2021. november 29. hétfő

nov. 29
19:24
A magyar akkumulátoripari képzés fejlesztéséről írtak alá megállapodást (Demokrata)
Palkovics László az aláírás előtt megbeszélést folytatott Maros Sefcoviccsal, az EB alelnökével.
nov. 29
19:30
Házaló csalók élnek vissza a Jónak lenni jó! nevével (hirado.hu)
Az MTVA az ügyben megteszi a szükséges jogi lépéseket.
nov. 29
19:30
Most te is segíthetsz a születésnapos Marci gyógyulásában (SzMo)
A 15 éves fiú kisagyi sorvadással született. Marci speciális iskolába jár, ahol sokféle fejlesztést kap, de ezek nem elegendők arra, hogy egyszer majd teljes életet élhessen. Egy modern terápiával ugyanakkor most jelentős javulást érhetnének el.
nov. 29
19:30
Vírus a gazdaságban (Demokrata)
Valami elromlott a világban. Tudtuk ezt már akkor, amikor tavaly tavasszal bezárkóztunk a koronavírus miatt. Aztán januárban elkezdett körvonalazódni, mi is vár ránk.
nov. 29
19:36
Renault Express Van teszt (2021) – Haszonra hajt (Auto Pult)
Habár alapvetően a személyautózás áll az Autó Pult fókuszában, olykor-olykor bizony mégis alkalmunk nyílik arra, hogy a személyautók világából kilépve a kereskedelmi kategória tagjait is alapos mustra alá vethessük. Ezúttal a Renault költséghatékony, azaz profitorientált újdonságát foghattuk vallatóra, lemezei alatt a jól ismert 1,5 literes dízelmo
nov. 29
19:36
Az ősi növényevő állatok kihalása megnövelte a tüzek keletkezését a füves területeken (Tudás.hu)
Az ikonikus növényevő állatok, mint a gyapjas mamut, az óriás bivaly 50-60 ezer évvel ezelőtti kihalása világszerte drámai módon előidézte a tüzek terjedését a gyepes térségekben amerikai kutatók szerint. A Yale Egyetem tudósai a Utahi Természettudományi Múzeummal együttműködve összegyűjtötték a kihalt nagytestű emlősök listáját és kihalásuk idejét
nov. 29
19:42
A DH üzleti modellje Lengyelországot is meghódította (ProfitLine)
A Duna House cégcsoport negyedévről- negyedévre dönti meg üzleti rekordjait és megállíthatatlanul erősíti vezető régiós szerepét. A kimagasló első három negyedéves teljesítményével az ingatlanközvetítő vállalat 20%-kal meghaladta egész éves eredeti tisztított core adózott eredmény tervét és várhatóan már idén teljesíti az 5 éves üzleti tervében sze
nov. 29
19:42
Angela Merkel punk-dallal köszön le a kancellári tisztségről (ATV)
A német minisztérium előtti udvaron a szokásos katonai búcsúztatást tartják meg a volt kancellárnak, amihez a hagyományok szerint három dalt választhatott ki Merkel.
nov. 29
19:44
Afrika lakosságának 60 százalékának beoltására elég vakcinát ad Kína (ATV)
Az egymilliárd dózisból 600 millió adag védőoltást adomány formájában adnák, a többit pedig afrikai országok és kínai vállalatok közötti együttműködés részeként állítanák elő.
nov. 29
19:48
A magyar férfi kosárlabda-válogatott nem tudta meglepni a franciákat vb-selejtezőn (m4sport.hu)
Az olimpiai ezüstérmes Franciaország könnyedén nyert a mieink ellen.
nov. 29
19:48
Nehéz spórolni a marketingkampányok bűvöletében (vg.hu)
A Black Friday és a karácsonyi akciók minden évben vásárlók ezreit csábítják az áruházakba és a webshopokba.
nov. 29
19:48
A legfinomabb adventi puncs 10 perc alatt (Femcafe)
Ezzel a különlegességgel feldobhatod az ünnepet! És az elkészítés is csak 10 perc. Íme a tökéletes adventi puncs receptje!
