2021. november 18. csütörtök

nov. 18
9:38
Manager Magazin: a Deutsche Telekom eladná a T-Systemset (Portfolio)
A német Manager Magazin arról ír, hogy a német távközlési vállalat, a Deutsche Telekom (DT) eladná informatikai vállalatát, a T-Systemset.
nov. 18
9:39
Halálos tűzeset Siklóson: Órákon keresztül próbálták megfékezni a lángokat (BorsOnline)
Csütörtök hajnalban fél három körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres családi ház Siklóson a Váralja utcában.
nov. 18
9:39
Felemás az esztendő a Rába mögött (TőzsdeFórum)
A Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni vesztesége 266,6 millió forinttal 665 millió forintra nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán szerdán.
nov. 18
9:40
Növekvő árbevétel és profit az Őrmesternél (Portfolio)
Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. a 2021-es három negyedévi árbevételét 32,13 százalékkal, az adózott eredményét pedig 169,14 százalékkal növelte a bázis időszakhoz (2020. első három negyedéve) viszonyítva, olvasható a társaság ma megjelent sajtóközleményében.
nov. 18
9:41
100 napos mozgóátlagát teszteli az OTP (TőzsdeFórum)
Napi Nem lett pozitív folytatása az OTP keddi megtorpanásának. Ugyan láttuk szerdán 18000 fölött az árfolyamot, a vételi erő nem tudott elég erősnek bizonyulni, lefordulás után 17625 forinton zárta a kereskedést az árfolyam. A 100 napos mozgóátlag próbálhat mankót jelenteni ezen a szinten a papír számára, a következő két kereskedési napban érdemes
nov. 18
9:42
Kitilthatják a nem ott élők autóit a főváros egy részéről (Infostart)
A Nagykörúton belül nyártól már csak a helyiek autózhatnak - egy éven át. De ez még nincs eldöntve.
nov. 18
9:42
Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyesen, az indexek csekély elmozdulásával indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
nov. 18
9:42
Három fontos javaslattal állt elő Brüsszel az uniós zöld megállapodás elérése érdekében (Portfolio)
Az Európai Bizottság szerdán három új kezdeményezést fogadott el, melyek ahhoz szükségesek, hogy az Európai Unió valóra váltsa az európai zöld megállapodásban foglaltakat. A Bizottság új szabályokat javasolt az uniós piac kiszolgálása céljából végzett erdőirtás visszaszorítására, illetve az unión belüli hulladékszállításra, továbbá egy új talajvéde
nov. 18
9:42
Kiskorúak után kutakodik a Facebook (vg.hu)
A Meta tagadja, hogy a célzott reklámok miatt gyűjt adatokat a Facebook és az Instagram a 18 éven aluliakról.
nov. 18
9:42
Kijózanító szavak: ezeket mondják a leggyakrabban az oltatlanok az intenzív osztályon (Life)
Orvosok és ápolónők számoltak be arról, hogy rengeteg oltásellenes változtatja meg a véleményét a járványról miután kórházba kerül, különösen akkor, ha súlyos állapotban van.
nov. 18
9:42
Meglepő, mi Magyarország kedvenc csokija (Hamu és Gyémánt)
Minden bizonnyal a legtöbben másra tippeltünk volna. A Vince mutatta be az angol leisurecooker alapján, hogy most egyes országokban melyik csokoládét szeretik a legjobban az emberek.
nov. 18
9:42
A lét és nemlét határán (Magyar Nemzet)
A biológusok többsége nem tekinti élő organizmusnak a vírusokat.
nov. 18
9:42
Karácsony: Amit egy ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek ki kell bírnia, azért Nobel-békedíj járna (Mandiner)
A főpolgármester szerint nem ő a hibás a dugókért, Ferenc pápa a világ egyik legprogresszívebb gondolkodója, a demokrácia helyzete pedig bonyolultabb kérdés annál, hogy Orbán, „a köpcös törpe” lebontja.
