A Magyar Telekom Csoport a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának előmozdításáért, az akadálymentes munkahelyi környezet fejlesztéséért, valamint a befogadó vállalati kultúráért tett eredményei és erőfeszítései alapján a Fogyatékosságbarát Munkahely Arany fokozatú díját érdemelte ki. A Fogyatékosságbarát Munkahely díjat a Sa
A Xiaomi egy olcsó 5G-s készüléket dob piacra júliusban Indiában, hogy a közép kategória kedvelőinek is elhozza a gyorsabb internetet. A kínai cég nemrég kezdte el forgalmazni a Xiaomi Redmi Note 10 5G készüléket, ami a 80.000 Ft-os árkategóriában próbál szerencsét. Jó választás lehet a telefon, hogy ha valakinek az a legfontosabb, hogy rátudjon ka
Áremelkedésekkel indult a hét az agrárpiacokon, mind Chicagóban, mind a tengerentúlon. Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a kukorica 2,8 százalékkal, a szójabab pedig 1,5 százalékkal drágult. A repce ára stagnált Észak-Amerikában. Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 0,2 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal került többe, de a ta
Nem jelenthet különsebb kihívást Kopasz Bálintnak a várható extrém szigor a tokiói olimpián. A világbajnok kajakozó emellett arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy miként tekint riválisaira, köztük honfitársára, Varga Ádámra, aki 1000 méteren egyesben már tavaly és idén is legyőzte egyszer.
Július 1-én vette kezdetét a negyedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az…
Az országos tisztifőorvos másodfokú hőségriasztást adott ki 2021. július 13-án 0 órától 2021. július 15-én 24 óráig az ország egész területére. Mint ahogy arra az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is felhívja a figyelmet honlapján, a hőséghez mindenki eltérően alkalmazkodik, és ez önmagában is jelentős veszélyforrás lehet a közlekedésben. A
Gosztonyi Gábor úgy számol, hogy jelenleg legalább 30 százalékos azonnali emelésre lenne szükség, ráadásul a közoktatás más szereplőinek fizetését is növelni kellene, azokét is, akik nem tartoznak a pedagógusi életpálya alá.
A Dehler Yachts modellek lefedik a családi vitorlázástól a sportos versenyvitorlázásig terjedő sávot. Kiválóan alkalmasak a versenyzésre, hiszen gyorsak, ehhez pedig letisztult, elegáns dizájn társul. A kiváló minőség, valamint az alapverziónál is elérhető felszereltség versenyképes árral párosul. Ez a Dehler Yachts legsikeresebb hajója, amely korá
A rádiós elkapta ugyan a koronavírust, de csak miután megkapta mindkét oltását, ami, mint mondja, megvédte attól, hogy súlyosabb szövődménye legyen a betegségnek.
Folytatódhat a napelemes rendszerek térhódítása, miután júliustól is megmaradt a korábbi, úgynevezett szaldó elszámolás. Eszerint az ügyfelek a napelemes rendszerük által megtermelt energia mennyiségét levonhatják az elfogyasztott energia mennyiségéből és továbbra is a különbözet alapján számolják ki a villanyszámlájukat. A döntés azokra az ügyfele
Már eddig 1,5 milliárd forint fölé nőtt a hétvégi viharok miatt kárbejelentések száma. Az elkövetkező napokban azonban ez az érték akár sokszorozódhat is. A mostani weekend így az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes összegénél többe kerülhet a biztosítóknak. Szerződés híján azonban sokaknak nem segíthetnek.
Folytatódhat a napelemes rendszerek térhódítása, miután júliustól is megmaradt a korábbi, úgynevezett szaldó elszámolás. Eszerint az ügyfelek a napelemes rendszerük által megtermelt energia mennyiségét levonhatják az elfogyasztott energia mennyiségéből és továbbra is a különbözet alapján számolják ki a villanyszámlájukat. A döntés azokra az ügyfe
20 pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A minden szektorban pozitív képet mutató eredmények főként annak köszönhetők, hogy a cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók.
