A 4xe a gyártó második hibrid modellje, melynek európai értékesítése várhatóan 2022 második felében kezdődik. Nem mindenki elégedett a fejlesztés sebességével és irányával.
Egy globális kutatás megállapításai alapján összesen hatféle tipikus munkavállaló különböztethető meg a technológiai fejlettség, valamint a helytől független, rugalmas munkavégzés szintje szerint, amellyel mostantól minden vezetőnek és cégnek kalkulálnia kell. A szakértők a hatékony együttműködés mellett még egy nagyon fontos szempontra hívták fel
Virtuóz előadások, új és visszatérő tehetségek, ritkábban hallott hangszerek, sok-sok mosoly és örömkönnyek a Duna Televízió klasszikus zenei tehetségkutatójában.
Nem volt egyértelmű a héten megjelent rendelet, a kormány most pontosította, hol is kell mától kötelezően maszkot használni. Minden más esetben is erősen ajánlott.
Első magyarként teljesítette Csutka István a kőkemény, 650 kilométeres sivatagi túrát, a Jordan Trailt. Pedig az elemek nem voltak mellette, sőt! A Macskák musical sztárja a túra kilencedik napján elájult, elvesztette az eszméletét, beduinok mentették meg az életét.
Ghislaine Maxwell és az 59 éves Jeffrey Epstein 1994 és 2004 között toborzott és közvetített fiatal lányokat, hogy a nemzetközi elit kedvére tegyen és azok kiélhessék legvadabb álmaikat a különbőző luxusrezidenciákon tartott szexpartikon.
Eredményes évet zárt a német technológiai konszern. Árbevétele a szeptember 30-án zárult pénzügyi évben 6,7 milliárd euróra nőtt, a magyar leányvállalat is jól teljesített, nőttek a megrendelések, az alapanyaghiányok miatt azonban megnyúlt a teljesítési idő – mondta az InfoRádiónak a Siemens Zrt elnök-vezérigazgatója.
Vannak történetek, amiket el kell mesélni – azért, hogy tudja három gyerek, hogyan kerültek a szüleikhez. Meg azért, hogy más gyerekek feltegyék a fontos kérdéseket, más szülők meg nyeljék a könnyeiket a színházban. És van egy előadás, ami ezt mind tudja nyújtani.
Ahogy azt már megírtuk nektek a Samsung még az idén piacra dobhatja az egyik új generációs Galaxy A szériás okostelefonját, mi pedig mutatjuk róla a részleteket. A Samsung idén egy nagyon nagy Samsung Galaxy A szériás portfóliót állított fel, aminek 2020 decemberében mutatták be az első tagját, a Samsung Galaxy A12 okostelefont. Hamarosan pedig jöh
Gáncs Kristóf, aki „civilben” az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, nagyon bájos mesekönyvvel örvendeztette meg a kisgyermekes szülőket.
Egy folyamatban lévő törvényjavaslat nyomán számos fontos változás várható a Földforgalmi törvényben és más kapcsolódó jogszabályokban. A zöldpapírt felváltó elektronikus regisztráció 2023. februárjától várható, viszont a többi változás már 2022-től hatályba léphet. A tervezett változások lényegét dr. Szabó Gergely LL.M., a Bán, S. Szabó, Rausch
Az elmúlt években a magyar pulykahús lemaradt az európai versenyben. A hazai termelés 2004 óta a magyar pulykatenyésztés évi 143 ezer tonnáról 100 ezer tonnára csökkent.
A toxikológus, egyben a Hatvani Kórház munkatársa volt a Klasszis Klub vendége, aki a rossz egészségügyi kommunikációról, az oltás életmentő funkciójáról, a vártnál magasabbra csapó negyedik hullámról, kórháza pontos statisztikájáról, az új egészségügyi jogviszonyról és még a magán egészségügyről is beszélt. Épp a beszélgetés közben jött a hír
Ha valami villámgyorsan elkészíthető, egészséges receptet keres, ne is kattintson tovább! Próbálja ki Fásy Ádám kaviáros tojássalátáját garnélarákkal. Azt az időt pedig, amit „megspórol” a főzésnél, töltse a családjával, szeretteivel vagy barátaival.
