2021. november 19. péntek

nov. 19
9:12
Márki-Zay Péternek fontosak az egyetemisták ezresei (Demokrata)
Az ellenzéknek a kampányban legalább öt-tizenötmilliárd forintra lenne szüksége – állítja a jelölt.
nov. 19
9:12
Választási megfigyelőprogramot indít Magyarországon a Progressive International (Mandiner)
A progresszív-baloldali mozgalmakat világszerte összefogó globális szervezet Brazília, Honduras, Chile és Kolumbia mellett a magyar demokráciát is veszélyeztetettnek tartja.
nov. 19
9:14
Magyarország hívja le a harmadik leggyorsabban az uniós támogatásokat (ATV)
A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a Magyarország rendelkezésére álló források 71 százalékát már folyósította Brüsszel, szemben a 61 százalékos tagországi átlaggal.
nov. 19
9:14
Niedermüller Péter büszkén számolt be arról, hogy kitiltaná az autókat (Demokrata)
Védett övezetté nyilvánítaná 2022. július 1-jétől Belső-Erzsébetváros egy részét a helyi önkormányzat.
nov. 19
9:14
Németh Szilárd: Magyarországon fizetik a legkevesebbet a gázért az emberek Európában (Mandiner)
A Fidesz alelnöke emellett felidézte, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt háromszorosára drágult a gáz.
nov. 19
9:16
Gyorsított Magyarország az EU-s források lehívásában (Mandiner)
A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a Magyarország rendelkezésére álló források 71 százalékát már folyósította Brüsszel, szemben a 61 százalékos tagországi átlaggal.
nov. 19
9:18
Napi adat: 11 289 az új fertőzött, meghalt 135 beteg (Infostart)
Hatezer fölé emelkedett a kórházban ápoltak száma.
nov. 19
9:18
Soha nem látott csúcson az új koronavírus-fertőzöttek száma, meghalt 135 beteg, rengetegen vannak lélegeztetőgépen is (Blikk)
Megérkeztek a legfrissebb, november 19-i koronavírusszámok, amelyek tanúsága szerint a beoltottak száma 6 017 807, közülük 5 788 775 személy már a második oltását is megkapta, míg 1 millió 765 ezren a harmadikat is felvették.
nov. 19
9:18
Koronavírus: megérkeztek a péntek reggeli magyar adatok (Portfolio)
11 289 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 998 488 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Újabb 135 áldozatot szedett a koronavírus egy nap alatt – derül ki a friss napi jelentésből.
nov. 19
9:18
Lecsapott a hatóság Schobert Norbiékra: ezt a terméküket kivonták a forgalomból (Pénzcentrum)
Kivonta a forgalomból a Norbi Update egyik mézhelyettesítőjét és termékvisszahívást rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
nov. 19
9:18
Ő volt a leghírhedtebb magyar sorozatgyilkos - Filmek ösztönözték a támadásokra (Femcafe)
Hallottál már a martfűi rémről? Ez nemcsak egy fikció, hanem a brutális valóság.
nov. 19
9:18
Több mint 200 civilt menekített ki Afganisztánból katonai gépekkel Oroszország (SzMo)
A Kreml szóvivője a nyugtalanító afganisztáni helyzettel indokolta az evakuációt.
nov. 19
9:18
Történelmi pillanat az RTL Klubon! Olyan dolog történt A Konyhafőnök VIP-ben, amire még soha nem volt példa (Promotions)
A műsor történetében először történt ilyen A Konyhafőnök VIP-ben.
nov. 19
9:18
Semleges névmást vezet be az egyik legnevesebb francia lexikon (Demokrata)
A névmást gyakran olyan emberek használják, akik gendersemlegesnek tartják magukat.
nov. 19
9:18
Koronavírus: 11 289 új fertőzött, elhunyt 135 beteg (Növekedés)
A beoltottak száma 6 017 807 fő, közülük 5 788 775 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 765 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
nov. 19
9:18
Ha magas a minimálbér, magas az adómentes bevétel (Mezőhír)
A mezőgazdasági őstermelők és az Őcsg-k még tovább nyújtózhatnak.
nov. 19
9:18
Meglepetés is van a covid-szigorításokat tartalmazó kormányrendeletben (Forbes)
Hat rendelet formájában, nem sokkal csütörtök éjfél előtt megjelentek a kormány által bejelentett új szigorítások, amelyet a koronavírus terjedése miatt rendeltek el. Gulyás Gergely a kormányinfón nem említette, de ismét
nov. 19
9:18
Megkezdődött a 2022-es öntapadós osztrák matrica értékesítése (Autószektor)
Néhány héttel a 2022-es digitális matrica értékesítésének megkezdése után, amelyre november 4-én került sor, már az öntapadós változat is piacra került.  Mint az osztrák autópálya-kezelő Asfinag szerdán bejelentette, 2021. november 18-tól került a boltokba.  A matricát, amely idén a „barack” színt viseli, mintegy 6000 értékesítési helyen értékesíti
nov. 19
9:20
Még az idén új, nemzetközi stratégiát tesz közzé a Gloster (Portfolio)
A Gloster menedzsmentje 20 százalékot meghaladó mértékben emelte meg a 2021-es évre vonatkozó EBITDA várakozását. A 2021. tavaszi stratégiában megjelölt húsz havi célokat a Gloster hat hónap alatt túlteljesítette, ezért még idén új stratégiával áll elő a menedzsment.
