Az élen végző, Vándor Róbert kormányozta hajó legénységének tagjai: Kalocsai Zsolt, Lange Péter, Bali István, Margitics Botond és Fekete András. 11 óra 42 perc 12 másodperc alatt teljesítették a távot.
Rengeteg példa volt már arra, amikor kiderült, hogy egy-egy influenszer bizony teljesen másképp néz ki a valóságban, mint az Instagramon. Hódi Pamela most megmutatta, ő mennyire szokta feljavítani a fotóit.
A technológiához valóhozzáférés durván kettéoszthatja a társadalmat, miközben a kereskedelmi vállalkozások lubickolnak a fogyasztók érzelmi és kognitív állapotának pontos feltérképezésében.
A MÁV-Start a 4. helyezést érte el az Európai Kerékpáros Szövetség (European Cyclist Federation) 2020-as, egész Európát átfogó vizsgálata során, amely a 2021-es „a Vasút Európai Éve” programhoz kapcsolódóan készült. Ezzel a kimagasló eredménnyel, a MÁV-Start olyan fontos európai szolgáltatókat előzött meg, mint ÖBB és a Deutsche Bahn.
Esztergagép marcangolt halálra egy középkorú férfit egy bátonyterenyei üzemben. S. László a Bors információi szerint évek óta az Elin Motoren kiváló dolgozója volt, aki naponta ingázott Felvidékről, hogy a munkáját elvégezhesse.
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában úgy vélekedett, a gyermekvédelmi törvény kapcsán "hirtelen nagyon korrupt" lett a kormány Brüsszel szemében.
Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorába beszélt a várható negyedik hullám érkezéséről, és ismételten hangsúlyozta a védőoltás fontosságát. Szóba került a kötelező oltások kérdése is.
Az Újpest hazai pályán 2-1-re nyert a liechtensteini Vaduz ellen csütörtökön, a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc első mérkőzésén.
Berg Judit ifjúsági krimije lett ebben a hónapban a kiemelt könyv a Szívünk rajta programban. Berg Judit évek óta az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai gyerekkönyvírónk, mi pedig most összeszedtünk róla öt érdekességet, amelyeket eddig talán nem tudtatok róla. Nyitókép: Valuska Gábor
Amerikában mínuszok, Európában pedig vegyes összkép jellemezte a kereskedést az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 2,5 százalékot, a kukorica 1,1 százalékot, a szójabab 1,9 százalékot, a repce pedig 3,2 százalékot vesztett értékéből. Kontinensünkön a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, míg a repce és a kukorica drágult.
A diplomaosztó sok mindent jelent: egy korszak végét, embert próbáló teljesítményt, barátságokat és érzelmek széles skáláját. De mi van azokkal a fiatalokkal, akiknek a Covid nem tette lehetővé ezt az ünnepélyt? És azokkal, akiknek igen, mégis ürességet éreznek?
A német „firmenauto” szakmai magazin tekintélyes kitüntetéseiért összesen 165 járműflotta-szakértő értékelte a német flottapiac legnagyobb darabszámban értékesített modelljei közül a legjobb cégautókat, majd szavazta meg 20 kategóriában a győzteseket. Hét díjnyertes modellsorozatával a ŠKODA AUTO a legsikeresebb gyártók közé tartozik, s ezzel a cse
Az irodalom nagyon fontos szerepet játszik a holokauszt emlékének megőrzésében. A túlélők visszaemlékezései lehetővé teszik, hogy az utókor is tisztában legyen az elkövetett bűnök és kegyetlenségek mértékével, és hogy megismerje azokat az embereket – nőket, férfiakat, gyerekeket, szülőket, nagyszülőket –, akik a népirtás áldozataivá váltak. Auschwi
Az első ”ON THE GO” újrahasznosítási kampány az „Every Can Counts” szervezésében egyidejűleg 16 országban hívta fel a figyelmet az italos dobozok újrahasznosításának fontosságára, melynek aktualitását a Környezetvédelmi Világnap adta. A kezdeményezés több mint 4 millió embert ért el Európában. Az aktivisták egyidőben 19 helyszínen, köztük Siófokon
Íme, tíz magyar egyéniség, akinek szerintünk a legtöbb esélye van arra, hogy aranyérmet szerezzen saját maga, avagy éppen válogatott csapata számára a tokiói olimpián.
A magyar rendőrök 21. századi színvonalú kényszerítő eszközöket használhatnak, köztük van a Taser X2 amerikai elektromos sokkoló is, amely kiválthatja a fegyverhasználatot, és ezzel életet menthet.
Az amerikai tőzsdéken mérsékelt pozitív elmozdulások voltak láthatóak tegnap, feljebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. Az emelkedés mértékét tompíthatta, hogy a heti új segélykérelmek száma váratlanul emelkedett. Emellett javában folyik a gyorsjelentési szezon, ma teszi közzé friss adatait többek között az American Express és a Schlum
A magyar töltött paprikának éppen ez a lényege, hogy a paprika zsenge és könnyed, ami valójában egyik nemzetnél sem tapasztalható - olvasható a HelloVidék péntek reggeli cikkében.
Nicole Kidmannek védjegye a gyönyörű hosszú haja, ennek ellenére olyan képet tett közzé a közösségi oldalán, amelyen meglehetősen rövid fürtökkel látható. Ti mit szóltok az eléggé éles váltáshoz?
Szerinte „nem tudják nem ideadni” a helyreállítási program pénzét, mert az „jár nekünk”. A Pegasus ügyről pedig Pintér Sándor belügyminiszter mindent elmondott már.
A 13. kerületet sokszor mint Budapest egyik legprogresszívebb kerületét tartják számon, így talán nem is olyan meglepő, hogy Vizafogó szívében, egy eredetileg beépítésre szánt telken végül egy majd’ egyhektáros ökopark fog nyílni.
Több mint egymilliárd forintból korszerűsítette nagykanizsai és gyáli áruházát a Spar, energiahatékonysági és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve - tájékoztatta a kereskedelmi cég csütörtökön az MTI-t.