2021. november 23. kedd

nov. 23
12:42
A járvány hatásai miatt maradhat el a Trezor és a Ledger tárcák idei leértékelése (Kripto Akadémia)
Idén elmaradhatnak a hardveres tárca gyártók fekete péntek akciói. Pontosabban, ha meg is lesznek tartva, a leértékelésekből éppen a legfontosabb termékeik, maguk a tárcák maradhatnak ki. Az elmúlt évektől eltérően, a Trezor és a Ledger idén nem jelentett be előre…
nov. 23
12:42
Családi gazdaságok, figyelem! Törvényt módosít a kormány (Adózóna)
Több ponton módosítaná a kormány a családi gazdaságokra vonatkozó rendelkezéseket a T/17436 számon a parlament elé terjesztett, az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint.
nov. 23
12:42
Felülteljesített a Zoom, de a nagy ügyfelek száma elmarad a várttól (ProfitLine)
A Zoom harmadik negyedéves teljesítménye felülmúlta az elemzői konszenzust (ami mondjuk nem nagy dolog, mert a béna tőzsdei elemzők szinte 90%-ban alulbecsülik az eredményeket).
nov. 23
12:42
Újabb videó készült Jakabról és hölgy barátjáról (Demokrata)
Vasárnapról hétfőre virradóra a Bors szerint most is ott állt Jakab Péter autója annak a nőnek a lakása előtt, akiről a Jobbik-elnök azt mondta, „a kabinetfőnököm, akivel baráti a viszonyom”.
nov. 23
12:42
Rákay Philip: A Gyurcsány-féle komcsi arcátlanság és annak határtalansága (Mandiner)
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára a mai nappig abban a villában hajtja álomra hazaárulásban megfáradt fejét, amelyet Klára asszony nagypapája kapott a párttól.
nov. 23
12:42
Továbbra is feszült a helyzet a belarusz határon (Magyar Nemzet)
Keddre virradó éjjel mintegy ötvenfős migránscsoport erőszakos határsértési kísérletét hiúsították meg.
nov. 23
12:42
Csaknem 350 tonna tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület (Magyar Mezőgazdaság)
Háromszáznegyvennyolc tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtő akciójában a hétvégén országszerte.
nov. 23
12:44
Jobb kamerákat kaphatnak az összehajtható mobilok (Magyar Nemzet)
Több érdekesség is kiszivárgott a Galaxy Z Fold 4 és Galaxy Z Flip 4 modellekről.
nov. 23
12:45
Cristiano Ronaldo olyat tett, amitől megint felrobbant az internet (Metropol)
A Machester United edzőjét, Ole Gunnar Solskjaert menesztették a csapattól, utolsó igazolása a világ egyik legjobb játékosa, a portugál csatár volt.
nov. 23
12:46
Íme a két év kihagyás után visszatérő Sziget első fellépői (Magyar Nemzet)
A listán több mint 40 előadó és zenekar szerepel, köztük Dua Lipa, az Arctic Monkeys és az Iceage is.
nov. 23
12:48
Köpés a rangadón: nem hagyják annyiban (Infostart)
A Haladás az MLSZ-hez fordult Pátkai Máté tette miatt.
nov. 23
12:48
Minden huszadik eladott autó elektromos vagy tölthető hibrid Magyarországon (Alternatív Energia)
Az újautó-értékesítésben jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak.
nov. 23
12:48
Gigadugók jöhetnek, ha tényleg leáll a fővárosi tömegközlekedés (Autónavigátor)
Drasztikus lépésre szánhatja el magát a főváros vezetése, mivel egyszerűen kiürülhet a BKV kasszája, ráadásul erre már ezen a héten
nov. 23
12:48
Időpontfoglalással mehetnek csak gyónni az oltatlanok (vg.hu)
Nem korlátozzák a gyónás lehetőségét, de óvintézkedéseket vezetnek be a bűnök bevallásához is Szlovákiában.
nov. 23
12:48
„Szadista módon, szinte kéjjel vert bennünket” – Újabb egykori tanítványa beszélt Turi György bántalmazásairól (SzMo)
Orsovai Péter is a híres edző különösen kemény bántalmazásairól beszél, hozzátéve, hogy a kiváltságosok gyerekeihez Turi soha nem nyúlt.
nov. 23
12:48
Varga Mihály: A kihívások korát éljük (Mandiner)
Számolni kell azzal, hogy a kihívások korát éljük – jelentette ki a pénzügyminiszter az Óbudai Egyetemen, a Magyar Tudomány Ünnepe záróeseményén kedden.
nov. 23
12:48
Az eset hajnali 2 óra körül történt, a bolgár fővárostól, Szófiától 40 kilométerre délre. (Magyar Nemzet)
Az eset hajnali 2 óra körül történt, a bolgár fővárostól, Szófiától 40 kilométerre délre.
