2021. november 24. szerda

nov. 24
18:48
A fenntarthatósági expó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek (Alternatív Energia)
A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek; az ötletgazdák, a KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja, az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz - közölte a két nonprofit s
nov. 24
18:48
Máris lemondott Svédország első női miniszterelnöke (vg.hu)
Magdalena Anderssont két hétig tartó tárgyalások után szerdán választották meg.
nov. 24
18:48
Találd ki, ki lép fel jövőre a Művészetek Völgyében! (SzMo)
Játékos videóval állt elő a fesztivál, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.
nov. 24
18:48
Colbrelli: „Mintha nekem tervezték volna az első magyarországi szakaszt” (Eurosport)
A Bahrain olasz versenyzője legutóbb 2016-ban járt a Girón, épp ezért jövőre nagyon szeretne ott lenni a budapesti rajtnál.
nov. 24
18:48
A Pentagon UFO-észleléseket vizsgáló munkacsoportot hozott létre (Mandiner)
Washington elsősorban a drónokkal és más repülő eszközökkel folytatott kínai kémtevékenység miatt aggódik.
nov. 24
18:50
Vonatnyi vizet szállítanak Kínába (vg.hu)
Dunaszerdahelyen pakolták meg a konténervonatot a babáknak szánt itallal.
nov. 24
18:54
Pluszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Emelkedő kezdés után vegyesen, többségében nyereséggel fejeződött be szerdán a kereskedés a vezető európai értékpapírpiacokon.
nov. 24
18:54
Honnan a nagy előny? A Mercedes most „fordítva” győzte le a Red Bullt (m4sport.hu)
A korábbi versenyekhez képest „fordítva” győzte le a Mercedes a Red Bullt Katarban: a saját fegyverével.
nov. 24
18:54
Különböző színű üvegdarabokat találtak a sivatag közepén - most már biztos: nem a Földről származnak (Femcafe)
A chilei Atacama-sivatag - mely egyben a Föld egyik legszárazabb területe - különös titkokat rejt.
nov. 24
18:54
Guiness-rekord kísérlet Szilveszter éjjelén: 12 perces tűzijáték 4,7 km hosszan Ras Al Khaimah partján (Spabook)
Guiness-rekord kísérlettel búcsúztatja az óévet és egyben köszönti a 2022-t Ras Al Khaimah, amely az  Egyesült Arab Emirátusok egy Emírsége és egyben a helyiek egyik legkedveltebb üdülőhelye. Erről az Emírségről Magyarországon…
nov. 24
19:00
Új csillaga van a BL-nek (Infostart)
Két mérkőzést rendeztek kora este a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az Inter 2-0-ra verte a San Siróban a Sahtart, míg a már továbbjutott Ajax Isztambulban, a Besiktas ellen nyert 2-1-re.
nov. 24
19:00
Jogvesztő határidő közeledik a Magyarországon élő brit állampolgároknak (Adózóna)
Azok a Magyarországon élő brit állampolgárok, akik korábban EGT regisztrációs igazolást igényeltek, vagy ugyan nem igényeltek, de a megfelelő dokumentumokkal igazolni tudják, hogy már 2020-ban az országban éltek, év végéig még kedvezményesen kérelmezhetnek nemzeti letelepedési engedélyt, olvasható a PwC Magyarország közleményében.
nov. 24
19:00
A tálibok új fejezetet szeretnének nyitni Washingtonnal (Magyar Nemzet)
A soron következő, hét végi tárgyaláson szó esik a két ország közötti politikai kapcsolatokról.
nov. 24
19:00
Őrizetbe vették a norvég köztévé két munkatársát Katarban (Mandiner)
A skandináv sajtósok a Katarban dolgozó vendégmunkások helyzetéről készítettek riportot.
nov. 24
19:06
Az EP jóváhagyta az Európai Unió 2022-es költségvetését (Demokrata)
Minden idők legnagyobb kohéziós kifizetésére kerülhet sor az unióban.
nov. 24
19:06
Michelisz Norbi karcos idényzáróra számít Szocsiban (Eurosport)
Ezen a héten Oroszországban zárul a Túraautó Világkupa 2021-es szezonja. Michelisz Norbinak már matematikai esélye sem maradt a bajnoki címre, de jó lenne egy szép fináléval búcsúzni az évtől. Csak nem lesz könnyű.
nov. 24
19:06
Eddig már harminckétezren vették fel a vakcinát az oltási akcióhéten (Magyar Nemzet)
A Honvédkórház főigazgatója pozitívan értékelte az oltási akcióhetet, már reggel hét óra után sokan igényelték a vakcinát.
nov. 24
19:06
„Nyitott, befogadó” kormányt vár Afganisztán iszlamista tálib vezetésétől Amerika (Mandiner)
Tárgyalássorozatba kezd az afganisztáni tálib kormány és az Egyesült Államok, amely többek közt a nők jogainak védelmét tekinti a humanitárius támogatások egyik feltételének.
