Újabb lezárások helyett a harmadik oltások felpörgetését javasolja egy müncheni infektológus a koronavírus-járvány újabb hullámának letörésére. Christoph Spinner szerint a 2G-szabály alkalmazása is visszafoghatja a pandémiát. Németországban egyelőre nincsenek újabb országos korlátozások, egyes tartományok ugyanakkor szigorítanak – elsősorban a
Noszek László fül-orr-gégész főorvos szerint a felső légúti fertőzések diagnózisa egyfelől könnyű és „mindenki” ért hozzá, másik oldalról viszont nehéz pontosan megmondani, hogy mi az adott kórokozó, miután nem állnak azonnal rendelkezésre ehhez eszközök. Kivételt jelent a koronavírus-fertőzés esetében például az antigén-gyorsteszt, illetve a legbi
A többi között a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű és A nagy generáció című filmeket rendező András Ferenc is a Nemzet Művésze cím birtokosa lett.
A fehérorosz határőrök segítséget nyújtottak a migránsoknak áttörni a határkerítésen, és könnygázt is adtak nekik, amit azok be is vetettek a lengyel határőrök ellen - közölte szombaton a Twitteren a lengyel határőrszolgálat.
A leggyakrabban azoknak a sikertörténetéről lehet hallani, akik fiatalon érték el az áttörést a karrierjükben: ilyen például Mark Zuckerberg vagy Evan Spiegel – ők 23, illetve 25 évesen lettek milliárdosok. Az évtized legsikeresebb vállalatait körülvevő narratívákból azt gondolhatnánk, hogy az üzleti világban inkább a fiatalok érvényesülnek, de ez
Nagy testvérével, a Kodiaq modellel együtt számos ügyfelet hódítottak meg és világszerte rengeteg autós szaklap elismerését kivívták. Együtt kulcsfontosságú szerepük volt a Skoda márka elmúlt években mutatott fejlődésének alakításában. 2017 óta több, mint 500 000 darab gördült le a Karoq modellből a márka gyártósoráról. 2020-ban és 2021 első félévé
Emberölés előkészületete, önbíráskodás, súlyos testi sértés, adócsalás: összesen csaknem tizenhat évet ült börtönben Tasnádi Péter, aki most beállt a baloldal mögé. Az egykor fényűző életet élő „magyar keresztapa” saját bevallása szerint ma már segélyből élő kisnyugdíjas.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. elővigyázatosságból kivonja a forgalomból és visszahívja a Tonhalas szendvics 140g - hűtött elnevezésű, a Wojnars W.Leckerb GmbH-tól származó termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A Magyar Rádió épülete helyét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa foglalja el. Az 1956-os forradalom legfontosabb szimbólumából mindössze a homlokzat marad.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. elővigyázatosságból kivonja a forgalomból és visszahívja a Tonhalas szendvics 140g - hűtött elnevezésű, a Wojnars W.Leckerb GmbH-tól származó termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján szombaton.
Komoly esély van rá, hogy az elkövetkező hónapokban világszerte hiány lép fel a műtrágya piacán, ahol már jelenleg is rekordmagas árak uralkodnak. Az ok elsősorban a legfontosabb alapanyag, a földgáz árának kiugró emelkedésében és az ennek nyomán érkező termeléscsökkentési döntésekben keresendő. Néhány hete még a régió legnagyobb gyáránál, a Nitrog
Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (US National Highway Traffic Safety Administration, NHTSA) széleskörű vizsgálatot kezdett a vezetéstámogató rendszerek biztonságával kapcsolatban. A felülvizsgálatot az indokolta, hogy több olyan baleset történt az elmúlt időszakban, amelyekben működésbe lépett vezetéstámogató rendsze
Késélességű képletei segítik a számos növénybetegségért felelős Phytophthora infestans mikroszkopikus kórokozót, hogy „átvágja” a megtámadott növények levelének védőrétegét. Bár meglehetősen intenzíven vizsgált témáról van szó, a Wageningen Egyetem kutatócsoportja által feltárt részlet eddig ismeretlen volt. A titok megfejtése sokat segít a növényb
Hideg van, néhol esik is, de legalábbis idegesítően szitál a köd, ennek ellenére az MTV EMA gála előestéjén, azaz ma világhírű előadók lépnek fel a Hősök terén.
A város baloldali polgármestere Facebookon írt arról, hogy becsengetett hozzá egy fiatal aktivista azzal, hogy a Fidesznek gyűjt aláírást. Azt is megosztotta, miről beszélgettek.
Reflektorokkal vakították el őket, és könnygázt adtak a rájuk engedett száz migránsnak, amit azok fel is használtak ellenük – állítja a lengyel határőrség.
A következő napokban még nem várható számottevő változás időjárásunkban, majd szerdán hidegfront éri el hazánkat, ezzel pedig lehűlési folyamat veszi kezdetét.
Tóth Andi megosztó személyiség a médiában és a zenei életben egyaránt. Az X-Faktor legfiatalabb női győztese ennek ellenére nem hátrál meg, sorra dobja ki új dalait.
A kilátóból elképesztő látvány tárul a szemünk elé, kedvcsinálónak megmutatjuk, mit láthatsz, ha te is útrakelsz és felfedezed ezt a valaha tenger borította, majd vulkánok által átalakított vidéket.
Malala Yousafzai (Malála Júszafzai) 24 éves világhírű pakisztáni emberi jogi aktivista fényképeket osztott meg az Instagram oldalán arról, hogy pár napja Birminghamben egy kisebb szertartás keretében mégis csak férjhez ment. Egyébként ő a világ legfiatalabb Nobel-díjasa.
Nehéz első ránézésre megkülönböztetni a koronavírus delta variánsa által okozott betegséget és egy egyszerű felső légúti megbetegedést, de utalhat a koronavírus-fertőzésre akár kötőhárgyagyulladás vagy enyhe bőrtünetek is – mondta Noszek László fül-orr-gégész főorvos az Infostartnak.
A nemzetközileg is elismert plus size modell, Sirokai Diána és a telt nők stylistja, body positive aktivista, író, Kozma Rita összefogott, hogy közösen segítsenek azoknak, akik szeretnének magabiztosabbak és sikeresebbek lenni.
A felek egymásra mutogatnak. A budapesti Fidesz szerint a főpolgármester mutyizott, Karácsony pedig úgy véli, Orbán Viktor minden számára elérhető módon megpróbálja ellehetetleníteni Budapestet.
A zenei producer, Timbaland egy újabb NFT projekttel indul, ami az Universal Bored Ape alapú metaverzum fókuszú zenekarát veszi alapul. Egy nappal azután, hogy a nagy lemezkiadó, a Universal Music Group bejelentette, hogy a Bored Ape Yacht Club NFT-ből származó…