Vadai Ágnes, Harangozó Tamás és Lukács László még pénteken adott ki közleményt arról, hogy Kövér László házelnökhöz fordulnak azért, hogy szólítsa fel Kósa Lajost a Honvédelmi bizottság ülésének mielőbbi összehívására.
Nagyjából 400 ezer idős ember még nincs beoltva a koronavírus ellen, ők vannak leginkább kitéve a fertőzés súlyos lefolyásának - hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu pénteken, hozzátéve, hogy Magyarországon a 2,5 millió 60 évnél idősebb ember 84 százalékát már beoltották a koronavírus ellen, sokan már a harmadik vakcinát is megkapták.
Tavaly majdnem húsz százalékkal kevesebb tranzakció köttetett, mint a pandémia előtti utolsó békeévben. Budapest különösen megszenvedte a csökkenést, ahol nem csak a vírus, hanem a magas árak is visszafogták keresletet, így a trend 2015 óta tartósan negatív irányú: a fővárosban értékesített ingatlanok száma négy év alatt 40 százalékkal csökkent.
Helyi lapértesülések szerint a svájci titkosszolgálat is használhatta az izraeli kémszoftvert, legalábbis terror- és kémelhárítási céllal. A világ számos más országában – köztük Magyarországon is – viszont újságírók, cégvezetők és politikusok ellen is bevetették a Pegasust a korábban megjelent tényfeltáró cikkek szerint.
Az asszony 77 éven át várta vissza katona kedvesét Indiából, nem tudta, hogy meghalt-e, vagy csak elfeledte őt. Egy hajóroncsban talált levélből aztán 99 évesen megtudta az igazságot:
Az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Adminisztráció (NOAA) szerint júliusban volt a legmelegebb a Földön a mérések kezdete óta, különösen az északi féltekén volt nagy a hőség.
Az alvás az ember életétől elválaszthatatlan folyamat, melynek zavarai jelentősen rontják az életminőséget, negatívan befolyásolják a társas kapcsolatokat, a munkabírást.
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.
Miközben hazánk északnyugati fele, kétharmada az elmúlt napokban, hetekben többször is megázott és a talajban van több-kevesebb nedvesség, a délkeleti területeken igen súlyos az aszály. Márpedig hétfőig jelentős csapadék nem várható, arrafelé a baj tovább fokozódik az öntözés nélküli szántóföldi kultúrákban.
A Sophos új kutatást tett közzé, amely részletezi, hogy a kalózszoftvernek álcázott tolvajprogram hogyan szerez kriptovalutákat és információkat, miközben káros tartalmakat helyez el a célzott rendszereken, például kriptobányász eszközöket.
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.
Több mint 75 milliárd dolláros márkaértékkel a Louis Vuitton a világ legértékesebb luxusmárkája idén. A legújabb adatok szerint a luxusszegmens 34 százalékos éves növekedést ért el márkaértékben 2021-ben, javarészt francia és olasz brandek dominálják a listát.
A friss házas Rácz Jenő "lefogyasztása" kapcsán vendégeskedett Schobert Norbi egy reggeli beszélgetős műsorban. A fitneszguru ismét meglepő kijelentéseket tett: ezúttal a kigyúrt külföldi sztárokat véleményezte.
Pár napja mutatta be legújabb készülékét a Xiaomi, mégis már arra hivatkoznak, hogy nem tudnak elég készüléket gyártani, mert kevés az alapanyag. Augusztus 10-én mutatta be a kínai vállalat a legújabb csúcskészülékét a Xiaomi Mix 4-et. Ez a telefon egy Snapdragon 888+ lapkával van felszerelve, ami jelenleg a legerősebb. A nagy újdonság még e mellet
Továbbra is magas az új fertőzöttek száma Ausztriában. Szombati hivatalos közlés szerint az elmúlt 24 órában mintegy ezren betegedtek meg, valamivel többen, mint a megelőző 24 órában - jelentette a helyi sajtó szombaton.
Mivel a NAV január 1-jétől szinte minden számlát azonnal lát, felmerül a kérdés, mi a teendő azokkal a számlákkal, amelyeken céges és magánhasználatos termék is van? Olvasónk kérdésére Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Szlovénia szigorít a határátlépés szabályain, s augusztus 23-tól azoknak is védettségi igazolást kell felmutatniuk a határokon, akik csak átutaznak az országon - jelentette a helyi sajtó szombaton. A szigorítás alól kivételt képeznek a 15 év alatti kiskorúak, a határmenti ingázók, azok, akik ingatlannal vagy mezőgazdasági földdel rendelkeznek Szlov
A kanadai Felix Auger-Aliassime ellen tér vissza a teniszpályára a vasárnap rajtoló, 3,7 millió dollár (1,1 milliárd forint) összdíjazású cincinnati keménypályás versenyen.
A Baranya megyei Kisvaszar egyik családi házában borzasztó körülmények között élt hat gyermek a szüleivel. A család egy mindössze 20 négyzetméteres házban húzta össze magát, mindenki egy ágyon osztozott, ráadásul a szülők brutálisan bántalmazták a gyerekeiket, akik később nevelőszülőkhöz kerültek, ám megpróbáltatásaik ott sem értek véget.
Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter lemondását követelte helyi idő szerint pénteken kiadott közleményében Doug Ducey, Arizona állam republikánus párti kormányzója, miután sajtóértesülések szerint a miniszter nem nyilvánosan arról beszélt, hogy a határon a migrációs helyzet fenntarthatatlan, és az ország vesztésre áll.
Úgy tűnik, belátta az Aston Martin Forma–1-es csapata, hogy nem nyerhet, ezért visszavonta a Sebastian Vettel Magyar Nagydíjról való kizárása ellen benyújtott fellebbezését.
Sokan jelentkeznek nyaralás után azzal bőrgyógyásznál, hogy szemölcs nőtt a bőrükön. Igen, fertőzés útján, sajnos, több fajta szemölcs is elkapható. Nyáron, amikor a ruha nem védi a bőrünket, mezítláb, strandon nedves felületeken járkálunk, vagy ülünk, esetleg fekszünk, könnyebben fertőződik bőrünk.
Időről időre felröppen a pletyka, hogy a hatvanas évek végén szerelem szövődött Törőcsik Mari és a nála 12 évvel fiatalabb Cserhalmi György között. Most kiderült, mi igaz a szóbeszédből.
„A flörtbe semmi nem fér bele a játékosságon kívül. Én abból indulok ki, hogy ha egymásra mosolyog két ember, amitől egy pillanatig jó lesz, az a flört. Amint ebbe más is beépül, tudatos elemek, felborul az egyensúly, az már más lapra tartozik. Továbbra is fogalmi zavar van, amikor ugyanis egy pasi a nő után fütyül, az nem flört. Az sem flört, ha a
Kamaszként, amikor a legelveszettebbnek éreztem magam, különösen fájó részletességgel figyeltem meg mások otthonát. Elcsíptem életképeket, a vacsoraasztal meghittségét, a függönyök ölelésébe zárt összetartozást. Az egymás mellé felsorakoztatott cipőket, az összebújó, egymáshoz simuló kabátokat a fogason. A fürdőben összegabalyodó törölközők érintke