Varsó – Szép eredménnyel szerette volna zárni az évet Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya. Ebben a szellemben lépett pályára a magyar nemzeti csapat a Lengyelország elleni világbajnoki selejtező-mérkőzésen. A meccsnek tétje már nem volt, ugyanis már korábban biztossá vált, hogy nem lesz ott a magyar csapat a katari
A Bank of England már decemberben kamatot emelhet a Bloomberg által megkérdezett szakemberek szerint. Ezzel a brit jegybank lehet az első a nagy jegybankok közül, amelyik kamatot emel.
Nagy Réka és Hegyes Berci, azaz a Dancing with the Stars második évadának nyolcadik kiesői voltak a Blikk szerkesztőségének vendégei. A páros élőben öntött tiszta vizet a pohárba és válaszolt őszintén az olvasóink által feltett kérdésekre.
A magyar válogatott ma este zárja a világbajnoki selejtezőit a mostani sorozatban. A továbbjutás lehetősége már korábban elszállt, de Marco Rossi többször is hangsúlyozta, nagyon fontos a mai mérkőzés.
A jegybank eddigi lépései nem győzték meg a piacot, a lakáshitelek referenciakamatai gyorsuló ütemben drágulnak. Miután a piac a következő hónapokban is az alapkamat további emelkedésére számít, ezért lényegében minden bank szakított korábbi üzletpolitikájával és általánmos hitelkamat emelésbe kezdett.
A hosszú élet titkainak nyomába eredt Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot legújabb évadában, amely rendhagyó módon nem egy tévécsatornán debütál.
Az ENSZ glasgow-i klímacsúcsa nem volt sem több, sem kevesebb a vártnál - szögezte le a konferencián szakértő, megfigyelői státuszban résztvevő Klímapolitikai Intézet az elemzésében, amelyet a szervezet honlapján hétfőn tettek közzé. – hozta le az MTI.
A gyerekek biztonsága a felnőttek közös felelőssége. Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, nemcsak meghallgatja és segíteni próbál a hozzájuk forduló, nehézségekkel küszködő gyerekeknek, hanem azért is harcol, hogy egyre több hiteles hang szóljon az őket érő bántalmazásról, a bennük dolgozó sz
A Magyar Bankholding tervei szerint 2022. március 31-én egyesül a bankcsoport két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank, és átmenetileg MKB Bank Nyrt. néven folytatják működésüket. A Takarék Csoport 2023 második negyedévében csatlakozik az egyesült bankhoz. Ezzel párhuzamosan a Bankholding teljessé vált menedzsmentje veszi át a tagbankok felsőv
Rengeteg a foglalás, de a járvány miatt bizonytalan, hogy mennyien fognak ténylegesen elutazni a hazai szállodákba - mondta munkatársunk a Trend fm reggeli műsorában.
45 ország 250 gyógyszerészeti szakemberével háromnapos nemzetközi konferencia kezdődött Budapesten. A hétfői megnyitón Áder János köztársasági elnök azt mondta, a magyar gyógyszeripar a legerősebbek közé tartozik egész Európában.
A gombás megbetegedések általában hosszas kezelés után szüntethetők csak meg, de így is gyakorta visszatérhetnek. E betegségek kialakulásáért sok tényező okolható. A tünetek visszatérésének esélye odafigyeléssel, és gyógynövényekkel csökkenthetők.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltás beadatásához köthetik több szakma gyakorlását Németországban - jelentették be hétfőn Berlinben.
Számos ország szeretné, ha az elektromos (és plug-in hibrid) járművek gyártói minimális szavatossági időt határoznának meg az autókba szerelt akkumulátorokra.
Az vagy, amit megeszel - tartja a mondás, de mégsem változott senki sem Happy Meal Menüvé. Ettől függetlenül a híres sültkrumplinak vagy a gyorséttermi fagyinak sok ismert ember sem tud ellenállni.
Fehéroroszország nukleáris fegyvereket is hordozni képes Iszkander rakétarendszer telepítését kéri nyugati és déli határaira, derült ki az elnök egy interjújából, amit a Reuters vett észre.
A jegybank elnöke új cikkében irányváltást sürget és azt írja, hogy a gyors kilábalásnak ára van és a kormánynak le kellene állítania „a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét”.
Ha valakit börtönbe zárnak Észak-Koreában, a túlélés esélye gyakorlatilag a nullával válik egyenlővé - alig vannak olyanok, akiket nem halállal büntetnek vétségeiért, ez pedig hatványozottan igaz azokra a rabokra, akik nem koreai állampolgárok, hanem külföldiek.
Szakterületeik világsztárjaival rendez szórakoztató talk show-t az MVM, ezzel folytatódik a tavaly életre hívott MVM Future Talks. Az adatközpontú világ jövőjét, kihívásait és technológiai kilátásait bemutató, ingyenes online eseményen Andy Weir, Neil deGrasse Tyson, Jamie Woodruff, Meskó Bertalan és Balogh Péter vesz részt november 18-án 18 órától
A királyi család tagjai tudnak egyet s mást az egészséges életmódról - lesd el te is Erzsébet királynő, Meghan és Katalin hercegné trükkjeit, hogy sokáig a legjobb formádat hozhasd.
Rengeteg a foglalás, de a járvány miatt bizonytalan, hogy mennyien fognak ténylegesen elutazni a hazai szállodákba - mondta munkatársunk a Trend fm reggeli műsorában.
Várjuk azokat, akik a legfrissebb agrárpiaci és marketing trendeket és hasznos tapasztalatokat szeretnének hallani az Agroinform ingyenes, online eseményén.
Az OpenSea több hét legjobb napját élte tegnap, akárcsak a Bored Ape Yacht Club. Hivatalos adatok szerint tegnap az OpenSea NFT-piacon naponta forgalmazott Ethereum mennyisége 48 millió dollárról 105 millió dollárra ugrott. Utoljára október 15-én érte el az Ethereum napi…
A Kaspersky új tanulmánya közvetlen összefüggést mutatott ki a szülők és a gyerekeik által a készülékek előtt töltött idő mennyisége között. A felnőttek 82%-a és a kicsik 70%-a naponta legalább három órát tölt a különféle kütyük előtt. Az adatok azt mutatják, hogy a gyerekek hajlamosak nagyjából ugyanannyi időt tölteni a készülékhasználattal, mint
Ismét megrendezésre került az egyik legrangosabb fodrászverseny, a L'Oréal Professionnel Style&Colour Trophy, melynek fókuszában 2021-ben a töretlen sikerű hajfestési technika, a francia balayage áll. Ha te is rajongsz a fodrász szakma művészi, profi vonaláért és mesteri technikáiért, akkor írd be a naptáradba a november 15-21. közötti napokat,
Országszerte tovább romlott a levegő minősége, hétfőn már hat település levegőjét minősítette veszélyesnek a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a magas szállópor-koncentráció miatt.