Hálózatát és ügyfélmegoldásait is fejlesztené az E.ON Hungária csoport, pont, mint a 27 milliárd eurós beruházássorozatról döntő, németországi E.ON SE.
Sikeres részvénykibocsátáson van túl az AutoWallis, a vállalat a tervezett 6-8 milliárd forint helyett 10 milliárd forint friss forrást vont be. A vállalat vezérigazgatójával, Ormosy Gáborral beszéltünk a kibocsátásról és a további tervekről.
A múlt héten pénteken még csaknem 700-an voltak lélegeztetőgépen Magyarországon, a hétfői jelentés szerint 538-ra csökkent a számuk. Ilyen hirtelen visszaesés a járvány ezen szakaszában lehetetlen esemény.
A szezonális influenzajárványokat a gyermekek - az ovis, iskolás korúak - hordják a vállukon? A kérdésre Dr. med habil Mészner Zsófia járványügyi szakember válaszol.
Történelmi szempontból jelentős helyszín a budapesti Centrál kávéház, amit legutóbb a koronavírus-járvány kezdetén zártak be, a kényszerszünet azonban hamarosan véget ér.
Aki még legalább tiniként megélte a kilencvenes évek forgatagát, bizton állíthatja, az utolsó legjobb évtized volt. Még az internet rabsága előtt voltunk, a social média fogalmát sem ismertük, Paris Hilton-ok szórakoztattak, Kate Moss-ok diktálták a stílust, lányzenekarokért és igazán jó csajos filmekért rajongtunk.
Télen az emberek többsége nem nagyon szeret kirándulni, holott Magyarországon bőven akad olyan úticél, amely ebben az évszakban is számos látnivalóval és élménnyel vár minket. Ilyen például Hévíz és környéke.
Október közepétől Varró Balázs tölti be a Head of Communications and Branding pozíciót az autóipari és ipari beszállító Schaeffler-csoport magyarországi vállalatainál. Varró Balázs a Philip Morris-nál kezdett vállalati kommunikációval foglalkozni, ezt követően a Viasat PR menedzsere, majd a Wizz Air regionális kommunikációs vezetője volt. A Ustream
A „Kőbe zárt zene” videosorozat címe arra a gondolatra utal, melyet írók és költők, köztük Wolfgang von Goethe is népszerűsítettek, miszerint az „építészet kőbe zárt zene”. A pár perces filmalkotások áttekintik az épület tervezését az elhelyezkedés, környezeti hatás, funkció és az új technológiák alkalmazása szempontjából. Az épület a szédületes
Állítása szerint soha nem mondott olyat, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, ugyanakkor a háztartások százezreit segítő kormányzati intézkedéseket hatalmas átvágásnak tartja.
A megkérdezettek csaknem 70 százaléka nem érezte meg az egyszer használatos műanyag termékek kivonását a piacról - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (Iksz) az MTI-vel csütörtökön.
Tolvai Reni rendszeresen megörvendezteti rajongóit szexibbnél szexibb fotókkal. Ez most sem volt másként, csábos, fürdőzős fotót rakott ki Instagram-oldalára.
Pénteken megrendültek a világ tőzsdéi arra a hírre, hogy a koronavírus új mutációja sokkal veszélyesebb lehet, mint az utóbbi hónapokban feltűntek. Ez nemcsak az értékpapírokra, hanem az árupiaci termékekre, így az olaj árára is jelentős hatással volt. Mi lesz így Magyarországon a hatósági árral, meddig marad a 480 forintos benzin?
A következő napokban egyre többfelé fordulhat elő havas eső, hózápor, bizonyos helyeken tartós havazásra is készülhetünk. Részletes előrejelzés szerdáig.
Az új típusú koronavírus omikron nevű variánsa nagyon magas kockázatot jelenthet világszerte, egyes térségekben súlyos következményekkel járhat - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO), kiemelve ugyanakkor, hogy a beoltott népességen belül várhatóan csak enyhe tünetekkel járó megbetegedést okoz majd.
A „shoppingolás” nem újkeletű, a szépség iránti vágy egyidős az emberiséggel. Az idei utolsó Joy-napokhoz közeledve a magazin Budai Lotti írónő, a divat történetének kutatója segítségével mutatja be, hogy a régi korok híres magyar asszonyai, hogyan viszonyultak a vásárláshoz és mi volt a gyengéjük a divatban és a szépségápolásban.
Országos program indult a munkahelyi elfogadás felméréséért, és a munkahelyek lépéseinek támogatásáért. Minden negyedik ember az átlagosnál kevésbé érzi magát biztonságban a munkahelyén Magyarországon. Gyakrabban tapasztal verbális bántalmazást és zaklatást. Kevésbé tapasztalja, hogy ugyanazért a munkáért ugyanolyan elbírálást kap. Ők azok, akik va
Věra Jourová és Thierry Breton belső piaci uniós biztos közös sajtótájékoztatón mutatják be terveiket egy, az egész unióra érvényes médiaszabályozásról.
A dolgozók megéléseiből táplálkozó „nagy felismerés" jelenség következményeként újabb jelentős mozgás indulhat be világszerte a munkaerőpiacokon – mutat rá a Randstad Workmonitor 2021-es második felmérése. A több mint 27 ezer dolgozó megkérdezésével 34 piacon, köztük Magyarországon végzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy globálisan és itthon
Jövőre is izgalmasnak ígérkező könyvadaptációkat láthatunk a mozikban és a streaming szolgáltatókon, ezekből mutatunk tizenkét filmet, amit érdemes lehet megnézni.
Tisztújító Közgyűlést tartott november 25-én a Neumann Társaság. Az 1968-ban alapított tudományos egyesület, Magyarország legrégebbi informatikai társasága – teljes nevén Neumann János Számítógép-tudományi Társaság – 2018 óta van megújuló pályán, az elmúlt években megújította tagsági szolgáltatásait és digitalizálta az általa kezelt hazai ICDL/ECDL
Egy ritka rákbetegségben elhunyt 41 éves korában Virgil Abloh, a Louis Vuitton divatház sztárdizájnere, a férfi divatcikkekért felelős kreatív igazgató - közölte vasárnap este az LVMH luxuscikkekkel foglalkozó vállalat.
Jövőre is izgalmasnak ígérkező könyvadaptációkat láthatunk a mozikban és a streaming szolgáltatókon, ezekből mutatunk tizenkét filmet, amit érdemes lehet megnézni.
Az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák forgalma 1912 millió liter volt az idén az első három negyedévben, 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, de így is 4 százalékkal elmaradt a 2019-es azonos időszakitól a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ) összesítése szerint. Az