nov. 24
19:12
Orbán Viktor: az emberek megélhetését szem előtt tartva kell dolgozni (Infostart)
A Szépművészeti Múzeumban tartotta 15. éves ünnepi rendezvényét a Nézőpont Intézet, ezen felszólalt a miniszterelnök is.
nov. 24
19:12
A hideg agglutinin betegség (WebBeteg)
A hideg agglutinin betegség az autoimmun hemolitikus anémiákhoz tartozó kórkép. Egy szerzett betegség, melynek az a háttere, hogy valamilyen kiváltó tényező hatására a vérben keringő vörösvértestek felszínén lévő I-antigén ellen antitestek alakulnak ki.
nov. 24
19:12
Baji Balázs a MOB új sportolói bizottságának élén (m4sport.hu)
Ezzel a pozícióval tagja lesz a MOB elnökségének és közgyűlésének is.
nov. 24
19:12
Pár óra után lemondott Svédország első miniszterelnöke (vg.hu)
Magdalena Anderssont két hétig tartó tárgyalások után szerdán választották meg.
nov. 24
19:12
Steiner Kristóf: „Fényességes szivárványt festettünk együtt az égboltra” – Egy felejthetetlen élmény krónikája (WMN)
Ilyen volt az MTV EMA-díjkiosztó és a körülötte zajló események belülről Most te is a részese lehetsz.
nov. 24
19:12
300 milliárd (Mandiner)
Több mint 10 tonna kábítószert talált a rendőrség.
nov. 24
19:12
A Hyundai Motor bemutatta a Seven tanulmányautót (Autószektor)
A 2019-ben bemutatott '45' és a 2020-as Prophecy tanulmányautók után érkező SEVEN új fejezetet nyit a Hyundai tisztán elektromos járműveket (BEV) tömörítő IONIQ almárkájának az életében. Ezen koncepciójárművek egyedi formai és innovatív technológiai megoldásaikkal az ügyfelek igényeit és elvárásait elébe helyezik az iparági szokásoknak. A SEVEN a H
nov. 24
19:12
Lapozó: Egyre szilárdabb az olasz jobboldali szövetség (Magyar Nemzet)
Egyéves az olasz Gay-Lmbtq párt
nov. 24
19:14
Bírta a Tisza-híd a terhet (vg.hu)
Kétszer tizenhat teherautó ment rá a Tisza-hídra.
nov. 24
19:14
Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás „kilövésével” fenyegetett (Mandiner)
A közlések szerint, a Mikulásnak a fenyegetés miatt golyóálló mellényt kellett viselnie az Apeldoornban rendezett 25 ezer fős népünnepélyen.
nov. 24
19:14
Sárga villogó váltja fel a vörös háromszöget Spanyolországban (Autószektor)
Tudta, hogy Spanyolországban júliusban életbe lépett a közúti jelzéseket módosító törvény? Az egyik legfontosabb újítás az elakadásjelző háromszögeket érinti. Az eddigi szabályozás előírta, hogy vészhelyzetben az autósnak a kocsi előtt és mögött is 50 méter távolságban el kell helyeznie egy-egy vörös háromszöget az úttesten. Az új szabályozás egész
nov. 24
19:14
Tényleg meghalt Paul McCartney? + podcast (Magyar Nemzet)
Természetesen nem, de 1966 óta él az elmélet, amely szerint az évben autóbalesetben elhunyt.
nov. 24
19:16
Setét Jenő: Tényleg egyenlőség az, ha a cigányok 15 évvel hamarabb halnak meg az országos átlagnál? (Mandiner)
Ha a nem-romák alig találkoznak rendőri igazoltatással, míg a romáknak szinte napi életélmény? És ha ez nem, akkor mi a kirekesztés, és mi a rasszizmus?
nov. 24
19:18
Zöld utat adott az uniós költségvetésnek az Európai Parlament (Privátbankár)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta az Európai Unió 2022-es uniós költségvetését, ami az összes kötelezettségvállalást 169 515,8 millió euróban, a kifizetéseket pedig 170 603,3 millió euróban határozza meg - közölte az uniós parlament.
nov. 24
19:18
Reagált Márki-Zay Péter Donáth Anna kritikájára (ATV)
Kidobta az ablakon az elmúlt egy hónapot az ellenzék a Momentum frissen megválasztott elnöke szerint. Donáth Anna úgy véli, a szavazóknak nem arra van szüksége, hogy a pártok füstös szobákban egyezkedjenek. Mindemellett hibásnak tartja Márki-Zay Péter kommunikációját a bevándorlókkal kapcsolatban. Márki-Zay minderre úgy reagált: október 23-a óta sz
nov. 24
19:18
Brutális szigorítás jön Szlovákiában: két hétre szinte mindent bezárnak (ATV)
Új járványellenes intézkedéseket vezetnek be Szlovákiában: két hétig bezárnak minden éttermet és nem létszükségletű boltot – számolt be az Új Szó.
