2021. november 24. szerda

nov. 24
12:48
Nyugat-európai átoltottság: Portugália győzött, a német ajkúak vesztettek (Infostart)
Míg Ausztria december közepéig zárva, a kontinens délnyugati csücskében már hetek óta telt házas meccseken lehet szurkolni.
nov. 24
12:48
Kata, ekho, efo: sajátos biztosítási és járulékfizetési szabályok (Adózóna)
Egyes tevékenységeknél a munkaviszonyon alapuló munkabéren kívül más javadalmazási forma is alkalmazható, ezekre speciális társadalombiztosítási előírások vonatkoznak.
nov. 24
12:48
Erősebb és okosabb is lett az Alpine A110 (Auto Pult)
2017 decemberi bemutatása óta az Alpine A110 egészen szép hírnévre tett szert, bizonyítva, hogy képességei túlmutatnak a papírformán. A mai napon a márka egy kicsit felrázta a sportautóját, amely háromféle változatban, akár 300 lóerős teljesítménnyel és új központi rendszerrel áll rajthoz.
nov. 24
12:48
Elhunyt Csűrös Karola: férje után ment a népszerű színésznő (Femcafe)
Tragikus hírt közölt a Madách Színház. Csűrös Karola színművész 85 éves volt.
nov. 24
12:48
Meghalt Csűrös Karola (Könyves Magazin)
85 éves korában meghalt Csűrös Karola színművész – írta a Madách Színház. A Szomszédok Etusa 85 éves volt.
nov. 24
12:48
Vadkár-kalkulátor – Szoftvert teszteltünk a vadjárta kukoricatáblán (Agrofórum)
Egyszerűen, a terepen használható, szakmailag minden igényt kielégítő, a hivatalos vadkárfelmérési útmutatón alapuló vadkár-kalkulátor szolgáltatással segíti a gazdálkodók és a vadászatra jogosultak munkáját – és legfőképpen megegyezését - a Vadkárszakértők Nonprofit Kft. Az ötletgazdával, Varga Zoltán igazságügyi szakértővel egy Komárom-Esztergom
nov. 24
12:51
Az Usa elindította a kőolajdominót, Kína is reagált (Agroinform)
Elkezdődött a stratégiai kőolajtartalékok felszabadítása.
nov. 24
12:54
Tűzvédelem vállalati- és középületekben: mit gondol a szaktervező? (ProfitLine)
Irodákban, közületekben, közüzemekben, gyárakban vagy akár bevásárlóközpontokban alaposan meg kell tervezni a tűz elleni védekezést nem csak az építészeti passzív tűzvédelem oldaláról, hanem pl. az un. aktív rendszerek oldaláról is. Ilyen aktív rendszer többek között az épületek beépített tűzjelző rendszere is. Ezen rendszerek szükségességét és alk
nov. 24
12:54
MNB: fizetéskönnyítő programokat kell kidolgozniuk a bankoknak moratóriumból kikerült ügyfeleknek (Növekedés)
Az MNB vezetői körlevelet adott ki a törlesztési moratóriumból kikerült vagy abban részt nem vevő ügyfelek esetleges fizetési nehézségeinek kezeléséről az érintett hitelintézeteknek, pénzügyi vállalkozásoknak. A jegybank elvárja, hogy a pénzügyi intézmények fordítsanak kiemelt figyelmet a törlesztési problémákkal küszködő lakossági, vállalati ügyfe
nov. 24
12:54
Sajnos, szárnyal a madárinfluenza: újabb megyék érintettek (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: tovább terjed Magyarországon a madárinfluenza-járvány, jönnek a szigorú intézkedések.
nov. 24
12:54
Mtz traktor a vietnámi és délkelet-ázsiai rizsföldekre (GépMax)
Az új Belarus 451 traktort a mezőgazdasági rizsültetvények művelésére fejlesztették ki a Belarus 651 bázismodellből.
nov. 24
12:54
Egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott Karim Benzema (Mandiner)
A Real Madrid francia válogatott csatárát a „szexvideós zsarolásként” elhíresült ügyben ítélték el.
nov. 24
12:54
Kikötői torlódás: elszabadul a helyzet – és a büntetések… (Transpack)
Fokozza a globális logisztikai káoszt, hogy egyre nő az Usa kikötőinél veszteglő konténerhajók száma.
nov. 24
12:56
Hazánkban elsőként a Műegyetemen indul űrmérnök és építmény-informatikai képzés (Növekedés)
A műszaki és informatikai képzési terület népszerűségének további növekedésére számít az ország vezető műszaki felsőoktatási intézménye. 2022 szeptemberétől a BME speciális szakembereket képző űrmérnök és építmény-informatika mesterképzést is indít.
nov. 24
13:00
Reagált a Legfőbb Ügyészség az EU Bíróság döntésére (Infostart)
A Kúria tanulmányozza az ítéletet.
