2021. november 27. szombat

nov. 27
9:42
„Fekete pénteket” okozott a tőzsdén az új variáns megjelenése? (ATV)
Rendkívüli ülésen tárgyal az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus egyik új, aggasztó variánsáról. Szakértők attól tartanak, hogy az új változat kicselezheti a vakcinákat, mivel a tüskefehérjéje több mint 30 mutációt tartalmaz. Először Botswanában és Dél-Afrikában mutatták ki, de már Belgiumban is megjelent és veszélyesebb lehet, mint a jelenle
nov. 27
9:42
25 millió forint az autizmussal élő tehetségekért - Meseíró és viharvadász is van a nyertesek között (Femcafe)
107 autizmussal élő fiatal jelentkezett az Együtt az Autistákért Alapítvány „Auttalent 2021 - Együtt a tehetségekért” elnevezésű tehetséggondozó programjára.
nov. 27
9:42
A hátrányos helyzetűek után is igényelhető a 90 napos támogatás (Demokrata)
A kiterjesztéssel még tovább csökkenhet az álláskeresők száma – mondta Bodó Sándor.
nov. 27
9:42
Ma zárul a Pilinszky-emlékév (Mandiner)
Emlékérme kibocsátásával tiszteleg a Magyar Nemzeti Bank Pilinszky János életműve előtt a költő születésének századik évfordulóján, a Kertész Imre Intézet által szervezett Pilinszky 100 emlékév záróeseményeként. Schmidt Mária, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója a Mandinernek elmondta: az emlékévv
nov. 27
9:44
Kiderült, miért őrzi a TEK Kásler Miklóst (ATV)
Elismerte az Emmi, hogy életveszélyes fenyegetést kapott a miniszter és családja, valamint azt is, hogy rendőri védelem alatt áll.
nov. 27
9:44
Bakondi: Nem tűr halasztást az EU-s jogszabályok megváltoztatása (ATV)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az Európai Unió (EU) migrációs szabályozásának módosítását sürgette az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
nov. 27
9:46
Több tucat koronavírusos beteg érkezhetett Hollandiába Dél-Afrikából (ATV)
Több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán - közölték pénteken este a holland egészségügyi hatóságok.
nov. 27
9:48
Nőtt az ásványvíz-, üdítő- és gyümölcsléforgalom (ProfitLine)
Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1,912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt a 2019-es azonos időszakitól - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség az MTI-vel
nov. 27
9:48
Busszal utazók, figyelem: új menetrend jön a Volánbusz járatain (Portfolio)
December 12-én életbe lép a Volánbusz Zrt. 2021/2022. évi autóbusz-menetrendje, amely az idén is számos fejlesztést és változást hoz az országos, elővárosi és regionális autóbuszjáratok közlekedésében - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
nov. 27
9:48
Iskolabuszra nyitottak tüzet Koszovóban - több halott (ATV)
Ismeretlenek nyitottak tüzet egy iskolabuszra pénteken Koszovóban, a lövésekben két gyerek és egy felnőtt vesztette életét - közölte a szerb állami televízió.
nov. 27
9:48
Hol lakik a világ egyik leggazdagabb embere? Jeff Bezos hat otthona az 500 millió dolláros ingatlangyűjteményéből (Növekedés)
Jeff Bezos nettó vagyona a becslések szerint 205 milliárd dollárra tehető, de csak töredékét költötte arra, hogy megvásárolja magának a legjobb házakat, kúriákat, lakásokat, penthouse-okat és farmokat a világ legjobb helyein. Bezos elvileg a 25. legnagyobb földbirtokos a világon.
nov. 27
9:54
Kóbor János titokban olyasmit tett, ami még a rendszert is meghátrálásra késztette (Blikk)
Több mint negyven éve játsszák, de még mindig mély érzelmeket vált ki a Karthago zenekar tagjaiból a Requiem című sláger. Azt azonban kevesen tudják, hogy a világsikert Kóbor Jánosnak köszönheti a zenemű és a Karthago.
nov. 27
9:54
Az egyetemi online oktatás most úgy terjed, mint a vírus - körkép (Infostart)
Bár az ajánlás jelenléti munkát ír elő, az egyetemek élnek a kezükbe adott lehetőséggel, az ok elsősorban az oktatók védelme.