nov. 24
19:18
Jelenléti karácsony – online készülődéssel (vg.hu)
Az interneten keresztül rendszeresen vásárlók aránya növekvő tendenciát mutat.
nov. 24
19:20
A harmadik oltáshoz kötik a védettségi igazolás érvényességét Franciaországban (ATV)
A francia kormány felgyorsítja és kiszélesíti a koronavírus elleni vakcina harmadik oltásának kampányát, a harmadik oltás igazolása a közeljövőben kötelező lesz a védettségi igazolás érvényességéhez - jelentette be a szerdai kormányülést követően Gabriel Attal kormányszóvivő.
nov. 24
19:21
Újabb adag gyorstesztet kapnak a háziorvosok (Menedzsment Fórum)
Újabb 576 ezer antigéngyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak, hogy ezzel is segítse a járvány megfékezését - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon szerdán közzétett tájékoztatásban.
nov. 24
19:21
Ezekből a növényekből gyönyörű karácsonyi ajándék válhat (Agroinform)
Ajándékozz igazi szépségeket karácsonyra.
nov. 24
19:24
Ilyen erős V12-es motor nem volt még Ferrariban (Autónavigátor)
Alig két hete mutatták be a Ferrari méregdrága különszériájának újabb tagját, a , és máris megörvendeztetnek minket a maranellóiak egy
nov. 24
19:24
Ennyi élelmiszer végzi évente a kukában (vg.hu)
A karácsony közeledtével az áruházláncok az adományozásra különösen nagy figyelmet fordítanak.
nov. 24
19:24
Így befolyásolhatja az érzelmi intelligenciádat, ha rendszeresen fogyasztasz marihuánát (Glamour)
A marihuána jelentősen tompíthatja az érzelmi intelligenciánkat - áll egy, az Experimental and Clinical Psychopharmacology folyóiratban megjelent cikkben, ami arról számol be, hogy egy új kutatás szerint a marihuána rendszeres használata ronthatja azt, hogy felismerjük mások érzelmi állapotát. Ez pedig az egyik alapvető fontosságú része az érzelmi
nov. 24
19:24
MNB: Fizetéskönnyítő programokat kell kidolgozniuk a bankoknak (Biztosító Magazin)
A jegybank elvárja a pénzügyi intézményektől, hogy a törlesztési moratóriumból kikerült vagy abban részt nem vevő ügyfelek esetleges fizetési nehézségeinek kezelésére dolgozzanak ki fizetéskönnyítő megoldásokat
nov. 24
19:24
Újabb 576 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok (Demokrata)
A teszteket ezúttal is a kormányhivatalokon keresztül kapják meg a háziorvosok.
nov. 24
19:24
Nehéz egy napon ünnepelni és az áldozatokra emlékezni (Magyar Nemzet)
Az Aranycsapat Testület tiszteletben tartja a gulágra hurcoltak emlékét, más napon ünnepli a győzelmet.
nov. 24
19:24
Az Esterházyak kismartoni birtokán jártunk (Helló Magyar)
Kismarton ma Ausztria Burgenland tartományának székhelye. A magyar főnemesi központ Haydn zenéjével, gazdag műemlékeivel, történelmével az Őrvidék meghatározó szimbóluma, az ausztriai magyarság fontos jelképe.
nov. 24
19:27
Kötelezővé teszik a harmadik oltást a védettségi igazolványhoz Franciaországban (Infostart)
Ennek bevezetéséig felgyorsítják az ismétlő dózisok kampányát. Az oltatlanoknak egy napnál nem régebbi tesztre lesz szükségük az értesülések szerint.
nov. 24
19:30
Gyorsan függőséget okozhat egy gyakran használt készítmény (Infostart)
A recept nélkül kapható orrcseppeket és -spray-ket legfeljebb egy hétig, naponta maximum 3-4 alkalommal szabad használni - figyelmeztet egy orvos.
nov. 24
19:30
Újra versenyautóba ül Zak Brown, méghozzá IndyCar-pilótái csapattársaként (USAracing)
Nem akármilyen felállással vág neki az Abu Dhabiban rendezendő Gulf 12 órás versenynek a United...
nov. 24
19:30
Csodás 147-es brékjével rangos társaságba kerül Gary Wilson (Eurosport)
Wilsonnak negyedszer jött össze ez a barvúros teljesítmény, és mindössze 11 olyan játékos van, akinek ez háromnál töbször sikerült.
nov. 24
19:30
Legális lesz Németországban a kannabisz értékesítése (Növekedés)
Megszületett a német koalíciós megállapodás: felemelik a minimálbért, és bevezetik a kannabisz legális és ellenőrzött értékesítését, és kiterjesztik az ártalomcsökkentő intézkedéseket, programokat.

Keresés