Szerverhiba miatt állt le lassult le az autók műszaki vizsgáztatása hétfő délelőtt – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt (NISZ) . Lelassult, de nem állt le a Közúti Központi Információs Rendszer (KÖKIR) – reagált a NISZ arra, hogy több hírportál is azt írta: informatikai okból az egész országban leállt az autók műszaki vizsgáztatása
A Babaváró Hitel által elnyert támogatást közel 70%-ban ingatlanvásárlásra használják fel az ügyfelek a Duna House felmérése szerint. A felújításra fordított támogatások száma csökkent az elmúlt évben, a megtakarítások és hitelkiváltások aránya változatlan a felhasználási célok között. A gyermekvállalást ösztönző kölcsön július 1-jén lesz két éve,
A 2020 végi előrejelzések szerint az elektromos áram alkalmazási módszere a gyomok irtására megjelent Észak Amerikában, Európában, Ausztráliában és Dél Afrikában vagyis a technológia globálissá vált.
Az anti-aging termékek egyik - már nem annyira - titkos fegyvere a kollagén. Feszesít, rugalmassá és fiatalossá teszi a bőrt, csakhogy bejuttatni a bőrbe egyáltalán nem könnyű, mert a kollagénmolekula természetes állapotában nagyobb, mint a bőr pórusai. A Qms Medicosmetics szerencsére megtalálta a megoldást, így garantáltan fiatalodhatsz legújabb k
ÉJSZAKA: Változóan felhős lesz az égbolt, zivatarokra elsősorban a keleti országrészen van kilátás. Az éjszakai hőmérsékleti minimumok 20 és 15 Celsius-fok között alakulnak. Szélcsend várható, legfeljebb a zivatarok ideje alatt lehet viharos az szél. KEDD: Napos idővel indul a kedd, majd a délutáni órákban helyenként megnövekedhet a felhőzet, de sz
Az Ukrajnát elkerülő Északi Áramlat-2 vezeték nem szünteti meg Ukrajna tranzitország szerepét az Európai Unióba irányuló orosz földgázszállításokban - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Berlinben az ukrán államfővel folytatott megbeszélése előtt.
Kevés menőbb volt a hot hatchek világában, mint a kombi kasznival is elérhető Volkswagen Golf R. Már a hetedik generáció is keményen szólt Akrapovic kipufogókkal családi autó létére, de úgy tűnik, hogy mindezt sikerült megfejelniük a 8. generációra. Egyrészt valamivel több lett a teljesítmény: mostantól 315 lóerőt teljesít a 2,0 literes, négyhenger
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/13/4711/
Derült vagy gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül, késő délutántól már fátyolfelhők sodródnak be a Dunántúl fölé. Napközben sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon több helyen megerősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között várható. Késő este a hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.
Kaotikus és átláthatatlan politikai viszonyok alakultak ki Baranya megye székhelyén a várost irányító balliberális pártok között. Mellár Tamás parlamenti képviselő és Péterffy Attila polgármester is összerúgta a port.
Az Európai Bizottság felfüggeszti a digitális adózás bevezetésére irányuló tervét annak érdekében, hogy ne veszélyeztesse az igazságosabb adózással kapcsolatos globális megállapodásra vonatkozó terveket - jelentette be hétfőn a Daniel Ferrie brüsszeli testület illetékes szóvivője.
A magyaroszági kreatív szakma meghatározó versenye, az Arany Penge döntős pályázatai közé került a Liszt Ferenc Kamarazenekar teljes megújulását támogató integrált kampány részeként kidolgozott, zenevezérelt dinamikus arculat. Az egyedülálló vizuális arculat megálmodása és megtervezése a Brand Bar ügynökség munkáját dicséri. Idén 21. alkalommal r
Friss szereplőként, nagy lendülettel és hatalmas árukészlettel indult el idén áprilisban az Óraszíj.hu webáruház azzal a céllal, hogy professzionális szintre emelje az óraszíjak fogalmát. Támogatott tartalom.
A Realme a GT sorozat egy újabb speciális készülékét dobja piacra Kínában. Most a Neo Flash Edition variánsa vált előrendelhetővé. A Realme leginkább arról vált híressé, hogy jó áron kínál erős készüléket a felhasználók számára. Nemrég piacra dobta a Realme GT sorozatot, amiből most a Realme GT Neo Flash Edition 8 GB RAM és 128