2021. július 19. hétfő

júl. 19
16:12
Menczer Tamás: kisgyerekeket lőttek le Svédországban (Demokrata)
Az államtitkár teljes testi és lelki felépülést kívánt a gyermekeknek, a szülőknek pedig legmélyebb együttérzését fejezte ki.
júl. 19
16:18
Így segít a V4 és a Frontex a kerítést építő Litvániának a migráció visszaszorításában (Infostart)
A Frontex pedig 60 határőrrel erősíti meg a litván-fehérorosz határt.
júl. 19
16:18
Tíz trend, ami jelenleg meghatározza a fintech világot (Portfolio)
A fintech világ a pénzügyi szféra egyik legizgalmasabb területe. Ugyan a technológiai cégekként fellépő és működő vállalatok teljesen felrázták a klasszikus pénzintézetek által eddig uralt piacot, a fintechek még mindig keresik a pontos helyüket a pénzügyi szektorban. Mi most tíz trendet szedtünk össze, mely szerintünk meghatározza a fintech világ
júl. 19
16:18
Megható képet készített Bud Spencer lányával Terence Hill: erre az évfordulóra emlékeztek (Femcafe)
Valószínűleg sokunk emlékében él még az ikonikus duó, az ördög jobb és bal keze, akik megint dühbe jönnek. Sajnos 2016-ban elhunyt mindannyiunk kedvencét, Bud Spencert. Terence Hill, azonban nem csak egy általa nagyon kedvelt színészt, hanem legjobb barátját veszítette el, akiről úgy tűnik, hogy egy napra sem feledkezik meg.
júl. 19
16:18
Először került NFT-munka magyar múzeumi gyűjteménybe (Hamu és Gyémánt)
Első alkalommal került magyar múzeumi gyűjteménybe úgynevezett NFT-mű, a Barabási Albert-László által vezetett kutató és művész egyik hálózati munkájának formájában.
júl. 19
16:20
Évszázadokig jókedvű volt a zöldségárus, most sikerült letörölni a mosolyt az arcáról (Hamu és Gyémánt)
The GuardianBrit restaurátorok megszabadítottak egy 16. századi festményt az elmúlt évszázadokban utólag ráfestett mosolytól és a hamis háttértől is. Az English Heritage brit örökségvédelmi szervezet pénteken bemutatta a holland zöldségárusnőt ábrázoló festményt, amelyet az elmúlt két évben újítottak fel, miután több mint hatvan éven át po
júl. 19
16:24
Új szövetségeseket keres a Honda (autopro)
A japán autógyártó a GM mellett másokkal is szívesen együttműködne az elektrifikáció költségeinek megosztása érdekében.
júl. 19
16:24
Hidegfront súrolja Magyarországot, és ennek tapintható következményei lesznek - íme a keddi időjárás-előrejelzés! (Promotions)
Íme a részletes időjárás-előrejelzés keddre.
júl. 19
16:24
Varga Judit: ne zsaroljanak tagországokat az EU jogállamisági jelentésével (Demokrata)
Az Európai Bizottság hamarosan megjelenő új jogállamisági jelentését nem szabad ideológiai célokra használni – jelentette ki.
júl. 19
16:24
Hibrid hidegháború felé sodródik a Nyugat és Kína (Forbes)
Rendkívül kiterjedt hekkertámadás érte Kínából az Egyesült Államok közigazgatási rendszerét, diplomáciai értelemben már az öklüket rázzák a felek. Lezárult a vizsgálata annak hatalmas hekkertámadásnak, ami a Microsoft levelezőrendszerének biztonsági rését
júl. 19
16:30
Mítoszok és az igazság: tényleg olyan hiú volt Sisi, mint a történelem mutatja? (Blikk)
A mai napig számos mítosz kering az osztrákok császárnéja, a magyarok közkedvelt királynéja, Erzsébet körül. Állítólag egész életében 50 kiló alatt tartotta a súlyát és mivel nem szerette a fogsorát, mindig csukott ajkakkal mosolygott.
