2021. november 20. szombat

nov. 20
0:16
Tóth Vera szerint testvére, Gabi nem bírja a kritikát: olyan, mint egy ketyegő bomba (Life)
Tóth Vera az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban beszélt arról, hogyan jön ki a családtagjaival.
nov. 20
0:16
Forgatás közben cserélnek rendezőt az ötödik Beatle-ről szóló filmnél (Hamu és Gyémánt)
Brian Epsteint, a The Beatles menedzserét nevezték így, akinek kulcsszerepe volt a sikerükben. A Midas Man a The Beatles legendás menedzseréről, Brian Epsteinről szól, akit az ötödik Beatle-nek is neveztek az együttes sikereiben játszott kulcsszerepének okán. A film már forog is A vezércselből ismert Jacob Fortune-Lloyddal a főszerepben, u
nov. 20
0:16
Bírálta Kínát, ezért mellőzi az edzője - legalábbis ezt állítja az Nba-sztár (Eurosport)
A török elnök, Erdogan elfogatóparancsot adott ki ellene miután élesen bírálta, most egy ideje Kína van a bögyében, de úgy tűnik ennek is ő issza meg a levét.
nov. 20
0:16
Az autóipar Nokia-pillanata? Magyar technológiai cégek a világ és a változás élvonalában (Forbes)
A Tesla és más elektromos autók megjelenése levitte a belépési küszöböt az autóiparban. Már nem kell saját motort fejleszteni, mert az elektromotorok, akkumulátorok és az egyéb alkatrészek beszerezhetők, a dizájn az igazi megkülönböztető.
nov. 20
0:17
Állami cégeknek csoportosított át 120 milliárdot a kormány (Infostart)
Költségvetési átcsoportosításról döntött a kormány egy csütörtök esti határozatával.
nov. 20
0:17
Többórás ostrom a lengyel–fehérorosz határnál (Infostart)
Két próbálkozás is sikertelenül zárult. A lengyelek szerint már a fehérorosz fegyveresek is egyre nyíltabban lépnek fel.
nov. 20
0:17
Elhunyt Philip Margo énekes (Blikk)
Újabb csillaggal kevesebb ragyog az égen!
nov. 20
0:17
Élet-halál között lebeg egy Kóbor Jánossal egyidős rockikon (Infostart)
Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója beszélt erről.
nov. 20
0:17
Sainz elismerte, nem tartanak ott, ahol szeretnének (F1világ)
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz elismerte, a Katari Nagydíj nyitónapja után nem egészen tartanak ott, ahol szeretnének, így keményen kell dolgozniuk azért, hogy szombaton előrébb kerüljenek.
nov. 20
0:19
A kecskeméti vasúállomáson kínált szexet egy nő: pénzért bármit megtesz - 18+ (BorsOnline)
Egy nő pénzért szexet ajánlott, majd kifosztott egy férfit Kecskeméten.
nov. 20
0:20
Megvan az eddig ismert legkorábbi koronavírus-fertőzött (Infostart)
A vuhani halas kofa 2019. december 11-én betegedett meg.
nov. 20
0:20
Krug Emília édesapja elvesztéséről vallott: „A kórházban már engem sem ismert meg” (Blikk)
Krug Emília hosszú évek hallgatása után úgy döntött, megtöri a csendet, beszél arról, hogyan élte meg édesapja elvesztését.
nov. 20
0:20
Koronavírus: Romániában az elhunytak 89%-a, a súlyos állapotban kórházba került fertőzöttek 93%-a nem oltatta be magát (Blikk)
Péntek estére befutott a szokásos heti romániai járványügyi összesítés, ami pontosan megmutatja, mennyit segít az ügyön az oltakozás.
nov. 20
0:20
Újabb fővárosi ügyben tett feljelentést Budai Gyula (Infostart)
Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt újabb fővárosi ingatlan értékesítése miatt tett feljelentést pénteken.
nov. 20
0:20
Tarol a koronavírus: hétfőtől minden előadást online tartanak meg az Elte egyik karán (Blikk)
A távoktatás mellett a döntés visszavonásáig az ELTE BTK szervezeti egységei nem tarthatnak olyan közösségi eseményeket, amelyek nem az oktatáshoz vagy kutatáshoz kapcsolódnak, vagyis el kell halasztani az év végi fogadásokat, ünnepségeket, karácsonyi rendezvényeket is.
nov. 20
0:20
Ne legyél kóbor kutya, aki pitizik minden falat szeretetért! (She)
Fura dolog ez a szerelem. Nincs semmi más, ami ennyire képes lenne felemelni, és ugyanakkor ilyen kegyetlenül a földbe döngölni. Ettől nem védhet meg sem a pénzed, sem az eszed, sem a rangod. Csak te védheted meg saját magad...
nov. 20
0:20
Rangadó előtt – Nemet mond a trágárságra a Ferencváros (Infostart)
A családi szektorokban tilos lesz a káromkodás a vasárnapi, Fehérvár elleni mérkőzéstől kezdve. Azt kéri a klub, hogy aki trágárságot tapasztal ott, jelentse.
