2021. július 19. hétfő

júl. 19
18:48
Nézettség: későn tért magához Berényi Miki (MMonline)
Szép nézettségi eredménnyel búcsúzott a Barátok közt. A hét legnézettebb műsora ugyanakkor a 18-49 éveseknél a Mestercukrász, a teljes lakosságnál pedig az RTL Híradó volt. A TV2 műsorai közül a Tények és a Doktor Balaton érte el a legmagasabb nézőszámokat. Nézettségi szempontból az elmúlt héten visszaállt a világ rendje, már nem kavarták meg az er
júl. 19
18:48
A hazafias honvédelmi nevelésről beszélt Benkő Tibor Bátonyterenyén (Demokrata)
A honvédelmi miniszter megemlítette, hogy a Magyar Honvédségnél 2017-ben indították el a honvédelmi és haderőfejlesztési programot.
júl. 19
18:54
Ivással próbálta túlélni a járványt a magyar (Privátbankár)
Úgy tűnik, a magyar lakosság igyekezett belsőleg is fertőtleníteni a járvány harmadik hulláma alatt, a statisztikák szerint ugyanis a 2020-as első félévi adatokat messze túlszárnyalta idén az alkoholos italok forgalma.
júl. 19
18:54
Belső vizsgálat indul – túl sok a hiba a karbantartás után a Nyugati pályaudvaron (Adózóna)
Belső vizsgálatot indít a MÁV elnök-vezérigazgatója a Nyugati pályaudvar karbantartását követő meghibásodások miatt – közölte a vasúttársaság az MTI-vel hétfőn.
júl. 19
18:54
Varga Judit nem ismerte el, de nem is tagadta, hogy a Pegasust bevethették Magyarországon (444.hu)
„Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni” – mondta a Népszavának az izraeli kémszoftverről szóló hírekről.
júl. 19
19:00
Hollandiában home office-t javasolnak (Infostart)
Mark Rutte kormányfő szerint hiba volt az enyhítés.
júl. 19
19:06
Heti Horoszkóp - Hatalmas változás jön a csillagok szerint! (ProfitLine)
Heti horoszkópunk segítségével ma megtudhatod, hogy csillagjegyed alapján mire számíthatsz a hét folyamán a szerelem, a pénzügyek az egészség vagy épp a karriered területén. Lássuk, mit mutatnak a csillagok! Horoszkóp érvényessége: 2021. július 19. - 26. között.
júl. 19
19:06
Arthrosis - Akár naponta 7 perc testmozgás is elegendő lehet (WebBeteg)
Az ízületi porckopással (arthrosis) élő emberek ízületi fájdalmaktól szenvednek. Nem meglepő tehát, hogy a sportolásra csak nagyon nehezen tudják rávenni magukat. Pedig testmozgásra szükségük van, ugyanis ez elengedhetetlen panaszaik súlyosbodásának megelőzéséhez. Jó hír, hogy akár egy kevéske, de rendszeres testmozgás is elegendő lehet.
júl. 19
19:06
Visszafelé eltűnt a dél-koreai, aki az első fogyatékossággal élő ember, aki feljutott a 14 legmagasabb hegycsúcsra (444.hu)
Az 54 éves Kim Hong Bin kb. 7900 méter magasan tűnt el, délelőtt küldött vészjelzést.
júl. 19
19:06
A női szexualitás bibliája – A hét könyve: Úgy, ahogy vagy (Glamour)
A világtörténelem során először már elfogadott nyíltan a szexről és a női szexualitásról beszélni. De vajon tudunk is mindent az előbb említett témákról? Melyek a leggyakoribb tévhitek, és mi az, amiről szégyellünk beszélni? Megérkezett az utóbbi évek egyik legfontosabb könyve a témában, az Úgy, ahogy vagy!
júl. 19
19:06
A nézők szeme láttára esett össze holtan az ikonikus szlovák színész egy előadása végén (SzMo)
A jelenlévők szerint a népszerű művészen egészen a koncert végéig nem látszott, hogy bármi baja lenne.