A testeket egy hídra kötötték fel, csütörtök hajnalban a helyiek találtak rá a sokkoló helyszínre Mexikóban. A hatóságok szerint bandák által elkövetett bűncselekményről lehet szó. Megrázó tartalom!
Az eddiginél is rémisztőbb fordulatot vett az etiópiai polgárháború. A tigrinya lázadók csapatainak előretörésére válaszul a kormány szükségállapotot hirdetett, majd erre hivatkozva elkezdte tömegesen bebörtönözni a népcsoporthoz tartozó kisebbséget fővárosban. A fogdák már megteltek, az elhurcolt tigrinyákat most már raktárakba is zsúfolják. Az Am
A fejüknél összenőtt bangladesi ikerlányok szétválasztásában 2019-ben oroszlánrészt vállaló Csókay András, a Honvédkórház Semmelweis-díjas idegsebésze a műtét és az azt követő botrányok több, eddig nem ismert részletéről is lerántotta a leplet.
Hatodával, mintegy 600 millióval esett vissza csak a házi verebek száma az egész világon, összesen pedig 900 millióval csökkent a teljes madárpopuláció. A jelenség Európát sem kíméli. A csökkenő populációjú madarak között van mások mellett a sárga billegető, amelyből 97 millióval, a seregély, amelyből 75 millióval és a pacsirta, amelyből 6
30 éve csatlakozott Magyarország az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez. Mire volt elég az azóta eltelt, több mint negyed évszázad? Hol tart ma hazánkban a gyermekjogok elismertsége és képviselete, mit ismernek ebből a döntéshozók, a társadalom, mit tudnak a jogaikról maguk a gyerekek?
Könyvet írt egy orosz régész a magyarok őseiről: Dmitrij Sztasenkovot arról kérdeztük, honnan származnak eleink, hol tartózkodtak az első évezred során, s milyen tényeket tudhatunk most az ősidőkről.
A maszk és a távolságtartás csökkenti megfertőződés esélyét és azt is, hogy a fertőzést továbbadjuk - mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE természettudományi karának dékánja szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
November 20-a a gyermekek jogainak világnapja 1989 óta, amikor az ENSZ elfogadta a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményt, amelyet Magyarország 1990-ben írt alá.
A gyermekeknek joguk van az őket megillető gondoskodáshoz; jólétük legfontosabb feltétele az őket felnevelő szerető családok biztonsága - írta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a gyermekek világnapja alkalmából.
A közelmúltban részletesen megvizsgáltuk, hogy mi történt Glasgow-ban, a klímacsúcson. Ha kíváncsi vagy az egész esemény legfontosabb részleteire, akkor olvashatsz
A Gucci-ház című filmről bizonyára te is hallottál mostanában, hiszen az év legizgalmasabb divatfilmjének ígérkezik, amiben Lady Gaga is szerepet kapott! A magyar bemutatóra sem kell már sokat várni, november 25-tól nézheted meg a mozikban. Addig azonban érdemes felzárkóznod és megtudnod néhány fontos dolgot a Gucci történetéről!
A főszerepet is játszó Halle Berry első rendezése egy ketrecharcos nő életébe enged betekintést. A hősnő legnagyobb sebeit azonban nem a pofonoktól szerzi.Jackie Justice valaha hatalmas MMA sztár volt, a film cselekménye kezdetén mégis egyszerű, minimálbérből tengődő dolgozó anyaként találkozunk vele, akit időnként még felismernek egykori rajongói
Újpest DK-s alpolgármestere, Trippon Norbert nem fogta vissza magát: hatalmas problémának tartja, hogy az oltástagadók viselkedését, akik szerinte felelőtlenségükkel jelentős kapacitást kötnek le a kórházakban, rendelőintézetekben.
Élő adásban vitázott Max Verstappen vezetési stílusáról a Red Bull főnöke a szerinte részrehajló korábbi világbajnokkal, Damon Hill-lel. Toto Wolff eközben ismét szándékosságot emlegetett.