A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a TOP-FISH 2001. horgászati nagykereskedővel szemben az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóinak feltételezett szankcionálása miatt.
Szombat délután rendezik a Budapest Pride felvonulást, este pedig a K&H mozdulj! futóestet, emiatt jelentős korlátozásokra kell számítani a fővárosban.
Közzétette a német beszerzésimenedzser-indexeket júliusra vonatkozóan az IHS Markit, és a friss adatok mind meghaladták az elemzői várakozásokat. A bmi-k alapján a német gazdaság rendkívül jó kondícióban van.
Bár a vendéglátóipart hónapokra maga alá temette a pandémiás helyzet, az érintettek kitartásának köszönhetően Budapesten újra virágzik a gasztronómia, azon belül is a bisztró kultúra. Minden igényünkre találhatunk megfelelő helyet a fővárosban - összegyűjtöttük három kedvencünket.
A legnépszerűbb szakok közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés szakirányai, a jogász, az általános orvos osztatlan képzés, valamint a pszichológia szak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit – írja honlapján a GVH.
Július 22.-én, eggel 9 órakor startolt el az 53. Kékszalag vitorlásverseny a Balatonon. A tó körül emiatt egész hétvégén nagy forgalomra lehet számítani.
A legnépszerűbb szakok közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés szakirányai, a jogász, az általános orvos osztatlan képzés, valamint a pszichológia szak.
A görögdinnye érési időszaka a virágok megtermékenyítésétől számítva hazánkban kb. 30-35 nap múlva kezdődik el. Fő szedési időszaka, szabadföldi körülmények között termesztve, július elejétől általában szeptemberig tart.
Az EasyJet a július–szeptemberi időszakban a járvány előtti kapacitásának 60 százalékát fogja repülni, mivel az európai kontinensen megindult az utazási kedv. A brit légitársaság közölte, hogy bizakodó a nyári és őszi keresletet illetően, a 2019. március–júniusi időszakhoz képest csak 17 százalékkal marad majd el az akkori kapacitáskihasználtságátó
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
A kriptopénzek egyik vélt hátránya az árfolyam ingadozás. A kriptovaluták értékei akár extrém kiugrásokat is produkálhatnak. A stabilcoinok ezt a problémát hivatottak orvosolni, mivel hosszú távon stabil értéket biztosítanak. A stablecoinok a kriptopénzek egy olyan osztálya, amelyeknek a célja az…
A pénteken közzétett adatok szerint Magyarországon 85 új fertőzöttet igazoltak. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma a járvány kezdete óta összesen továbbra is 30 020 fő.
Már több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, amelyet több mint 10 500 család már meg is kapott, a folyósított támogatások összege pedig meghaladta a 17 milliárd forintot - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.
A lakossági folyószámlahitel és hitelkártya termékek a moratórium 19 hónapja alatt valójában átalakultak hitelkeretből személyi hitellé. Ezért újra kell gondolni ezeknek a hiteleknek a futamidejét és a kamatozását is Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója szerint.
A Toyota Land Cruiser igazi legenda, így nem csoda, hogy a vadonatúj generáció bemutatkozását hatalmas érdeklődés övezte. Noha ez szerencsére soha nem mocskolta be igazán a márka hírnevét, de kétségtelen, hogy az alvilág berkein belül is igen népszerű a Land Cruiser – és a Hilux is. A gyáriak pedig természetesen tisztában vannak ezzel, és minden er
Elkerülhetetlen, hogy a Nyugat-Európában már egyértelműen elindult negyedik járványhullám Magyarországra is begyűrűzzön, de egyelőre nem tervez a kormány szigorításokat a külföldi határátlépéseknél és nyaralásoknál – jelezte ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor kormányfő. Idehaza friss adatok szerint egyhavi csúcsra, 85 főre ugrott az új fert
Közzétette negyedéves vezetői hangulat indexét (LVHI) a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO). A jelentésből kiderül, hogy a piaci szereplők évek óta nem látott optimizmussal néznek az előttük álló negyedévre.
Folyamatosan csökken a nyilvános telefonfülkék száma, de még mindig rendszeresen használják azokat, havonta átlagosan ötven hívást indítanak egy-egy nyilvános készülékről.
Vannak durva fejtörők a neten, amelyekbe a legtöbb vállalkozónak beletörik a bicskája. A következő is ilyen - egy egyszerű találós kérdésre kell válaszolni helyesen, de senki nem jön rá a megoldásra. Te igen?
Az egy kárra jutó átlagos összeg emelkedése évek óta tartó tendencia Magyarországon, ami részben a szervizek rezsióradíjainak emelkedéséből, részben pedig abból adódik, hogy a forgalomban lévő járművek is egyre értékesebbek.
Rengeteg viszontagság után végre elkészült Oszter Sándor tava Diósjenőn. Az ügy a bíróság előtt is volt, a lakosság is tiltakozott ellene, de most végre végleges állapotába kerülhetett. Egyesek szerint a település éke lett, mások még mindig ágálnak ellene.
Nem sikerült jól a rangsorolóverseny a magyar olimpiai küldöttség második szereplőjének, az íjász Balogh Mátyásnak. A Malév SE 21 éves ötkarikás újonca a 64-es mezőny hatvanegyedik helyén végzett 632 kőrös teljesítménnyel.
Gomolyfelhős, napos idő várható, helyenként azonban összeállhatnak a gomolyfelhők, sőt a nap első felében az északkeleti megyékben még erősen felhős vagy borult területek is lehetnek. Maximum néhol lehet futó zápor, esetleg délután a nyugati határszélre egy-egy zivatar besodródhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb na
A legnépszerűbb szakok közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés szakirányai, a jogász, az általános orvos osztatlan képzés, valamint a pszichológia szak.
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus-járványnak, de újabb 85 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 588 272 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 357 511-en már a második adag vakcinát is megkapták.