júl. 19
19:06
Fiala Borcsa: Így lett belőlem Hannibal Lecter (WMN)
Így fosztott meg minket a járvány a legalapvetőbb, legjobban felismerhető emberi gesztustól. Úgyhogy itt az idő: pótoljunk be gyorsan mindent!
júl. 19
19:06
Bevallotta Colin Farrell, miért nem akart elhízni az új Batman-film Pingvinjéhez (Promotions)
Colin Farrell kövérítő jelmezt fog viselni, de ő maga nem hízlalta fel magát a szerephez - elárulta, hogy miért nem.
júl. 19
19:06
Elbocsátásokat ígér a közszférában a Momentum lámpavasazó képviselője (Demokrata)
Elbocsátásokat helyezett kilátásba Szarvas Koppány Bendegúz, a Momentum józsefvárosi önkormányzati képviselője.
júl. 19
19:12
Varga Judit: Magyarország hétpontos akciótervvel készül a vitákra (Infostart)
A jogállamisági jelentésről, az uniós helyreállítási alapról és az izraeli kémszoftver ügyéről is beszélt.
júl. 19
19:12
Közeleg az árhullám: a vízügy szerint Magyarországon nem lesz gond (Pénzcentrum)
A mostani dunai árhullám biztonsággal levezethető az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken - közölte az Országos Vízügyi Főfelügyelőség (OVF).
júl. 19
19:12
Melyik nevezetes európai város van a képen? Csak a lángeszű földrajztudorok jönnek rá (Femcafe)
Folytatjuk képzeletbeli barangolásunkat a vén kontinensen.
júl. 19
19:12
Harminc nagykövetség állt ki a szombati Pride mellett - Friss hírek 2021. július 19. 19:09 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/19/4768/
júl. 19
19:18
Lengyel és német alkotmánybíróság az EU-ról – hasonlóságok és különbségek (Infostart)
A lengyel alkotmánybíróság múlt heti döntése óta különösen gyakori a visszautalás a német alkotmánybíróság tavaly májusi döntésére, emlékeztetve arra is, hogy az utóbbi ugyan nagy figyelmet keltett, de nem váltott ki olyan szélsőséges reakciókat, mint most a lengyel testületé. „Kettős mérce” vagy más az ok?
júl. 19
19:18
Vízözön Érden: 100 mm csapadék hullott (Háziállat)
A fővárost és tágabb környezetét hajnal óta egymást érték a zivatarok.
júl. 19
19:18
Patkányok támadják a Teslákat, mutatjuk, hogy miért! (Autónavigátor)
A környezettudatosság fontos szemponttá vált a járműiparban, kimondottan pozitív ráadásul mindez abban a ritka esetben, ha még a gyártási költségeket
júl. 19
19:18
Ő volt az első magyar filmsztár, aki sikerei előtt pesti pályaudvarokon éjszakázott (Femcafe)
Jávor Pálnak nem indult könnyen az élete: mielőtt ő lett a nők ideálja, az első magyar filmsztár, egy igazi, tehetséges szívtipró és az egyik legkedveltebb magyar színész, bizony volt, hogy még egy szobára sem futotta neki, így pesti pályaudvarokon éjszakázott.
júl. 19
19:24
Véletlenül a vőlegény exének nevén szólították a menyasszonyt az esküvőn (SzMo)
Elég kínos jelenetek zajlottak le a lagzin, de nem kell aggódni, a pár végül összeházasodott.
júl. 19
19:24
„A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést” (Demokrata)
2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak – jelentette ki a belügyminiszter.
júl. 19
19:30
Víz alatt Budapest, kéthavi csapadék is lehullhat estig (Háziállat)
A nap folyamán már a sokadik zivatar érte el a fővárost hétfőn kora este – írja az Időkép. A reggeli zivatargóc nyomán leesett 50-100 mm csapadékkal együtt a mostani utánpótlás akár két havi mennyiséget is eredményezhet a nap végére. A rengeteg eső egy hidegcseppnek köszönhető, amely kedden elhagyja az országot, és mögötte már szárazabb levegő érk
júl. 19
19:36
Megkérdezték Pintér Sándort a kémbotrányról, a belügyminiszter ezt válaszolta (Menedzsment Fórum)
A belügyminiszter szerint az elmúlt bő tizenegy évben nem folytattak illegális megfigyelést a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok. Ugyanakkor kész elmenni a szakbizottság ülésére - ha lesz.