nov. 23
12:48
Kamionnal fordult vissza az M3-as autópályán - túlszaladt (Autószektor)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai a balesetveszélyesen közlekedő kamiont Vaja térségében megállították, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A tehergépkocsit vezető férfi elmondta, hogy miután túlhajtott
nov. 23
12:50
Varga Mihály: Inflációról és folyó fizetési mérlegről újraindulás közben (Mandiner)
Természetesen senki nem örül annak, ha egy korábban kedvező mutató romlani kezd.
nov. 23
12:52
Fidesz Budapest: Karácsony nem kerülheti meg a kérdéseket, amelyekkel idáig nem foglalkozott (Mandiner)
„Bajnai Gordon volt miniszterelnök állításait kell megmagyarázni” – írta a Fidesz budapesti frakciójának közleménye.
nov. 23
12:54
Pekingnek elege van abból, hogy rosszindulatúan felfújják Peng Suaj ügyét (444.hu)
Szerintük nincs itt semmi látnivaló.
nov. 23
12:54
"Sokszor úgy éreztem, hogy nem megy” - Kinizsi Ottó adásról adásra küzdötte le félelmeit a Dancing with the Starsban (Life)
Véget ért a Dancing with the Stars második évada. Izgalmakban természetesen nem volt hiány a fináléban, a négy legjobb páros közül Tóth Andi és Andrei Mangra került ki győztesen. Kinizsi Ottó és partnere, Szőke Zsuzsanna szintén dobogósok lettek, a második helyen végeztek.
nov. 23
12:54
Titokban toboroztak gyerekeket LMBTQ-klubokba az Egyesült Államokban (Demokrata)
Szüleik tudta nélkül léphettek be a diákok az aktivista tanárok által létrehozott klubokba.
nov. 23
12:54
Pénzeső hullott egy kaliforniai autópályán (Mandiner)
Több ezer dollárnyi készpénz hullott ki egy páncélozott autóból.
nov. 23
12:54
Robotdiszpécser gyorsítja a taxirendelést (Transpack)
A Főtaxinál már robotdiszpécser szolgáltatást is kínál. Aki igényli, persze továbbra is választhatja az operátort.
nov. 23
12:54
Autonóm eszközhordozó gép ültetvényes műveléshez (GépMax)
Az új AgXeed AgBot első ránézésre egy terra járószerkezet rendszerű önjáró eszközhordozóra hasonlít.
nov. 23
12:54
Volner János: „Szép új” liberális baloldali világ (Mandiner)
Avagy el a kezekkel a gyerekeinktől!
nov. 23
13:00
Stratégiai gondolkodás és rugalmasság a változó körülmények között (Piac és Profit)
Gyorsaság és kényelem: megrendelésüket 3 órán belül átvehetik a vásárlók a dm-ben
nov. 23
13:00
LeBron James-Isaiah Stewart-balhé: tippeljen, ki kapott hosszabb eltiltást (Infostart)
LeBron James egy-, Isaiah Stewart kétmeccses eltiltást kapott, miután a két játékos összeakaszkodott az NBA vasárnapi játéknapján.
nov. 23
13:00
Jónak lenni jó! – Már több mint 41 millió forint gyűlt össze (hirado.hu)
Idén a járvány miatt árván maradt gyerekeknek segít a közmédia, a Regőczi Alapítványon keresztül.
nov. 23
13:00
Feszült a helyzet a lengyel-fehérorosz határon (hirado.hu)
Továbbra sem enyhül a migrációs nyomás a lengyel-fehérorosz határon.
nov. 23
13:00
Kiderült, mikor és hol búcsúztatják el Oszter Sándort (Ripost)
Oszter Sándort rengetegen gyászolják, és most illendően elköszönhetnek tőle.
nov. 23
13:00
Nyolcmilliárd forint értékben létesül vakcinagyár Monoron (Demokrata)
A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben.
nov. 23
13:00
Legalább 45 ember meghalt egy bolgár autóbuszbalesetben (Magyar Nemzet)
Az eset hajnali 2 óra körül történt, a bolgár fővárostól, Szófiától 40 kilométerre délre.
nov. 23
13:00
Lackner-ügy: másodfokon is elítélték rágalmazásért Dódity Gabriellát (Mandiner)
A Fővárosi Törvényszék helyben hagyta a fideszes kispesti önkormányzati képviselőre első fokon kiszabott ítéletet, amelyben megrovásban részesítették Dódity Gabriellát. A képviselőt a volt helyi szocialista politikus Lackner Csaba perelte be egy Facebook-hozzászólásért, amelyben arra utalt, hogy Lackner kábítószerezik. Dódity közölte: a Kúrián táma
nov. 23
13:06
Varga Judit: az Ensz sem szólhat bele a magyar szülők dolgába (Blikk)
Megvizsgálta az ENSZ a véleményszabadság helyzetét Magyarországon, az eredményről megmondta a véleményét Varga Judit igazságügyi miniszter is, különös tekintettel arra, hogy a gyermekvédelmi törvényt is ismét kritika érte.
