„Oldjuk már meg, hogy a politika minden szintjén egyszerre is képesek legyünk jelen lenni!” – emelte ki a Momentum új elnöke a 444-nek adott interjújában.
A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített világszinten, ez az első Lifestyle TV modell, amely milliós eladást ért el egy éven belül. A 2017-es bemutatkozása óta Észak-Amerikában és Európában is a kiemelkedően népszerű készülék összesített eladásai az év végéig meghaladhatják a kétmilliót. „A The Frame több mint egys
Orbán Viktor és kormánya az utóbbi hetekben megmutatta, hogy semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy megtartsák a hatalmukat – fogalmazott Szabó Tímea.
Az ellenzék nélkül döntött a parlament. A kormánypártok voksaival elrendelték az Orbán Viktor által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazás négy kérdésében a referendumot. A fideszes Selmeczi Gabriella a vitában “jövő tavaszi” népszavazásról beszélt.
Két betűt is átugrott a görög ábécében a WHO, mert nem tartották megfelelőnek, a nevet. Végül a tapintatos omikron nevet adták a legújabb koronavírus-variánsnak.
Karikó Katalin és két kutatótársa kapja Európa legjobban dotált kitüntetését, a transzlációs orvoslás 2022-es Jeantet-Collen-díját; az elismeréssel járó támogatásból Karikó Katalin, a BioNTech vezető alelnöke, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora a SZTE-n induló kutatását finanszírozza.
Ismét eltelt egy év, elérkeztünk a Kripto Akadémia Online Meetup sorozat idei utolsó eseményéhez. Különleges eventtel készültünk nektek a végére, a csütörtökön, 18:00-kor kezdődő beszélgetésben két női vendéget várunk. Arról lesz szó ugyanis, hogy miként is fest a hölgyek szerepe…
Egy esetleges zárás visszavetheti a karácsony előtti fogyasztást, de a beruházásokra is kedvezőtlen hatást gyakorolhat – mutattak rá az Állami Számvevőszék elemzői. Mindezzel együtt az októberig rendelkezésre álló adatok alapján az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke betartható. Az államadósságra ható tényezők idén jellemzően kedvezően a
Szekszárdon emelkedik, Békéscsabán és Debrecenben csökken, a többi megyeszékhelyen pedig stagnál a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, amely a legtöbb megyeszékhelyen emelkedettnek számít. A friss adatok beleillenek a reggeli képbe: tetőzésközeli állapotban lehet a járvány Magyarországon.
December negyedikén Ördög Nóra és Nánási Pál új fába vágják a fejszéjüket: a sztárpár a kisbolt után megnyitja Balatonakarattya első és egyetlen jégpályáját.
Szeptemberben 334 464 forint volt a bruttó mediánbér szeptemberben, míg a bruttó átlagfizetés 428 054 forintot tett ki Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. A Bank360 kiszámolta, hány évig kell dolgozni, hogy a fizetésünkből meg lehessen venni egy saját lakást.
Erős kilenc hónapon van túl az AutoWallis: a társaság EBITDA-ja meghaladta az 5,7 milliárd forintot, így várhatóan túlszárnyalja éves 5,5-6,2 milliárd forintos tervét a tőzsde autós vállalata. A csoport árbevétele 145,4 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában, fedezettermelése közel 10 százalékkal bővült, miközben EBITDA marginja 3-ról 3,
Az autók teljes életciklusára vetített károsanyag-kibocsátás csak 20-30 százalékkal alacsonyabb az elektromos autók esetében, mint egy korszerű belsőégésű motorosnál.
A technikai elemzés lényege, hogy a pénzügyi piacokon lévő kereslet és kínálat erejét vizsgálja, és ezáltal próbáljon meg következtetéseket levonni a jövőbeli tendenciákra. Ehhez rengeteg grafikon típus, formáció, indikátor és egyéb információ áll rendelkezésre. Az alapokat azonban nagyon könnyű elsajátítani, akár félóra alatt is átlátható, hogy mi
Noha a meglévő oltóanyagok továbbra is védelmet nyújtanak, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szükség esetén három-négy hónapon belül uniós használatra ajánlhatja azokat a koronavírus elleni oltóanyagokat, amelyeket az új, omikron nevű variáns legyőzésére fejlesztenek ki - közölte Emer Cooke, az EMA főigazgatója Brüsszelben kedden.
Zendaya és Tom Holland már jó ideje egy párt alkotnak, a Pókember sztárjai azonban nagyon védik magánéletüket, és egymás szakmai támogatásán, elismerésén kívül a kapcsolatukról semmit nem osztanak meg sem a közösségi oldalaikon, sem az újságíróknak.
Az első élő robotokat megalkotó amerikai tudósok szerint a xenobotok néven ismert életformák már képesek úgy szaporodni, ahogy növényeknél és állatoknál még nem tapasztalták.
Hollandiában már a Dél-afrikai Köztársaság bejelentése és az onnan induló járatok érkezése előtt azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát – közölte a holland közegészségügyi intézet (RIVM) kedden.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint valószínűtlen, hogy a katonai szervezet valaha olyan szabályozást vezessen be, amellyel lehetővé válna valamelyik tagállam kizárása a szövetségből.
Barna Zsolt 10 évig dolgozott az OTP-nél, magas pozícióba jutott, 2020-ban váltott, és Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb projektjét menedzseli mostantól első számú vezetőként.
Három hétre lehet szükség annak megállapítására, hogy mennyire hatékony a Szputnyik V az új koronavírus omikron változata ellen – jelentette ki Kirill Dmitrijev, a vakcina külföldi előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója kedden az amerikai CNBC televíziónak nyilatkozva.
A koronavírus negyedik hulláma még felfelé ível, így egyre több foglalkoztató és munkavállaló tér vissza a távoli munkavégzéshez. Jelenleg is a veszélyhelyzetben bevezetett kormányrendelet szabályait kell alkalmazni a munka törvénykönyve helyett távmunka esetén. Megállapodás hiányában, az eredeti munkaszerződésben meghatározott munkaidő érvényes a
Az otthonfelújítási támogatásról szóló kormányrendelet szerint - többek között fűtéskorszerűsítésre is felhasználható – az állami támogatás a gyermekes családok számára. A felújításnál a költségek 50%-át, de legfeljebb 3 millió forint támogatást lehet igényelni. A támogatás maximális összegét pedig akkor kaphatja vissza az igénylő, ha annak 50%-a m
Kövér szavaira és a Pegasus-botrányra, illetve a politikusok megfigyelésére tekintettel „a mai napon az egységes ellenzék feljelentést tesz” jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának gyanúja miatt – hangzott el az egységes ellenzék közös sajtótájékoztatóján.
Hollandiában már a Dél-afrikai Köztársaság bejelentése és az onnan induló járatok érkezése előtt azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát - közölte a holland közegészségügyi intézet (RIVM) kedden.
A gesztenye a tél kedvenc csemegéje. De nem csak gesztenyepüré készülhet belőle, hanem csodás, különleges ünnepi csemege, konyakos-vaníliás gesztenye is. Mutatjuk a receptet!