Várakozásokon felül, 17,9 százalékkal ugrott meg a magyar gazdaság teljesítménye. Mindez azt jelenti, hogy soha nem nőtt még egy negyedév alatt a GDP olyan mértékben, mint ahogy azt idén a második negyedévben tette.
Várakozásokon felül, 17,9 százalékkal ugrott meg a magyar gazdaság teljesítménye. Mindez azt jelenti, hogy soha nem nőtt még egy negyedév alatt a GDP olyan mértékben, mint ahogy azt idén a második negyedévben tette.
„A feladat és a cél is közös, ez egy pártpolitika felett álló ügy” – fogalmazott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő.
A Megasztár egykori nagy felfedezettje, Tóth Vera több mint két éve találta meg a boldogságot párja, Pauli Zoltán oldalán. A szerelmesek mindenben partnerként tekintenek a másikra és úgy érzik, egymásban megtalálták azt, amit mindig is kerestek – ám ezért sokat kellett dolgozniuk.
Hónapokig titkolta kapcsolatát Marsi Anikó és párja, Gábor, most már azonban nyíltan vállalják szerelmüket. Anikó már a családnak és a kollégáinak is bemutatta Gábort. A férfi egyik barátja azt mondta, hogy Gábor a széltől is óvja a műsorvezetőt, minden percüket együtt töltik..
Augusztus második hetében sem változott lényegesen az időjárás, maradt a 30 Celsius fok feletti nappali hőmérséklet, éjszakára pedig csupán 20 fok körülire csökkent. Csapadék alig esett, a lehullott eső zivatargócokban okozott károkat. Minden növény szenved az aszálytól, a kapásnövények többségénél az alsó levelek leszáradása már kritikus mértéket
A kormány nyitott arra, hogy mérsékelje azokat a károkat, amelyeket a diákok szenvedtek el az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány alatt a személyes jelenlétű oktatás hiánya miatt – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter abban a videóban, amelyet kedden töltöttek fel Ujhelyi István szocialista EP-képviselő Facebook-oldalára.
A vasárnap hajnali tragikus kimenetelű buszbaleset kapcsán újra fellángolt a vita idegenvezetői körökben a szakmán belül sokak által csak pizsamás járatként emlegetett egynapos utak létjogosultságáról.
Mit főzzünk? Valami finomat, újszerűt, gyorsat, egészségeset. A választ nem feltétlenül a divatos külföldi ételek közt kell keresnünk. Négyszáz év receptjei várják újbóli felfedezésüket zöldfűszerek sokaságával, különlegesebbnél különlegesebb mártásokkal, fűszeres-édes desszertekkel és még olívaolajjal is találkozhatunk bennük. Az egykori szakácsok
Az Atv műsorvezetőjének csontjai vasból vannak: négy méteres zuhanást úszott meg törés és komolyabb sérülés nélkül. A csuklójáról viszont levált néhány porc. Hamarosan az orvosokkal közösen dönthet az operációról.
Megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató call-centert nyitott Miskolcon a Prohuman, 30-an álltak munkába a központban. Az elmúlt 10 évben 18%-ról 44%-ra nőtt azon megváltozott munkaképességű emberek aránya, akik dolgoznak. Mindez mutatja, hogy ez a foglakoztatási forma kezd Magyarországon is egyre elterjedtebbé válni, de még mindig elma
Tízből nyolc magyar büszkén vállalja a magyarságát, 85 százalékuk erős nemzeti identitással rendelkezik – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) felméréséből.
A Takarék Csoport beszáll a magyar motorsport és különösen az utánpótlás támogatásába, ezért stratégiai megállapodást kötött a Magyar Motorsport Szövetséggel és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökséggel. Az együttműködés célja, hogy biztonságos körülmények között segítse a fiatal tehetségek világszínvonalú nevelését, a közlekedési kul
Az iskolakezdés közeledtével az iskolákban is lehetőséget biztosítanak a 12 év feletti diákok oltására azoknak, akik valamilyen oknál fogva az interneten nem tudnak időpontot foglalni – írja a koronavirus.gov.hu.
Kivel ne történt volna még meg, hogy sok órán át magolt, később mégsem tudott akár egy gondolatot is felidézni az olvasottakból? Egy neves szakember szerint jóval hatékonyabbak is lehetnénk, ha a jobb agyféltekét is „bekapcsolnánk” a tanulás során.
Új funkcióval bővült a jegybank online Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) kalkulátora. Mostantól egy lépésben, az adatok újbóli megadása nélkül lehet továbblépni az ügyfél által kiválasztott biztosító honlapjára és ott akár azonnal megkötni a szerződést.
A hazai szőlő-bor ágazat koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány- mondta Nagy István agrárminiszter.
Miló Viki élete újra egyensúlyban van, ugyanis nemrég elárulta, hogy rátalált a szerelem. Párját két évvel ezelőtt ismerte meg, bár az elmúlt időszakban voltak hullámvölgyek, de mostanra kiegyensúlyozott és boldog életet élnek együtt.
Az új-zélandi Jessica Murphyt durván betámadták a kommentelők: a 23 éves nő vadászni tanítja négyéves kislányát, és rendszeresen elejtett vadakkal fotózkodnak.
A NATO és az amerikai hadsereg Afganisztánból való kivonulását követően új menekültkrízis alakulhat ki: az év eleje óta már 400 ezer afgán kényszerült elhagyni otthonát az UNSZ menekültügyi főbiztossága, az UNHCR adatai szerint. Segélyszervezetek azt vallják, ez még csak a kezdet, Afganisztánban sosem látott következményekkel járó humanitárius kríz
Várakozáson felül, 17,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ez a valaha mért legmagasabb negyedéves növekedésnek számít - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Facebook oldalán.
Vujity Tvrtkot eddig még nem láthattuk jellegzetes sapkája nélkül, most azonban kitett egy fotót a közösség oldalára amin megmutatta, így festene fejfedője nélkül.
A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 2019. második negyedévinél 2,2 százalék
A valaha mért legnagyobb gazdasági növekedés, amivel az élen vagyunk az Európai Unióban. A magyar gazdaság tehát újraindult, Gyurcsányék meg sírhatnak.
Az iskolakezdés közeledtével az iskolákban is lehetőséget biztosítanak a 12 év feletti diákok oltására azoknak, akik valamilyen oknál fogva az interneten nem tudnak időpontot foglalni – írja a koronavirus.gov.hu.
Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt - közölte a helyi média.