nov. 18
9:43
Esés után konszolidál a MOL (TőzsdeFórum)
Napi Alacsony forgalom mellett kapaszkodott tovább a MOL árfolyama 2500 fölött, egyelőre elkerülve, hogy nyomás helyezzen a 2450-2500 forintos zónára. Mérsékelten pozitív, hogy konszolidációt látunk a fontos technikai szint fölött, komolyabb fordulóra utaló jelzés azonban egyelőre nincs a grafikonon. A folytatásban is az lehet a kérdés, hogy tud-e
nov. 18
9:44
Vegyesen kezdtek az európai börzék (vg.hu)
Az indexek csekély elmozdulásával indult a kereskedés csütörtökön.
nov. 18
9:44
Britney Spears a rajongóinak: Megmentettétek az életemet (Hamu és Gyémánt)
A világhírű énekeső egy Instagram-videó keretein belül mondott köszönetet a #FreeBritney mozgalom tagjainak.
nov. 18
9:44
Otthagyta együttesét, 1,3 milliárd forintot kapott a zenésztársaitól (Magyar Nemzet)
A lánybanda másik három tagja, Perrie Edwards, Leigh-Anne Pinnock és Jade Thirlwall még júliusban fizették ki zenésztársukat.
nov. 18
9:45
Forgalommal esett 8400 alá a Richter (TőzsdeFórum)
Napi Megerősödő forgalommal érkezett meg 8400 forint alá a Richter árfolyama szerdán, így komolyan felmerül a fontos támaszszint letörése a tegnapi kereskedést követően. Október elején is idáig láttunk leszúrást, akkor falsnak bizonyult a letörés. A csütörtöki kereskedés elsődleges kérdése tehát az, hogy jön-e megerősítés a tegnapi gyertyára. Amenn
nov. 18
9:45
Felfoghatatlan tragédia! Koronavírusban halt meg a jegyespár az esküvőjük előtt (Metropol)
A beoltatlan pár már az időpontot is kitűzte, amikor váratlanul leterítette őket a járvány
nov. 18
9:47
Tovább ereszkedett a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Nem tudott 52000 pont fölé visszazárni a BUX árfolyama, hiába láttunk napon belül erősödést az indextől. A kereskedés végére ismét az esés javára billent a mérlege, tovább esik az alsó Bollinger mentén az árfolyam. A következő érdemi támaszszintet változatlanul az 50600-51000 pontos szinten találjuk, ezt célozva folytatódhat a gyengülő tendenc
nov. 18
9:48
Napi horoszkóp: Ma a Nyilasok minden szavát felhasználhatják ellenük - November 18. (Glamour)
Jóllehet a mai napon a Bika-Holdat a Mars és a Merkúr is támadja, de a Skorpió-Merkúr harmonikus fényszöget alkot a Halak-Neptunusszal, így különösebb megerőltetés nélkül szerezhetsz meg olyan értesüléseket, amelyek segítségével megoldhatod problémáidat. Ma az észérvek helyét a megérzések veszik át, s meggyőződhetsz arról, hogy akár pénzről, akár m
nov. 18
9:49
Szépen kaszált a Baidu, ám veszteséges (TőzsdeFórum)
A Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat a vártnál nagyobb bevételről számolt be szerdán, harmadik negyedéves jelentésében, ennek ellenére veszteséggel zárta a negyedévet.
nov. 18
9:54
Galambos Lajos szerint Majka legalább a feleségére tekintettel lehetett volna, amikor beszólt neki: „Ha engem gúnyol, azzal Hajnit is bántja” (Blikk)
– Rendesen felkavarta az állóvizet, amikor Majka november elején egyik fricskájával a legendás trombitást, Galambos Lajost találta meg a Sztárban sztár leszek! adásában. A szópárbaj ki is élesedett a két sztár között: Lagzi Lajcsi ugyanis Majka feleségével vágott vissza. A csata tovább folytatódik, Galambos Lajos a Story magazinnak tálalt ki Dundik
nov. 18
9:54
Billió? Billion? Trillió? Melyik mit jelent? (Kripto Akadémia)
Ebben a leckében tisztázunk néhány fontos matematikai nagyságrendet:  Csatlakozz a legnagyobb magyar kriptós közösséghez a Discordon, ahol a több ezer fős közösségünk által felhalmozott tudáshoz bármikor hozzáférsz: https://kriptoakademia.com/Discord_KriptoPercek/go Szakértő kereskedőink segítségével te is nyereséges lehetsz a kripto piacon. Legyé
nov. 18
9:54
Bajnai is feltűnik a Városháza-ügyben (hirado.hu)
Tovább dagad Karácsonyék korrupciógyanús ügye a Városháza kapcsán.
