Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány - jelentette be Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.
A legfrissebb adatok szerint a világ egyik legnépesebb országát is elérte az a fejlett országokra jellemző trend, hogy a teljes termékenységi arányszám nem éri el a reprodukcióhoz szükséges, 2,1-es szintet.
Az új német politikai irányvonal szemben áll nemcsak a magyar kormány politikájával, hanem a közép-európai társadalmak meggyőződésével, mindazzal, amit értékről, családról, integrációról és migrációról gondolnak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI szerint.
Hatszáztizenhét iraki migránst szállítanak vissza Irakba a fehérorosz fővárosból, Minszkből az Iraqi Airways légitársaság két járatán - közölte csütörtökön Irak moszkvai nagykövetsége.
Míg tavaly előfordult, hogy rövidebb-hosszabb időre bezárattak olyan helyeket, ahol nem tartották be a járványügyi szabályokat, például nem viseltek maszkot a vevők, most nem tudni ilyen súlyos büntetésekről. Úgy, hogy tavaly ilyenkor nagyjából harmadannyi volt a fertőzöttek száma, illetve kevesebben hunytak el.
Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben az MNB magasabb kamattal meghirdetett egyhetes betéti tenderét követően; az euró jegyzése csütörtökön a kora reggeli 368,74 forintról 365,91 forintra csökkent este hét órára.
Életveszélyesen megfenyegette és egy késsel megsebesítette menyasszonyát egy holland férfi Békéscsabán - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján az MTI szerint.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint nem politizált a találkozón Csányi Sándor, nem biztosította a támogatásáról. Márki-Zay azt is elárulta, hogy nem volt olyan kérése az OTP elnök-vezérigazgatójának, hogy ne adassák ki Hernádi Zsoltot.
A világ hat legtehetségesebb kutyája közé tartozik Max, a szótanuló kutya. A hároméves border collie fiatal kora ellenére már több mint száz játéknevet képes megjegyezni: nem okoz gondot neki megkülönböztetni a labdákat vagy épp plüssállatokat egymástól, de ha a gazdája, Gyenes Ildikó azt kéri, vigye oda neki a pénztárcát, biztosan nem a papír zseb
A külgazdasági és külügyminiszter valamint kínai kollégája megerősítették a két ország gazdasági együttműködését, és kölcsönösen felajánlották egymásnak a segítséget a Covid-elleni harcban.
Harmadik éve tart a Szegedi Tudományegyetem kutatása, amely a Tisza vízrendszerének mikroműanyagokkal való szennyezettségét vizsgálja. Megdöbbentő eredményeket hozott az eddigi minták elemzése. A kutatáshoz terepi és műholdas adatokat is használnak.
Nyíregyházán, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán és Putnokon veszélyes a levegőminőség. Miskolc és Várpalota levegőjét egészségtelennek minősítette az NNK.
Magyarország a korábbi 44. helyről az idén a 37. helyre lépett előre az EY kétévente megjelenő, az országok vonzerejét a megújuló energia alkalmazása szempontjából értékelő listáján - közölte a nemzetközi tanácsadó cég az MTI-vel kedden.
A Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett a spanyol bajnokságban az ötödik helyen álló Real Betis otthonában. A bravúrhoz valami extrát kellett volna nyújtania a magyar bajnoknak, amelytől ezen a meccsen messze volt.
Nem akármilyen góllal mentett pontot a Konferencia-liga csütörtöki játéknapján a Qarabag otthonában Lang Ádám csapata, az Ominia Nicosia. A ciprusiak középpályása, Jordi Gómez a 90. percben a félpályán túlról talált be az azeri alakulatnak. A spanyolnak nem ez az első ilyen találata, tavaly is szerzett egy hasonlót.
Covid-19 antigén gyorsteszt gyártásába kezd a speciális tápszereket előállító Medifood Hungary Innovation Kft; a december elejére elkészülő gyártóhely havi 3 millió darab teszt előállítására lesz képes - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Magyarországon a lélegeztetőgépre kerülők halálozási aránya 90 százalék, míg Angliában ugyanez 50 százalék - írta közösségi oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki szerint emögött az egyik legfőbb ok az adatok kormány általi eltagadása.
Az Egészségügyi és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének tájékoztatása szerint kritikus helyzetbe kerültek a beszállítók a járványhullám közepén, ugyanis a magyar kórházak mintegy 45 milliárd forinttal tartoznak nekik.
Magyarországon a családi kézben lévő vállalatok generációkon átívelő stabilitásának és növekedésének egyik alappillére lehet egy jól átgondolt, előre felépített stratégia mentén megvalósított generációváltás. A hazai cégek egy jelentős részénél már most kihívást jelent a tulajdon, illetve a vezetés tervezett átörökítése. Az igazi kérdés: miként leh
Minél több választási lehetősége van a magyar társadalomnak, annál könnyebben tud dönteni, hiszen most az egyik múlt helyett csupán a másik múltat választhatja – véli a milliárdos.
Tizenkét világhírű építésziroda, köztük öt magyar versenyez a Nyugati pályaudvar és környéke teljes körű megújításáért. Vitézy Dávidot, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatóját kérdeztük.
A Lang Ádámmal felálló ciprusi Omonia 2-2-es döntetlen játszott az azeri Qarabag vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában.
Az expedíciót azért indították, hogy felhívják a figyelmet a vadonok védelmének a fontosságára. Az úton, amelyen négy, helyi törzsekből származó őslakos is elkísérte, kígyókkal, jaguárokkal és más veszélyekkel is szembenéztek.
Donáth Anna, a Momentum elnöke szerint az elmúlt egy hónapot kidobta az ellenzék az ablakon, mert Márki-Zay Péter még nem találta ki, hogyan álljon össze a közös csapat.
Az MNB nem egész két hét alatt 1,1 százalékkal emelte az irányadó kamatot, a forrásköltség hipergyors drágulását a bankoknak is gyorsan le kell követniük, így a money.hu árértékelése szerint a hitelkamatok drágulásának hete jön. Ha beválik az elemzők véleménye és év végére 3,5 százalékos lesz az irányadó kamat, akkor – amennyiben az emelés beépül a