júl. 19
16:30
Nem fejlődnek sehová a kisebb magyar cégek: ez gátolja őket a leginkább (Pénzcentrum)
A Budapest Bank megrendezte soron következő üzleti webinárját, amelynek fókuszában ezúttal a vállalkozások életében felmerülő növekedési korlátok és lehetőségek álltak. A júliusi Budapest Business Live eseményen elsőként a vállalatépítés és szervezetfejlesztés szakértői járták körbe a témakört, majd ezt követően sikeres hazai vállalkozók bevonásáva
júl. 19
16:30
10 megyében szűnik meg a tűzgyújtási tilalom (Háziállat)
Az elmúlt hét csapadékos időjárásának köszönhetően megszűnt a fokozott tűzveszély a hazai erdő- és mezőgazdasági területek jelentős részén.
júl. 19
16:30
5 tipp, hogy igazán tudatos csajszivá válj (Glamour)
Aggaszt a bolygó jövője, de nem tudod, hogyan járulj hozzá a változáshoz? Szeretnél tudatosan élni, ám félsz a kihívásoktól és a kudarctól? Ebben a cikkben összeszedtünk néhány olyan egyszerű, hétköznapi tippet, amelyek minimális erőfeszítést igényelnek, de lényegesen javíthatnak a jelenlegi klíma-állapotokon. Fogadd el a kihívást és vágj bele a mű
júl. 19
16:30
Hollik István: Brüsszel szerint a szülők jogát felülírja az „LMBTQ-propaganda” (Demokrata)
Brüsszel szerint a szülők gyermekeik nevelésére vonatkozó kizárólagos jogát felülírja az „LMBTQ-propagandával” foglalkozó nemzetközi szervezetek érdeke.
júl. 19
16:36
Már a Nemzeti Választási Iroda előtt van a 900 ezer magyar aláírás (Infostart)
A nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés szervezői csaknem 900 ezer támogató nyilatkozatot nyújtottak be ellenőrzésre a Nemzeti Választási Irodához (NVI).
júl. 19
16:36
Mindent vitt a 22 éves szlovén csodagyerek: Pogacar már kétszeres Tour de France-győztesnek mondhatja magát (Blikk)
Párizs – Tadej Pogacar nem aggódik már azon, hogy mit hoz a jövő számára, a francia kerékpáros körversenyt, a Tour de France-t egymás után másodszor megnyerő szlovén profi kerékpáros rendkívül boldog hét végi sikere után.
júl. 19
16:36
A yorki hercegné elárulta: ezt gondolná Diana Katalinról és Meghanról, ha még élne (Femcafe)
Sára yorki hercegné igencsak jó viszonyt ápolt a néhai Diana hercegnével a tragikus balesetig.
júl. 19
16:42
Mindenhol esett végre eső? Friss időjárás előrejelzés keddre (Agroinform)
Továbbra is a hidegörvény határozza meg az időjárást, eső helyett most szelet kapunk.
júl. 19
16:42
Tovább düböröghet az öt henger – Itt az új Audi RS 3! (Autónavigátor)
Az Audi RS világba a hármas a belépő szint jelenleg, és már ez sem gyenge ugye. Az új RS 3
júl. 19
16:42
Varga Judit: ne zsaroljanak tagországokat az EU jogállamisági jelentésével (Demokrata)
Az Európai Bizottság hamarosan megjelenő új jogállamisági jelentését nem szabad ideológiai célokra használni – jelentette ki.
júl. 19
16:44
Mélyrepülés: felére csökkent a méhészet jövedelmezősége (Agroinform)
A méhészeti ágazat megsegítését sürgette a magyar agrárminiszter Brüsszelben.
júl. 19
16:46
Am: a magyar erdőtulajdonosok megélhetése a tét (Agroinform)
Az Európai Bizottság új stratégiát mutatott be az európai erdők védelmére és helyreállítására. Az Agrárminisztérium elfogadhatatlannak tartja.
júl. 19
16:48
Új magyar katonai bázis épül - átíratja a kormány terveit Veszprém (Infostart)
A veszprémi közgyűlés hétfőn egyhangúlag úgy döntött, az önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy a gyulafirátóti településrész mellé tervezett katonai bázis a lakott területtől minél messzebb létesüljön.
