A kovászos uborka a magyar gasztronómia nélkülözhetetlen szereplője, s bár leginkább savanyúságként ismerjük, akár ízletes leves vagy éppen főfogás is készíthető belőle.
Szalai első blikkre olyan, mint az a csatár, aki húsz meccset játszik Neil Warnock Cardiffjában, mielőtt kölcsönben a Ferencvároshoz kerül, mégis sokáig úgy tűnt, kiejti Németországot a csoportkörben – írja a The Athletic.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az SBS Kft. erdőteleki beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a gazdaság sikeres újraindításához beruházásokra van szükség.
Az egyeztetések zajlanak a magyar hatóságok és az uniós illetékesek között, az ország finanszírozása biztonságos, és a magyar helyreállítási terv késedelmes uniós elfogadása nem veszélyezteti a magyar programok megvalósítását – hangsúlyozta kedden Brüsszelben Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően. A pénzügyminiszt
Brüsszel is elismeri, hogy a magyar gazdaság újraindítása erőteljesebben sikerült, mint általában az Európai Unió tagállamaiban - jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben.
Tóth Andi a Hősök terén, egy sportautó mellett vagánykodott. Mégsem a szuper járgány vonzza főleg a tekinteteket, sokkal inkább feltűnőbb álló mellbimbója.
Két héttel a javaslat megszületése után már több bank kínál díjmentes előtörlesztést és szerződésmódosítást a moratóriumból kikerülő ügyfelek számára – tudatta az egyik hitelközvetítő. Mint viszont kiderült: a közjegyzőnek csak akkor nem kell fizetni, ha időközben módosítják a szabályokat.
A hazai műkincspiacon a valaha volt legmagasabb áron vásárolták meg Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festményét a Virág Judit Galéria nyári kiállításán.
Az európai uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin kedden elfogadta 12 tagállam nemzeti helyreállítási tervét, amelyek fő célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni talpra állás finanszírozása.
A legnagyobb területen, több mint 6700 hektáron a kukorica, közel 3700 hektáron a napraforgó, míg 3.000 hektárt meghaladóan az őszi búza károsodott a jégeső miatt.
Különböző jogsértések és mulasztások miatt Franciország versenyhivatala menetrendszerűen osztja a combosabbnál combosabb csekkeket. Az amerikai óriásvállalatnak ezúttal 500 millió eurót kell befizetnie.
A lesújtó inflációs adat láttán növekszik az esélye annak, hogy a Fed a korábban vártnál hamarabb megkezdi kötvényvásárlásainak visszafogását és a kamatemelési ciklus elindítását, főként hogy több jel is arra utal, hogy az infláció nem egy pár hónapig tartó, átmeneti jelenség lesz.
Az európai uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin mai ülésén elfogadta 12 tagállam nemzeti helyreállítási tervét, amelyek fő célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni talpra állás finanszírozása.
Átadta kétmilliárd forintos beruházását a Pápai Hús Kft. Az évszázados múltú cég az elmúlt években újra fejlődő pályára állt. A most üzembe állított új gépekkel növelheti a termelését, és ki tudja szolgálni a gyorsan változó élelmiszerfogyasztói igényeket.
Reális számítások szerint Magyarországon is el fog indulni egy negyedik járványhullám - nyilatkozta kedden egy rádióműsorban Kásler Miklós. Az emberi erőforrások miniszterének nyilatkozata is beleillik abba a képbe, miszerint a magyarországi járvány nyugalmi állapota véget ért.
Állítólag a Vörösvári úti panelházakban több, a helyiek által ismert idős gyanús körülmények között hunyt el, miután eltartási szerződést kötöttek vagy lakottan eladták a lakásukat.
Még 20 éves sincs, de a YouTube-on Paul Street néven már közel félmillió feliratkozóval büszkélkedhet. Ezzel párhuzamosan elindította zenei karrierjét is, első koncertje azonnal teltházas lett.
Számos utazási korlátozást oldottak fel vagy épp enyhítettek az európai országok a turizmus fellendítése érdekében a nyárra készülve, vagy a nyár elején, azonban a delta variáns felütése ismét komoly fejtörést okoz egyes kormányoknak. A magyar konzuli szolgálat egyébként általánosságban továbbra sem javasolja a koronavírus világjárvány miatt a külf
Sok országban van hiány a vakcinákból, ezért egyre több helyen keverik a különböző gyártók oltóanyagait, de a WHO egyik vezető szakértője szerint ez veszélyes lehet.
Doffek Gábor szerencsés alkat, ugyanis soha nem szívta mellre, ha valaki lekezelőn bánt vele. Bár ez sokszor előfordult, de az élet kárpótolta ezekért a kínos helyzetekért. Elmeséli, hogyan, és azt is elmondja, miért nem szabad neked sem elkeseredned attól, ha valaki lenéz.