nov. 20
0:20
Fradi–Fehérvár: a kabalaállatok már összecsaptak – Kiket rejt a plüssjelmez, a Fradi-sas és Stopli, a róka? (Blikk)
A pályán csak vasárnap csap össze az FTC és a Fehérvár a labdarúgó-NB I rangadóján, de a két egyesület kabalaállata már összemérte az erejét. A Fradi-sas és a „Vidi”-róka a Jónak lenni jó kampány keretén belül szkanderozott egymással a Groupama Arénában. A küzdelem döntetlenre végződött, de borítékolható: a bajnokin az éllovas ferencvárosiak és a n
nov. 20
0:20
Madárinfluenza: további szigorítások (Adózóna)
Bács-Kiskun megye egész, valamint több Csongrád-Csanád megyei járás teljes területére kiterjesztette a víziszárnyas baromfik betelepítési és mozgatási tilalmát az országos főállatorvos. Az előírás alól kizárólag az azonnali vágásra történő szállítás jelent kivételt. Az intézkedés célja a madárinfluenza járvány további gyors terjedésének megakadályo
nov. 20
0:20
„Ezt miért vállaltad el?” – Tilla csúnyán beszólt a magyar énekesnek (Ripost)
A magyar énekest, Szabó Ádámot nem csupán a műsorvezető, Tilla hozta kellemetlen helyzetbe. Mutatjuk, mi történt Ádámmal a kamerák előtt!
nov. 20
0:20
Hatalmas hajrá után döntetlent játszott az FTC az Olympiakosszal a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában (m4sport.hu)
A zöld-fehérek háromgólos hátrányban is voltak, de visszajöttek a meccsbe.
nov. 20
0:20
Felrobbant az aréna: Ő lett a Ninja Warrior Hungary győztese! (BorsOnline)
A több száz induló közül összesen két ninja jelölt kapott lehetőséget, hogy meghódítsa Midoriyama-t. Pokoli küzdelmek után azonban új győztes született.
nov. 20
0:20
Kora és külseje miatt bántják Kisót, nem hagyta szó nélkül (Life)
A műsorvezető közösségi oldalán válaszolt az őt kritizálóknak.
nov. 20
0:20
Szputnyikkal oltottak? Ezekbe az országokba utazhatsz! (Hamu és Gyémánt)
A Reuters belső információ szerint idén már szinte biztosan nem engedélyezi az Európai Gyógyszerhatóság a Szputnyik V vakcinát. Itthon ennek ellenére sokan ezt kapták, ezért jó tudni, hova utazhatunk be vele. sokan ennek ellenére itthon ezt kapták, itt egy jó hír: rengeteg országba már utazhatunk, ha ezzel oltottak minket. A héten már bemutattok a
nov. 20
0:20
Biztos, mint a kétszer kettő - biztos, mint Solskjaer állása (Eurosport)
Solskjaer biztosnak érzi állását a Manchester Unitednél.
nov. 20
0:20
DJ felszereléseket árult az Ebay-en, ma az Amazon legfontosabb partnere, 1,3 milliárd dollárnyi befektetéssel (Forbes)
Az e-kereskedelmi óriás piacterén új szegmens született: aggregátorok vásárolnak össze jól menő cégekből saját portfóliót, hogy aztán még nagyobbak legyenek együtt az Amazonon.
nov. 20
0:21
Új beruházásokat jelentett be Varga Mihály (Infostart)
Idén összesen mintegy 1800 milliárd forintot fordított a kormány beruházás-ösztönzésre.
nov. 20
0:21
Aljakszandr Lukasenka: "Lehet, hogy segítettük migránsok átjutását az EU-ba" (Infostart)
"Szlávok vagyunk. Van szívünk" - részben ezzel indokolt.
nov. 20
0:21
Elképesztő bravúr az esztergomi bazilikafelújítás megoldásai között (Infostart)
Turistabarát megoldást választottak, nem a földről állványozzák "agyon" az ország legnagyobb katolikus templomát.
nov. 20
0:21
Perez még nem elégedett, „érdekes” szombatra számít (F1világ)
Sergio Perez, a Red Bull F1-es pilótája nem gondolja, hogy bármi előnye származik abból a hétvégén, hogy korábban már vezetett a katari versenypályán.
nov. 20
0:23
Most érkezett: Halálos áldozata is van a szigetszentmiklósi tűzesetnek (BorsOnline)
Péntek délután kigyulladt egy társasház egyik lakása Szigetszentmiklóson, a Váci Mihály utcában.
nov. 20
0:24
Több szakterületen is javítva a világ elitjében a Semmelweis Egyetem (Infostart)
Az intézmény idén is 8 orvos- és egészégtudományi szakma tekintetében került fel a US News Best Global Universities rangsorába, mindegyik területen az első helyen állva hazai szinten.
