A nyár végével, augusztus 11-én egy új online előadás-sorozat indul a YouTube csatornánkon, Trendelő néven. Ez az új rovat azoknak nyújt segítséget, akik a kereskedésben kihívásokkal szembesültek és a tudásukat gyarapítanák. A Trendelő egy online előadássorozat, ahol tapasztalt kereskedők dolgoznak…
Már zajlanak az egyeztetések a kormány és a munkaadók között a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről – erről beszélt a Világgazdaság mai számában Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
Charles Dickens lenyűgöző londoni otthonában, a Doughty Street 48-ban írta meg több fontos művét, például a Twist Olivért és A Pickwick Klubot. Itt született meg első és második gyereke is. Egy szuper videó révén most mi is „körbejárhatjuk” a házat, amely ma múzeumként működik, és ahol az író számos személyes tárgya látható.
Megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfa augusztus 1-jével az elviteles vagyházhoz szállított ételek és italok esetében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István agrárminiszter.
A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.
Még meg sem jelent az iPhone 13-as széria, de már záporoznak a hírek a 14-es szériáról is. Ezúttal azt derülhetett ki, milyen anyagból készülnek. Az amerikai cég eddig is arról volt híres, hogy prémium készülékeket gyárt minden tekintetben és ezt tovább növelheti. Kínai pletykák szerint az iPhone 14 Pro készülékek titán ötvözetet kaphatnak, így kön
Hosszú Katinka a 400 vegyesen elért ötödik hely után 200 vegyesen a hetedik pozícióban zárt a tokiói olimpián. A 200 pillangótól visszalépett, de háton rajthoz áll.
Az OTP felelt a BÉT forgalmának közel 70 százalékáért, de az összforgalom is emelkedett az előző napokhoz képest, 8 milliárd forint felett zárt, kérdés, hogy ez a kamatdöntésnek szóló kiugró aktivitás, vagy lassan hivatalosan is vége az uborkaszezonnak. Technikai szempontból továbbra sem fest jól a grafikon, ha azonban valóban megélénkül a vételi k
Jelentősen megugrott idén a hibrid hajtású személyautók eladási aránya Magyarországon: az első félévben forgalomba helyezett 64 800 autónak már 43 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, szemben a tavaly tapasztalt 27 százalékkal.
A szünidőben sem pihen, az idegenforgalmi főszezonban a turizmus újraindulásához igazodva csoportosította át erőit a fogyasztóvédelem. A szeptember végéig tartó országos ellenőrzés a boltok mellett a vendéglátóhelyeken próbavásárlásokkal is védi a nyaraló családok, vakációzó fiatalok érdekeit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által
A magyar női vízilabda-válogatott tagjai, beleértve Bíró Attila szövetségi kapitányt, boldogan, de mértéktartóan nyilatkoztak az Egyesült Államok elleni nagyszerű, 10–9-es diadal után.
A vártnál jobb második negyedéves profitszámokat tett közzé a Deutsche Bank, annak ellenére, hogy a befektetési banki bevétele csökkent és felmerült pár váratlan költségelem is. A társaság részvényeinek árfolyama egyelőre nem mutat nagy elmozdulást a nyitás előtti kereskedésben.
A döntésről szóló közleményben indoklásként hivatkozott paragrafus arra utal, hogy az érintettek jogsértően, valótlan adatok közlésével, adatok, tények elhallgatásával szerezték meg állampolgárságukat.
A Hold délelőtt már a Kos jegyében jár, a Merkúr reggel belép az Oroszlánba, ahonnan csak augusztus 11-én távozik, de ma még a Jupiter is visszalép a Halakból a Vízöntőbe. A Kos-Hold feltölti energiakészleteinket, az Oroszlán-Merkúr jóvoltából pedig joggal bízhatunk képességeinkben.
Összesen 4566 telek, 6408 hektárnyi terület cserélt gazdát tavaly Bajorországban az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ezek összesen 410 millió euró értékben cseréltek gazdát.
Azzal, hogy hétfőn a grafikon nem volt képes megtartani a napközbeni emelkedést, hanem egy hosszabb felső kanóccal zárt, lendületet adott az eladóknak, tegnap pedig 0,5%-os csökkenés mellett 2338 forinton zárt a jegyzés, amely így jelenleg az EMA(50)-es mozgóátlag támaszát teszteli a grafikon. A fordulat úgy tűnik, hogy egyelőre várat magára, és a
2021. július közepétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor „Tárolt termény, élelmiszer és termék kártevők” című könyve. A munka az Inform Kiadó és Nyomda Kft. gondozásában az Adama Hungary Zrt. és a Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének kiemelt támogatásával valósult meg.
Egyelőre megmenekült az OTP attól, hogy a 15500 forintos támaszszintet áttörje a részvény árfolyama, de ahhoz a következő napok jó teljesítménye is kell, hogy fordulatról beszélhessünk. Technikai szempontból még tornyosuló akadály az 50 napos mozgóátlag mozgóátlag, amit egyelőre még nem sikerült áttörni, de fundamentális oldalról kedvezőbbek az OTP
A szerotonin egy kémiai hírvivő, amelyről úgy gondolják, hogy hangulatstabilizátorként működik. Segít az egészséges alvásminták kialakításában, valamint a hangulat fokozásában. Íme, öt étel, amellyel növelheted a szerotoninszinted!
Bár egy felfelé tartó gappel nyitott a részvény árfolyama, nem sikerült a jó kezdést kihasználni, és nap végére újra mínuszban zárt a papír. Technikai szempontból mind a középső Bollinger-szalag, mind az EMA(50)-es mozgóátlag szorítja lefelé a grafikont, így egyelőre semmiképpen nem várnék fordulatot a napokban. Támasz: 7900 forintos szint Ellenáll
Három meccset vívott a dzsúdós Tóth Krisztián a férfi dzsúdósok 90 kg-os kategóriájában. Ebből kettőt ipponnal nyert meg, a menekült válogatottban szereplő, Brazíliában élő ghánait, Popole Misengát, majd a japán Szojcsihiro Mukait. A harmadikban hosszabbításban kapott ki a német Eduard Trippeltől, így nem jutott a negyeddöntőbe, viszont a vigaszágo
A tegnapi 30 bázispontos kamatemelés, majd a Magyar Nemzet Bank sajtótájékoztatójának szigorú hangvétele után a forint tegnap jelentősen erősödött, és a ma reggeli órákban is felülteljesítő a régiós devizákhoz képest.
Noha a kiskategória képviselői mondhatni haldokolnak, köszönhetően a szigorú kibocsátási normák eredményezte méregdrága műszaki megoldásoknak, úgy tűnik, nem maradunk apróságok nélkül a piacon, hiszen emelt hasmagassággal (és elektromos hajtással?) továbbra is mindent el lehet adni. A Jeep az elmúlt években szépen bővítette kínálatát, és az is bizt