nov. 18
9:54
Akkora a tanárhiány, hogy már fűt-fát ígérnek az iskolák: ezzel csalogatnák be a munkaerőt (Pénzcentrum)
Idén az általános felvételin valamivel több mint 13 ezren jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre, közülük 7316-an, a pótfelvételin kicsivel több mint 800-an jártak sikerrel, vagyis ennyien iratkozhattak be szeptemberben az egyetemek, főiskolák tanári, tanítói, óvoda- vagy éppen gyógypedagógusi szakjára. A korábbi években azonban ennél jóval több
nov. 18
9:54
A Fradi EL-ellenfelének veterán szélsője a szezon végén visszavonul (m4sport.hu)
A jó humorral megáldott spanyol televíziós kommentátor lesz, miután szögre akasztja a stoplist.
nov. 18
9:54
Akár 600 ezer forintot is kaphatnak a munkaadók egy új kolléga után (vg.hu)
Több mint 15 milliárd forinttal ösztönzi a kormány az álláskeresők felvételét.
nov. 18
9:54
10 767 új fertőzött, 131 beteg pedig elhunyt csütörtök reggelre Magyarországon (Biztosító Magazin)
Meghalt 131, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 767 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte csütörtökön a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 013 007 embert oltottak be, közülük 5 784 958-an a második, 1 millió 714 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
nov. 18
9:54
L’Oréal Professionnel Style & Colour Trophy: Magyarország is kijutott a világ egyik legrangosabb fodrászversenyének döntőjébe (Márkamonitor)
A L’Oréal Professionnel Style & Colour Trophy a fodrászvilág egyik legrangosabb eseménye, amelyen a világ minden tájáról mérettetik meg tudásukat a szakma legjobbjai. Az idei verseny azért is különleges a L’Oréal Magyarország számára, hiszen idén először jutott be a TOP 9 versenyző közé hazai tehetség, Tóth Márk személyében.   A fiatal fodrász évek
nov. 18
9:54
A Konyhafőnök VIP: Schobert Norbi ordítozik, és még a versenytársa szemöldökét is leégeti (Promotions)
Úgy néz ki Schobert Norbi nagyon bele fog lendülni a versenybe, amin még Rácz Jenő is meglepődik.
nov. 18
9:54
Surányi György: Surányi György: Látszat és valóság (Mandiner)
A jegybank folyamatosan, töretlenül lazít politikáján.
nov. 18
9:54
Napi 2-3 csésze tea vagy kávé csökkenti az agyi betegségek kockázatát (Magyar Nemzet)
Egy új tanulmány szerint a mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével.
nov. 18
9:54
Koronavírus: Egy nap alatt 10 ezer új fertőzött, közel hatezren vannak kórházban (Nyugati Fény)
Az egészségügyi dolgozók „belefulladnak a munkába”.
nov. 18
9:56
Ne legyenek illúzióink: A dohányzásban nem létezik ártalomcsökkentő alternatíva (Biztosító Magazin)
Európa-szerte, így Magyarországon is 2006 óta csökken a dohányzók száma, azonban ezt az eredményt veszélyeztetik az új típusú füstmentes dohánytermékek, amelyek egyáltalán nem támogatják a leszokást
nov. 18
9:56
Amerikai turisták szöktek be egy sörre éjszaka a Colosseumba (Mandiner)
Róma történelmének egyik legdrágább sörét fogyasztotta el két amerikai turista: az akciójukért 290 ezer forintra büntették őket.