nov. 20
0:24
Kórházba került Hobo, lemondták az idei összes előadását (Blikk)
A Kossuth-díjas művész már az otthonában gyógyul, ennek ellenére az idénre tervezett összes előadását lemondta.
nov. 20
0:24
Itt az új koronavírus elleni gyógyszer: az Európai Gyógyszerügynökség már ajánlást is kiadott az alkalmazására (Blikk)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlást adott ki a Merck gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, molnupiravir nevű, szájon át szedhető gyógyszer alkalmazására.
nov. 20
0:24
Új vágány épül a Keleti és Kőbánya között (Infostart)
A "tervek szerint zajló" munka részleteiről Vitézy Dávid számolt be a Facebookon.
nov. 20
0:24
A kormány tisztázta, pontosan hol is kell maszkot viselni (Blikk)
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szövege nem fogalmazott teljesen egyértelműen, de a kormány most tisztázta, hol is kell pontosan maszkot viselni.
nov. 20
0:24
Nők, akik a katonák kielégülését szolgálták a háborúban (She)
Napi 60 légyott, alkohol, abortusz és összeomlás - ez várt azokra a nőkre, akik az első világháború idején a frontokon teljesítettek szolgálatot. Bár számos bakát és tisztet mentettek meg a kielégületlenségtől, a háborús örömlányok sorsa fájdalmasan tragikus volt.
nov. 20
0:24
Hosszú Katinka is koronavírusos lett (Infostart)
Nem tud versenyezni a háromszoros olimpiai bajnok úszó.
nov. 20
0:24
8 milliárdért ülhet autóba az F1 első kínai pilótája (Blikk)
A Forma–1 a világ egyik legdrágább sportága, a húsz autó egyikébe beleülni komoly anyagi áldozatot követel. Merthogy nem elég a tehetség, az újoncoknak fizetniük kell, mégpedig rengeteget.
nov. 20
0:24
Hatalmas pofont kapott a Sztárban sztár leszek! döntőse (Ripost)
Vasárnap kiderül, ki a legsokoldalúbb előadó a Sztárban sztár leszek!-ben.
nov. 20
0:24
Bottasnak nem volt beleszólása a csapattárs kiválasztásába (m4sport.hu)
De az Alfa Romeo minden fontos információval ellátta.
nov. 20
0:24
Slágergyanús dallal és döbbenetes fordulatokkal tarkított klippel rukkolt elő Nigel Stately (Life)
Nigel Stately több mint egy évtizede masszív szereplője a minőségi elektronikus zenének, kiadványaival bejárta az egész világot és kiválóan választ maga mellé együttműködőket. A „Lost In A Lie" című letisztult, deep house/dance újdonság garantáltan meghozza a libabőrt és kúszik észrevétlenül mindenki fülébe: a népszerű DJ/producer ezúttal Nági elké
nov. 20
0:24
Már ingyen is hallgatható a Tidal (Hamu és Gyémánt)
A Spotify vetélytársa úgy döntött, hogy a piacvezetőhöz hasonlóan mostantól nem csak előfizetők használhatják.
nov. 20
0:24
Hoppá, hoppá, hoppá! Így kell beírni magad egy ásszal egy golftorna történetébe (Eurosport)
A PGA Tour újonc Taylor Moore kisebb történelmet írt az RSM Classic tornán, hiszen túl azon, hogy pályafutása első “ászát” szerezte, a par 3-as 17-es szakaszon a torna története során még soha sem született hole-in-one.
nov. 20
0:25
Már Spar-üzletekben is elérhetők a Zsidai Home ételei (Infostart)
A házhozszállítás mellett mostantól három budai szupermarketben is kaphatók a Zsidai Csoport éttermi minőségű készételei.
nov. 20
0:25
A vakcinaellenesség vezethet ötödik hullámhoz Görögországban (Infostart)
A leghalálosabbnak ígérkező hullám 63 százalékos, a hasonló helyzetben levő országokhoz képest magas átoltottság mellett következhet be.
nov. 20
0:25
Rockbandáról készít filmet Martin Scorsese (Infostart)
A főszereplőt is megnevezték.
nov. 20
0:25
A Mercedes cáfolja a Red Bull vádjait: Nincsenek súrlódásnyomok a szárnyunkon (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatának mérnökigazgatója, Andrew Shovlin nem érti, miért állítják azt a Red Bull részéről, hogy hátsó szárnyaik véglapjain súrlódási nyomok látszanak, amik a terelőlapok hajlékonyságát bizonyítják.
nov. 20
0:27
Szilikonnal ölt a kuruzsló szépségtanácsadó (BorsOnline)
Hiába élte át a szebb fenékre vágyó nő a kínok kínját, a kuruzsló nem akart leállni.
nov. 20
0:28
Megérkezik az egészségfejlesztési pénz a fővároshoz (Infostart)
Intenzív tárgyalásokat folytatott Kiss Ambrus és Fürjes Balázs, így a "pénzügyi és adminisztratív akadály elhárult".

Keresés