nov. 19
9:21
Januártól újra pályázhatnak a falvak (Agroinform)
Gyopáros: 2022-ben már januárban kiírják a Magyar Falu program első pályázatait.
nov. 19
9:22
Óirási buborék alakulhatott ki a fintech szektorban (Portfolio)
Egy neves amerikai befektető szerint egyértelműen buborék keletkezett a fintech szektorban. Az olyan fintech cégek, mint a Paypal és a Square piaci értéke óriásit nőt az elmúlt évben. A befektetők akkor fordultak a gyorsan növekvő cégek felé, amikor alacsonyan voltak a kamatok és olcsón lehetett hitelt felvenni.
nov. 19
9:30
Csúcsot csúcsra halmoznak az árak: hetvenéves rekord Németországban (Portfolio)
Októberben hetven éve a legmagasabbra szökött fel a termelőiár-infláció Németországban az energiaárak, azon belül is elsősorban a földgáz árának az emelkedése miatt a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján. Az energiaárak emelkedését az előző évi alacsony bázis is kiélezte.
nov. 19
9:30
72 éves korában elhunyt a Queen legendás fotósa (Femcafe)
Mick Rock valóságos költészetté emelte a fotográfiát, munkái hihetetlen őserőből és természetességből táplálkoztak.
nov. 19
9:30
Így készíts pénztárcabarát madáretetőt 5 perc alatt (Femcafe)
A sötét és hideg reggeleket bármikor fel tudja dobni egy kis madárcsicsergés. Csalogasd őket a kertedbe, vagy erkélyedre néhány könnyen elkészíthető madáretetővel.
nov. 19
9:30
Leégeti a nyelved az étel? Így enyhíts a fűszerességén (Femcafe)
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy főzéskor túlfűszereztük az ételt, a végeredmény pedig elviselhetetlenül csípős lett. Ilyenkor nem szabad a kukába dobni az egészet - mutatjuk, hogyan mentsd a menthetőt.
nov. 19
9:30
Kiderült, mekkora bért szeretnének a pályakezdők (MMonline)
2021 áprilisában a pályakezdők átlagos nettó bérigénye 248.800 forint volt – derül ki a Zyntern kutatásából. A legmagasabb fizetést az orvosi és mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a szakmunkás és pedagógiai végzettséggel várják. A férfiak (netto 272.900Ft) és nők (netto 235.600Ft) fizetési igényei közötti különbség a tavalyihoz képest 20%-ról 14%-ra
nov. 19
9:30
A NOB eltörli a transznemű sportolóknál a tesztoszteronlimitet (Mandiner)
„Minden sportolónak joga van ahhoz, hogy megkülönböztetés nélkül, egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó módon sportoljon” – írja az új irányelv.
nov. 19
9:32
Irodalmi kvíz - Egyetlen állításból felismered, melyik kortárs íróról van szó? (Femcafe)
Töltsd ki kvízünket és tudd meg, mennyire vagy otthon a kortárs irodalom világában - egyetlen állításból vajon meg tudod állapítani melyik magyar íróról van szó?
nov. 19
9:33
A xarvio Field Manager bővíti a csatlakoztatható meteorológiai állomások körét (Agroinform)
A xarvio ® FIELD MANAGER a Pessl Instruments METOS állomásának és a Sencrop készülékeinek integrációjával bővíti a csatlakoztatható meteorológiai állomások körét.
nov. 19
9:36
Óvatos emelkedéssel próbálkoznak a tőzsdék (Portfolio)
Hogyha visszatekintünk az elmúlt egy hétre, akkor az látszik, hogy tőzsdéken nem igazán lehet határozott mozgásokat látni. Ez egyrészt annak tudható be, hogy a ralit ezidáig fűtő vállalati gyorsjelentési szezonnak a vége felé közeledünk, és az elmúlt időszakban ismét egyre nagyobb hangsúlyt kaptak az inflációs félelmek, illetve az infláció megfékez
nov. 19
9:36
5G-V2X kombinációval védené a gyalogosokat a Honda (autopro)
A japán gyártó azt vizsgálja, hogy az 5G és a jármű-környezet kommunikáció párosa felhasználható-e a gyalogosgázolások megelőzésében.
nov. 19
9:36
Tizenegyezer fölött az új fertőzöttek száma, elhunyt 135 beteg (Mandiner)
A beoltottak száma 6 017 807 fő, közülük 5 788 775 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 765 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
nov. 19
9:36
Bíróság mondta ki: Nyilvánosságra kell hozni az Orbánék által szándékosan eltitkolt adatokat (Nyugati Fény)
Nem fognak neki örülni.
