Izraelben a világ átlagánál közel kétszer gyorsabb ütemben növekszik az átlagos hőmérséklet, és az országot a világátlagnál sokkal súlyosabban érinti a globális felmelegedés - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn az izraeli meteorológiai szolgálat legfrissebb jelentése alapján.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága egy idegenbeli mérkőzéstől eltiltotta a magyar szurkolókat az októberi angliai mérkőzésen történt rendzavarások miatt.
Friss információkat és általános tudnivalókat tett közzé a honlapján a 2021-es befizetett adók 2022. évi visszatérítéséről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint egy "kisokost" is összeállított a legfontosabb tudnivalókról, illetve eloszlatott pár félreértést: újabb pontosítással segíti a tájékozódását.
A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa azt tapasztalja, hogy a lélegeztetőgépen lévők és az intenzívre kerülők körében kicsivel nagyobb az oltottak aránya.
Az AC Milan 2–1-es római győzelme lezárt egy hosszú sorozatot az olasz élvonalban. A portugál vezetőedző 43 veretlen hazai bajnoki mérkőzés után bukott el egyet a Serie A-ban.
Több mint három és fél tonna kábítószert foglalt le Panamában a rendőrség zsákokban, ez a valaha volt legnagyobb drogfogás a dél-amerikai országban. A csomagokat egy Chiléből érkező, Hollandiába tartó hajó belsejébe, konténerekbe rejtették - írta meg az Euronews.
Nem sikerült parlamenti többséget szereznie a PNL és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) által alakítandó kisebbségi kormány parlamenti jóváhagyásához.
Fellendülőben a borturizmus, tavaly csak szeptember-októberben közel másfél millió vendégéjszakát töltöttek el az utazók valamelyik magyar borvidéken. A 2010-es évektől lett egyre nagyobb trend, hogy a borkóstolás után ott is alszunk a borász szálláshelyén, eszünk egy jót az éttermében, lazulunk a közeli élményfürdőben. Gál Zsombor borturisztikai s
Az angolok elleni hazai vb-selejtezőn történtek miatt pályabezárást rendeltek el korábban, most a londoni összecsapás büntetéseként egy idegenbeli mérkőzéstől tiltották el a magyar labdarúgó-válogatott szurkolóit.
Német katonai repülőgéppel szállították hétfőn Bukarestből Németországba az első hat, súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteget - tájékoztattak a romániai hírtelevíziók.
I think it is a mistake to view human rights solely as being concerned with state actors. The very first human rights movement was actually addressing non-state actors. It was organized by churches and religious leaders, and it was directed at halting the slave trade. It was directed primarily at private businesses – Dinah Shelton professor of inte
A szakadék szélére sodorja az emberiséget a függés a fosszilis üzemanyagoktól - mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn a skóciai Glasgowban, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülését (Conference of the Parties, COP26) hivatalosan is megnyitó beszédében.
Bejelentette lemondási szándékát hétfőn Jes Staley, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi szolgáltató csoport, a Barclays vezérigazgatója, miután a brit felügyeleti hatóságok kivizsgálták, hogy milyen kapcsolatok fűzték a szexuális bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberhez - írja Euronews.
Elég összetett és nehéz hét elé néznek a részvénypiacok, hiszen az inflációs nyomás és a negyedik vírushullám mellet a hét második felétől a FED és a BOE is kamatot dönthet, nem mellesleg pedig az amerikai munkarőpiac is jelenti friss számait. Pénteken a BUX kosártól egy felemás teljesítményt láthattunk és ezen belül az OTP sem zárt vissza a 19 000
Pénteken megtorpant a rossz hangulat a MOL árfolyamán is, de 2700 alatt zárta a hetet a kurzus, amely a mai kezdésben okozhat nehézségeket. Az olajpapír számára is sűrű hetet jelez a gazdasági naptár, hiszen pénteken a MOL is közzé teszi harmadik negyedéves számait. Technikai oldalról a 2700-as zóna alatt mindenesetre nehéz lesz új vételi nyomást h
A Császárvonal egy sajátélményű projektből nőtte ki magát többezres közösséggé. Olyan anyák állnak a kezdeményezés mögött, akik maguk is megtapasztalták, milyen úgy szülni, hogy közben elképesztően kevés információt kap az ember.
Napok óta eseménytelenül mozog a 4IG árfolyama és nem igazán tud előrelépni a grafikon a magyar börzén. A vállalat harmadik negyedéves jelentésére még egy kicsit várni kell, a hónap végén teszi közzé ugyanis a vállalat. Elképelhető, hogy csak a frissebb számok tudatában nyúltak vissza újból a befektetők a részvényhez és addig oldalazással tölti a h
A dohányosok a koronavírus-járvány idején is nagyobb veszélyben vannak - erről beszélt Müller Veronika egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfő este.
A farokcsont gyulladását a szakirodalom coccydynia vagy coccygodynia néven ismeri. A coccydynia a farpofák közötti, úgynevezett farokcsont érzékenységével és fájdalmával jelentkezik, mely fájdalom ülés hatására gyakran tovább erősödik.
Technológiai vezető (CTO) pozíciót nyitott a Szallas Group. Olyan, a területében gazdag tapasztalattal rendelkező szakembert kerestek, aki regionális nagyvállalati környezetben jártas, így többek között abban is a cégcsoport segítségére lesz, hogy a lokális fejlesztői csapatok regionális fejlesztői szervezetté váljanak. A lokális és regionális info
Véget ért a világ legőrültebb showműsorának harmadik évada az RTL Klubon! Az első évad Nyusziját és a második évad Banánját követően a harmadik évadban a Kaméleon aratott győzelmet! A legjobban rejtőzködő sztár, az Álarcos énekes legújabb győztese Vastag Tamás lett, őt rejtette a Kaméleon álarca! A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Cápa, azaz
Mivel a talaj különböző összetételű egyes területeken, más-más életkörülményeket biztosít a benne élő mikroorganizmusok számára, így azok másképp alkalmazkodnak a különböző életviszonyokhoz. Így a talaj bioösszetétele sem lesz egyforma egyes területeken. A talaj viszonylag sűrű közeg, ezért jellemző a benne élő állatokra a megnyúlás, hosszúkás test
A vadonatúj Toyota bZ4X a világ legzöldebb autógyártójaként ismert, mára Európában több, mint 60%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat (HEV) értékesítő Toyota első célirányosan fejlesztett akkumulátoros elektromos autója (BEV), egy kényelmes, tágas és hiteles SUV, amelynek új összkerékhajtási rendszere kiemelkedő képességeket biztosít. A bZ4X egyb
Bár a tudomány emberei nem állítják, hogy egy ember valóban képes hallani elhunyt szeretteinek túlvilági hangját, egy nemrégiben közölt tanulmányból kiderült, hogy konkrét tulajdonságok és események állhatnak a jelenség hátterében.
Az elmúlt pár hétben tovább nőtt a családi házak népszerűsége és ezzel együtt a kínálati árak is. Aki eladni szeretne és nem tud várni ezzel, az most legalább 10 százalékkal magasabb árat kaphat, mint tavaly ilyenkor.
A Richter amerikai partnervállalata, a AbbVie engedélykérelmet nyújtott be az USA-ban a gyógyszerfelügyeletnek, egy új a major depresszióban alkalmazott cariprazine nevezetű szerre. Erre e hírre vehették pénteken a vállalat papírjait, amely nem mellesleg ezzel a megugrással a 100-as mozgóátlagot ismét támaszként erősítette meg. A hét elején az euró