2021. július 7. szerda

júl. 7
7:51
Klímavédelmi reform jön az Európai Unióban, vannak, akik ingyenes kvótákat kaphatnak (Portfolio)
Az Európai Unió iparvállalatai 2035-ig kaphatnak ingyenesen szén-dioxid-kvótákat, de csökkentett mértékben, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az Európai Bizottság által fokozatosan bevezetni kívánt klímapolitikai reformtervezetre hivatkozva.
júl. 7
7:51
Egészen elképesztő showt produkált Chiellini a tizenegyesek előtt (ATV)
Tizenegyespárbaj döntötte el a tegnapi olasz-spanyol Eb-mérkőzést. A párbaj előtti térfélsorsolás pedig az olasz csapatkapitánynak, Giorgio Chiellininek köszönhetően meglehetősen szórakoztatóra sikerült.
júl. 7
7:51
Hány évig maradhat a szamóca egy helyen? Hogyan és mikor szaporítsam? (Agrofórum)
A szamóca töveit általában háromévente szükséges új helyre telepítenünk, hiszen ezen időtartam alatt a növények meglehetősen elöregednek, ritkulnak, valamint termésmennyiségük is lecsökken. Mindezek mellett a talaj tápanyagkészlete egyaránt kimerül, valamint a gyomok, kártevők és kórokozók is felszaporodhatnak az adott területen.
júl. 7
7:51
Hibásan működött a posta váminformatikai rendszere: kártalanítják az ügyfeleket (Mínuszos)
Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra szükség volt. Amennyiben bármely ügyfélnek ebből kára származott, kártalanítják – közölte a Magyar Posta. Az első napokban a Magyar Postához tízezres nagyságrendben érkeztek az unión kívülről küld
júl. 7
7:54
Jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla a lúgos orvos ügyében: Több tízmilliót kell fizetnie Renner Erikának (Nyugati Fény)
Bene Krisztiánnak 15 napja van arra, hogy kifizesse a 25 millió forintos kártérítést.
júl. 7
7:57
Megemelték a nyári diákmunka program keretösszegét (Adózóna)
Már az első héten a húszezret közelítette a nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelték – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért fe
júl. 7
7:57
Új vezérigazgató-helyettest választott az Opus (Portfolio)
Társaságirányításért felelős vezérigazgató-helyettest választott az Opus július 1-i hatállyal – tette közzé a társaság.
júl. 7
7:57
Időjárás: pokoli forróság jön, ezekben a megyékben lesz a legdurvább a helyzet (Háziállat)
A szerdai időjárás meleg és száraz lesz, az időjárás-előrejelzés szerint akár 38 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
júl. 7
8:00
Baranyi Krisztina: A szakmázás ugye bolsevik trükk (Mandiner)
Az lesz a Pinceszínház igazgatója, aki a Fidesznek kedves, változás leszavazva.
júl. 7
8:03
Komoly döntést hozott Schobert Lara: nagy tervei vannak (Blikk)
Bár a mesés Santorini szigetén is nyaralhatott volna a családjával, Schobert Lara inkább úgy döntött, szülei boltjában dolgozik, amíg ők Görögországban vannak.
júl. 7
8:03
Megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét (ProfitLine)
Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolit
júl. 7
8:03
Rossz hír érkezett a delta variáns terjedési képességéről Kínából (Portfolio)
A koronavírus delta variánsával való fertőzöttség átadása nagyobb arányban történik még a tünetmentes időszakban, mint a korábbi járványperiódusokban, de maga a lappangási időszak rövidebb – derül ki egy minap publikált hivatalos kínai egészségügyi hatósági jelentésből.
júl. 7
8:06
Ezeket a teniszkönyveket pörgesd a Fucsovics-Djokovic összecsapás előtt! (Könyves Magazin)
Fucsovics Márton ma a világelső Novak Djokovic ellen lép pályára a wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjében, ahol előzetes ígérete szerint próbálja majd a legjobbját nyújtani. Ha nemcsak nézni szeretitek a teniszt, de szívesen olvastok is róla, mutatunk öt könyvet!
júl. 7
8:06
Bayer számon kéri Ruttén a holland sajtó helyzetét (Mandiner)
„Újságírókat lőnek le Hollandiában, és nekünk jártatod a szádat?!” – írta közösségi oldalán a publicista.
júl. 7
8:09
Akkora az érdeklődés, hogy máris megemelte a kormány a nyári diákmunka program keretösszegét (Portfolio)
Már az első héten a húszezret közelítette a program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, így a kiemelt érdeklődésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte a kormány - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős áll
júl. 7
8:09
Kegyelmet adni a megbocsáthatatlannak – Mindig, minden körülmények között? (WMN)
Ha nem vagyunk képesek a megbocsátásra, azzal megnehezítjük az életünket?
júl. 7
8:09
Megtalálták Leonardo da Vinci ma is élő rokonait (Hamu és Gyémánt)
Egy évtizede tartó kutatás eredményét mutatták be egy új tanulmányban, amelyben kutatók Leonardo da Vinci DNS-ét elemezték, hogy felkutassák leszármazottait.
