2021. augusztus 23. hétfő

aug. 23
19:42
2011-es film megjósolta a koronavírust? A háttérben képeken tűnik fel a járvány egy borzasztóan fura elmélet szerint az Amerika kapitányban - az internet… (Promotions)
Az állítás az, hogy a filmben megjelenő vizuális elemek már a közelgő járványról regéltek.
aug. 23
19:42
Ingyenes Stadia Pro előfizetést kínál a Google (GSMring)
A Google most szeretne egy kis ízelítőt adni azoknak a felhasználóknak, akik még nem próbálták ki a Stadia Pro-t. Ezért több országban -köztük nálunk is- bevezették, hogy a Youtube Premium előfizetők most 3 hónapon keresztül teljesen ingyen használhatják a játékstreaming szolgáltatást.  A Stadia egyik legnagyobb hátránya a konkurenciához képest, ho
aug. 23
19:42
Varga Judit: nem hozhatjuk be Európába egy másik kontinens problémáit (Növekedés)
A kormány meg fogja védeni Magyarországot és az európai határokat, a segítséget pedig oda fogja elvinni, ahol arra a legnagyobb szükség van - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán, azzal kapcsolatban, hogy az afganisztáni eseményeket követően Európában ismét napirendre került a migráció témaköre.
aug. 23
19:42
Forint 75 - Ünnepélyes díjátadó keretében 12 hónapos versenysorozatott hirdetett a jegybank (Növekedés)
Idén ünnepeljük nemzeti fizetőeszközünk bevezetésének 75. évfordulóját, mely alkalomból az MNB Forint75 címmel egész augusztusban ünnepi programsorozatot tart. Ez alkalommal ünnepélyes keretek között jutalmazta az évforduló alkalmából meghirdetett kreatív pályázat győzteseit és egyúttal egy 12 hónapon át tartó versenysorozatot is hirdetett Forint H
aug. 23
19:44
A Lánchíd felújítása hónapokkal korábban kész lehetne, ha nyitnának az újítások felé (Növekedés)
Az építőipar digitalizációjával lefaragható a kivitelezési idő, de még a költségek is jelentősen csökkenthetőek. Itthon viszont egyelőre a legújabb megoldások az oktatásban se jelentek meg és egyelőre az állami szintű koordináció is hiányzik. A piaci szereplőknek el kellene kezdeniük használni a rendelkezésükre álló megoldásokat - mondta a Növekedé
aug. 23
19:46
Hová mehet több millió afgán menekült? (Növekedés)
A tálib uralom elöl eddig a legtöbb afgán menekült - 2,2 millióan - Pakisztánban és Iránban tudott átmenetileg otthonra találni az ENSZ adatai szerint, most további 3,5 millió fő hagyhatta el otthonát. Európában nem sok ország jelezte a befogadókészségét, de a gazdag arab államok részéről sem történt érdemi felajánlás menekültek befogadására.
aug. 23
19:48
Miért jobbak az ellenzék esélyei ma, mint 2010 óta bármikor? Hol lesz izgalmas az előválasztás, és miért? (444.hu)
Kérdezd Magyari Pétert csütörtökön délután a 444 zárt Facebook csoportjában!
aug. 23
19:54
A globálisan idén fizetendő osztalék összege csaknem eléri a pandémia előtti szintet (Adózóna)
A globálisan idén fizetendő osztalék összege nagyjából eléri majd a pandémia előtti szintet – véli a Janus Henderson brit alapkezelő.
aug. 23
19:54
50 milliárdos hitelből veszi meg Mészáros Lőrinc cége a kelet-magyarországi áramszolgáltatót (444.hu)
Titász or gtfo.
aug. 23
20:06
Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
aug. 23
20:06
Reagált a főpolgármesteri hivatal: nincs politikai diszkrimináció a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelölésénél (ATV)
Korábban az V. kerület fejezte ki nemtetszését aziránt, hogy bár a városrész polgármestere már tavaly novemberben előterjesztette kizárólagos lakossági parkolóhelyek létrehozásáról szóló ötletét a fővárosnak, arra Belváros-Lipótváros még mindig nem kapott engedélyt, de a VI. kerületben elindulhatott az új parkolási rend.
