A CDMS Ügyfél Portál és az EU Ügyfél Portál (EUCTP) 2021. augusztus 24-én 18 óra és 22 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Karl Nehammer éles kritikát fogalmazott meg az Európai Bizottság elnökének kijelentésével kapcsolatban, miszerint mindenkinek globális kötelesség biztosítani a legális és biztonságos utakat az ázsiai országból érkező, védelemre szoruló embertömegek előtt - írta meg az Euronews.
Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne találnánk gombafertőzés miatt barnuló, száradó napraforgótányért. Ráadásul mindez sokszor jár együtt olyan tünetekkel, amelyek igazán nem mondhatók szokványosnak. Ilyen például a levélnyeleken, esetleg beteg tányérokon megjelenő fehér hab, a beteg szövetek közül kibuggyanó, bőven folyó váladék. Ezeket a tünete
A Magyarországon is elérhető kínai Sinopharm vakcina 59 éves korig nyújt megfelelő védelmet a delta-variáns ellen – legalábbis ezt állítja egy új kutatás.
A Telum csipek magasabb szintű betekintást ígérnek a valós idejű vállalati tranzakciókba, és azok során valós időben teszik lehetővé olyan feladatok futtatását is, mint amilyen például a csalásérzékelés.
Budán vásárolt 18 000 négyzetméteres ingatlant Veres Tibor autós cége, az Auto Wallis. A területen csaknem tízmilliárd forintos beruházással nemcsak egy öt márkának helyet adó kereskedés épül, hanem egy komplett
Miniszterelnök-jelölti tévévita ugyan hosszú évek óta nem volt Magyarországon, de most, hogy közeleg a választás, úgy néz ki, fideszes kontra ellenzéki politikusi szópárbajra mégis számíthatunk. Talán.
Az idén július végén 46 milliárd forint volt a kórházak adóssága, ami nyolchavi csúcsnak felel meg - írta keddi lapszámában a Világgazdaság a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva.
Délelőtt a front felhőzete és csapadékrendszere a Tiszántúlt is elhagyja, kiderül az ég, majd a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
Újabb részekkel bővül a Telenor TudatosNet videósorozata, ami az online tér veszélyeinek felismerésében segít az internetezőknek. A bármely korosztály számára érdekes edukációs tartalmak abban is támogatják a szülőket, tanárokat, hogy párbeszédre ösztönözzék a gyermekeket a digitális eszközhasználattal kapcsolatban. Az elmúlt másfél év a járványhe
Az elmúlt évekhez hasonlóan előrehozzuk, már ma megindítjuk a szeptemberi családtámogatások kifizetését, hogy megkönnyítsük a családoknak az iskolakezdést és az iskolákban jelenléti oktatásra készülünk, csak végső esetben lehet digitális oktatás az adott osztályokban, iskolákban - jelezte a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs mai
Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
Elindult a Fintech Factory elnevezésű startup inkubációs program, aminek keretében 10 startupba fog befektetni az MKB Bank. A piac persze sok szempontból telített, ugyanakkor egy pénzintézet akkor tud valóban fejlődni, ha nyitott a külső innovációk, új ötletek felé – mondta el a Portfolionak Ács Zoltán, az MKB Fintechlab innovációs vezetője.
Az Északi Áramlat 2 gázvezeték építése hamarosan befejeződik. Mindeközben Ukrajna, az Egyesült Államok és Németország energiaügyi miniszterei Ukrajna jövőjéről, az ország tranzitszerepének további fenntartásáról folytattak megbeszélést – számolt be a Reuters.
Az utóbbi évekhez képest sokkal több bevándorlóra, évente 400 ezer emberre van szüksége Németországnak a demográfiai folyamatok ellensúlyozásához – állítja a hivatal vezetője.
Folytatjuk beszámolóink sorát a Inter Cars és a cég égisze alatt működő Q-Service hálózat aktuális eseményeiről. Korábbi írásunkban arról adtunk hírt, hogy a koronavírus járvány idején az Inter Cars és az általa működtetett Q-Service hálózat még erősödni is tudott. A hálózat nyár elején a korábbi hűségpontos rendszerétől búcsúzott és új, progresszí
Ha a világ legnépszerűbb autóiról van szó, akkor a Toyota és a Volkswagen mind márka, mind modell tekintetében a két legdominánsabb név, ami nem is meglepő, hiszen ez a két gyártó adja el a legtöbb autót világszerte. A rendelkezésre álló információk alapján összesen 44 olyan ország van a világon, ahol a Toyota a legkelendőbb márka, sőt, létezik egy
Az elhízás jelentős egészségügyi probléma az egész világon. Nem egyszerűen esztétikai hiba. Még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy a nagy súly miatt tönkremennek az alsó végtagok nagy ízületei, illetve degeneratív gerincbetegség jelenik meg, bár ezek is megkeserítik a beteg életét. A kövérség egyfajta anyagcserezavart jelent.
Jelenléti oktatásra készül a kormány a szeptember elsején induló tanévben, mert a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete ezt lehetővé teszi - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.
A hazai elektromos autósok körében is számos érintettje van annak a hétvégi hackertámadásnak, mely során sokaknak több száz dolláros illetéktelen terhelés érkezett a kártyájára. A Carge nevű, elektromosautó-töltőket integráló app felhasználói szembesültek a jogalap nélküli tranzakciókkal, melyhez bicskanyitogató szöveget is írtak az elkövetők: több