júl. 7
8:12
Összeáll a Bugatti és a Rimac, az új vállalat egyesíti a tradíciót és a jövőt (Igényesférfi.hu)
A Porsche 2018-tól érdekelt a Rimac Automobili sikerében, jelenleg 24 százalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban és 45 százalékkal az új koncepcióban - a Bugatti-Rimac fennmaradó 55 százaléka a Rimac kezében van.
júl. 7
8:15
Hírösszefoglaló: Andy Vajna álma elveszni látszik (Blikk)
Íme, szerda reggeli hírősszefoglalónk: összeszedtük a legfontosabb reggeli történéseket, hogy ne kelljen keresnie!
júl. 7
8:15
Életmentők lehetnek: két új gyógyszer is bevethető a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeknél – Ezt mondja a Who (Blikk)
A WHO által engedélyezett két új gyógyszer akár életeket is menthet, használatukkal lényegesen csökkent a súlyos állapotban lévő fertőzötteknél a halálozási arány.
júl. 7
8:15
Fekete-Győr: Orbán Viktor „gyáva” (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor nem megy el Strasbourgba az EP-vitára, amit a pedofilellenes törvényről rendeznek.
júl. 7
8:15
Döbbenet: megszólalt egy gyerekjáték, amit mondott, az minden szülő rémálma (Promotions)
Az anyuka azonnal lesokkolt, amikor meghallotta a játék énekét.
júl. 7
8:15
Világnézeti harc folyik (Demokrata)
A nyugati szabályozások liberális szelleműek, az eljárásrendet tekintve azonban kifejezetten diktatórikusak – mondta Győri Enikő EP-képviselő a Demokratának.
júl. 7
8:18
Knausgård a saját családja és Hitler történetét írta meg egy kötetben (Könyves Magazin)
A Harcok című hatodik kötettel zárul Karl Ove Knausgård egyedülálló önéletrajzi regényfolyama, amelyben a szerző nemcsak a saját családjáról, de Hitlerről, Paul Celanról és Leonardo da Vinciről is ír. Mutatunk egy részt a kötetből! Nyitókép: Valuska Gábor
júl. 7
8:18
Orbán Viktor nem vesz részt a melegellenes pedofiltörvényről szóló EP-vitán (SzMo)
A Fidesz két európai parlamenti képviselője fog felszólalni a vitán, a miniszterelnök nem.
júl. 7
8:18
Megoldódhat a konténerhiány (Transpack)
A konténerhiány miatt a kínai gyártók növelik a termelést, s vissza kívánják vinni a külföldön lévő üres konténereket.
júl. 7
8:21
Időjárás: pokoli forróság jön, ezekben a megyékben lesz a legdurvább a helyzet (Blikk)
A szerdai időjárás meleg és száraz lesz, az időjárás-előrejelzés szerint akár 38 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet.
júl. 7
8:21
Dél-Koreában a negyedik hullámtól tartanak (Infostart)
Az országban féléves csúcsra emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
júl. 7
8:21
Emelkedéssel indulhat a nap a tőzsdéken, lefelé korrigál az olaj (Portfolio)
Vegyes teljesítmény volt látható az amerikai tőzsdéken tegnap, a Dow Jones és az S&P 500 lejjebb került, míg a Nasdaq emelkedett. Jól teljesítettek a technológiai részvények, amely részben a továbbra is csökkenő amerikai államkötvényhozamoknak köszönhető. Ellenben az olajtársaságok és a bankok gyengébben szerepeltek. Az ázsiai piacokon felemás telj
júl. 7
8:21
Újabb autópálya épül Magyarországon: örülhetnek a Balatonra siető autósok (Pénzcentrum)
Hamarosan várhatóan elfelejthetjük a balatonszentgyörgyi közlekedési dugókat a nyári szezonban, a 76-os számú főúton áthaladó forgalom korábban rengeteg bosszúságot okozott az ott élőknek. A személyautók mellett ugyanis több száz nehéz jármű, illetve kamion hajtott végig a településen. Többek között erre készült megoldási alternatívaként az M76-os
júl. 7
8:21
Láng Zsolt nem érti, a főváros miért nem bocsátja rendelkezésre a Lánchidat augusztus 20-ra, Karácsony egy fotóval reagált (444.hu)
Nem lesz fényhajó.
júl. 7
8:21
Elvesztette lendületét a kínai járműpiac (autopro)
Júniusban több, mint 16 százalékkal kevesebb járművet értékesítettek, mint egy évvel korábban.
júl. 7
8:21
Twitterező robot fricskázza a mobilozó politikusokat (Bitport)
Digitális installációként aposztrofálta készítője azt a gépi látásra épülő algoritmust, amely csak azért van, hogy rajtakapja a flamand parlament nyilvános ülésein a telefonjukba feledkező honatyákat.
