2021. november 25. csütörtök

nov. 25
17:45
Kétharmados támogatottsággal lépett hivatalba az új román kormány (Infostart)
A liberálisok és a szocdemek mellett az RMDSZ a koalíciós kabinet harmadik pártja. Félidőben kormányfőt cserélnek.
nov. 25
17:48
Egekbe szökött egy kis magyar részvény árfolyama (Privátbankár)
Vegyesen szerepelt ma a BUX, a vezető részvények közül a Mol hatalmasat esett.
nov. 25
17:48
Nem kellett sokat várni: meg is érkezett Jakab Péter csípős válasza Lázár hülyézős kijelentésére (Blikk)
Jakab Péter keményen beleszállt Lázár Jánosba, amiért az országgyűlési képviselő élő adásban hülyézte le azokat, akik félnek felvenni a koronavírus elleni oltást.
nov. 25
17:48
Influenza elleni védekezés: Magyarországon is kapható már az orron keresztül adható vakcina (Adózóna)
November közepétől Magyarországon is elérhető a gyerekeknek orron át adható influenza elleni vakcina – közölte a gyártó AstraZeneca.
nov. 25
17:48
100 ezer dollár lesz-e a bitcoin, a kérdés csak az, mikor (Portfolio)
Elindult a Portfolio idei utolsó nagy befektetési konferenciája, a Private Investor Day. A rendezvényen a szakértők olyan témákat érintenek, mint az inflációvédelem, a forint kilátásai, ESG, kriptodevizák, energiaválság, magyar és nemzetközi tőzsdei sztorik. A záró szekcióban pedig a Portfolio nagyágyúitól lehet kérdezni mindenféle befektetési témá
nov. 25
17:48
Chris Hemsworth és felesége Prágában kürtőskalácsozik (hirado.hu)
Közel fél évre a cseh fővárosba költözött a színész.
nov. 25
17:48
Kenyában hódít Bohár és a Fradi (Mandiner)
A riporter/influencer nemrég Kenyába repült, most pedig a helyi fradistákkal posztolt onnan egy képet.
nov. 25
17:50
Karácsonyék be fogják mondatni a BKK járatain, hogy a „kormány bliccel” (Mandiner)
A főpolgármester a közösségi közlekedést korlátozását is fontolgatja.
nov. 25
17:54
100 ezer dollár lesz a bitcoin, a kérdés csak az, mikor (Portfolio)
Elindult a Portfolio idei utolsó nagy befektetési konferenciája, a Private Investor Day. A rendezvényen a szakértők olyan témákat érintenek, mint az inflációvédelem, a forint kilátásai, ESG, kriptodevizák, energiaválság, magyar és nemzetközi tőzsdei sztorik. A záró szekcióban pedig a Portfolio nagyágyúitól lehet kérdezni mindenféle befektetési témá
nov. 25
17:54
Figyelmeztetést kapott a védőnő, aki beengedte a kőszegi gyermekorvosi rendelőbe az önkénteseket, hogy kifessék a falait (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 25
17:54
Néhol havas eső, havazás is várható a hét végén (Demokrata)
Borús, csapadékos lesz az idő a hét végén, néhol havas eső, havazás is várható.
nov. 25
17:54
Harmincnapos szükségállapotot hirdettek Csehországban (Demokrata)
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány.
nov. 25
17:57
Éjfélkor szükségállapot lép életbe Csehországban egy hónapra (Infostart)
A napi új koronavírus-fertőzöttek számát tekintve Csehország jelenleg a harmadik legrosszabb helyen áll a világon. Andrej Babiš leköszönő kormányfő szükségállapotot hirdetett, de Petr Fiala hamarosan felálló új kormánya regionális szinten hozna intézkedéseket a járvány megfékezésére.
nov. 25
18:00
Bige László is szóba került a Csányi Sándor és Márki-Zay Péter közötti megbeszélésen (ATV)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt részleteket nem akart elárulni, de annyit azért elmondott, hogy nem éppen pozitív értelemben beszélt Bige Lászlóról az OTP-vezér. Márki-Zay Péter állítása szerint a találkozón a bankszektor kérdései kerültek szóba: Márki-Zay pedig azt mondta, hogy hatékonyabb és olcsóbb bankrendszert szeretne.
