A Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA 2020 márciusában hagyta jóvá azokat a változtatásokat, amelyek túlzás nélkül új korszakot nyitnak a rali világbajnokság történetében. A WRC kategória helyébe lépő Rally1 géposztály egyszerre lesz fejlettebb és hétköznapibb az eddigi csúcs-versenyautóknál. A szabályalkotók arra törekedtek, hogy korlátozzák az
Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a felvidéki Perbetén járt, ahol átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében felújított óvodáját és bölcsődéjét.
Pozitívan reagáltak a piacok a hírre, hogy Kínában ismét sikerült elfojtani a koronavírus-járvány újabb hullámát, a világ más részein azonban változatlanul súlyos gondokat okoz a delta variáns.
Klímakatasztrófa, járványok, állandósult erőszak, nemi elnyomás, egyre szélsőségesebb vagy érdektelenebb politikusok, brutális társadalmi egyenlőtlenségek. Akár a mai világunkról is írhatna Octavia E. Butler, és valójában majdnem ezt teszi, hiszen az eredetileg 1993-ban megjelent A magvető példázata 2024-ben kezdődik, a történet szerint addigra tel
Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen, várakozásuk szerint a parlagfű olajosbogár hatékonyan ritkíthatja a gyomnövényt - jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint az Eötvös Loránd Kutató Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK Növi) sajtótájékoztatóján
Hathetes csúcson, kissé a 350-es szint alatt, kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, aztán hirtelen gyengülni kezdett, de újra visszaerősödött a kerek szintig. A nap további részében is a 350-es szint közvetlen közelében ragadt a forint a vegyesre sikeredett eurózónás beszerzésimenedzser-index adatok mellett.
Az Időkép szerint Spanyolországot és Portugáliát már szombaton beterítette a füst, mely egészen az Észak-Amerikában tomboló erdőtüzek területéről érkezett kontinensünkre.
A nőket már eltüntették a képernyőről, a lapok öncenzúrát gyakorolva mellőznek minden cikket, amiben vélemény vagy bírálat lenne. És már azok is elmenekültek, akik az újságírók elleni jogsértéseket tartják számon.
A Tesla vezére bejelentette, hogy a cége humanoid, mesterséges intelligenciával vezérelt robotok előállításán dolgozik. Habár ez nagyon érdekes, Elon Musk bejelentéseit és ígéreteit tekintve jogosan lehetünk szkeptikusak, úgyhogy összeszedtünk néhány dolgot, amit a cégvezető már évekkel ezelőtt megígért, de a mai napig nem teljesült – olvasható az
1977-et írunk. A világ ekkor még nem tudja, hogy egy filmsorozat hamarosan akkorát fog szólni, mint még semmi. Azonban ehhez tenni is kell, így hát a 20th Century Fox eldönti, hogy az Emlékezett Napjára időzített Csillagok Háborúja filmbemutatón nívós ajándékokat szórnak szét a mozijegy vásárlók között. Például egy luxus utazást, és egy meglehetőse
A Jobbik közleményében tudatta, hogy Stummer János, Békés megye 1. számú választókerületének előválasztási jelöltje, a Jobbik, az MMM, a DK, a Momentum és az LMP közös jelöltjeként ma - az országban elsőként - átadta a helyi választási bizottságnak a hivatalos indulásához szükséges 400 ajánlást.
A mesterséges intelligencián alapuló robotvezérlőkkel a változatos feladatok is mindössze néhány óra alatt automatizálhatóak, méghozzá szakértői tudás nélkül.
Magyarországon az innovatív cégek aránya 28,7 százalék, és ezek közül azok aránya, amelyeknek legalább egy olyan innovatív termékük van, amely nemcsak a cégnél, hanem a piacon is újnak számít, 11,5 százalék. Ez a 25. helyre elég.
Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme vált
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/08/23/5048/
Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
A szakértő szerint a Covid-19-nél veszélyesebb koronavírus-szuperváltozat jöhet létre jövőre, minden oltatlan személy potenciális szuperterjesztő lehet.
Székesfehérvár polgárát, az egyik önkormányzati vállalat munkatársát, aki súlyosan megsérült a szabadbattyányi buszbalesetben, tegnap este elvesztettük egyhetes küzdelem után – jelentette be közösségi oldalán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
Az elmúlt időszakban a globális chiphiány miatt már több autógyártó is bejelentette, hogy csökkenti termelését, legutóbb például a Toyota. A megnövekedett kereslet miatt több chipgyártó is igyekszik optimalizálni a termelését, az ügyfelek pedig a szükségesnél is több komponenst rendelnek. Egyesek már attól tartanak, hogy ez idővel akár túlkínálatho
Mindenkinek ismerősen cseng Natascha Kampusch neve, hiszen a kilencvenes évek végén szinte egész Európa őt kereste. Az akkor tízéves kislány arcképe bejárta a világsajtót, mégsem sikerült a nyomára bukkanni több mint nyolc éven keresztül, ez idő alatt pedig szörnyű kínzásokat kellett kibírnia. Pontoan tizenöt éve, 2006-ban sikerült végre megszöknie
Az üzemanyag-forgalom felfutása kompenzálja a háztartási cikkek elmaradozó eladásait, így a Covid-válság előtti bázison is két számjegyű bővülést tükröznek az online kasszaadatok.