júl. 7
8:24
Kövér László: óriási fejlődésen ment át a vajdasági magyar közösség (Demokrata)
Kövér László kétnapos szerbiai látogatását összegezte.
júl. 7
8:24
A lengyel CynkoMet új trágyaszórója (GépMax)
A Zeus fantázianévre keresztelt kijuttatóeszköz láncos-kaparóléces lehordószerkezetű.
júl. 7
8:27
Kivezetnék a kínai Twittert a tőzsdéről, a hírre elszállt az árfolyama (Portfolio)
A Nasdaqon jegyzett, kínai Twitternek is nevezett Weibo elnöke és egy kínai állami befektető azt tervezi, hogy magánkézbe adja, tudta meg a Reuters. A hír megjelenése után a Weibo részvényárfolyama már több mint 50 százalék pluszban is állt.
júl. 7
8:27
Karácsony Gergely nem csinál titkot abból, hogy hentesnél járt (ATV)
Soroksáron, Hentes Kálmán Húsboltjában járt Karácsony Gergely – derült ki a főpolgármester Facebook-oldaláról. A miniszterelnök-jelöltnek minden nagyon ízlett, csak ajánlani tudja a helyet.
júl. 7
8:27
A meteorológusok az elkövetkezendő két napra riasztást adtak ki a hőség miatt (Háziállat)
Nyitókép: TASR/Pavol Zachar   A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet az elkövetkezendő két napra riasztást adott ki a hőség miatt Nyugat- és Dél-Szlovákiára.   A hőmérséklet néhány helyen a 35 Celsius-fokot is elérheti.   Az intézet július 6-án, kedden 14.00 órától 18.00 óráig elsőfokú riasztást adott ki 15 járásra. Ezek közé a járások közé tartozik
júl. 7
8:27
Eljött az igazság pillanata – érkeznek a médiás és ügynökségi toplisták (MMonline)
Hogyan előzte meg a Mediaworks a legnagyobb televíziós cégeket, miért csökkent többmilliárd forinttal a Top30 médiavállalat összesített nyeresége, hányszorosa a legnagyobb médiaügynökség forgalma a második számú piaci szereplőnek – többek között ezek is kiderülnek a Marketing&Media magazin legújabb számából. Az mmonline.hu-n a következő napokban tö
júl. 7
8:30
Systiva® Kontroll – biztonságra tervezve (Agrárágazat)
A Systiva® az első vetőmagra felvitt lombvédelmi kezelés.
júl. 7
8:30
A síklapú tárcsa, avagy a művelőtárcsa formája számít (Mezőhír)
Väderstad Carrier: a művelőtárcsa formája számít.
júl. 7
8:30
Fekete-Győr legyávázta Orbán Viktort (Mandiner)
A Momentum elnöke egyetlen szóba sűrítette mondanivalóját.
júl. 7
8:30
28 százalékkal nőtt az új autók eladása Európa második legnagyobb piacán (Autószektor)
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) hétfőn azt közölte, hogy idén júniusban 186 ezer 128 autót értékesítettek az egy évvel korábbi 145 ezer 377 után. A koronavírus-járvány megfékezését célzó, tavaly március végén életbe léptetett korlátozó rendelkezések alapján az autókereskedéseknek is zárva kellett tartaniuk, és csak júniustól
júl. 7
8:33
Izgalmak Wimbledontól a Wembley-ig - sport a tévében (Infostart)
Kiderül, ki lesz az olaszok ellenfele az Eb-döntőben, és azt is meglátjuk, sikerül-e a bravúr Fucsovics Mártonnak Novak Djokovic ellen.
júl. 7
8:33
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja (ProfitLine)
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja - közölte honlapján kedd este az atomerőmű.
júl. 7
8:33
Ezeket az ügyfeleket kártalanítja a Magyar Posta: nem volt 100 százalékos az átállás (Pénzcentrum)
Július 1-jén elindult a posta váminformatikai rendszere, amely az első napok tapasztalatai alapján ugyan összességében jól működik, de kisebb korrekcióra szükség volt. Amennyiben bármely ügyfélnek ebből kára származott, kártalanítják - közölte a Magyar Posta
júl. 7
8:33
Durván magasra emelkedhet a hőmérséklet – életbe lépett a riasztás (Háziállat)
Országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 7
8:36
Terhesen rendezte első előadását a cigány rendezőnő – A legjobb szabadtéri ifjúsági program (Femcafe)
Boda-Novy Emíliát már ismerheti a független színházi közönség Lovas Emília néven. A színésznő közben férjhez ment, első rendezését férje jegyzi íróként.
júl. 7
8:36
Súlyos covidosoknak is életmentő lehet a WHO által javasolt két új gyógyszer (Forbes)
Eredetileg mindkét szert a reumatoid artritisz kezelésére fejlesztették ki.
júl. 7
8:39
Újabb milliárdokat ad a kormány a tömeges bevándorlás kezelésére (Privátbankár)
A kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg az előirányzat túllépését jóváhagyó kormányhatározat.

Keresés