nov. 18
10:00
Óvatos emelkedés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Lefordultak tegnap az amerikai börzék annak ellenére, hogy az októberi kiskereskedelmi forgalomról szóló makroadat kifejezetten erős lett. Európában a tegnap közzétett inflációs adatokat emésztik ma a befektetők: az eurózóna inflációja októberben 4,1 százalékos volt éves szinten, ami több mint kétszerese az Európai Központi Bank által kitűzött céln
nov. 18
10:00
Kifakadt az orvosi kamara: drámai a helyzet a magyar kórházakban (Pénzcentrum)
Drámai jelentést tett közzé a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a kórházi állapotokról. "A számok meredeken emelkednek, a járvány tombol" - írták.
nov. 18
10:00
ITM: több mint 15 milliárd forinttal ösztönzi a kormány az álláskeresők felvételét (hirado.hu)
A jól célzott segítség elsősorban a keleti országrészben járul hozzá a dolgozni akarók elhelyezkedéséhez.
nov. 18
10:00
Nem tehettek mást: Komoly döntést hoztak a Hooligans tagjai (Ripost)
A Hooligans tagjai sem erre számítottak, de most nem tehettek mást.
nov. 18
10:00
Az államtitkár elárulta, milyen politika a kulcs a világjárvány idején (vg.hu)
Évről évre több pénz jut a kutatásra, fejlesztésre és innovációra.
nov. 18
10:00
Rendkívüli időpontban kezdődik ma a Kormányinfó - Ekkor ismertetik a kormány legújabb döntéseit (Life)
A megszokott csütörtök délelőtt helyett, 3 órakor lesz ma a Kormányinfó, ahol valószínűleg nagy bejelentések várhatók.
nov. 18
10:00
Jótékonysági aukciót szervez a Magyar Telekom (MMonline)
A Magyar Telekom a jogelődei által épített, különleges örökségét teszi elérhetővé, amikor képzőművészeti gyűjteményének kapuit tágra nyitva jótékonysági árverést szervez, melynek bevételét a Ludwig Múzeum közönségélményének digitális fejlesztésére ajánlja fel. A nyilvános és szenzációs ritkaságokat kínáló jótékonysági árverést december 1-én 18 órai
nov. 18
10:00
Elhunyt 131 beteg, közel 11 ezer új fertőzöttet azonosítottak (Mandiner)
Az aktív fertőzöttek száma 121 138.
nov. 18
10:00
Csehek foglalták el Babos Tímea vb-trónját, Muguruza is bajnok (Magyar Nemzet)
Egyesben a volt világelső lett a világbajnok, párosban pedig megvannak a legutóbbi három vb-n győztes Babos utódai.
nov. 18
10:00
Tiborcz István Michelin-minősítést szeretne kastélyszállója új éttermének (Forbes)
Míg Budapesten a várnegyed és a belváros éttermei is küszködnek, Tiborcz István vidéken is magabiztosan menetel.
nov. 18
10:00
Beruházási program indult az agrárium versenyképességéért (Magyar Mezőgazdaság)
Az agráriumot a következő hét évben a beruházások és a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések kiemelt támogatása, a technológiai lépésváltás ösztönzése jellemzi majd, amely a gazdálkodókat versenyképességük és jövedelmezőségük növeléséhez segíti hozzá – hangzott el az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős á
nov. 18
10:02
Fekete-Győr kipukkasztott egy ellenzéki kamulufit (Magyar Nemzet)
Ezt már fújhatják!
nov. 18
10:04
Rendkívüli állapotot hirdettek Kanadában (Magyar Nemzet)
Az áradások miatt a hadsereget is mozgósították az ország nyugati részén.
nov. 18
10:06
Ebben a legnagyobb a lemaradásunk Dániától (vg.hu)
A 24. helyen állunk az Európai Unióban.

Keresés