A főpolgármester azt mondta, nem tervezik eladni a városházát, éppen ellenkezőleg, folyamatosan felújítják és igyekeznek kihasználni – hangzott el az ATV-n péntek reggel.
Spéder Zsolt, a KSH Népegészségtudományi Kutatóintézetének igazgatója szerint úgy néz ki, hogy az elmúlt néhány évtized negatív termékenységi trendje megállt, azonban attól sem lehet eltekinteni, hogy folyamatosan csökkenni fog a következő 20 évben a szülőképes korban lévő nők száma. Átmenetben vagyunk a korai gyermekvállalási mintáról a késői gyer
Az Audi tovább bővíti a nagyfeszültségű akkumulátorok fejlesztését a neckarsulmi telephelyen. A konnektorról tölthető hibridek újratölthető akkumulátorai mellett a jövőben az összes akkumulátor fejlesztését, beleértve a teljesen elektromos autókhoz valót is, összefogják. Egy tesztüzem 2023-ban kezdi meg működését. Neckarsulm. Fotó: Audi "A nagyfe
Gyárlátogatással egybekötött sajtótájékoztatóra hívta október közepén a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói ügyvezető igazgatója, Szűrszabó Levente az újságírókat, ami egyfajta háttérbeszélgetés is volt. Az apropót az adta, hogy sok németországi és helyi döntés született a közelmúltban és folynak a tárgyalások a szakszervezetekkel a koll
A lágyéksérv 25 év felettieknél száz emberből két főt érint, ám 50 év felett az előfordulási arány meredeken növekszik. Férfiakat gyakrabban érint, mint nőket, náluk állás vagy fizikai munka után a herezacskók felé sugárzó tompa fájdalom jelezheti a betegséget.
A tűzoltók eloltották a tüzet, amely egy füstölőben keletkezett a főváros XVI. kerületében péntek este, egyúttal megakadályozták a lángok tovább terjedését - közölte a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
Egy férfi 24 évig mindent megtett, hogy előkerüljön az eltűnt testvére. Amikor újra találkoztak, olyasmi történt, ami miatt sürgősen kórházba kellett szállítani.
A rövid pályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján Szabó Szebasztián 50 gyorson is aranyérmet nyert a szerdai 100 pillangón aratott diadala után. Míg a magyar úszócsapat egyik tagja pozitív gyors koronavírus-tesztet produkált, ám pénteken Milák Kristóf ezüstérmet szerzett 200 pillangón, Szabó pedig 50 pillangón Európa-bajnoki csúccsal, a
A járványügyi helyzet romlása miatt Ausztriában november 8-tól szigorításokat vezetnek be a koronavírus ellen be nem oltott emberek számára – közölte pénteken az osztrák kormány.
Ipari termelési és kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett ma reggel közzé a KSH. Szeptemberben az ipari termelés volumene 1,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint, ami minimálisan kedvezőbb az általunk előrejelzett 2,5%-os csökkenésnél. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján a havi
Joe Bidenhez hasonlóan Márki-Zay „jámbor katolikusnak” vallja magát a magánéletében, de közben ő is nyilvánosan támogatja a homoszexuális „házasságot” és az abortuszt, mint az állam által biztosított jogot.
Történelmi napot jegyzett a szatmárnémeti reptér: gond nélkül landolt rajta a New Yorkból érkezett Boeing 787-9 Dreamliner – adta hírül a Szatmári Friss Újság.