júl. 19
16:48
„Olyan kérdések kavarogtak bennem, hogy miért pont én, mit tudhattak meg rólam?” (444.hu)
Az izraeli kémprogrammal megfigyelt újságírók közül Panyi Szabolcsot és Szabó Andrást a 444-en is közölt, a többi között Rogánék luxusautóival, Paks II-vel, az orosz beruházási bankkal, a fegyverkereskedelmi üggyel foglalkozó cikkei idején hallgatták le. Dercsényi Dávid viszont nem is foglalkozott oknyomozással, csak egy szír letartóztatottról írt
júl. 19
16:48
Szabadon engedték a terrorizmus vádjával elítélt székelyeket, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt (444.hu)
A két férfit azért börtönözték be, mert a vád szerint házilag gyártott bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december 1-i román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
júl. 19
16:48
A Pegasus segítségével megfigyelt Varga Zoltán vizsgálja a jogi lehetőségeit, addig nem nyilatkozik (SzMo)
Ügyvédjén keresztül üzent a Central Médiacsoport vezérigazgatója.
júl. 19
16:54
Mivel néz szembe, aki most akar albérletbe költözni? (Piac és Profit)
Alapvető változások mentek végbe az országos albérletpiacon, ahol csütörtökön a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után beindul a főszezon. A keresletet nézve jelentős eltérés van a Budapesti és a fővároson kívüli piacon.
júl. 19
16:54
Rekordmagasságban a benzin ára: újabb emelés jön szerdán (Adózóna)
Bruttó 2 forinttal emelkedik még szerdán a benzin literenkénti átlagára, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
júl. 19
16:54
Százmilliókat tolnak a magyar kriptovalutába (MMonline)
Ötven nap alatt minden előzetesen várt rekordot megdöntött a Hungarian Vizsla Inu (HVI), az első olyan magyar kriptovaluta, ami egyszerre szolgál befektetési és jótékonysági célokat. A tíz trilliárd tokennel, azaz pénzegységgel rendelkező digitális pénz kezdettől fogva jó befektetésnek bizonyult, az árfolyama néhány hét alatt az több mint. 1.000.00
júl. 19
16:54
Elbocsátásokat ígér a közszférában a Momentum lámpavasazó képviselője (Demokrata)
Elbocsátásokat helyezett kilátásba Szarvas Koppány Bendegúz, a Momentum józsefvárosi önkormányzati képviselője.
júl. 19
17:00
Aláírnánk? Kilenc magyar aranyat jósolnak (Infostart)
Péni István két számban is győzhet az AP várakozásai szerint.
júl. 19
17:00
“Csak fotó készült, semmi más” – Logano szerint jogtalan volt a kétkörös büntetése (USAracing)
A vasárnapi, New Hampshire Motor Speewayen rendezett verseny esőszünete után kétkörös hátrányból kellett felküzdenie magát...
júl. 19
17:00
Puzsér Róbert porig alázta Vasvári Vivient - iszonyúan erős mondatokat közölt, majd pert nyert a bíróságon (Promotions)
Puzsér Róbert tájékoztatta a nyilvánosságot a per kimeneteléről is.
júl. 19
17:00
A BKV ismét meghirdeti a reklámhelyeit (MMonline)
A BKV Zrt. hétfőn újra kiírta a korábban jelentős sajtóérdeklődést kiváltó és eredménytelenül zárult reklámtenderét. A BKV közleményében hangsúlyozta, a koncessziós eljárástól azt remélik, hogy a lehető legmagasabb árbevételt tudják elérni a kiszélesített versenyhelyzetnek köszönhetően. Emlékeztettek, az előző reklámtendert 2016-ban írták ki, de az
júl. 19
17:00
Továbbra is alacsony a szennyvíz koronavírus-koncentrációja (Demokrata)
Továbbra is alacsony a koronavírus-koncentráció a szennyvízben – közölte a NAK.
júl. 19
17:06
Egy kézujjak nélküli dél-koreai férfi megmászta a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát (444.hu)
Az 54 éves Kim Hong Bin a világ első fogyatékossággal élő embere, aki meghódította a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát.