nov. 29
19:48
Jourová: Az EU mindent meg fog tenni, hogy a média betölthesse alapvető szerepét a demokráciában (Mandiner)
Az uniós biztos kifejtette, hogy „számos kísérletet láttunk a kormányok részéről arra, hogy beavatkozzanak a médiába”.
nov. 29
19:54
Erősödött a forint estére (ProfitLine)
Erősödött a forint hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon: 0,4 százalékot ért el az euró, 0,3 százalékot a dollár, és 0,2 százalékot a svájci frank ellenében.
nov. 29
19:54
Megerősödött a forint (vg.hu)
A forint árfolyamát pozitívan mozgatták az omikron miatti aggodalmak.
nov. 29
20:00
Szegedi nagyágyúra figyel a ruházati piac (vg.hu)
A zöld megoldásokban is élen járó Dressa nyerő stratégiát talált az ellátási nehézségekre.
nov. 29
20:06
Furcsa elképzeléseik vannak a környezettudatosságról a japán autómárkáknak (Alternatív Energia)
A Toyota vezetésével öt japán autó- és motorgyártó fogadta meg: kutatásokba kezd azért, hogy a belsőégésű motorok használata környezettudatosabb lehessen, így megtarthatók maradjanak a nettó nulla kibocsátású jövőben is.
nov. 29
20:06
Elektromos offenzívát indít a Nissan (Autónavigátor)
Izgalmas, és meglehetősen drága időszak elé néz a Nissan a következő években, évtizedekben. A teljes szénsemlegességet vállaló autógyártók sorába lépnek
nov. 29
20:06
Azért csökkent nagyot a lélegeztetőgépen lévők száma hétfőre, mert a kórházaknak máshogy kell jelenteniük az adatokat (SzMo)
Pénteken még 695-en szorultak gépi lélegeztetésre, a hétfő reggeli adatok szerint viszont 538-an. Mindeközben a kórházban ápolt betegek száma nőtt.
nov. 29
20:06
A Gucci-ház: Egy szerelem, aminek csúnya vége lett. A Gucci-sztori! (Mafab)
A megtörtént eseményeket feldolgozó filmek számomra mindig érdekesek. Annak ellenére, hogy úgy ülünk be a moziba vagy a tv elé, hogy tudjuk, mi a történet vége. A Gucci-ház nem egy széles közönségfilm. Biztos vagyok benne, sokan esetleg csak a párjuk miatt ülnek be rá, mert egy család, egy divatház története nem mindenkit vonz a vászon elé. Akit ér
nov. 29
20:06
Párizsra figyel a futballvilág (MMonline)
Ma este adják át a labdarúgás egyik legfontosabb és legértékesebb egyéni elismerését, az Aranylabdát. A vörös szőnyeges bevonulást 18:45-től, a díjátadó gálát 20:30-tól a Spíler 1 TV és a szlovén Planet TV közvetíti élőben, míg a ceremónia utáni sajtótájékoztatót a Spíler Extra és a TV2 Play stream-eli majd. Ma este eldől, hogy az egyik nagy […] A
nov. 29
20:06
A jóemberkedés vírusa (Demokrata)
A WHO állásfoglalása olyan, mintha egy halvédelmi civil szervezet a bálnavadászat folytatására szólítana fel.
nov. 29
20:06
Egymilliárd adag vakcinát ad Kína Afrikának (Növekedés)
Kína egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel Afrikának a járvány elleni küzdelemhez - derült ki Hszi Csin-ping kínai elnök hétfői beszédéből, amelyet videókapcsolaton keresztül mondott el a Kína és Afrika együttműködéséről Dakarban rendezett fórum résztvevőinek.
nov. 29
20:06
Olasz napilap: Brüsszel betiltaná a karácsony kifejezés és a keresztény nevek használatát (Mandiner)
A tervezet szerint továbbá tilos lenne olyan találkozókat rendezni, amelyeken kizárólag azonos nemű részvevők vannak jelen.
