Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban a járványhelyzetről, a gazdasági növekedés hatásairól, az inflációról, az afgán misszióról, illetve a brüsszeli vitákról is beszélt.
Száguld a gazdaság, ezért lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni, amelynek összege a gazdasági növekedés mértékétől függ - mondta el a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A miniszterelnök az oltásokban hisz, de nem veszi fel a harmadik oltást. Mint mondta, kínaival oltották, „nem is vagyok talán még annyira idős, hogy aggódnom kellene, de az idősebbek talán jól teszik, ha jelentkeznek a harmadik oltásra”.
A mostani válság fokozza a migrációs válságot, hiszen nemcsak a NATO országok hadseregeivel kooperáló afgánok akarnak menekülni, hanem azok is, akik valami más miatt nem érzik biztonságban magukat.
Az előrejelzés szerint vasárnap eleinte a fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, később viszont záporok, zivatarok jöhetnek.
A Titanic katasztrófája a mai napig foglalkoztatja a világot. Számos, az elsüllyesztetlennek hitt gőzössel kapcsolatos történet, illetve mítosz kering a köztudatban, ezeknek azonban jelentős része nem fedi az igazságot. Összegyűjtöttük a három legelterjedtebb tévhitet.
Vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is, őket biztonságosan ki kell menekíteni az országból - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Úgy mentek, mint akik vérszemet kaptak: a rendszerváltás idején megnyíltak a határok, a magyarok pedig Wartburgjaikban és Trabantjaikban vették célba az osztrák bevásárlóközpontokat. A sorok csak úgy kígyóztak, a vámosok lassúak voltak, hazafelé pedig nem egyszer el kellett gondolkodnia a magyarnak: a rokon jöjjön vele haza, vagy az újonnan beszerz
Vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is, őket biztonságosan ki kell menekíteni az országból - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Legalább 300 000 nőt ítéltek börtönszerű körülményekre és kínoztak meg apácák az ír kormány jóváhagyásával 1837 és 1992 között az úgynevezett Magdolna-mosodákba, ahová a társadalom „bukott női” kerültek.
Bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt években a magyar filmgyártás egyik aranykorát éljük. Számos alkalommal lehettünk büszkék művészeinkre a legnagyobb, nemzetközi filmes díjátadókon, és a legnépszerűbb streamingszolgáltatókon is folyamatosan nő a hazai filmek listája. Pontosan ezért, ebben a cikkünkben öt olyan kiváló magyar filmet mutatunk be, a
A legtöbb művész manapság már annak is örül, ha alkotásai néhány ezer emberhez eljutnak, és gondolkodásra késztetik őket. Ezzel szemben most négy olyan embert mutatunk be Önöknek, akiknek a nevét bár kevesen ismerik, alkotásaikat mégis milliók látják minden egyes nap: ők a magyar bankjegytervezők.
Kibertámadás érte nemrég az amerikai külügyminisztériumot, egy súlyos incidens lehetőségéről értesítették a védelmi tárca illetékes osztályát - jelentette a Fox News hírcsatorna szombaton.
Az új szabályrendszerben számos alkatrészt szabványosítanak, illetve megtiltják az olyan költséges komponenseket, mint például az aktív központi differenciálmű, illetve a
Szép összeget utalhatnak ki a magyar nyugdíjasoknak, amennyiben a gazdaság hozza a várt számokat. Orbán Viktor szerint a nyugdíjprémium összege 50-55 ezer forint körül lehet majd átlagosan, de ha 7 százalék feletti lesz a növekedés, akkor még többet is kaphatnak a jogosultak.
Öt véres gyilkosság. Ennyit bizonyítottak eddig a szabadkai magyar halálosztóra, Fehér Norbertre. A 40 éves bűnöző Olaszországban és Spanyolországban ölt.
Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben – mondta a miniszterelnök.
A miniszterelnök szerint, ha mindenki még egy embert meggyőz az oltásról, akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a a negyedik hullám ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval.
„Sok év óta nem volt ennyire rossz versenyhétvégém, nem kifogásokat keresek, de tényleg most nagyon sok probléma jött egyszerre – nyilatkozta a HUMDA pilótája. Sebestyén Peti úgy fogalmazott: "Nagyon nehéz a versenyhétvégéket tesztként felfogni, mert nyilvánvalóan szeretnék a géppel is összhangba kerülni, de közben meg rá kell mennünk a gyors körre
Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.