A vízilabdatorna egyik legnagyobb szenzációját a magyar női vízilabda-válogatott szolgáltatta azzal, hogy 10-9-re legyőzte az Egyesült Államokat. Azt a csapatot, amely 13 éve nem kapott ki világversenyen. Óriási, világraszóló eredmény.
Az amerikai tőzsdék mínuszban zártak tegnap, lejjebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. A befektetők ismét aggódnak a koronavírus-járvány terjedése miatt, illetve ma tartja kamatdöntő ülését az amerikai jegybank, ami további bizonytalanságot okoz. Az ázsiai piacokon többnyire negatív teljesítmények láthatóak, míg Európában vegyesen alak
Természetes vizeink és halállományuk nemzeti kincs, ezért azok megóvása és fenntarthatóságának biztosítása a halgazdálkodási hatóság kiemelt feladata. Milyen szabálysértések történtek, illetve mekkora bírságot szabtak ki a hatóságok? Mely fajták telepítéséért üthetjük meg a bokánkat? Ennek járt utána a HelloVidék a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági
Jelentőfelület a Nébihnél, 5 napos ügykezelés, egész éves irtási kötelezettség, 10 000-5 000 000 forintos bírság. Vannak persze súlyosító és enyhítő körülmények is.
Kétség sem fér hozzá, a Daalarna ruhái között minden menyasszony talál kedvére valót. De hogyan készülnek a csodálatos ruhaköltemények és mitől különleges a munkafolyamat a budapesti szalonban?
Kazahsztán magas búzakészlete és az Oroszországból származó gabonaimport támogatni fogja az ellátást ebben a szezonban az elemzők szerint a közép-ázsiai országban. A Kazahsztán egyes részeiben bekövetkezett aszály csökkentette a 2021-es búzatermésre vonatkozó becsléseit.
Feltételes szállítási szerződést írt alá 40 Mercedes eCitaro típusú elektromos autóbusz beszerzéséről kedden a Volánbusz Zrt. az Omnibus Hungária Kft. és az INTER TRACTION ELECTRICS Kft.. A közlekedési vállalat az idén tavasszal 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be pályázatokat a Zöld Busz Programban, és kiírta a feltételes közbeszerzés
A nyár végével, augusztus 11-én egy új online előadás-sorozat indul a YouTube csatornánkon, Trendelő néven. Ez az új rovat azoknak nyújt segítséget, akik a kereskedésben kihívásokkal szembesültek és a tudásukat gyarapítanák. A Trendelő egy online előadássorozat, ahol tapasztalt kereskedők dolgoznak…
Már zajlanak az egyeztetések a kormány és a munkaadók között a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről – erről beszélt a Világgazdaság mai számában Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
Charles Dickens lenyűgöző londoni otthonában, a Doughty Street 48-ban írta meg több fontos művét, például a Twist Olivért és A Pickwick Klubot. Itt született meg első és második gyereke is. Egy szuper videó révén most mi is „körbejárhatjuk” a házat, amely ma múzeumként működik, és ahol az író számos személyes tárgya látható.
A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István agrárminiszter.
A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.
Még meg sem jelent az iPhone 13-as széria, de már záporoznak a hírek a 14-es szériáról is. Ezúttal azt derülhetett ki, milyen anyagból készülnek. Az amerikai cég eddig is arról volt híres, hogy prémium készülékeket gyárt minden tekintetben és ezt tovább növelheti. Kínai pletykák szerint az iPhone 14 Pro készülékek titán ötvözetet kaphatnak, így kön
Hosszú Katinka a 400 vegyesen elért ötödik hely után 200 vegyesen a hetedik pozícióban zárt a tokiói olimpián. A 200 pillangótól visszalépett, de háton rajthoz áll.
A szünidőben sem pihen, az idegenforgalmi főszezonban a turizmus újraindulásához igazodva csoportosította át erőit a fogyasztóvédelem. A szeptember végéig tartó országos ellenőrzés a boltok mellett a vendéglátóhelyeken próbavásárlásokkal is védi a nyaraló családok, vakációzó fiatalok érdekeit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által
A magyar női vízilabda-válogatott tagjai, beleértve Bíró Attila szövetségi kapitányt, boldogan, de mértéktartóan nyilatkoztak az Egyesült Államok elleni nagyszerű, 10–9-es diadal után.
A vártnál jobb második negyedéves profitszámokat tett közzé a Deutsche Bank, annak ellenére, hogy a befektetési banki bevétele csökkent és felmerült pár váratlan költségelem is. A társaság részvényeinek árfolyama egyelőre nem mutat nagy elmozdulást a nyitás előtti kereskedésben.
A döntésről szóló közleményben indoklásként hivatkozott paragrafus arra utal, hogy az érintettek jogsértően, valótlan adatok közlésével, adatok, tények elhallgatásával szerezték meg állampolgárságukat.
A Hold délelőtt már a Kos jegyében jár, a Merkúr reggel belép az Oroszlánba, ahonnan csak augusztus 11-én távozik, de ma még a Jupiter is visszalép a Halakból a Vízöntőbe. A Kos-Hold feltölti energiakészleteinket, az Oroszlán-Merkúr jóvoltából pedig joggal bízhatunk képességeinkben.
Összesen 4566 telek, 6408 hektárnyi terület cserélt gazdát tavaly Bajorországban az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ezek összesen 410 millió euró értékben cseréltek gazdát.
2021. július közepétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor „Tárolt termény, élelmiszer és termék kártevők” című könyve. A munka az Inform Kiadó és Nyomda Kft. gondozásában az Adama Hungary Zrt. és a Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének kiemelt támogatásával valósult meg.
A szerotonin egy kémiai hírvivő, amelyről úgy gondolják, hogy hangulatstabilizátorként működik. Segít az egészséges alvásminták kialakításában, valamint a hangulat fokozásában. Íme, öt étel, amellyel növelheted a szerotoninszinted!
Három meccset vívott a dzsúdós Tóth Krisztián a férfi dzsúdósok 90 kg-os kategóriájában. Ebből kettőt ipponnal nyert meg, a menekült válogatottban szereplő, Brazíliában élő ghánait, Popole Misengát, majd a japán Szojcsihiro Mukait. A harmadikban hosszabbításban kapott ki a német Eduard Trippeltől, így nem jutott a negyeddöntőbe, viszont a vigaszágo
A tegnapi 30 bázispontos kamatemelés, majd a Magyar Nemzet Bank sajtótájékoztatójának szigorú hangvétele után a forint tegnap jelentősen erősödött, és a ma reggeli órákban is felülteljesítő a régiós devizákhoz képest.
Noha a kiskategória képviselői mondhatni haldokolnak, köszönhetően a szigorú kibocsátási normák eredményezte méregdrága műszaki megoldásoknak, úgy tűnik, nem maradunk apróságok nélkül a piacon, hiszen emelt hasmagassággal (és elektromos hajtással?) továbbra is mindent el lehet adni. A Jeep az elmúlt években szépen bővítette kínálatát, és az is bizt