nov. 27
9:54
Keanu Reeves szerint ez volt pályafutása 3 legmeghatározóbb alakítása (Igényesférfi.hu)
Keanu Reeves a 80-as évek eleje óta készít filmeket. Az 57 éves színész munkássága csaknem 70 filmszerepet ölel fel, köztük számos, immár ikonikussá vált alakítással, mint például Neo, John Wick vagy éppen Ted.
nov. 27
10:00
Tragédia: elvitte a koronavírus, három gyereke siratja a mindvégig a frontvonalban küzdő mórahalmi mentőst - így segíthet ön is (Blikk)
Múlt hét szerda óta a gyász csendje járja át a Csongrád-Csanád megyei Röszkét és a mórahalmi mentőállomást, miután november 17-én koronavírusban meghalt az egyik hős mentősük - a város összefogott a férfi családjáért.
nov. 27
10:00
Szlovákiát bezárták, Magyarországra jönnek vásárolni a felvidéki magyarok (SzMo)
A határtól északra szinte csak élelmiszerboltok vannak nyitva, a szlovákiai magyarok ezért a győri Árkádba mentek a Black Friday alkalmából.
nov. 27
10:12
Sztárcsapatok sora a pályán - sport a tévében (Infostart)
A Juventus-Atalanta és a Villarreal-Barca emelkedik ki a kínálatból. Lesz short track, női vízilabda és kézilabda is.
nov. 27
10:12
Kriptobányász hírek – 4. (Kripto Akadémia)
Kriptobányász cikksorozatunkban két-három hetente összefoglaljuk a fontosabb bányász eseményeket a nagyvilágból. Discord csatornánk #bányászat szobájában pedig segítőkész bányász közösség jött össze. A szobában megtaláljátok a napi ki-mit bányászik, rig összeállításról tanácsokat, tippeket, videokártya beállítási praktikákat és aki ASIC témakörben
nov. 27
10:12
Véradási szabályok és tippek (WebBeteg)
Az ország betegeinek gyógyulását sok esetben különböző vérkészítmények segítik, melyek élő emberektől származnak: a véradóktól. Azonban sok közkeletű tévedés és félreértés kering a köztudatban a véradás menetéről, melyet most tisztázunk!
nov. 27
10:12
Örökre bebetonozhatják a dermesztően alacsony magyar minimálnyugdíjat (Portfolio)
2008. január 1-je óta 28 500 forint a teljes nyugdíj legkisebb összege. Ez az eredendően is dermesztően alacsony minimálnyugdíj az azóta megállapított és a jövőben majd megállapítandó nyugellátásokra egyaránt vonatkozik, így alighanem az egész világegyetemben - amelynek alapállapota a folytonos változás - egyedülálló módon már 14 éve változatlan. 2
nov. 27
10:12
Nézze, mit posztolt Orbán Viktor (ATV)
"Legfontosabb a hazaszeretet."
nov. 27
10:12
„Az ellenzék a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat” – kiszivárgott Kövér László beszéde a titkosszolgálatok vezetőinek (SzMo)
A házelnök egy, a Direkt36 birtokába jutott hangfelvételen arról is beszélt, hogy ennek 'kezelésében' számít a szolgálatok munkájára is.
nov. 27
10:12
Jobbikos képviselő: Árják – Liberálisok 1:0 (Mandiner)
Az önkormányzati képviselő 2012-ben arról posztolt, hogy ő politikai alapon szurkol, neki nem a focitudás számít, ezért a hollandok helyett a dánoknak drukkolt, mert a csapatban csak dánok voltak.
nov. 27
10:15
Ismerkedő találkozóra hívta a Mediaworks a munkatársakat, majd kirúgta őket (Menedzsment Fórum)
Úgy látszik, a nagy átalakításban nem csak a vezetők feje hullik. A legalább 12 munkavállalóval egy ismerkedési találkozóként beharangozott eseményen közölték a rossz hírt.
nov. 27
10:18
Orbán Viktor: Nemsokára megkezdődhet az 5-11 évesek oltása, erre kéri a miniszterelnök a szülőket (Pénzcentrum)
Orbán Viktor egy videót tett közzé szombat reggel a Facebook oldalán, mely a pénteki rádióinterjúban elmondottakat ismétli meg, azaz az 5-11 éves gyerekek oltásának lehetséges időpontjáról beszél.