nov. 25
18:00
Kilenc hónapig lehet érvényes az új uniós oltási igazolás (ATV)
Új utazási szabályok bevezetésére tett javaslatot az Európai Bizottság, amelyek január 10-től lépnek hatályba, és első sorban az oltatlanok számára jelentenek majd hátrányt.
nov. 25
18:00
Udvardy a nyolc között Brazíliavárosban (m4sport.hu)
A világranglistán 107. magyar teniszező magabiztosan győzött a rangsor 157. helyezettje ellen.
nov. 25
18:00
A körforgásos gazdaság elengedhetetlen a 1,5 fokos klímacél eléréséhez (NRGreport)
A körforgásos gazdaság eléréséért bevezetett stratégiákkal közel 40%-kal csökkenne az üvegházhatású gázok globális kibocsátása. A kérdést, hogy miképp érhetjük el a klímavédelmi célokat a körforgásos átmenet révén a 2021. november 25-én tartott, immár negyedik Körforgásos Gazdasági Summiton is megvitatták.
nov. 25
18:00
Gulyás Gergely: Európai egyesült államokat akar az új német kormány (Demokrata)
„Az új német politikai irányvonal szemben áll a közép-európai társadalmak meggyőződésével.”
nov. 25
18:00
Karácsony szerint kamubotrány, Márki-Zay fideszezik, Gyurcsány meg inkább fánkot süt – így kezeli az ellenzék a Városháza-ügyet (Mandiner)
Az ellenzék a Városháza-ügyben pár hét alatt a teljes tagadástól eljutott odáig, hogy igazából a Fidesz akarta megvenni a Városházát, nem pedig a főváros eladni. Összeomlott a baloldal kommunikációja a Városháza-ügyben.
nov. 25
18:00
Ds 7 Crossback Élysée: Szaktudás a francia elnök szolgálatában (Autószektor)
Az Ötödik Köztársaság megalapítása óta a DS és SM, majd a DS 5 és a DS 7 CROSSBACK modelleket hét államfő használta. 2017-es beiktatásakor Emmanuel Macron a DS 7 CROSSBACK PRÉSIDENTIEL-lel haladt végig a Champs Elysées-n.  Az új DS 7 CROSSBACK ÉLYSÉE 300 lóerős E-TENSE plug-in hibrid 4x4 hajtásláncot kapott, karosszériáját Indigókékre fényezték. A
nov. 25
18:02
Mutatjuk, mennyire hatékonyak Magyarországon a vakcinák (ATV)
Egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága; 10-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon egy magyar kutatás szerint - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön közzétett tájékoztatásban az MTI szerint.
nov. 25
18:02
Szijjártó: Magyarország csak profitált a Kínával való együttműködésből (ATV)
Magyarország rendkívül sokat profitált a Kínával folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésből, ezért azt a továbbiakban is fenn kell tartani - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután videokonferencia keretében kínai kollégájával, Vang Jivel egyeztetett.
nov. 25
18:03
Még egy gigaközpont jön Budapestre (Menedzsment Fórum)
Az EY (Ernst & Young) multinacionális könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó vállalat globális szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten, ahova 2024 végéig ötszáz munkavállaló felvételét tervezik.
nov. 25
18:04
Koronavírus : Új vírusvariánst fedeztek fel (ATV)
A Dél-afrikai Köztársaságban a koronavírus új variánsát fedezték fel, amely a B.1.1.529 nevet kapta - számoltak be a helyi hatóságok csütörtökön.
nov. 25
18:06
Óriási potenciál az Nft és metaverzum játékokban – az 1 billió dolláros értéket is elérhetik (Kripto Akadémia)
A Grayscale kiadott egy összefoglalót az NFT játékok és a metaverzum trendjéről: ebben azt írják, hogy a területben óriási a potenciál és az értéke elérheti az egy billió dollárt is – ami pont annyi, mint most a bitcoin kapitalizációja. Az…
nov. 25
18:06
Hamilton: Az idei Mercedes egy szörnyeteg díva (m4sport.hu)
Ellenük dolgozó szabályok és egy nehezen „betörhető” autó – Lewis Hamilton elmondta, milyen nehézségek tették ennyire zötyögőssé a Mercedes 2021-es szezonját.