júl. 19
19:36
A téli olimpiai bajnokok üzentek a magyar olimpikonoknak (Infostart)
Már a pekingi téli olimpiára készülnek a rövid pályás gyorskorcsolyázók, de a nyári olimőiára utazó magyar sporttársaiknak küldtek videoüzenetet.
júl. 19
19:36
Nem sikerült túl jól a Nyugati felújítása: belső vizsgálatot indított a MÁV (Pénzcentrum)
Bár szombaton befejeződött az egyhónapos karbantartás, vasárnap hajnal óta több váltóállítási, biztosítóberendezési hiba nehezíti a forgalomszervezést a Nyugati pályaudvaron. A MÁV elnök-vezérigazgatója azonnal belső vizsgálatot rendel el a történtek okainak tisztázása érdekében.
júl. 19
19:36
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MVM Szerbia vezető energetikai kivitelezőjével (Növekedés)
Az MVM Csoport és a szerb Maneks Csoport, amely az Energotehnika Juzna Backa és Elektromontaza Kraljevo társaságok révén Szerbia egyik vezető energetikai kivitelező vállalata, 2021. július 15-én stratégiai együttműködési megállapodást írt alá.
júl. 19
19:42
Kémbotrány: Pintér Sándor szerint bő tizenegy éve nem végeztek illegális megfigyelés a nemzetbiztonsági szolgálatok (Privátbankár)
A belügyminiszter kész akár a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt is válaszolni a kérdésekre. Csakhogy a Fidesz szerint nincs szükség ilyen ülésre.
júl. 19
19:42
50 éve megjósolták, mikor jöhet el a ma ismert világunk vége - a dátum pedig vészesen közeleg? (Promotions)
A civilizáció életszínvonalának növekedése nem tartható egy idő után a modell szerint.
júl. 19
19:48
Merkely Béla nem mindenkinek ajánlja a harmadik oltást (Infostart)
Jöhet majd a junior-vakcina - mondta a Semmelweis Egyetem rektora, aki azt is elárulta, hogy mit kell figyelembe venni az oltások keverésénél.
júl. 19
19:54
Nem számít könnyű meccsre a Fradi edzője (Infostart)
Peter Stöger vezetőedző szerint amennyiben a Ferencváros a legjobbját nyújtja a litván bajnok Zalgiris Vilnius ellen, akkor tovább fog jutni a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójából.
júl. 19
19:54
Koronavírus: Hollandia sötétvörös, viszlát nyitás, üdv home office (Adózóna)
A továbbra is meredeken emelkedő holland koronavírus-fertőzési adatok miatt a hágai kormány hétfőn arra szólította fel állampolgárait, amennyiben megoldható dolgozzanak újra otthonról. Az ország egésze várhatóan sötétvörös besorolást kap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak (ECDC) a fertőzöttséget mutató térképén.
júl. 19
20:00
Lehallgatott CEU-s diák: „Nem lenne jó, ha ezt is úgy megúsznák, mint mindent” (444.hu)
Adrien átlagos egyetemista, aki köteleségének érezte, hogy kiálljon a CEU-ért. Egy tüntetésen őrizetbe vették, és a mai napig eljárás folyik ellene. A neve feltűnt a Pegasus-listán.
júl. 19
20:06
Itthon is hasít az NFT: a magyar művészvilágot is meghódítja ez az új befektetési forma? (Pénzcentrum)
Először került magyar múzeumi gyűjteménybe úgynevezett NFT-mű, a Barabási Albert-László által vezetett kutató és művész kollektíva (BarabásiLab) egyik hálózati munkájának formájában - közölte a Ludwig Múzeum
júl. 19
20:12
Eltűnt a kézujjak nélküli dél-koreai hegymászó (Demokrata)
Egy kézujjak nélküli dél-koreai férfi megmászta a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát, visszatérőben az utolsó csúcshódításról azonban eltűnt a férfi.
