Végleg bezárják a határhoz közeli, a magyar síelők körében is népszerű Lackenhof síterepét. Nagyon sok magyar síelő érkezett ide síelni az elmúlt évtizedekben.
Idén a 2019-es, vagyis Covid előtti őszi időszakhoz viszonyítva 40 százalékkal emelkedett az esetek száma a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancián. A szorongásos és depressziós zavarokkal küzdő gyerekek aránya az ötszörösére nőtt. A koronavírus pszichológiai hatásai a szakemberek szerint elsősorban a serdülőket sújtják
„Anno 2019-ben Sopronban kötöttem egy fogadást Örssel, ami sajnos a betegsége miatt már nem következhetett be. Én akkor megígértem Neki, hogy bármi lesz a fogadás végkimenetele, Őt fogom a hátamra varratni” – írta a rajongó.
Legyen valaki jobboldali vagy baloldali, a teljesítményt sem az ellenzéki tüntetésen való felszólalás, sem a kormánypártnak tett hűségeskü sem tudja pótolni – véli Demeter Szilárd. A színházról és a kortárs irodalomról alkotott, nagy port kavart véleménye kapcsán elmondta, az anyázás és a gyalázkodás nem ellenérv. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgat
Felkavaró az Iszlám Állam katonái által elrabolt és szexrabszolgaként tartott kurd nők kimentési akcióiról készült Sundance-győztes dokumentumfilm, a Sabaya.
Nicolae Ciucă Románia miniszterelnökévé választása alkalmából Orbán Viktor levélben fejezte ki gratulációját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Az ukrán oldalon fennálló informatikai hiba miatt szünetel a határforgalom a záhonyi közúti határátkelőhelyen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A tájékoztatás szerint a szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán. A leállás a ki- és belépő irányú forgalmat egyaránt érinti. A közleményben azt javasolják az utazóknak, h
A hús iránti erős fogyasztói kereslet és a csomagolóüzemekben tapasztalható munkaerőhiány volt az oka az idén tartósan magas húsáraknak - közölte az Amerikai Agrárminisztérium (Usda) kedden az élelmiszer-inflációról szóló havi jelentésében.
December 20-a környékén 130 ezer adag oltás érkezik, ezzel kezdődhet meg az 5-12 év közötti gyerekek oltása. Ez azért történhet meg, mert sikerült visszalépni a közös, Pfizert is tartalmazó uniós beszerzésbe. A miniszterelnök azt kéri a szülőktől, éljenek a lehetőséggel.
A 63 éves Susan Leger és 6 éves unokája pizsamában kényszerült távozni az amerikai Baymont Inn & Suitesből, mert a hölgy rossz online értékelést írt a szállodáról, mire annak vezetője kidobta…
Magasabb energiaárakra számíthat a lakosság Romániában az elkövetkező hónapokban, amelyben egyrészt a lakossági távhőszolgáltató rendszer elavultság, másrészt pedig az energiahordozók világpiaci árának megugrása is szerepet játszik – írja a 24.hu.
Hagyomány lesz ebből, de a 2024-es olimpia faluja is túl messze van a versenyhelyszíntől, hogy értékes órák menjenek el az utazással. Hüttner Csaba szövetségi kapitány a rövidebb olimpiai ciklus feladatairól is beszélt.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nem létező szervezet adataira hivatkozva támadja a kormányt a baloldali ellenzék, valamint a hozzá közelálló sajtó, mutatott rá a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. Rétvári Bence szerint a Magyar Szociális Fórum fiktív számok alapján kritizálja a kabinet munkáját.
December 12-én életbe lép a Volánbusz Zrt. 2021/2022. évi autóbusz-menetrendje, amely az idén is számos fejlesztést és változást hoz az országos, elővárosi és regionális autóbuszjáratok közlekedésében - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
Magyarországon sokan szenvednek alkoholbetegségben, több család is érintett, kortól és nemtől függetlenül.A karácsonyi vacsora a családdal, az irodai buli, sőt az újévi parti is mind olyan helyzeteket, alkalmakat szülhetnek, amiben egy alkoholbeteg kényelmetlenül érezheti magát. Bonyolult időszak ez, hiszen nem csak a függőn múlik, hanem bizony a h
Újra nagy vihart kavar az infláció Magyarországon: politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által legtöbbször vásárolt árucikkek közül melyikből mennyit vehetünk most, illetve mennyit szerezhettünk be 2010-ben. Lássuk az ásványvizet és a kolbászt!
Nadia Murad az Iszlám Állam markában elszenvedett megpróbáltatásairól beszélt volna, de a rendezvényszervező úgy vélte, történetei könnyedén megsérthetik a muszlim tanulókat.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatása szerint leginkább a kémiai összetétellel kapcsolatos fejlesztések segítették a lítiumionos akkuk árának drasztikus csökkenését.
Novemberben a finn kormány határozott lépéseket tett a nemek közötti bérszakadék átláthatóságáért: még a 2023-as választások előtt szeretnék törvénybe iktatni, hogy a munkavállalók igény esetén megismerhessék munkatársaik fizetését, így amennyiben negatív diszkrimináció éri őket, lépéseket tehessenek az ügyben. De hogyan segíti a transzparencia a b
Mihalik Enikő elképesztő karriert futott be, ám ahogyan minden ismert ember, ő is indult valahonnan: elmondása szerint nehéz természetű tinédzser volt, a családjában pedig gyakoriak voltak emiatt a viták.
Aki figyelemmel követi az angol királyi családot, annak természetesen nem meglepetés, hogy bár talán nem számítanánk rá, de II. Erzsébet királynő az egyik legfeltűnőbben öltözködő előkelőség. A brit uralkodó imádja a feltűnő, neonos színeket, és bár nagyon széles színpalettát vonultatott már fel a hivatalos megjelenései alkalmával, határozottan ki
A dél-afrikai eredetű omikron koronavírus-változat a mostani járványhullámot okozó deltánál is fertőzőbb lehet, annyi mutációt hordoz a fertőzőképességet elősegítő tüskefehérjében. A WHO röviddel a felbukkanása után az „aggodalomra okot adó” változatok közé sorolta, ezzel együtt öt ilyen mutánst tartanak nyilván jelenleg.
Az idei, tokiói nyári olimpia beszámolója, a készülő versenysport-stratégia, valamint a februári, pekingi téli játékok magyar küldöttségének elfogadása is szerepelt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új összetételű közgyűlésének napirendjén.
„Jó lenne, ha a baloldal befejezné végre a magyar emberek sértegetését, még akkor is, ha ennek nagy hagyománya van a baloldalon” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.