nov. 29
20:06
Bige László kartellezése megkárosította a magyar gazdákat (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar gazdák védelmében sajtótájékoztatót tartott Nagy István agrárminiszter, Győrffy Balázs NAK elnök és Jakab István, a Magosz elnöke november 29-én a Parlamentben. Az Agrárminisztérium jelenleg azon dolgozik, számszerűsítse, mennyi pénzzel károsította meg a magyar gazdákat Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa.
nov. 29
20:08
A kormány a legkeményebben megvédi a gyermekeket az LMBTQ-propagandától (Demokrata)
Kedden dönthet a Parlament a gyermekvédelmi népszavazásról.
nov. 29
20:09
Ennek sokan nem fognak örülni: szerdán viharciklon csap le hazánkra (Háziállat)
Ezen a héten már megmutatja zordabb arcát a tél: az Északi-középhegységben helyenként havazás, havas eső, máshol pedig hózáporok alakulhatnak ki.
nov. 29
20:12
Repülőgépet küldött a Dél-Afrikában rekedt állampolgáraiért Románia (ProfitLine)
A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése mia
nov. 29
20:12
Joe Biden egyelőre nem tervezi lezárni Amerikát (Portfolio)
Joe Biden egyelőre nem látja szükségesnek az Egyesült Államok határainak lezárását és további korlátozások bevezetését az új omikron variáns miatt – írja a CNBC.
nov. 29
20:12
Már nagyon közel Magyarországhoz a rettegett új szupermutáns: itt ütöttel fel a fejét az omikron (Pénzcentrum)
Ausztriában, Portugáliában és Skóciában is kimutatták a koronavírus omikron variánsát - közölték az érintett országok egészségügyi hatóságai hétfőn.
nov. 29
20:12
Elkészült Ricciardo korábbi főnökének tetoválása (m4sport.hu)
„A fogadás az fogadás” – írta az ausztrál.
nov. 29
20:12
Az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni (Tiszta Jövő)
Állatvédők tiltakoznak az ellen, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége felnőtt hím gorillákat tervez leölni. Az állatvédők szerint ezeket az egyedeket vissza kellene engedni a vadonba.
nov. 29
20:18
Andretti 48 órára volt attól, hogy F1-es csapattulajdonos legyen (USAracing)
Októberben hivatalosan is kútba esett Michael Andretti grandiózus Forma-1-es projektje. A versenyzőből lett üzletember hosszú...
nov. 29
20:18
Bohár Dániel: „Beleprovokáltak egy beszélgetésbe” – ez a mondat így elhangzik Bajnai interjújában (Mandiner)
Abba a beszélgetésbe, amelyben a hangfelvételek tanúsága szerint koalíciós cápákról beszélt.
nov. 29
20:24
Kiszabadultak a vendégek a kocsma „fogságából” (hirado.hu)
A csapdába esett vendégek „jó mókaként” élték meg a szokatlan esetet.
nov. 29
20:24
Vigyázzunk az élő vizeinkre! (AQUA)
A közhiedelemmel ellentétben Magyarország nem víznagyhatalom, sokkal inkább a szélsőségek jellemzik a vízháztartásunkat, mindeközben több víz folyik ki az országból, mint amennyit a folyók behoznak. Összességében folyókban gazdag, de csapadékban szegény ország vagyunk, és a folyóvizeinkből mintegy 37 van kiszáradófélben, miközben két évvel ezelőtt
nov. 29
20:24
Franciaországban beütött az ötödik hullám (vg.hu)
Tavasz óta nem volt ennyi koronavírusos beteg a franciáknál. Rengetegen fekszenek intenzív osztályon.