nov. 23
13:06
Nem kellett az ÁKK-nak a nagy kereslet (Portfolio)
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében. Az aukció érdekes eredménnyel zárult.
nov. 23
13:06
Új hatrészes Sissi sorozat érkezik decemberben (Glamour)
Decemberben az Epic Drama sorozatcsatornán debütál a SISSI sorozat, amely a legendás magyar királyné szenvedélyes, ugyanakkor intrikákkal teli életét dolgozza fel – 66 évvel a Romy Schneider főszereplésével készült klasszikus után, új megközelítésből. A kosztümös, ugyanakkor modern és történelmileg hiteles hatrészes alkotás az osztrák császárné-mag
nov. 23
13:06
Bombasztikus meglepetéssel készül Freddie Mercury halálának 30-ik évfordulóján az egyik tévécsatorna (Promotions)
A november 24-e egy szomorú nap a Queen zenekar történetében, de a Spektrum igyekszik mindenki hangulatát feldobni.
nov. 23
13:06
Ismét megszevezik a családszervezetek adventi jótékonysági adománygyűjtését (Demokrata)
A befolyt összegéből idén a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonát támogatják – közölte Novák Katalin.
nov. 23
13:06
Mennyire súlytalan a magyar pulykaágazat az unióban? (Agrárágazat)
Mezőgazdaság kap lehetőségeket, reformokra a pulykaágazatban is szükség van.
nov. 23
13:06
Legalább 45 ember meghalt egy bulgáriai autóbuszbalesetben (Magyar Nemzet)
Az eset hajnali két óra körül történt, a bolgár fővárostól, Szófiától negyven kilométerre délre.
nov. 23
13:06
Dobrev Klára: Orbánék szándékosan akadályozzák a valódi rezsicsökkentést, ez kiderül az EU-nak benyújtott tervezetből (Nyugati Fény)
Itt a bizonyíték.
nov. 23
13:08
A hosszú Covid is tarol Magyarországon: sokan küzdenek szorongással és álmatlansággal még fél évvel a fertőzés után is (Blikk)
A Debreceni Egyetemen létrehozott poszt-Covid ambulanciára a legtöbb beteg az íz- és szaglásérzékelés változásával érkezett, de rögtön utánuk következtek a neurológiai tünetek: depresszió, szorongás, pánikroham, álmatlanság és az alvászavar több formája is.
nov. 23
13:08
Adele-nak köszönhetően javított ki egy sokat szidott funkciót a népszerű zene-streamelő alkalmazás (Magyar Nemzet)
A Spotify hallgatott az énekesnő szavaira.
nov. 23
13:09
Történelmi mélyponton a forint – jön a 400 forintos euró? (TőzsdeFórum)
370 körül ragadt a forint, csúnya a technikai kép.
nov. 23
13:11
Meglepetést okozott az euróövezet aktivitása (TőzsdeFórum)
Váratlanul javult a gazdasági aktivitás novemberben az euróövezetben.
nov. 23
13:12
Óriási áttörést hozhat Magyarországnak, ha teljesül a bankok 10 javaslata (Portfolio)
Egyszerűbbé, költséghatékonyabbá és környezetileg is fenntarthatóbbá tenné a banki szolgáltatásokat a Magyar Bankszövetség, a pénzforgalomtól a jelzáloghitelekig. Mondhatnánk, csak a bankokon múlik a fejlődés, de nincs így: „A fenntartható bankolás 10 pontja” címmel nemrég közzétett tanulmány egy sor előremutató jogszabály-változást javasol, amelye
nov. 23
13:12
Még nem éri el a járvány előtti szintet a lízingpiac (vg.hu)
A flottafinanszírozás a lízingpiac egyik legstabilabb, leginkább válságálló szegmense
nov. 23
13:12
Scarlett Johansson három hónappal kisfia születése után visszatért a vörös szőnyegre (Glamour)
Az utóbbi időben Scarlett Johansson kissé visszavonult a nyilvánosság elől. Hiába játszotta a Fekete Özvegyet a róla szóló nagysikerű Marvel filmben, a vörös szőnyegen nem igazán lehetett látni, ha díjat is kapott vagy műsorban szerepelt, azt is online tette, mint személyesen. Ennek természetesen az egyik oka a járvány, a másik viszont, hogy férjév

Keresés