júl. 19
20:18
Rengeteg a beoltatlan olasz ember, ott is a kötelező oltásról megy a vita (Portfolio)
A koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről zajlik vita az olasz pártok között, miután a 12 év feletti lakosság 31 százaléka mostanáig egyetlen vakcinadózist sem kapott hétfői sajtójelentések szerint. Enrico Letta, a kormányzó, baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára a kötelező oltást szorgalmazta.
júl. 19
20:18
Pintér: A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést (SzMo)
A belügyminiszter kész válaszolni konkrét kérdésekre a Pegasus-ügyről a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén.
júl. 19
20:18
Évente 300 millió forinttal támogatja a kormány a DVTK-t (Demokrata)
A magyar kormány 2026-ig évente 300 millió forinttal támogatja a DVTK-t.
júl. 19
20:24
Pintér: 2010 óta a nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytattak illegális megfigyelést (444.hu)
A belügyminiszter azt írta, a konkrét kérdésekre az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén kész válaszolni.
júl. 19
20:24
Nem fogsz hinni a szemednek - videón a szavannává változott Velencei-tó (Promotions)
Szívszorító felvételek a kiszáradt Velencei tóról
júl. 19
20:30
Bő egyhavi mélypontra ütötték az olajat, több ok miatt fordult a kocka (Portfolio)
Több mint hat százalékkal csökkent, így másfél havi mélypontra került a kőolaj világpiaci ára azután, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és szövetségeseiket, köztük Oroszországot magában foglaló, OPEC+ néven emlegetett csoport vasárnap megállapodott a kitermelés növeléséről. A befektetők attól tartanak, hogy túlkínála
júl. 19
20:30
Egyre több magyar veszi kezébe egészségét: még adóvisszatérítést is kapnak (Pénzcentrum)
Egyre többen veszik saját kezükbe az egészségügyi öngondoskodás kérdését – derült ki a Pénztárszövetség első negyedéves eredményeiből. A hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások mellett tavaly és a 2021-es év első negyedévében a több mint 930 000 egészségpénztári tag 8 milliárd forintnyi egyéni befizetéssel gyarapította egészségügyi célú befizetései
júl. 19
20:30
Ezért fontos a fájdalom meghatározása (Hamu és Gyémánt)
A fájdalomnak lehetnek szubjektív és objektív komponensei is.
júl. 19
20:32
Egyetlen ajánlatot sem fogadott el az MNB a forintlikviditást nyújtó tenderén (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen nem fogadott el ajánlatot - közölte a jegybank a honlapján hétfőn.
júl. 19
20:42
Nascar: A héten megkezdik az újgenerációs autók leszállítását a csapatok számára (USAracing)
Pozitív eredménnyel zárult a Nascar független biztonsági paneljének értékelése, aminek révén a Cup Series csapatai...
júl. 19
20:48
Le lehet hallgatni egy újságírót törvényesen? (444.hu)
Vagy bármilyen civilt? Igen, lehet, de annak nagyon alapos oka kell, hogy legyen. És hogy tényleg az volt-e, utólag nagyon nehéz kideríteni. Ha viszont a kormányzati szervek illegálisan figyelnek meg valakit, akkor semmi esély sincs arra, hogy ez kiderüljön.
júl. 19
20:48
Hét évvel később született meg a hármasikrek két tagja, mégis kísérteties a hasonlóság köztük (SzMo)
Sokáig úgy tűnt, egyáltalán nem lehet gyermeke a brit nőnek, most mégis hármat nevelnek a férjével.
júl. 19
20:54
Adózatlan cigarettákat találtak közúti ellenőrzés során (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai két közúti ellenőrzésen is több száz doboz adózatlan cigarettát találtak, olvasható a NAV honlapján.

Keresés