nov. 27
10:18
Januárban nyit a régió legújabb Jaguar és Land Rover autókereskedése (Autószektor)
Januárban nyit a régió legújabb Jaguar és Land Rover autókereskedése és szolgáltató központja, miután sikeresen megtörtént a Váci út 76-80. alatt található szalon műszaki átadása. Az AutoWallis által hazánkban és a régió nyolc másik országában képviselt két ikonikus brit márka a jövő év elejétől egy olyan több mint 2.200 négyzetméteres komplexumban
nov. 27
10:18
Jól vették az akadályokat a pulykahús-termelők (Magyar Mezőgazdaság)
A pulykahús-termelőket nemcsak a koronavírus-járvány miatt lecsökkent vendéglátóipari és szállodai fogyasztás, hanem az újra megjelent madárinfluenza is jelentős kihívás elé állította az idei évben. Ennek ellenére a termelés tudta tartani a lépést – az egy főre eső pulykahús-fogyasztásban Európa élvonalába tartozó – hazai fogyasztással.
nov. 27
10:21
Az üveghiány veszélyezteti az ünnepi időszak koccintásait (Infostart)
Az égetett szeszek és a borok készítői számára kihívást okoz, hogy már üvegből is hiány van világszerte: lehet, hogy kedvenc alkoholunkat nem találjuk majd ott a boltok polcain az ünnepek előtt.
nov. 27
10:24
Kiderült: Michael Jackson tagadta, de létezett híres dala főszereplője, Billie Jean... és sötét dolgot tett (Blikk)
Michael Jackson hihetetlen karrierjének is egyik kiemelkedő alkotása a Billie Jean című szám, a fantasztikus sikerű, 1982-ben megjelent Thriller című album egyik ikonikus slágere. Ebben – minő meglepetés! –, egy Billie Jean nevű lányról énekel, aki „több volt mint egy szép királynő”.
nov. 27
10:24
91 éves korában meghalt Stephen Sondheim, az amerikai musical nagymestere (SzMo)
Az amerikai zeneszerző és dalszövegíró első nagy sikerét a West Side Story-val szerezte 27 éves korában.
nov. 27
10:30
Brutális drágulás vár a magyarokra karácsonykor (Portfolio)
Több pénzt szánnak idén karácsonyi ajándékokra a magyarok, mint tavaly, de a drágulás miatt ebből kevesebb ajándékot tudnak venni, mint egy éve - derül ki a GKI kutatásából. Az áruhiány okozza a fő problémát, de az RTL Klub által megkérdezett áruházvezető szerint mindenből van elég, legfeljebb nem pont olyan színben, mint a vásárló elképzelte.
nov. 27
10:30
Smink, manikűr, pedikűr, és ránk sem ismer az arcfelismerő MI (Bitport)
Adrew Ng szerint az álcázáshoz használt szemüveg, fejfedő mehet a használtruha-boltba.
nov. 27
10:30
Szijjártó: Egyiptomba és a Maldív-szigetekre is szabadon utazhatnak a beoltottak (Növekedés)
Magyarország két újabb országgal, Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel állapodott meg a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen legalább kétszer beoltottak szabadon utazhatnak ezen országokba - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Karmelita kolostorban, a Gazdasági Kabinet ülése előtt.
nov. 27
10:33
Bosszú vezérelhette a koszovói iskolabuszra tüzet nyitó férfit (Infostart)
Hárman haltak meg. Az elkövetőt még keresik.
nov. 27
10:36
Melyik internetes újságot olvassák a legtöbben? (ProfitLine)
Az elmúlt hetekben a több online médiumot érintő terheléses támadások az Indexet sem kímélték, ráadásul múlt péntek óta a Facebook is korlátozza a piacvezető hírportál elérését. Az ügyfelek kampányainak teljesülésére a nehezített pálya nem lesz hatással.
nov. 27
10:36
Fordulat Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolatában: komoly döntésre szánta el magát az edző (Femcafe)
Egy ideje már tudni lehet, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup egy párt alkotnak, sok részlet azonban nem nagyon derült ki a románcukról – mostanáig. Úgy hírlik, a sztárpár ismét új szintre emelte a kapcsolatát.
nov. 27
10:36
Hiába az egyre erősödő tiltakozások, újabb szigorítások jönnek Hollandiában (SzMo)
A legtöbb boltnak és vendéglátó egységnek délután 5 órakor zárni kell és ismét kötelező lesz a maszkviselés a járványhelyzettől egyik leginkább sújtott európai országban.
