Pártpolitizálás-e a Gyurcsány-show elleni aláírásgyűjtés? Vezet-e még vissza út az Európai Néppártba? Változott-e a Fidesz? Szükség van-e a gyermekvédelmi népszavazásra? Interjúnk.
A korai átalakulási folyamat gazdasági összeomlása súlyosan érintette a kelet-európai és közép-ázsiai (Eeca) országok élelmiszer-ellátási kapcsolatait.
Finn tudósoknak laboratóriumban szaporítható, igazi kávét sikerült előállítaniuk. Állítólag finom az ebből készült ital, bár alacsonyabb a koffeintartalma, mint az eredetinek.
Zuzana Caputová szlovák államfő országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette kedden, miután a kórházak az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt.
A Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában érdekes fordulatok szemtanúi lehettek a nézők. Egyre nehezebb, egyre embert próbálóbb napok és feladatok érkeznek, ugyanis nem adják könnyen azt a bizonyos „2021 Konyhafőnöke” címet.
Hetek óta téma a magyar úszósport nyolcvanas évektől kezdődő és a kétezres évek eső feléig tartó sötét időszaka, s egyre több sportoló áll elő azzal, hogy egykori edzőjük, Turi György lelki és fizikai bántalmazással törte meg őket, vagy más, akkor még gyerekkorú társaikat. A történeteket és a legújabb megszólalásokat olvasgatva, a hallgatás törvény
Brüsszel udvariasan, de gyorsan nem mondott a miniszterelnök kérésére, hogy zárják le a Magyarország ellen folyó bizonyos kötelezettségszegési eljárásaikat.
Az édességgyártók várakozásai szerint kevesebb szezonális édesség fogyhat el idén a hazai piacon, az értéket tekintve azonban enyhe növekedéssel számolnak - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A várakozások szerint az idén mintegy nyolcmillió csokoládéfigurát és 3500 tonna szaloncukrot visznek haza a magyar boltokból. A teljes decemberi forgalom
A nemzet színésze néhány évvel ezelőtt még szívesen játszott el a gondolattal, hogy talán nemsokára nagymama lesz. A művésznő a Borsnak mesélte el, hogy ezt a titulust sohasem töltheti be, kénytelen volt beletörődni abba, hogy már soha nem születik kisunokája.
Két kivétellel az európai államoknak nincs katonai stratégiája. A lengyel-fehérorosz határon történtekre kemény agilis válaszokat kell adni. A nyugat nem tudja eldönteni mi lesz Ukrajna sorsa, Afganisztánt pedig csak akkor lehetett volna demokratizálni, ha gyakorlatilag gyarmatosította volna azt a NATO - fogalmazott Janne Haaland Matláry, az Oslói
A Reuters szerint egyikük a Skoda és Seat korábbi dizájnere, Joaquin Garcia, a másik pedig Alister Whelan, aki a Jaguar-Land Rovernél volt tervező. Mindkettőt vezető tervezői státusban vették fel a müncheni Nio stúdióhoz, közvetlen főnökük pedig BMW korábbi alelnöke, Kris Tomasson lesz, aki a NIO márka stílusáért felel. Garcia, aki 1998 -ban kezdt
Az édességgyártók várakozásai szerint kevesebb szezonális édesség fogyhat el idén a hazai piacon, az értéket tekintve azonban enyhe növekedéssel számolnak - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. A várakozások szerint az idén mintegy nyolcmillió csokoládéfigurát és 3500 tonna szaloncukrot visznek haza a magyar boltokból. A teljes decemberi forgalom
Kedden tovább emelkedtek az agrárpiaci termények árai az árupiacokon. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 0,12 százalékkal, a repce pedig 1,6 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is többe került, mint előző nap. A repce árcsökkenése kivételt jelentett.
Vajon mit kereshet Jane Fonda bilincsben, Darryl Hannah bő két hétig egy fa tetején, és Joaquin Phoenix a vágóhídon? Egyet elárulunk: nem az Oscar-díjukat, és nem is egy újabb milliós filmszerződést.
A Polestar 1 gyártása hamarosan megszűnik, így az elektromos márka kínálata egyetlen tagúvá zsugorodik: a Polestar 2-re. Szerencsére ez csak átmeneti állapot lesz, hiszen még jövőre megjelenik a Polestar 3 (mint a következő generációs Volvo XC90 sportosabb változata), illetve 2023-ban jön a kupé-SUV Polestar 4. A legérdekesebb típusnak azonban a 20
Európa szerte megoszlanak a vélemények a kérdésben, hogy mikortól számítunk teljesen oltottnak. Van, ahol a védettségi igazolvány érvényességét is ettől teszik függővé. Cikkünkben felvázoljuk az egyes országokban jelenleg érvényben lévő szabályokat.
Az RTL Klub tovább szárnyal főműsoridőben, a kiemelt kereskedelmi célcsoportban – adta hírül az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága. Az X-Faktor jubileumi évadának első élő showja letarolta a heti nézettségi toplistát! Az RTL Klub múlt heti nézettsége főműsoridőben, 18-49-ben átlagosan 16,8 SHR%, míg fő konkurense ugyanezen par
A komposztálás mellett számos egyéb lehetőség kínálkozik arra, hogy a természetes eredetű konyhai hulladékot a kert növényeinek javára fordítsuk. Lássuk, mire használhatjuk többek között a tojáshéjat, a tealevelet, a kávézaccot vagy a napraforgó maghéját!
Oroszországnak 2024-re lehet internetje a világűrből, a Szfera program keretében – jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat vezérigazgatója. Rogozin szerint jövőre hétmilliárd rubelt (folyó árfolyamon mintegy 31 milliárd forintot) fordítanak a Szfera számára létrehozandó Szkif (Internet) és a Marafon űrszerkezet r
A repetitív és egységes logisztikai feladatokhoz a vállalatok gyakran választják a folyamatok automatikus kombinálását, hogy a szükséges áruk rugalmasan és időben rendelkezésre álljanak. A logisztikai feladatokhoz egyre nehezebb megbízható raktári munkatársakat találni. Az alábbi tényezők kulcsfontosságúak az automatizálási projektekben: Gazdasági