aug. 23
20:06
A tűzzel játszik 3 millió magyar: durván rövidítik az életüket nap, mint nap (Pénzcentrum)
A legtöbben tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a dohányzás mennyire károsan hat a tüdőre. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy többek között például növeli a szív-érrendszeri, az idegrendszeri és a különböző daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Ezért is sokkoló belegondolni abba, hogy hazánkban a lakosság közel 30%-a dohányzik vag
aug. 23
20:09
Méregzsák Abarth után Harry Potter Angliáját is feltámasztja (Autószektor)
Citroen 11 CV        Fotó: Boros Jenő Évtizedeken át kosárban rejtegetett sportkocsit varázsolt ujjá, nehéz meló volt a Maigrait filmekből ismert és a francia elnök elleni merénylet apropóján híressé vált Citroen restaurálása is. A 11 CV és a TVR Vixen S ma is sok örömet okoz tulajdonosaiknak, ahogy a pedálos Moszkvics, melyet unokájának épített uj
aug. 23
20:15
Karácsony Gergelynek már meg is van a húszezer aláírás (Mandiner)
Kollégáim jelzése alapján már ma összegyűlt a szükséges 20 ezer aláírás, köszönöm, megtisztel a bizalom – jelentette be Karácsony Gergely hétfő este Facebook-oldalán.
aug. 23
20:18
Farkas Bertalan után újabb magyar mehet az űrbe (Femcafe)
Hamarosan indulhat az űrhajós kiválasztása.
aug. 23
20:21
Aristo: Ezek a tálibok... (Mandiner)
Nem a nyomor, nem a mohóság, hanem a hatalom szeretete az emberek démona.
aug. 23
20:24
Vasparipák: a mozdony, amivel el lehet menni csajozni (Hamu és Gyémánt)
A MÁV lassan kifogy a mozdonyokból, így a Vasparipák sorozata is a vége felé közelít. Úgy tűnik, a végére tartogatták az igazi nagy durranást: a magyar gőzmozdonygyártás leghíresebb sorozatát és a magyar vasúttörténelem legidősebb darabját, a 424-est mutatták be; becenevén, a Bivalyt. A mozdony egyértelműen a legikonikusabb darab itthon, é
aug. 23
20:30
Alapítványi tulajdonba került a Rába 20 százaléka (Portfolio)
A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
aug. 23
20:30
Gy. Németh: a 4-es metrót egy következő koalíciós kormány be fogja fejezni (ATV)
A főpolgármester-helyettes, aki az előválasztáson is indul Újbuda képviselő-jelöltjeként megígérte, amennyiben megválasztják, Budaörsig hosszabbítják meg a metróvonalat.
aug. 23
20:30
Az egyik zenekar burkoltan nekiment ByeAlexnek (Promotions)
A New Level Empire inkább megköszönte, hogy felléphettek a Bánki-tónál.
aug. 23
20:33
A Pfizer vakcinája mostantól nem csak egészségügyi veszélyhelyzetben használható (Helló Magyar)
Itt a nagy áttörés, teljes jóváhagyást kapott az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája
aug. 23
20:36
Indul az őszi szemeszter, igényelhetők a diákhitelek (Adózóna)
Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek – mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
aug. 23
20:39
Meghalt a legmagasabb amerikai, aki ukrán volt (Mandiner)
Elhunyt 38 éves korában Minnesotában a legmagasabb amerikai férfi, Igor Vovkovinskiy.
aug. 23
20:42
Még veszélyesebb mutánsra figyelmeztetnek: jöhet a Covid-22 (ATV)
A zürichi ETH szövetségi technológiai intézet immunológusa szerint a már jelen lévő variánsok tovább mutálódhatnak, és egy még nem látott, rendkívül veszélyes mutánst eredményezhetnek.
aug. 23
20:42
Karácsony Gergely: „kevesebb mint 24 óra alatt összegyűlt a szükséges 20 ezer aláírás” (SzMo)
„A változás elkezdődött” - írta a miniszterelnök-jelölt a közösségi oldalán.
