A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es élhetőségi rangsora, amely járásonként veti össze a többi között az oktatási, egészségügyi, kulturális és vásárlási lehetőségeket. Budapesten a legkedvezőbb az összkép, az első tízben még hét dunántúli és két tiszántúli járás található. A bűnözésben vagy a megfize
Az NHP Hajrá keretösszegének kimerülése nem okozott feszültséget a hazai vállalatok finanszírozásában: a piaci alapú hitelek új kibocsátáson belüli részaránya a negyedév során meghaladta a 75 százalékot, megközelítve a járvány előtti részesedését – közölte honlapján az MNB, ismertetve a harmadik negyedév fő hitelezési folyamatait.
Jövő márciustól az OTP Bank kivezeti a lakossági SmartBank alkalmazását, helyét az új mobilbanki applikáció veszi át – jelentette be a pénzintézet. Az új mobilalkalmazás fejlesztése folyamatos, a felhasználók számára újabb és újabb innovatív funkciók válnak elérhetővé.
Földes Csilla balatonlellei csokoládékészítő pitypangos bonbonja bronz minősítést kapott az Academy of Chocolate angliai világversenyén. A Csilli Choco Bons termékét több ezer finomság közül választották be a legjobbak közé, írta
Számos tényező, többek között a hatékonyságra való törekvés, a versenyképesség javításának igénye és az állandósult munkaerőhiány is indokolja az elmúlt évtizedek elmaradt fejlesztéseinek bepótlását az élelmiszeriparban. Az elmúlt évek pályázati forrásai és a piaci verseny kikényszerítik a fejlesztéseket, amelyekre természetesen minden nagy technol
Fontos változást hoz a jövő tavasz az OTP Bank mobilbankot használó lakossági ügyfelek számára: 2022. március 1-től a hitelintézet kivezeti a lakossági Smart Bank alkalmazást, helyét az új mobilbanki applikáció veszi át. Az új OTP Bank Mobilalkalmazás, amely az új Internetbankkal együtt tavaly augusztus óta már a teljes lakossági ügyfélkör számára
A Lajos-forrástól megközelíthető, fenyőgerendákból készült kilátóról elképesztően látványos körpanorámában lehet részünk, tiszta időben még a Mátra is látszik.
Röviddel hét óra után az északi-tengeri Brent ára hordónként 74,15 dolláron állt, ami 2,56 dollár (3,24 százalék) emelkedés a pénteki záróértékéhez képest.
A dél-koreai sorozatok népszerűsége valamikor 2019-ben kezdődött, A szerelem siklóernyőn érkezik című romantikus történet elképesztő sikert aratott akkor, a Squid Game idei robbanása után pedig a Hellbound is berúgta az ajtót, így valószínűleg nem kell sokat várni az újabb Netflix-rekordra.
A szövetségi kormány támogatja olyan töltőállomások építését, amelyek nem nyilvánosak. (Fotó: Daimler) A szövetségi kormány most először finanszíroz nem nyilvános töltőpontokat elektromos autók számára. A Német Gépjárműipari Szövetség szerint 350 millió eurós támogatás áll rendelkezésre szövetségi szinten. Ez körülbelül 390.000 nem nyilvános tölt
A harmadik negyedévben folytatódott a beruházások bővülése, 12,4 százalékkal nőtt a volumen a Covid19-járvány által súlyosan érintett egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozások körében 21,8 százalékkal nőttek a beruházások, ugyanakkor az azok 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések lényegesen, 11,7 százalékkal visszaestek
Vasárnap nap közben szóltak az ITM-ből, hogy hétfőn reggel aláírják a papírokat - nem volt barátságos gesztus, de úgy látszik, tovább már nem tudták húzni a normatív támogatás kifizetését. A szerződésben pont ugyanaz van, mint 2015 óta minden évben...
A főpolgármester aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást azt követően, hogy hétfő reggel találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel a minisztérium épületében.
Vajon el tudjuk-e azt képzelni, hogy Dosztojevszkij dédunokája villamost vezet, ükunokája basszusgitározik egy rockegyüttesben, tízéves ükükunokája pedig arról ábrándozik, hogy egy szép napon majd Supermanként megmenti az emberiséget? Nem? Pedig ez mind igaz. A közelmúltban (november 11-én) ünnepeltük Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij születésének
Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden eddiginél több, közel 450 vállalat pályázott. A Deloitte Central Europe vezérigazgatója, Jarek Skrvna
2005-ben hoztam létre a Hibaista Csoportot, melyben a hibákat és véletleneket előtérbe helyező kísérleti fotográfiával foglalkoztunk, 2015-ig aktívan publikálva munkáinkat. A későbbi, alapvetően dokumentarista, saját privátszférámból táplálkozó munkáimban is megőriztem a kísérletezésre való nyitottságom, a fotográfia határait kereső kíváncsiságomat
Az új variáns megjelenésével egyidejűleg azzal kapcsolatosan is felmerültek aggályok, hogy a friss vírustörzs hatékonyabban kerülheti ki az oltások adta védettséget bármely eddigi variánsnál, így a deltánál is.
Író, biológus. 1976-ben született Budapesten. Az Elte biológus szakán végzett, immunológiából doktorált. Dolgozott középiskolai tanárként, tudományos kutatóként és szakíróként. 2014 óta publikál verseket, novellákat, tudósításokat és műfordításokat. A József Attila Kör, a bécsi Kollektiv zum Sprachwechsel írói kör, valamint a Szépírók Társasága tag
Először nyilatkozik a Márki-Zay Péter közjogi stábját vezető Fleck Zoltán a készülő radikális alkotmányos váltásról. Az "áprilisi törvényekkel" a szükséges mértékben módosítanák a fideszes alaptörvényt, és elhajtanák mások mellett Polt Pétert és az alkotmánybírókat. Utána elkezdenének előkészíteni egy új, minimalista alkotmányt. Interjú.
Újabb jelentős mozgás indulhat be világszerte a munkaerőpiacokon – mutat rá a Randstad Workmonitor 2021-es második felmérése. A több mint 27 ezer dolgozó megkérdezésével 34 piacon, köztük Magyarországon végzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy globálisan és itthon is egyre többen fontolgatják új munkahely keresését. Igaz, míg a nemzetközi adat
Fabio Panetta, az EKB igazgatósági tagja szerint a központ banknak nem kell szűkítenie a monetáris politikáját, hogy fékezze az inflációt, hiszen ezt csak átmeneti tényezők befolyásolják.
Napi Nagy réssel nyitott lefelé a Richter árfolyama, visszaesett ezzel péntek reggel 200 napos mozgóátlagához. Innen a nap hátralevő részében mérsékelni tudta a mínuszokat, visszakapaszkodva a 8625 forintos záró értékhez. Ezzel megtört az 5 gyertyás emelkedő sorozat, de továbbra is kritikus támaszai fölött a jegyzés. A technikai kép így érdemben ne