nov. 25
18:09
Emmanuel Macron az első francia államfő, aki Horvátországba látogatott (Infostart)
Franciaország támogatja Horvátország csatlakozását a Schengen-övezethez, a belső határellenőrzés nélküli európai térséghez – jelentette ki Emmanuel Macron Zágrábban, Andrej Plenkovic horvát kormányfővel folytatott megbeszélése után.
nov. 25
18:12
Kínos baki Varga Mihály posztjában: benézték az átlagbért a pénzügyminiszternél, javítani kellett az adatokat (Blikk)
Egy másodpercig sem kételkedünk Varga Mihály képességeiben, de azért ciki pont a pénzügyminiszter oldalán összekeverni nettót és bruttót...
nov. 25
18:12
Szülőként csak áltatjuk magunkat azzal, hogy minden gyerekünket ugyanúgy kell szeretnünk – Beszélnünk kell! – A testvéri kapcsolatokról (WMN)
Minden gyerek más családba születik, még akkor is, ha ugyanazoktól a szülőktől származnak. Nagyon máshol tartanak ugyanis a szülők az életükben, a kapcsolatukban, amikor egyik vagy másik gyermeküket várják. A gyerekeket így egészen más hatások érik, ami befolyásolja azt is, milyen lesz a viszonyuk egymással. D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi a hé
nov. 25
18:12
Bayer Zsolt: Érdekes levél egy szakértőtől (Mandiner)
Nagy a világ állatkertje, és egyre alacsonyabb a kerítés.
nov. 25
18:14
Gyurcsány Ferenc: Minden gond és baj mellett jobb lett a világ (Mandiner)
Persze tudom, hogy nekem, neki sokkal könnyebb dolga van. Másnak nem ilyen problémái vannak.
nov. 25
18:18
Uniós biztos: a glasgow-i klímacsúcs nem oldotta meg az éghajlatváltozás kérdését (Tiszta Jövő)
A glasgow-i klímacsúcs nem oldotta meg az éghajlatváltozás kérdését, azonban nagyfokú ambícióról tett tanúbizonyságot azzal, hogy a párizsi megállapodás törekvéseit közös célként határozta meg - jelentette ki Frans Timmermans, a Zöld megállapodás végrehajtásáért felelős uniós biztos.
nov. 25
18:18
A Szputnyik V vakcinával oltottak kétharmadának nincs antitestje az oltás után hat hónappal egy friss tanulmány szerint (SzMo)
A kutatók szerint az eredmények azt mutatják, hogy az emlékeztető oltások fontosak a koronavírus elleni hatékony védelem fenntartásához a Szputnyik vakcinával beoltottak számára.
nov. 25
18:18
Hajdú András jobboldal (Mandiner)
A helyi szociáldemokraták akkor is uralták a teret, amikor a támogatottságuk jelentősen csökkent.
nov. 25
18:18
A depresszió betegség, a szomorúság nem az – mindenki érdeke, hogy nevén nevezzük a dolgokat! (egy.hu)
Fontos felismerni a depresszió jeleit, s ha úgy hisszük, azonosítottuk, a legjobb, ha szakemberhez fordulunk. Nem csak télen kell így eljárni, de a tél beköszöntével különösen fontos, hogy ismerjük fel az intő jeleket, és tisztában legyünk azzal, mit érdemes tennünk, ha érintett van a környezetünkben, esetleg magunkat érezzük rosszul. Ahogyan muszá
nov. 25
18:20
Ügyészség: Tényszerűen nem igaz, hogy a Belügyminisztérium megvásárolta a Pegasust (Mandiner)
Az ügyészség hivatalos tudomással bír arról, hogy a Belügyminisztérium Pegasus néven nem vásárolt szoftvert.
nov. 25
18:24
Minuszban zárt a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 171,60 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 52 364,37 ponton zárt csütörtökön.
