Az országgyűlés ma a Fidesz kezdeményezésére állatvédelmi célú büntetőjogi szigorításokat fogadhat el, és dönt az országos népszavazás elrendeléséről szóló határozati javaslatról.
A haszongépjárművek piacát is megviselik az autóiparban zajló folyamatok, csúszások, amiket elsősorban a chiphiány okoz. Ugyanakkor a nagy szereplők szempontjából azért tűnik menthetőnek a helyzet, mert a korábbi években olyan finanszírozási rendszert alakítottak ki, amelyben nagy szerepe van a használt járműveknek, különösen azoknak, amelyek jó mi
A fogyasztók közel 72%-a szeretne kialakítani körkörös gazdasági gyakorlatokat, ám a szervezetek nem biztosítják az ehhez szükséges kényelmet, hozzáférést, információt és megfizethetőséget – derül ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb elemzéséből. Tízből több mint hét fogyasztó szeretne elsajátítani olyan körkörös gazdasági gyakorlatokat, mint a
Hétfőn, New Yorkban elhunyt 96 éves korában Arlene Dahl, amerikai színésznő. Az 1950-es évek hollywoodi filmsztárjának halálhírét fia, a szintén színész Lorenzo Lamas közölte mikroblogján.
A Samsung a következő évben tovább növelheti a tablet gyártásának a számát, amik a felhasználók is megérezhetnek majd, hiszen a boltok polcain több termék lesz elérhető. A tablet piac a pandémia előtt hanyatlásra volt ítélve, hiszen a felhasználók egyre kevesebb tabletet vásároltak évről-évre és nem nagyon volt értelme a nagy méretű táblagépeknek.
Amíg mi folyamatosan szigorítunk a károsanyag-kibocsátási normákon, addig megfeledkezünk az olcsó, bárki számára elérhető mobilitásról. Egy újabb példa erre a Skoda Slavia, amit épp most lepleztek le Indiában, és nagy valószínűséggel soha nem fog hozzánk elérni. Alapján a Volkswagen-csoport MQB-A0-IN plaformja adja, tehát a kisautóknak szánt, legeg
2020 egy kihívásokkal teli évtizedet indított el. Az emberek élete komoly változáson ment keresztül egy globális világjárvány megjelenésével, és ezzel együtt bizonyos élelmiszerekből hiány is fellépett. Sajnos az élelmiszerhiány a világ számos országában folytatódott, és úgy tűnik, hogy a jövő évben sem lesz még vége…
Enyhén növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben az energiaellátási problémák enyhülését és a nyersanyagárak egy részének mérséklődését követően.
Nem túl egyszerű, de mégis jogilag akár járható is lehet az út Aurelio számára, ami egy svájci börtönig vezethet. Kettős állampolgárként kérheti a végrehajtás átadását.
Lionel Messi, a Paris Saint-Germain argentin labdarúgója tovább javította saját rekordját, miután hetedszer nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.
A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban, hogy a meghosszabbított oltási akcióhéten segítsenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Az amerikai szenátus a republikánus párti képviselők és néhány demokrata párti kollégájuk fenntartásai miatt nem tudta hétfőn elfogadni az Egyesült Államok védelmi költségvetését.
Gyakorlatorientált és szemléletformáló kurzusokat, valamint munkaerőpiaci ismereteket nyújtó tréningeket szervez a jövőben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói számára a Körber Hungária Gépgyártó Kft. - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A műsorvezető sugárzik a boldogságtól, de leszögezte, a szerelem csak a gyermekek után következik az életében. Marsi Anikó részletesen mesélt érzéseiről.
A legtöbb gyereknek tízéves kora előtt saját okoseszköze van – hiszen ma már (főleg a Covid óta) kell a tanuláshoz, ráadásul mi, szülők is rengeteget használjuk a készülékeinket, gyakran a szemük láttára. De nincs az a gyerekmód, ami egy kíváncsi tízévest megvéd az internet minden szemetétől, ideértve az online bántások különböző formáit és a kamui
A hírhedt Oprah-interjú során Meghan azt állította, hogy a királyi családból valaki a fia bőrszínét találgatta. Egy könyvben most Károlyról állították ezt.
2021-ben eljött a sokak által várt talpraállás, a boltok kinyithattak, az ingázók visszaülhettek az irodájukba, sőt, a legmerészebbek még nyaralni is elmentek. De az égbe szökő energiaárak, a magas adósságállományok és a csúcson túljutott növekedés közepette mégsem jelenthettük ki, hogy a dolgok visszazökkentek a rendes kerékvágásba. A Fidelity Int
Sokféle madárfaj látogathatja a kikészített eleséget a téli időszakban. A cinegefélék közül nemcsak a szén- és kék cinegével, de ritkább fajokkal is találkozhatunk. Ismerjük meg közelebbről a fenyvescinegét, a búbos cinegét, a kormosfejű cinegét és a lazúrcinegét!
Bent vagy kint, ha Münchenben jársz, soha nem felejted el, hogy karácsony van. A helyszínek és rendezvények puszta bősége teszi Münchent tökéletes karácsonyi úti céllá.
A BMW Group újabb húsz európai városban, így többek között Koppenhágában, Veronában és Toulouse-ban vezette be novemberben az innovatív BMW eDrive Zones funkciót. Ez azt jelenti, hogy az öreg kontinensen már összesen 138 város élvezheti az úttörő technológia előnyeit. A szolgáltatást jövőre várhatóan legalább további harminc városban vezetik be vil