Heteken belül elindulhat a hivatalos jelentkezési procedúra a magyar űrhajósjelölteknek – tudta meg a Népszava a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM), amely szerint erről a tárca honlapján találnak majd tudnivalókat az érdeklődők.
1,7 milliárd euróért, tehát mintegy 2 milliárd dollárért veszi meg a Goldman Sachs az NN Csoport alapkezelői üzletágát, az NN Investment Partnerst – számol be a hírről a Bloomberg.
Gyenge áprilisi és májusi forgalom után júniusban újra jelentősen, 6,3 százalékkal emelkedett a hazai patikák gyógyszerforgalma, és elérte a 48 milliárd forintot - írta a Világgazdaság a csütörtöki számában a Hiflylabs Zrt. elemzésére hivatkozva.
A produkciót Justin Lin rendezi. A film bemutatását eredetileg idén áprilisra tervezték, de a pandémia miatt végül erre az időpontra a sorozat előző része, a Halálos iramban 9 csúszott, s végül annak forgalmazása is csak júniusban kezdődött. A tizedik rész szereposztását egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de várhatóan minden fontos szereplő, Vin
Csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője csütörtökön az MTI-nek küldött előrejelzésében kifejtette, hogy mintegy négy százalékos emelkedésben van a BUX a csonkahéten. Szerdán ismét az OTP volt a Budapesti Értéktőzsde sztá
Érezhetően erősödött a dollár szerdán azt követően, hogy a Fed előző ülésének jegyzőkönyve váratlanul szigorú hangnemet ütött meg és már az eszközvásárlások idei leállítását vetítette előre. Ez pedig a forintra negatív hatással volt csütörtök reggel, a magyar deviza ismét elkezdett eltávolodni a 350-es lélektani szinttől.
A tavaly októberben kezdődött felújítási munkálatok miatt tavasz óta nincsen onkológiai ellátás a Budapest VII. kerületében található Péterfy Kórházban – írta meg a 444.hu.
A súlyos koronavírusos eseteknél a jövőben akár egy applikáció is segítheti az orvosokat abban, hogy megbecsüljék a páciens életkilátásait. Ehhez mindössze 15 egészségügyi paramétert kell megadni, és a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazás még azt is megmondja, kell-e a legrosszabbra számítani, és mikor.
Gyönyörű helyen, a természet közelségében mondta ki egymásnak a boldogító igent Nagy Ervin és Borbély Alexandra – most újabb részletek derültek ki az esküvőjükről.
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész hívta fel a figyelmet, hogy tévedés terjed a Facebookon egy fényképpel kapcsolatban. A nagy népszerűséget (és számos megosztást) szerző fotón az azt megosztó oldal szerint József Attila és Radnóti Miklós hülyéskedik a velencei Lidón, csakhogy az irodalomtörténész szerint ez nem lehetséges.
A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor. A felvásárlás felgyor
Az Európában leginkább terjedő delta variáns az oltatlanokra, azon belül is az idősekre, a keringési és légúti problémákkal küzdők betegekre, túlsúlyos emberekre, cukorbetegekre veszélyes. Rusvai Miklós virológus már korábban is beszélt arról, hogy újra indokolt lehet a maszkviselés, most azonban azt is elárulta, mikortól számíthatunk erre.
Hosszas szervezés után végre sikerült összehoznod egy filmnézős estét a család körében, de nem tudod mit nézz? Ez sok gyermekes szülőnek lehet ismerős helyzet, de ne keress tovább: íme, a Netflix összes eredeti családi filmje, amit magyarul nézhetsz (felirat vagy szinkron).
Meddig űzi még a kardvívást Szilágyi Áron? Hol tart az ellenzéki előválasztás folyamata? Mi a mérlege Tucker Carlson magyarországi látogatásának? Tűnődések az államalapításról, Interjú Abishur Prakash jövőkutatóval, kutatás a tehetséges kutyákról – megjelent a friss Mandiner hetilap!
Eladási hullám söpört végig az európai luxusmárkák opciós piacán, lerántva a LVMH, a Hermes és a Kering részvényeit, miután a kínai pártlapban megjelent az elnök cikke az egyenlőtlenségek csökkentéséről.
Kedvezőtlen hangulat uralkodik ma reggel a világ tőzsdéin, a Fed tegnap este publikált jegyzőkönyvét követően ismét a közelgő amerikai jegybanki szigorítás került a befektetők fókuszába. Ma reggel az ázsiai tőzsdéken megütötték a kínai technológiai részvényeket, az ausztrál piacon pedig nagyot estek a bányatársaságok. A budapesti tőzsdén a mai a hé