nov. 27
10:36
Két újabb országba utazhatnak szabadon a beoltottak (Demokrata)
Magyarország két újabb országgal állapodott meg a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről.
nov. 27
10:36
Sorosék újra bevásárolták magukat a lengyel médiapiacba (Mandiner)
Az amerikai milliárdoshoz köthető egyik cég 40 százalékos részesedést vásárolt a Rzeczpospolita kiadásával foglalkozó lengyel vállalatban – írja a Bloomberg.
nov. 27
10:42
Ez volt az ország első benzinkútja: Taszi bácsi az államra hagyná (Blikk)
A bontatlan csomagolású szélvédőmosók, és a különböző motorolajok még a raktár polcain sorakoznak, mintha csak tegnap zárt volna be az ország legrégebbi benzinkútja. A Budafok határában álló töltőállomást még az édesapja építette 1936-ban, annak pedig már négy esztendeje, ifjabbik Landthaller Tasziló lehúzta a rolót.
nov. 27
10:42
Robbanás volt egy budapesti panelházban (ATV)
A garázs ajtaját is kiszakította a robbanás.
nov. 27
10:42
A vakcinák hatékonyak a legújabb koronavírus-variánssal szemben a dél-afrikai egészségügyi miniszter szerint (SzMo)
Joe Phaahla is úgy látja, hogy minden eddiginél fertőzőbb az új változat, de szerinte még mindig hatékonyak a vakcinák a súlyos Covid ellen.
nov. 27
10:48
Újabb magyar egyetem tér át teljesen az online oktatásra (Blikk)
Köztudott, hogy az egyetemi hallgatóknak nehéz dolguk volt az elmúlt egy évben, hiszen majdnem mindenhol szinte teljesen online formában történt az oktatás. Most újabb egyetem állt be a sorba.
nov. 27
10:48
Koronavírus - Az új variáns is jelzi, hogy nem ért véget a járvány (WebBeteg)
A brit egészségügyi miniszter szerint a koronavírus most azonosított új változatának felbukkanása is jelzi, hogy korántsem ért még véget a globális koronavírus-járvány.
nov. 27
10:48
Omikron – Minden, amit a koronavírus új, dél-afrikai szupervariánsáról eddig tudunk (Igényesférfi.hu)
Arról egyelőre nincs információ, hogy Magyarországon megjelent volna az Omikron szupervariáns.
nov. 27
10:48
B.1.1.529: a terménypiacokon is pusztított az új covid-variáns (Agrofórum)
Chicagóban a búza ára 2,9 százalékkal zuhant, a szójababé pedig 1,5 százalékkal csökkent. A kukorica ára 1,3 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal drágult. Európában a főbb termékek mind mínuszba fordultak, malmi búza 2,1 százalékos, a kukorica 2 százalékos, a repce pedig 1,9 százalékos mínuszt szenvedett el pénteken. A takarmánybúza kurzusa i
nov. 27
10:48
Már több mint 70 ezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra (Demokrata)
Az otthonfelújítási támogatásokat főként belső terek korszerűsítésére igényelték.
nov. 27
10:51
Szijjártó Péter nem pihen: Egyiptomba és a Maldív-szigetekre is utazhatnak a magyar beoltottak (Menedzsment Fórum)
Két újabb országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elfogadásáról. A legalább kétszer oltottak jövő keddtől Egyiptomba, szerdától pedig a Maldív-szigetekre is utazhatnak tesztelés nélkül.
nov. 27
10:54
Felháborodtak a búzakereskedők a francia adatközlési hiba miatt (Agrofórum)
Az elmúlt négy hónapban technikai hiba miatt hiányos búzaexport-adatok érkeztek Franciaországból, az Európai Unió legnagyobb beszállítójából, ez bizonyos tekintetben feldühítette a kereskedőket, miközben megpróbálják nyomon követni a keresletet és a kínálatot az alacsonyabb készletek és rekordok ellenére.
nov. 27
10:54
Hadházy Ákos: Mit csinál Müller Cecília a tomboló járvány közepén? (Mandiner)
Teqball-bemutatót néz és szaloncukrot osztogat Szijjártó professzorral Moszkvában.

Keresés