nov. 19
9:38
Koronavírus: soha nem látott magyar adat érkezett, rekordot döntött az új fertőzöttek száma (Portfolio)
11 289 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában Magyarországon, ez új rekordot jelent a hazai számokban, felülmúlva a harmadik hullám csúcsán, márciusban regisztrált napi adatokat is. Újabb 135 áldozatot szedett a koronavírus egy nap alatt – derül ki a friss napi jelentésből.
nov. 19
9:42
Mikor és hogyan kezdd el a baba hozzátáplálását? (ProfitLine)
A kisbabák életük első pár hónapjában megelégszenek az anyatejjel, de fél éves kor körül eljön az idő, amikor fokozatosan meg kell ismertetni őket az egyéb ételekkel is. Ezt a folyamatot nevezzük hozzátáplálásnak, mely a baba fejlődésének egy fontos szakasza.
nov. 19
9:42
Sötétvörös zónában egész Magyarország: iszonyatosan durvul a 4. hullám (Pénzcentrum)
Sötétvörös színnel jeleznek minden hazai régiót, százezer főre több mint 500 fertőzött jut, a régióban egyre több ország kap ilyen jelzést.
nov. 19
9:42
11 289 új fertőzött, ismét száz fölött az elhunytak száma – friss adatok (ATV)
613-an vannak lélegeztetőgépen.
nov. 19
9:42
Elhunyt 135 beteg, 11.289 új fertőzöttet igazoltak (Demokrata)
Jövő hétfőtől vasárnapig előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is fel lehet venni az oltást.
nov. 19
9:42
Novák Katalin kamuzott egy nagyot, Hadházy Ákos játszi könnyedséggel tette helyre (Nyugati Fény)
Visszanyalt a fagyi.
nov. 19
9:44
Drámai koronavírus adatok: soha nem volt még ennyi új fertőzött (Pénzcentrum)
11 289 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 998 488 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Újabb 135 áldozatot szedett a koronavírus egy nap alatt – írja a hivatalos tájékoztató.
nov. 19
9:44
Nem akárkivel futott össze kora reggel Németh Szilárd államtitkár (ATV)
A TV2 stúdiójában történt a találkozás.
nov. 19
9:45
Új csúcs a fertőzöttek számában, 135 újabb halott – tényleg nyakig benne vagyunk (Menedzsment Fórum)
Soha nem találtak még ennyi új fertőzöttet az országban.
nov. 19
9:48
Óriási buborék alakulhatott ki a fintech szektorban (Portfolio)
Egy neves amerikai befektető szerint egyértelműen buborék keletkezett a fintech szektorban. Az olyan fintech cégek, mint a Paypal és a Square piaci értéke óriásit nőt az elmúlt évben. A befektetők akkor fordultak a gyorsan növekvő cégek felé, amikor alacsonyan voltak a kamatok és olcsón lehetett hitelt felvenni.
nov. 19
9:48
630 millióért épül ECO-park Kisvárdán, de a szobrokat és a kilátót pár év múlva le is bontják (444.hu)
A látogatókat egy 11 méteres, ölelő emberalak fogadja.
nov. 19
9:48
Egyszer hideg, máskor meleg: csak úgy jönnek-mennek a frontok (Háziállat)
Csütörtökön egy gyenge hidegfront vonul át fölöttünk. Számottevő csapadékot és lényeges lehűlést azonban nem hoz, sőt lehetnek olyan területek, ahol a feloszló köd és rétegfelhőzet miatt emelkedik, majd a hőmérséklet.
nov. 19
9:48
Pásztor Anna háromszor kezdte újra az exével - mindketten kikacsintgattak a kapcsolatukból (Femcafe)
Az Anna and the Barbies énekesnője 30 év után vált el férjétől, és bár a szakítás nagyon megviselte, ma már azt mondja: bár jelenleg külön élnek, mindig gyermekei apja lesz élete szerelme.
nov. 19
9:48
11 289 új fertőzöttet regisztráltak, több mint féléves csúcson a kórházban ápoltak száma (SzMo)
6122 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 613-an vannak lélegeztetőgépen.
nov. 19
9:48
Komoly búzaszállítási tenderen nyert Oroszország (Agrofórum)
Oroszország mintegy 250 ezer tonna búza szállítására nyert lehetőséget a legutóbbi algériai tenderen – közölte Julia Koroljova, az orosz állami gabonaminőségi szolgálat vezetője Genfben egy konferencián, megerősítve a kereskedők korábbi várakozását.
nov. 19
9:48
Orbán Viktor aggasztó bejelentést tett (Promotions)
A miniszterelnök szerint nyakig vagyunk a negyedik hullámban, és a neheze még csak most jön.
nov. 19
9:48
Már magyarul is! Gabe Brown: Dirt to soil (Magyar Mezőgazdaság)
Szabó László, a Tarkarét Biofarm tulajdonosa 1200 példányban jelentette meg Gabe Brown: Dirt to soil, az Observer szerint a regeneratív mezőgazdálkodás szent könyvének számító kötetét magyarul, azzal a céllal, hogy minél több helyre eljussanak az amerikai farmer gondolatai.

Keresés