Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a Covid-19 számos súlyos következményével szemben - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.
Az idén 10 éves OTP Szép kártya 1,7 millió kártyabirtokosa ma már több mint 45 000 elfogadóhelyen költheti el juttatását, köztük falusi szállás- és vendéglátóhelyeken is. Az indulás óta eltelt időszakban a SZÉP-kártya juttatásoknak nagy szerepe volt a falusi turizmus fellendítésében: az OTP Szép kártyabirtokosok 10 év alatt több mint 46 milliárd fo
Az egyes országoknak addig nem kellene koronavírus elleni frissítő oltások beszerzésén gondolkodniuk már beoltott lakosaik számára, amíg más államok nem jutottak még vakcinához - jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje zalaszentgróti látogatását követően arról írt Facebook-oldalán, hogy a Zala megyei település „az uniós forrásoknak köszönhetően lassan egy kis ékszerdobozzá fejlődött”.
Hodász András angyalföldi plébános volt Gulyás Márton vendége a Partizánban, ahol megosztotta azt is, mennyire szomorú a karácsony Szenteste egy magányos papnak.
„Tudjátok: kézfogás, csók… na, tovább nem folytatom” – részletezte a Demokratikus Koalíció elnöke legújabb kérdezz-felek videójában, melyben azt is elárulta, milyen gyerek volt kiskorában.
13 település nevét sorolja fel ez a kvízjáték, a te feladatod kitalálni: ezek közül melyik létezik valóban Magyarországon és melyek azok, amelyek kitalált településnevek.
Előzetes bejelentési kötelezettség fogja terhelni jövő hétfőtől az ezernél több résztvevővel számoló tömegrendezvények szervezőit Csehországban - döntött hétfőn a cseh kormány.
Sokan úgy vélik, hogy a díszes és méregdrága üvegcsékben található kenceficék eloszlatják a bőrproblémáikat, de nem igazán figyelik a bőrük reakcióit és a termékek összetevőit. De ami a legrosszabb, hogy sokan hisznek olyanfajta mítoszokban, amik fals információkat tartalmaznak. Ennek apropóján összegyűjtöttünk olyan tévhiteket, amelyek megakadályo
Megerősítette a magyar kormány nem kötelező vételi ajánlatának megtételét a Budapest Airport legnagyobb tulajdonosa, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő hétfőn, ám azt is megjegyezte, reméli, hogy továbbra is befektetői pozícióban marad a budapesti repülőtéren.
Oltható, 12 év alatti lakosból nagyjából 75-80 százalék a védettek aránya az oltásnak és a fertőzésen való átesettségnek köszönhetően – mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában Rusvai Miklós. A virológus szerint a fő kérdés, hogy ez a védettség fennmarad-e majd október végéig.
Bár a biztosítótársaságok arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban még akár sokszorozódhatnak is a hétvégi viharokhoz köthető kárbejelentések, de már hétfő délelőtt is másfél milliárd fölé emelkedett a várható számla.
Az autóiparban jelentős strukturális változások kezdődtek, amelyeknek a kimenetelét összetett technológiai, társadalmi, politikai, piaci és környezeti tényezők határozzák meg. A villanyhajtás fejlesztése és a digitalizáció egyre nagyobb teret nyer a gépjárműgyártásban, miközben az önvezető technológiák is folyamatosan fejlődnek. De a beszállítói ip
Az éves influenzaoltás védelmet nyújthat a Covid-19 számos súlyos következményével szemben - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.
Az Aws zenekar tagjai az énekes-dalszerző halála óta először beszéltek a nyilvánosságnak a most megjelenő 43 perces mélyinterjúban Örs elvesztéséről. A csapat szeptember 5-én több mint 30 zenészbarát társaságában állít emléket a Budapest Parkban egy igazán különleges emlékkoncerttel, amelynek profitját jótékony célokra ajánlják fel.
Az infláció tartós mértéke meglehetősen aggasztó- mondta Bodnár Zoltán, az MNB volt alelnöke az Egyenes beszédben. A közgazdász hangsúlyozta, hogy az 5 százalék feletti inflációs sávból nagyon nehéz lesz visszajönni.
Az EU legerősebb pontja egyben a leggyengébb területe a közös pénz, mivel a válság hármas eladósodást eredményezett – véli Matocsy György a Magyar Nemzetben megjelent cikkében.
Sean Penn új filmje a 74. cannes-i filmfesztiválon négy perces ovációt váltott ki, amelyben együtt játszik gyerekeivel, Dylan Penn-nel és Hopper Jack Penn-nel. Teljesen megérdemelten szállhat a ringbe az Arany Pálmáért a Flag day című filmjével.
A Robertson Hungary Kft., mely egy irodai, kiskereskedelmi, hotel, ipari és logisztikai ingatlanok bérbeadásával, eladásával, illetve értékbecslésével foglalkozó magyar cég, a mai napon bejelentette, hogy megvásárolja a BNP Paribas Real Estate Magyarország Tanácsadó és Ingatlankezelő Zrt.-t, mely az ingatlankezelés, projekt- és pénzügyi menedzs
Az első napon fel kellett függeszteni a a GINOP PLUSZ-1.2.1-21 első pályázatát, a százmilliárdos keretre néhány óra alatt 1137 pályázat érkezett, 130 milliárd forint értékben.