nov. 29
20:24
A politikai brand attól jó, ha hiteles – Kőszegi András márkatanácsadó a Mandinernek (Mandiner)
A politikai kommunikációnak egyetlenegy mércéje van: hoz-e szavazatot, vagy sem? A politikai brand azonban azon áll vagy bukik, hogy egy politikus vagy egy párt tudja-e hozni, amit a szavazók várnak tőle: az integritást – mondja lapunknak a márkatanácsadó. Kőszegi András több évtizedes vállalati tanácsadási tapasztalattal válaszolt kérdéseinkre: Mi
nov. 29
20:30
Egy új módszerrel meg lehet becsülni, ki halhat bele a koronavírusba (SzMo)
A Montréali Egyetem kutatói fejlesztettek ki egy olyan módszert, amellyel viszonylag biztosan megmondható, melyik koronavírusos betegnek van nagyobb esélye a halálozásra.
nov. 29
20:30
Nézettség: RTL-es produkció az élen (MMonline)
Az X-Faktor volt az elmúlt hét legnézettebb műsora. Az RTL Klub egy filmmel is egész jó nézőszámot ért el, a TV2-n pedig erősen kezdett a Farm VIP. A korábbi héthez képest az RTL Klub és a TV2 főműsoridős közönségaránya is csökkent a mögöttünk álló hét napban. Viszont a TV2-é többet csökkent, így nőtt a két […] A Nézettség: RTL-es produkció az élen
nov. 29
20:30
Újabb fővárosi ingatlanügyben tett feljelentést Budai Gyula (Demokrata)
Ez az az ingatlan, amelyről egy múlt héten nyilvánosságra került hangfelvételen beszélnek.
nov. 29
20:30
Egy héten belül másodszor is megválasztották Svédország első női miniszterelnökét (Mandiner)
Anderssont a múlt héten egyszer már megválasztotta a parlament, de mindössze hét órával ezt követően le is mondott.
nov. 29
20:36
6 karácsonyi ajándékötlet férfiaknak 15 ezer forint alatt (Joy)
Nem kell sokat költeni, hogy szuper ajándékok kerüljenek a fa alá. Ráadásul most még spórolhatsz is!
nov. 29
20:36
Elkezdődött a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó (hirado.hu)
A találkozó központi kérdése, hogy miként őrizhetjük meg a bolygót a következő generációknak. A Planet Budapest 2021 fővédnöke Áder János köztársasági elnök – számolt be az M1 Híradója.
nov. 29
20:36
Grosjean: Boldog első születésnapot a Főnixnek! (USAracing)
Napra pontosan egy évvel ezelőtt, Bahreinben szenvedte el a moderni kori F1 egyik legborzalmasabb balesetét...
nov. 29
20:36
Így zárult a nagy gyermekülésteszt (vg.hu)
A kielégítő eredménnyel záró ülések mind az úgynevezett gyermekkel együtt növő ülések.
nov. 29
20:42
Csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagdíja (ProfitLine)
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos állománydíja 44 ezer forint volt az idei harmadik negyedév végén, 3 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, ezen belül a budapesti autók átlagos díja 11 százalékkal csökkent ugyanebben az időszakban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, friss negyedé
nov. 29
20:42
A Moderna szerint az eddigi vakcinák kevésbé védhetnek az új variánssal szemben (Portfolio)
A Moderna vezérigazgatója Stephane Bancel úgy véli, hogy az amerikai cég és más vállalatok vakcinája is kevésbé lehet hatékony a koronavírus omikron variánsával szemben – írja a Daily Mail.
nov. 29
20:42
Színt vallott Varga Mihály: ekkora gazdasági növekedés várható Magyarországon 2022-ben (Pénzcentrum)
A magyar gazdaság Európában az egyik leggyorsabban indult újra, az év közepére már meghaladta a járvány előtti szintet; idén 6,8 százalékos, jövőre pedig 5 százalék feletti növekedés várható.
nov. 29
20:42
Müller Cecília közölte az első oltási akcióhét adatait (ATV)
A múlt héten az oltópontokon 784 ezer védőoltást adtak be, ebből 643 ezer harmadik oltás volt. 96 ezren kérték az első oltásukat.

Keresés