Egy versenypálya tökéletes terep arra, hogy csiszoljunk a vezetési képességeinken, megnézzük, hogyan reagál autónk határhelyzetekben, főleg, ha az egy nagyobb
„Megöregedtem, az operett a fiatalok műfaja” – nyilatkozta a Blikknek az idén 70 éves operett legenda, akinek a fizikai egészsége miatt kellett elköszönnie az ikonikussá vált cigánykerezéstől.
Mint írták: augusztus 20-án az Alkotmány utcában állították ki a rekonstruált Aranyvonatot. Ez volt az az ereklyeszállító kocsi, amelynek eredetije 1938-ban azért készült, hogy körbevihesse az országban a Szent Jobbot. Az Aranyvonat továbbra is várja a látogatókat. Tájékozódni lehet a szentistvannap2021.hu oldalon - írta az MTÜ. További autós tart
Az M3-as autópályán több kilométeres torlódás alakult ki Hévízgyörknél baleset miatt a főváros felé ma dlélelőtt - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabóné Berki Bianka elmondta: a főváros irányába tartó oldalon a 41-es kilométernél három személyautó ütközött össze. A balesetben senki sem sérült meg. A torlódás má
A herceg nem rég jelentette ki, hogy a globális felmelegedés az emberiség legsúlyosabb problémája. Ennek ellenére egy sporteseményről magángéppel repült haza.
A párt többek között arra reagált, hogy Rákay Philip szombaton az ATV Híradójának azt mondta, csak ideiglenesen állt a konténere a természetvédelmi területen.
Egyre többen vásárolnak menetrögzítő kamerát az autójukba, hogy videót készítsenek a szabálytalankodó autósokról, vagy arra használják a rögzített felvételeket, hogy saját maguk védelmében tisztázzák egy esetleges baleset körülményeit. A műszerfalra vagy az első szélvédőre erősíthető, néhány tízezer forintba kerülő fedélzeti kamerák akár sötétben,
Kilátástalan jövőjük miatt nem akarnak hazamenni a Ceutába egyedül érkezett migráns gyerekek. Mindannyian a spanyol–marokkói áprilisi diplomáciai konfliktus kirobbanása utáni migrációs áradattal érkeztek az exklávé területére. A héten kezdték meg repatriálásukat, amelyet jogi aggályok miatt félbeszakítottak. A migrációs maffia, kihasználva a helyze
Soha nem tapasztalt, nehéz időszakon van túl a színházi társadalom: a koronavírus-világjárvány miatt a legtöbb társulat kényszerpihenőre kényszerült, sok művésznek pedig a szakmán kívül kellett megtalálnia boldogulását. Farkas Ádám és Dénes Viktor ilyen körülmények között indította el új színházi formációját. Exit Generáció nevet viselő csoportjuk
Még nem tudja, hogy belevág-e az öttusa új változatába, vagy 37 évesen befejezi a pályafutását Marosi Ádám, a tokiói olimpián 6. helyen végző világ- és Európa-bajnok sportoló.
Egy amerikai katonai teherszállítógép személyzetének köszönheti ez az afgán asszony, hogy nem halt bele sem ő, sem pedig a kisbabája az átlagosnak nem mondható szülésbe.
A hazájukban és a környező országokban kell segíteni az afgán menekülteknek - mondta az Európai Bizottság uniós belügyekért felelős tagja egy vasárnapi német interjúban.
Te is voltál már bizonytalan a Netflix hatalmas kínálatát látva, hogy melyik sorozatba érdemes belekezdened? Biztosan ismered a látszólag végtelen görgetést, amíg megtalálod a megfelelő sorozatot, a vacsorád már kihűlt és lassan aludni is kéne. Ha pedig még rá is böksz egy olyan sorozatra, ami távol áll tőled, még bosszúsabb leszel.
A technológia alkalmazásával a polietilén-tereftalát (PET) palackokból mechanikus eljárással készítenek poliészter fonalat, amelyet a gumiabroncs szövetvázának kialakításánál használnak fel. Ezzel a hagyományos poliészter teljes mértékben kiváltható - írja az MTI a Continental közleményére hivatkozva. Az eljárás a korábbinál egyszerűbb módon állít
Visszatér Afganisztánban Haníf Atmar volt külügyminiszter - közölte vasárnap az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió a hatalomra került tálibok képviselőit idézve. A tálibok közben bejelentették, hogy tárgyalásokat kezdenek a volt afganisztáni kormányzókkal.
Elkezdtek hazaindulni mindazok, akik a hosszú hétvégét még kihasználták és elutaztak. Úgy tűnik, ezt az őrületet nem lehet balesetek nélkül megúszni. Több kilométeres a torlódás több autópályán is. Mutatjuk, hogy hol!
A jamaicai Elaine Thompson-Herah a szám olimpiai címvédőjeként a világ idei legjobb eredményével nyerte meg a Gyémánt Liga amerikai versenyét szombaton, Eugene-ben.