aug. 23
20:45
Trudeau szankciókat szorgalmaz a tálibok ellen (Mandiner)
Justin Trudeau kanadai kormányfő hétfőn szankciókat szorgalmazott az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok ellen.
aug. 23
20:54
Müller Cecília is kitüntetést kapott (ATV)
Augusztus 20-a alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a család nemzetközi napja alkalmából adományozható miniszteri elismeréseket adott át Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.
aug. 23
20:57
Nem alakul új afgán kormány, amíg az amerikaiak az országban vannak (Mandiner)
Afganisztánban mindaddig nem jelentik be az új kormány megalakítását a hatalmat átvevő szélsőséges tálibok, amíg amerikai katonák tartózkodnak az országban – jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség az iszlamista mozgalomhoz közeli két forrásra hivatkozva.
aug. 23
21:06
A pénzkazetták helyett a zsebét töltötte fel – sikkasztás miatt emeltek vádat a pénzszállító ellen (Adózóna)
Sikkasztás miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy pénzszállító cég alkalmazottja ellen, aki idén májusban csaknem 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból, a hiányt pedig álrablással próbálta meg leplezni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
aug. 23
21:06
Hasnyálmirigy-gyulladás csecsemőknél és gyerekeknél (WebBeteg)
A gyerekek sokkal ritkábban betegszenek meg hasnyálmirigy-gyulladásban (pancreatitis), mint a felnőttek, ám náluk is előfordulhat a betegség.
aug. 23
21:06
Nőtt az igény zöld munkahelyekre (ProfitLine)
Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az Ifua Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában.
aug. 23
21:06
Varga Judit: meg fogjuk védeni Magyarországot és az európai határokat (ATV)
A kormány meg fogja védeni Magyarországot és az európai határokat, a segítséget pedig oda fogja elvinni, ahol arra a legnagyobb szükség van - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán, azzal kapcsolatban, hogy az afganisztáni eseményeket követően Európában ismét napirendre került a migráció témaköre.
aug. 23
21:06
Ezt látnod kell! Valaki képes volt egy 19 évvel ezelőtti maffiás videójátékba beleapplikálni a Titanic-ot! (Promotions)
Márcsak Leonardo DiCaprio és Kate Winslet hiányoznak abból a döbbenetesen hosszú idő alatt fejlesztett modból, amelynek köszönhetően az eredeti, 2002-es Mafia: The City of Lost Heaven című játékban a Titanic-on járkálhatunk!
aug. 23
21:15
A Főváros szerint nincs diszkrimináció a parkolási reform során (Mandiner)
Nincs politikai diszkrimináció a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelölésénél - közölte a Fővárosi Önkormányzat hétfőn az MTI-vel, kiemelve: minden kerülettel egyenlő feltételek alapján dolgoznak.
aug. 23
21:18
Újra összeállt Magyarország legnagyobb rockzenekara: többszáz zenész gyűlt össze (Femcafe)
Négyszáznál több zenész és énekes közreműködésével rendezték a CityRocks dunaújvárosi flashmobját a Szalki-szigeten szombaton délután.
aug. 23
21:24
„Nem vagy ló. Nem vagy tehén" – figyelmeztet az FDA, mert újra állatgyógyszereket esznek az emberek (Hamu és Gyémánt)
Vannak, akiknek még el kell magyarázni. Úgy tűnik, nem értek véget azok az idők, amikor emberek különböző veszélyes vegyszerekkel próbálták megelőzni vagy kezelni a koronavírust – ilyen volt például a fehérítő is egy időben. De tavaly már itthon is figyelmeztetést adott ki a Nébih, mert elkezdett terjedni az interneten, hogy az ivermektint
aug. 23
21:27
A szlovák kormányfő szerint a Krím Ukrajna része (Mandiner)
Szlovákia soha nem fogja elismerni a Krím illegális bekebelezését – jelentette ki Eduard Heger kormányfő Kijevben, a Krími Platform alakuló ülésén. Heger üdvözölte a platform létrejöttét, és megígérte, hogy Szlovákia „aktív tagja lesz a tömörülésnek” – írta meg a Felvidék.ma.