nov. 24
13:00
Nagy változás jön az uniós Covid-igazolványnál, sok magyart is érint (Portfolio)
Csütörtökön fontos változtatásokra tesz javaslatot az Európai Bizottság az Európai Unión belüli utazások megkönnyítése érdekében a járvány tombolása mellett is, amelyek közül az egyik leglényegesebb az, hogy a más országokba való utazáskor a karanténszabályt teljesen átírják – tudta meg három brüsszeli illetékestől a Politico. A változások sok magy
nov. 24
13:00
Most érkezett: elhunyt Csűrös Karola (Pénzcentrum)
A Madách Színház szerdai közleménye szerint elhunyt Csűrös Karola színművésznő. Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. "Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus" - írta a színház.
nov. 24
13:00
5 alvási személyiség létezik – te vajon melyikbe tartozol? (Glamour)
Hallottál már arról, hogy mindannyiunknak van egy alvási személyisége, ami sokkal többet árul el rólunk, mint az, hogy mondjuk milyen pózban alszunk? Talán nem is gondoltál rá, de az éjszakai szokásaid egy konkrét alvási személyiséget tükröznek, amik a mindennapi életedre is kihathatnak. A National Sleep Foundation új felmérése szerint öt különböző
nov. 24
13:00
Videóval: Ingyenes tesztelést követel a DK, miután kiderült, hogy Orbánék 5 milliárdnyi lejárt tesztet dobnak a kukába (Nyugati Fény)
Nyugat-Európában egyszer sem kell fizetni a tesztekért, nálunk háromszor is.
nov. 24
13:00
Révbe ért a digitális piacokról szóló uniós jogszabálytervezet (Mandiner)
Új digitális teret szab Brüsszel, hamarosan másként fogjuk használni a Facebookot és a Messengert is.
nov. 24
13:06
Meglepő felirat áll Leslie Nielsen sírkövén, ami már emberek millióit nevettette meg (Promotions)
A Csupasz pisztoly-filmek sztárja, Leslie Nielsen gondoskodott arról, hogy a halála után is mindenkinek mosolyt csaljon az arcára.
nov. 24
13:12
Újabb uniós országnak lesz női miniszterelnöke (Privátbankár)
Magdalena Andersson lesz Svédország első női kormányfője.
nov. 24
13:12
További megyékben jelent meg a madárinfluenza (ProfitLine)
Madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban szerdán - közölte a Nébih az MTI-vel.
nov. 24
13:12
Meddig gyengül még a forint? Jön a 400-as euró? (Portfolio)
Sosem látott szintre zuhant a forint az euróval szemben, áttörte a 370-es szintet is és kérdéses, hol lesz ennek a vége. De vajon tud-e érdemi intézkedéssel az MNB javítani a helyzeten vagy sokkal inkább a külső tényezőktől függ a forint sorsa? A Portfolio holnapi Private Investor Day rendezvényén erről is szó lesz. Az akár ingyenesen látogatható o
nov. 24
13:12
Gattyán György indulna a választáson, álláshirdetésben keresi a képviselőit (444.hu)
A vagyonát a szexkamera-bizniszben megalapozó milliárdos úgy látja, papírforma szerint nyerhet is. Ehhez viszont párttá kell szerveznie a Digitalizáljuk Magyarországot nevű mozgalmát.
nov. 24
13:12
Nagyot ment a PC-gyártók szekere (Bitport)
A szegmensben érdekelt két nagy amerikai szállító is gyorsjelentett a héten. Mindkét helyen sokat dobott az összvállalati forgalmon a személyi számítógépek értékesítése.
nov. 24
13:12
Elhunyt Csűrös Karola (Mandiner)
Az Erzsébet-díjjal és a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntetett színésznő 85 évet élt.
nov. 24
13:12
Kézzelfogható infláció: mostantól szinte minden 1,25 dollár az 1 dolláros boltban (Forbes)
35 évig szinte minden egy dollárért ment a Dollar Tree üzletekben. Eddig bírták, muszáj most már 25 centet emelniük.
nov. 24
13:14
La Repubblica: Biden nem hívta meg Magyarországot demokráciacsúcsra (Mandiner)
Az olasz lap szerint Lengyelország meghívást kapott, az Európai Unióval fennálló tartós feszültségek ellenére is.
nov. 24
13:18
Szijjártó: Átfogó támogatást nyújtunk Jordániának (Mandiner)
A cél az újabb migrációs hullámok megelőzése.
nov. 24
13:18
Újabb megyékben jelent meg a madárinfluenza: 34 ezer állatot ölnek le (Magyar Mezőgazdaság)
Madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban szerdán - közölte a Nébih az MTI-vel.
nov. 24
13:20
Mateusz Morawiecki: „Az Európai Uniónak hálásnak kell lennie Orbán Viktornak” (Mandiner)
A Rzeczpospolita cikke szerint a lengyel miniszterelnök úgy fogalmazott, „a következő hetekben-hónapokban minden bizonnyal próbára teszik ellenállásunkat a keleti határon zajló eseményekkel szemben”.
