találni, de autóban itt áll előttünk a Hyundai Kona N. A Kona pofás, jó kinézésű, divatos kocsi, sok apró formatervezési ötlettel. Kompakt
John Kormendy amerikai csillagász rendkívüli egyetemi és tudományos karriert futott be, elhalmozták elismerésekkel, társasági tagságokkal, most mégis lesújtott rá a neobolsevik élcsapat vasökle. Közzétett egy tudományos értekezést – a kinyomtatást megelőzően – arról, hogyan lehet a tudományos posztok esetén kizárni a szubjektív tényezőket.
Nem maradnak következmények nélkül az elmúlt két hét sokkoló vallomásai, állításai: kivizsgálja a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) azokat a vádakat, amelyekkel korábbi sportolói Turi Györgyöt illették. Az eljárás idejére Turi felfüggeszti tevékenységét a sportág vezetésében.
Zágrábban, Splitben és Csáktornyán (Cakovec) is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát, amely tíz százalékkal gyorsabban terjed az eredeti delta variánsnál – közölte Vili Beros horvát egészségügyi miniszter csütörtökön.
Az ember megfertőzhet új koronavírussal vadon élő szarvast, amely képes terjeszteni a vírust társai körében – mutatták ki amerikai kutatók, akik először találtak bizonyítékot arra, hogy az állatok jelentős mértékben terjesztik a vírust a vadonban.
Bár a helyettes tisztifőorvos az RTL Híradónak azt mondta, hogy „bizonyosan előbb-utóbb lesznek ilyen adataink”, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint fontos információ, ezért ki kell adni.
Lettország, Litvánia és Észtország védelmi miniszterei az Európai Unió külső, keleti határán kialakult migrációs válság elmérgesedésére figyelmeztettek csütörtökön.
New York – Brutális jelenetnek lehettek a nézők szemtanúi a Madison Square Gardenben rendezett UFC 268-as ketrecharc eseményen. A 40 éves korábbi könnyűsúlyú bajnokot, Frankie Edgart ellenfele, Marlon Vera egy elképesztő rúgással győzte le. Vera úgy eltalálta állcsúcsán amerikai ellenfelét, hogy annak arca a lassított felvételeken és a fotókon úgy
Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is - jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön Ankarában.
Befagyasztotta a kormány az üzemanyag-árakat, jövő héttől sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj nem lehet drágább 480 forintnál. Gulyás Gergely a kormányinfón azt is bejelentette, hogy az intézkedés 3 hónapig tart, utána felülvizsgálják. A GKI vezérigazgatója szerint az, hogy nem adót csökkentettek, rossz üzenet. Azt sugallja, hogy a kormány máso
Ötödik zsűritaggént értékeli a versenyzőket szombaton Gabriela Spanic a Dancing with the Starsban. A telenovellák királynője a Blikknek elárulta, mire számíthat volt partnere, Andrei Mangra és új párja, Tóth Andi.
Nem fogadta el a díszpolgári címet Szakcsi Lakatos Béla, a jazz-zenész ugyanis attól tart, mások azt gondolnák róla, hogy a nevét felhasználja a politika.