aug. 23
21:30
Német külügyminiszter: segíteni kell az Afganisztán térségében fekvő országoknak (ATV)
Segíteni kell az Afganisztán térségében fekvő országoknak a tálib fordulat miatt elmenekülő emberek támogatásában, a német kormány ezért további százmillió eurót (36 milliárd forint) fordít humanitárius segítségnyújtásra - jelentette be a német külügyminiszter hétfőn Berlinben.
aug. 23
21:33
Új bioprocesszor segít a növényi anyagokat értékes vegyi anyagokká alakítani (Mandiner)
Az Illinois-i Egyetem tudóscsoportja kifejlesztett egy olyan bioprocesszort, amely mesterséges élesztő felhasználásával acetátból és xilózból álló növényi anyagokat képes teljes mértékben és hatékonyan nagy értékű biotermékké alakítani.
aug. 23
21:36
Vetőmagüzem a Pannon régióban, megoldások a kihívásokra (Agrofórum)
Minden kihívásra választ adni. Ez egy nemesítő legfőbb feladata. A dinamikusan, folyamatosan változó klimatikus és jogi környezetben mindez persze nem könnyű, de közös érdek, hogy a mezőgazdasági termelők mindig a legjobb genetikával dolgozhassanak, és a gyakorlati szakértelmüket, valamint technológiájukat kiváló minőségű, megbízható vetőmag alapoz
aug. 23
21:42
Bevonták az engedélyét egy német taxisnak, aki hagymaszag miatt tette ki utasait (ATV)
Egy 21 éves nő és 23 éves barátja Mönchengladbach városában két fokhagymás pizzát vásárolt szombat hajnalban, a péntek éjjeli szórakozás után. Úgy döntöttek, hazataxiznak, de a sofőr először be se akarta őket engedni a kocsiba, annyira fokhagymaszaguk volt.
aug. 23
21:48
A Parlagfűpollen No Egyesület szerint jogellenes titkosítással rúg a parlagfű-allergiásokba a kormány (444.hu)
Az egyesület szerint tovább rontották a Parlagfű Bejelentő Rendszer felületét, már nem jeleznek vissza az intézkedésről vagy a terület mentesítéséről, „ezzel a minimálisról nullára csökkentve az átláthatóságot”.
aug. 23
21:48
Tom Cruise életveszélyben! Így zuhant a mélybe a zakatoló vonat, amelyen kapaszkodott! (Promotions)
A Mission Impossible 7 című film egy hajmeresztő jelenetének forgatása felkerült a netre, még most nézd meg, mielőtt törlik!
aug. 23
21:51
A britek véletlenül kimentettek egy iszlamistát Afganisztánból (Mandiner)
Csak Angliában jöttek rá, hogy kicsoda.
aug. 23
22:00
Telt ház lesz a szeptember eleji vb-selejtező mérkőzéseken (SzMo)
A virológus szerint hiába kérik majd a védettségi igazolványt, ettől még terjedni fog a vírus a stadionban.
aug. 23
22:06
Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek (ProfitLine)
Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú t
aug. 23
22:12
Kulisszatitkok Tom Jones magyarországi koncertjéről - vérprofi szervezés (Femcafe)
Tom Jones négy év után tért vissza Veszprémbe, a fesztivál igazgatója érdekes részleteket osztott meg a koncertjével kapcsolatban.
aug. 23
22:18
Mikor hallucinálunk? (WebBeteg)
Hallucinációnak azt a jelenséget nevezzük, amikor valaki olyan dolgot észlel, ami valójában nincs, vagy nem történik meg. Ilyen például, amikor az illető nem létező bogarakat vagy egyéb dolgokat lát, esetleg jelen nem lévő emberek párbeszédét hallgatja.
aug. 23
22:21
Pozsonyi Ádám: A betiltott pletyka (Mandiner)
Olvasom a haladó és függetlenobjektívnél, hogy Észak-Koreában betiltották a pletykát.
aug. 23
22:24
Ma van a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja (HírTV)
Az emléknapot az Európai Unió hívta életre azzal a céllal, hogy ne merülhessenek feledésbe a fasizmus és a kommunizmus rémtettei.

Keresés