nov. 24
13:21
Mindörökké Dutra! Ismerd meg a legendás magyar traktor történelmét (Agroinform)
Már bőven túl van a fénykorán, de minden gazda szeme felcsillan, ha meghallja az erőgép zúgását.
nov. 24
13:22
Szakács Árpád: A kötelező oltás elutasítása fontosabb ma bármilyen eszmei konfliktusnál (Mandiner)
Az oltás úgy jött be az életünkbe, mint a mesében a kismalacokhoz a farkas.
nov. 24
13:24
Levest vacsorára - Íme kedvenceink a pihentető alvásért és a csodás alakért (Femcafe)
Az egyik legjobb dolog, amit egészségünkért, jóllétünkért és vonalainkért tehetünk az, ha rendszeresen fogyasztunk levest vacsorára. Mutatjuk kedvenceinket.
nov. 24
13:24
Felbecsülhetetlen értékű műtárgyra bukkantak: 50 évig porosodott egy nappaliban (Femcafe)
Tulajdonosai évtizedekig nem is sejtették, mekkora kincs a dohányzóasztaluk. Kiderült, hogy a Római Birodalom korából származik.
nov. 24
13:24
„Minden nap hiányzol” – Megható poszttal emlékezik nagymamájára Mihalik Enikő (SzMo)
A modell örül annak, hogy még el tudta mondani szeretett rokonának, hogy kisbabát vár.
nov. 24
13:24
Már készül az Arcane 2. évada (MMonline)
Megkapja folytatását a videójátékból készült sorozat. Miközben a nézők még az első évad eseményeit élik át, a készítők már gőzerővel dolgoznak az Arcane második évadán. Az első évad utolsó három részének kiadása után a Riot Games bejelentette, hogy már készül az Arcane S2. Megjelenési dátum egyelőre nincsen, a rajongóknak azonban nagy öröm, hogy Ru
nov. 24
13:24
A Semmelweis Egyetem bővítette oltópontjai számát (Demokrata)
A hétfőn kezdődött oltási akcióhétre a Semmelweis Egyetemen is bővítették az oltópontok számát.
nov. 24
13:24
Elhunyt a Szomszédok sztárja (Demokrata)
Nyolcvanötéves korában elhunyt Csűrös Karola színművész, érdemes művész.
nov. 24
13:24
Jeff Bezos 33 milliárd forintot adományozott Obama alapítványának (Mandiner)
A milliárdos örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy támogathatja a volt elnököt és feleségét törekvéseikben.
nov. 24
13:30
Újabb cégeket sarcol meg a kormány (Piac és Profit)
A veszélyhelyzet meghosszabbítására hivatkozó törvénymódosítások között szerepel egy érdekes törvényjavaslat.
nov. 24
13:30
Új 5 százalék feletti nagytulajdonosa van az AutoWallisnak (Portfolio)
Átlépte az 5 százalékos küszöbértéket az AutoWallis részvényese, a Kárpát-medencei Vállakozásfejlesztési Kockázati Tőkealap – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
nov. 24
13:30
Döntés születik Herbert Diess jövőjéről (autopro)
A Volkswagen Csoport felügyelőbizottságának elnöksége dönt a vezető sorsáról.
nov. 24
13:30
Pártot alapít és elindul a 2022-es választáson a harmadik leggazdagabb magyar, Gattyán György (Nyugati Fény)
Ide jutottunk.
nov. 24
13:30
Még több magyar céggel dolgozna a védelmi iparban a Rheinmetall (Autószektor)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával mutatkozik be jelenlegi és jövőbeni partnereinek Európa legjelentősebb védelmi és biztonsági technológiai szállítója. A Rheinmetall Industry Day Hungary 2021 rendezvényen több mint száz lehetséges beszállító, közös fejlesztési és gyártási projektek potenciális hazai közreműködői vehetik
nov. 24
13:36
Salma Hayek ultradögös fürdőruhás képpel forrósította fel a hangulatot Instán (Joy)
A színésznő mindig is büszkén mutatta meg testét, és ez most sem volt másképp.
nov. 24
13:36
Kalifornia vezetése döntést hozott a bűnbandák fosztogatásainak megfékezésére (Mandiner)
Múlt hétvégén több helyszínen is csoportosan fosztogattak banditák San Francisco vonzáskörzetében.
nov. 24
13:39
Nagy a bizonytalanság, óvatosságra intik a vállalkozókat (Infostart)
A támogatott hiteleket mindenképpen érdemes megvizsgálni – mondta Horváth istván, a Sberbank treasury vezetője.
nov. 24
13:42
Roham indult az oltópontokon: itt kellett új helyeket nyitni, hogy mindenki sorra kerülhessen (Pénzcentrum)
A hétfőn kezdődött oltási akcióhétre a Semmelweis Egyetemen (SE) is bővítették az oltópontok számát - mondta az egyetem klinikai rektorhelyettese szerdán a közmédiának. Szabó Attila közölte, az akcióhét első napján, hétfőn 4400-an kaptak koronavírus elleni oltást az egyetemen, és kedden is csaknem négyezren. Közülük a többség (80 százalék) harmadik

Keresés