nov. 25
18:24
Jöhet a hótaposó és a nagy sál, szükség lesz rá (hirado.hu)
Pénteken délnyugat felől az országot egy kiterjedt csapadékzóna éri el, amely csak lassan vonul észak felé.
nov. 25
18:24
A végtelenbe és tovább – Persico 69F (AQUA)
Ragyogó szezont zárt a 69F vitorlásosztály, egyúttal még izgalmasabb és akciódúsabb jövőt alapozva meg. Úgy tűnik, csak folyamatosan felfelé vezet az útjuk. A fenntarthatóság a teljesítmény – mondja Davide Serra, aki szerint „a zöld szó nem pusztán szlogen, hanem a jövőt alakító vállalatok összefoglaló neve”. Ezek közé tartozik a Coming Solutions,
nov. 25
18:24
Nápoly Maradonára emlékezett (m4sport.hu)
Halálának első évfordulóján Diego Maradonára emlékezik az egykori legendás futballista legnagyobb klubsikereinek helyszíne, Nápoly.
nov. 25
18:24
A Time 100 legjobb találmánya között a L’Oréal vízmegtakarító hajápoló technológiája (Glamour)
A TIME szerint a L'Oréal Water Saver 2021 egyik legjobb fejlesztése lett. A Gjosa környezetvédelmi innovációs vállalattal együttműködésben kifejlesztett L'Oréal Water Saver egy egyedülálló zuhanyfej, amely akár 65%-kal is csökkentheti a vízfogyasztást. 100 000 szalon felszerelése ezzel a technológiával akár összesen 6,8 milliárd liter vizet is megt
nov. 25
18:24
Havas esőre, havazásra is számíthatunk a hét végén (SzMo)
Havazás a magasabban fekvő helyeken várható, de a lehullott hóréteg gyorsan el is olvad majd.
nov. 25
18:24
Itt a vége: G. Fodor Gábor lapja megvédte Gattyán György kamupártját (Nyugati Fény)
Van még kérdés, honnan fúj a szél?
nov. 25
18:26
Nyereséges zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a csütörtöki kereskedést a vezető európai tőzsdék.
nov. 25
18:30
Emelik a minimálbért, legalizálják a marihuánát – ezt hozza az új német kormány (Privátbankár)
Óránként 12 eurós minimálbér, zöld energiaboom, szociális lakásdömping, kannabisz-legalizálás. A többi közt ezt tartalmazza az a koalíciós szerződés, amelyet tegnap mutattak be az új német kormány tagjai, a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok. Az Orbán-kormány erősödő kritikára számíthat – a külügyminiszteri tárcát a Zöldek kapják.
nov. 25
18:30
Tadej Pogacar lett az év legjobb kerékpárosa (m4sport.hu)
A Tour de France-győztes Tadej Pogacar nyerte az esztendő legjobb kerékpárosát illető Vélo d'Or trófeát.
nov. 25
18:30
Felfedezték a koronavírus legújabb variánsát - ezért ad okot aggodalomra (Femcafe)
A variánst a Dél-afrikai Köztársaságban detektálták, és az ország legnagyobb sűrűségű tartományában máris a fertőzések 90 százalékáért felel.
nov. 25
18:33
Tényleg Joe Biden döntésétől lesz olcsóbb az olaj? (Infostart)
Inkább csak politikai üzenet, mint hasznos lépés Joe Biden amerikai elnök lépése, hogy készleteket szabadít fel az amerikai stratégiai olajtartalékból az árak lenyomására. Washington mellett Kína, India, Dél-Korea és Japán is hasonló lépésre szánta el magát.
nov. 25
18:36
Drágulnak a hitelek, de „ingyenessé” tehetők pár hónap múlva (Blikk)
A várható kamatemelkedés miatt, akinek tényleg szüksége van hitelre, jó, ha minél előbb megteszi a szükséges lépéseket. A szja-visszatérítésre jogosult, gyermeket nevelő családok pedig „ingyenessé” tehetik a személyi hitelüket.
nov. 25
18:36
Kovács Kokó István Svájcban újra apa lesz (Infostart)
A mindent megnyert bokszlegenda már Svájcban él, második gyermeküket várják feleségével.

Keresés