Egy friss felmérés szerint a 2019-es eredményekhez képest épp az ECR-frakció tudná a legnagyobb előrelépést elérni egy most rendezett európai parlamenti választáson, míg arányosan az Európai Néppárt szenvedné el a legnagyobb veszteséget.
A korábbinál nagyobb hangsúlyt kaphat a jegybanki hitelesség a következő időszakban, ezen a téren pedig kifejezetten jól áll az MNB – emeli ki friss elemzésében a Blue Bay. Az alapkezelő szakembere szerint a következő időszakban a forint is profitálhat ebből, hiszen az intézményi befektetők szemében vonzóbbá válhat a magyar deviza. Ellenpontként a
YouTube csatornát készít a 68 éves, legendás tévés. Endrei Judit az internetet kihasználva szeretné előadásai tartalmát az egészséges életmódról, annak megőrzésről, és az aktív idősödésről könnyebben elérhetővé tenni.
Az ATM készülékeket gyártó NCR Hungary Kft. és közvetlen exportőre, a Spectrum Security Safety Kft. az üzbegisztáni Mikrokreditbankkal született megállapodás alapján 300 bankautomata szállításáról állapodott meg.
A 95 esztendős II. Erzsébet királynőnek ez lesz az első nyilvános, hivatalos programja azóta, hogy orvosai a múlt hónapban pár hét pihenést írtak elő számára.
A menedzserszűrés szó szerint a menedzserek, ám összefoglalóan a stresszes, rohanó munkát végző, alapvetően egészséges, de veszélyeztetett vagy kockázati tényezőknek kitett emberek esetleges betegségeinek, egészségügyi problémáinak kiszűrését célozza meg. Az átfogó vizsgálatok kiterjednek valamennyi fontos szerv, az anyagcsere-folyamatok és a kerin
Erdei Anna immunológus szerint a kutatókat is meglepte a negyedik hullám, ennek köze lehet a delta jobban terjedő variánsához. Szerinte a kötelező oltás bevezetése sem lenne ördögtől való.
Októberben ismét csúcson volt az infláció, a szeptemberi 5,5 százalék után 6,5 százalékosra ugorva. Ez újabb rekord a járvány kitörése óta és meredek emelkedés az előző hónap rekordszáma után. Úgy látszik tehát kemény ősz és tél vár a nyugdíjasokra és a kispénzű magyarokra. A járvány előtt nosztalgikus panaszkodásként hatott csupán, mennyivel többe
A mozgalmas őszi szezont követően ismét a téli sportokkal hódít a Sport43 világa. A Ski43 (Ski-for-free) kampányában az eplényi síelésen és snowboardozáson túl idén új sportágakkal is megismerkedhetnek a hazai általános- és középiskolás osztályok.
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója korábban kijelentette, hogy nem szívesen jár színházba, de nem a művészekkel van baja, hanem az ottani légkörrel.
Habár a chatbotos alkalmazások többsége sok gyerekbetegségtől szenved, a koronavírus miatt ez a kommunikációs csatorna egyre nagyobb hangsúlyt kap a vállalatok, illetve ügyfeleik és dolgozóik viszonylatában is.
Újabb rekordot döntött az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi vállalat forgalma a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából már tizenharmadszorra tartott kiárusításon. A jelentős leárazásokkal járó, az utóbbi években 11 naposra nyúlt kereskedelmi akció során az Alibaba Tmall nevű, e-kereskedelmi platformjának teljes forgalma 540,3 milliá
A Magdolna Művészeti Galéria és az Ócsai Károly Művészeti Alapítvány szervezésében Ócsai Károly Munkácsy-díjas szobrászművész emlékkiállítása nyílt meg.
Közel 22 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól – tette közzé a vállalat a BÉT-en.
Petőfi, a kötelező olvasmányok és az elégetett kamaszkori versek is szóba kerültek a Margó Fakt-on, ahol Háy János volt a vendég. A beszélgetést most bárki visszahallgathatja, mi a legérdekesebb megállapításokat pontokba szedtük. Nyitókép: Posztós János/Margó
A 95 esztendős II. Erzsébet királynőnek ez lesz az első nyilvános, hivatalos programja azóta, hogy orvosai a múlt hónapban pár hét pihenést írtak elő számára.
Zdravko Krivokapic montenegrói miniszterelnök közölte, nem kívánja felvenni a koronavírus elleni védőoltást, mert elegendő antitest van a szervezetében, írta pénteken a Vijesti.me montenegrói hírportál.
A magyar nyelv a világon a 62., Európában pedig a 14. „legbeszéltebb” nyelv az anyanyelvi beszélők száma alapján. Mi, magyarok szeretjük azt hinni, hogy különlegesek vagyunk, amit nyelvünk származása is igazol, hiszen semmi közünk az indoeurópai nyelvcsaládhoz, hanem valahol messze keleten, az Urál-hegységen is túl (ahol a kurta farkú malac túr) ke
Cseh László robbantotta ki az úszóbotrányt, visszavonulása után ugyanis beszámolt arról, volt edzője milyen nem elfogadható módszerekkel dolgozott. Utána sokan megszólaltak, a szövetség pedig lépésre kényszerült. Az egykori úszó elmondta, mi a véleménye arról a büntetésről, amit - egyelőre - Turi György kapott.
A dekarbonizációs célok elérésében a hidrogénnek meghatározó szerepe lehet a jövőben – mondta Ságvári Pál, az Energiaszabályozók Regionális Egyesületének (ERRA) virtuális konferenciáján.
Újabb rekordot döntött az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi vállalat forgalma a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenharmadszorra tartott kiárusításon, számolt be az Alibaba pénteken. Bár a forgalom rekordot döntött, a cég jól érzékelte, hogy a kínai vezetés nem szimpatizál a luxussal, a külföldi sztárfellépőkkel és ált
Az Európai Unió Tanácsa ismét módosította az adózási kérdésekben nem együttműködő országok névsorát. A Seychelles-szigetek sincs már ott a leggyanúsabb adóparadicsomok között.
Keserű György Miklós akadémikus, a Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője már egy éve a vírusellenes gyógyszerekre hívta fel a figyelmet, most újra a készítmények alkalmazása mellett érvelt.
Péntektől Brazíliában küzd meg egymással a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság mezőnye. Az éllovas Max Verstappen 19 pontos előnnyel vág neki a hétvégének a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal szemben.
A Ferraritól nem állnak távol a teljesen egyedi modellek, melyeket egy meglévő típus átalakításával készítenek el. Az olaszok már egészen magas szinten űzik az ilyen átalakításokat, amelyre kiváló példa a vadonatúj BR20 is, amely a GTC4 Lusso alapjaira épül, de a formáit tekintve jól láthatóan egy telesen új modell – amiből azonban mindössze egyetl
A párkapcsolatok első időszakában olyan, mintha a habos felhőkön lépkednél, minden tökéletes, az élet nem is lehetne szebb. Ilyenkor szinte képtelen vagy hibát találni a párodban, bármit csinál, azt elfogadod, a boldogság kikezdhetetlennek tűnik, annyira valószínűtlen, hogy egyszer csak véget érjen az eufória.