júl. 19
17:06
Jó hírek a szennyvízből: mindenhol alacsonyan stagnál a víruskoncentráció (Pénzcentrum)
A SARS-CoV-2 vírus koncentrációja a 28. héten is alacsony szinten stagnált a vizsgált helyek szennyvízmintáiban.
júl. 19
17:06
10 alapszabály, amit mindig tarts be hajfestés előtt (Glamour)
Amikor legelőször úgy döntesz, hajszínt szeretnél váltani, és belépsz a fodrászszalonba, hirtelen ijesztőnek tűnhet a dolog. Pedig, ha profi fodrászra bízod magad, az általában annyit jelent, hogy egy szakértő keveri ki a neked megfelelő színt az alapján, hogy te mit és hogyan szeretnél. Nagyon fontos, hogy a lehető legérthetőbben és legtisztábban
júl. 19
17:06
Kégl Ági: Tedd a napfényt be az én számba is – Viszonyom a napsütéssel (WMN)
Mi történik a nap szerelmesével, ha a sorsa egy ködös, esős klímájú országba sodorja?
júl. 19
17:06
Hat díjat nyert egy magyar tévéfilm (MMonline)
A legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb operatőr, a legjobb színésznő, a legjobb színész és a legjobb jelmez kategóriában is díjazták az Eastern Europe International Movie Awards (EEIMA) izmíri filmfesztiválon Pozsgai Zsolt Magyar Golgota című filmjét, amely Török Ignác aradi vértanúnak állít emléket. A Eastern Europe International Movie Awar
júl. 19
17:12
Tóth Andival való kapcsolatáról vallott Andrei Mangra (Blikk)
Andrei Mangra táncpartneréről, Tóth Andiról vallott és arról, hogy szerinte milyen párost alkotnak majd a műsorban.
júl. 19
17:12
A béta-variáns az eredeti vírushoz képest halálosabb (WebBeteg)
Dél-afrikai kutatók másfél milliónál több COVID-19-beteget követtek nyomon, és megállapították, hogy a béta-variáns az eredeti vírushoz képest több kórházi ápolásért és halálesetért felel.
júl. 19
17:12
Pegasus: akkor vagyunk védettek, ha lemondunk a digitális technikáról (Bitport)
Csak csökkenthető a veszély, de megakadályozni nem lehet, hogy kémprogramot telepítsenek digitális eszközeinkre.
júl. 19
17:12
Menczer Tamás: kisgyerekeket lőttek le Svédországban (Demokrata)
Az államtitkár teljes testi és lelki felépülést kívánt a gyermekeknek, a szülőknek pedig legmélyebb együttérzését fejezte ki.
júl. 19
17:12
A méhészeti ágazat megsegítését sürgette Nagy István agrárminiszter Brüsszelben (Növekedés)
Magyarország konkrét intézkedési javaslatokat fogalmazott meg a méhészeti ágazat megsegítése érdekében a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén Brüsszelben. A beterjesztett dokumentumot Franciaország, Görögország, Horvátország, Olaszország és Románia teljes mellszélességgel támogatta - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
júl. 19
17:18
Sikerült helyrehozni a Hubble-t (Infostart)
Folytathatja normál tudományos működését az űrteleszkóp, miután az amerikai űrkutatási hivatalnak (NASA) sikerült távolról orvosolniuk a fedélzeti számítógép problémáját.
júl. 19
17:24
Elindult a termelés az ország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemében (Menedzsment Fórum)
A magyar tulajdonú Bayer Construct csoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett megindította a termelést az új betonelem előregyártó üzemében a biharkeresztesi Ipari Park területén.
júl. 19
17:24
8 híres esküvői ruha, ami vetekszik viselője hírnevével! (Joy)
Micsoda ruhák, ám a viselőikről se feledkezzünk meg. Bár néha a ruha oly annyira remekbe szabott, hogy az eseményt végül az viszi el, és nem a gazdája.
júl. 19
17:24
Így változott meg a nőideál az évezredek során (Hamu és Gyémánt)
A nőideál folyamatos változásban van, mást tartottunk vonzónak a kétezres évek elején, mint most. De milyen volt egy ideális nő több ezer évvel ezelőtt?

Keresés