A világ legnépszerűbb kriptotőzsdéje, a Binance tárgyalásokat kezdett nemzeti vagyonkezelőkkel a cég egy részének eladásáról. A Binance egyrészt még több működő tőkét szeretne felszívni, másrészt az egyes országok szabályozóival is jobb kapcsolatra törekszik. Egy keddi Financial Times-ban megjelent CZ interjú…
Az év végéhez közeledve egyre többen kezdik el a karácsonyi ajándékok megtervezését, beszerzését. Sokan nem is gondolják, hogy egy-egy ajándék esetében bizony nem csak amiatt izgulhatunk, hogy vajon a megajándékozottnak tetszik-e majd a választásunk, de figyelmességünknek akár adózási következményei is lehetnek, akár munkáltatóként ajándékozzuk meg
Ellentétben a tavalyi évvel, idén úgy tűnik, ismét lehet szabadabban ünnepelni a karácsonyt és az új évet. Aki virsli és lencsefőzelék helyett valami igazán különlegesre vágyik 2021 szilveszterén, annak számos lehetősége van: egyre több étterem hozza ugyanis nyilvánosságra karácsonyi, sőt már a szilveszteri menüsorát is. Sárközi Ákos étterme példáu
Minden eddiginél magasabbra, 73 euró/tonna fölé ugrott a szerda délutáni kereskedésben az európai benchmark CO2-kvóta ára annak a hírnek a hatására, hogy az új német koalíciós kormány megállapodott abban: legalább 60 eurón fogják tartani a kvóta árát, ha nincs uniós megállapodás.
A magyar oktatási startup, a Bookr Kids és a Codecool programozóiskola a HolonIQ Europe Edtech 100-as listáján a digitális tartalom kategóriában lett feltüntetve.
Az uniós biztos ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy a találkozó „nagyfokú ambícióról tett tanúbizonyságot”. A Fidesz EP-képviselője szerint az unió klímavédelemnek álcázza a rezsiárak emelkedését.
Országszerte újra több száz polgárőr teljesít szolgálatot a kórházakban és a rendelőintézetekben kialakított oltópontokon - tájékoztatta az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) szerdán az MTI-t.
Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya - számolt be róla szerdán az ABC News ausztrál hírportál.
Az utóbbi hónapokban egyre nőttek a kockázatok a nemzetközi részvénypiacokon, legyen szó a koronavírus válság újabb hullámáról, az egyre inkább elszabaduló inflációról, az energiaárak miatti nyomásról, vagy az ellátási láncok problémáiról. Bár a tőzsdéken csak részben vannak ennek jelei, de azért így is egyre több tényező utal arra, hogy még a tren
Becslések szerint év végéig fél millió autótulajdonosnak kell még döntenie a január 1-jétől kezdődő, következő évi gépjármű-felelősségbiztosítása sorsáról. A zaj érzékelhető a témában, azonban egyelőre kevés piaci szereplő reagált rugalmasan a koronavírus-járvány újabb és újabb hullámaival érkező változásokra: a Genertel káradatai alapján 2019-ről
Megállapodott egymással egy kormánykoalíció létrehozásáról a német Szociáldemokrata Párt (SPD), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek – számolt be a Telex a Frankfurter Allgemeine Zeitung nyomán a három párt vezetőjének szerda délutáni bejelentéséről. A sajtótájékoztatón Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje – az új német kormány leen
Az emberi erőforrások minisztere a rádióban arról beszélt: Magyarország szerencsére jelenleg is messze van a katasztrófától, és reméli, ez így is marad.
Felejtsük el a Netflix idei egyik legsikeresebb, Nyerd meg az életed című sorozatát, van itt ugyanis valami, amely alaposan rávert a korábbi megjelenésekre.
A karotinoidok javítják az életminőséget és elodázzák az időskori panaszok megjelenését. A normál aerob anyagcsere során is keletkeznek szabadgyökök, de nem is ez a fő probléma, hiszen megvan a szerepük a szervezetben. A gond akkor kezdődik, amikor stressz hatására hirtelen túl nagy mennyiségben lesznek jelen és biológiai károsodásokat okoznak.
A szakember szerint időhúzással próbál élni az Európai Unió is addig, amíg nem indíthatják el a kondicionalitási eljárást. Problémának nevezte, hogy az uniós tárgyalásokról csak a magyar féltől lehet kapni tájékoztatást.
Romániában lelassult az utóbbi napokban az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések egy hónapja tartó csökkenése, a szerdai esetszám pedig már meghaladta a heti mozgóátlagot.
Reménytelennek és nyomorúságosnak írták le a helyzetüket az iraki Kurdisztánba a fehérorosz határról hazatért migránsok. Bár nem háború elől menekültek, de sokan azt mondják, mindenüket feltették arra, hogy bejussanak az Európai Unió területére.
Reagált az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje is arra, hogy már januárban EBESZ megfigyelők érkeznek Magyarországra a voksturizmus és a választási csalás veszélye miatt. Márki-Zay Péter azt mondta a Híradónknak: jó, hogy ezt is vizsgálja majd a szervezet, már csak azért is, mert a legutóbbi választásokkor is számos kritikát fogalmaztak meg.
Egyértelműen visszapattant a kiskereskedelmi szektor hazánkban, miután tavaly jelentős zuhanáson ment keresztül az ágazat a koronavírus okozta lezárások hatására. Az Auchan Korzókat üzemeltető Nhood Services Hungary Kft. adatai szerint az Auchan hipermarketek forgalma visszaesett tavalyhoz képest. A kiskereskedelemben tarol a szépségápolás és az eg
Újra nagy vihart kavar az infláció Magyarországon: politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által legtöbbször vásárolt árucikkek közül melyikből mennyit vehetünk most, s mennyit szerezhettünk be 2010-ben. Lássuk a gázt és a cukrot!